Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

SZÉPSÉG (rongmao)
A szépségnek igazi kultusza alakult ki a régi Kínában. Minden korszaknak megvolt a maga szépséges asszonya, akit gyakorta név szerint ismertek és emlegettek, de mellettük jó páran a múlt legendás szépségeivé váltak. A végzet asszonya, aki a kínai mondás szerint akár egy egész országot romlásba képes dönteni. Az ókori Kína híres szépséges hölgye az i. e. 5. században, a dél-kínai Yue-fejedelemségben élt Xishi volt. Szépségét számos irodalmi alkotásban felemlegetik. A róla szóló egyik híres anekdota Zhuangzi azonos című művében olvasható. A történet szerint a gyönyörű Xishi-t gyomorégés kínozta ezért gyakorta mutatkozott elgyötört arccal. Egy falujabeli csúnyácska lány hasonlítani akart rá, ezért ő is fájdalmas képet vágva sétálgatott. Zhuanzi ebben a történetében az utánzás ostobaságára hívja fel a figyelmet, valamint arra, hogy milyen nevetséges, ha nem ismerik fel a dolgokban, hogy igazából mitől csodálatosak. A Tang-kor legendás szépsége a császári ágyas, Yang Guifei volt. A császárt az iránta érzett szerelme teljesen vakká tette és elhanyagolta az ország dolgait. Felkelés tört ki, a császári udvarnak menekülni kellett. Útközben a dühös katonák megölték a szépséges ágyast. Történetét számos irodalmi mű témájául választották. Noha a szépségideál korról-korra változott, a szépség megítélésének jó néhány toposza állandó maradt. Az eszményi nők általában az előkelő társaság asszonyai közül kerültek ki, de gyakorta az énekeslányokért és kurtizánokért is rajongtak. A női szépség megítélésekor a következőket vették szemügyre: szemek, szemöldök, arc, haj, orr, fülek, a karok, az ujjak stb. A szép lányokat, asszonyokat általában virágokhoz hasonlították. Így lett pl. a fehér peónia, a szilvavirág, az almafa virága, az azálea, a hibiszkusz, a magnólia és az orchidea a szépség általános jelképvirágává. A szépséget, bájt, női kecsességet szimbolizálhatja még a páva, a szentjánosbogár, a gyöngy, a jáde, a jégmadár és a pillangó. A szép hölgyek szemét szokásvolt sárgabarack maghoz hasonlítani (vö. mandulaszem), a szemöldököt akkor tartották szépnek ha teljesen le volt borotválva és utólag festették, az ilyen szépen ívelt szemöldököt a fűzfa leveléhez hasonlították, de olykor "jégmadár-szemöldöknek" nevezték. A bőrnek üdének, puhának, világos jádeszínűnek kellett lennie. Az szép ajkakat cseresznyéhez hasonlították. A frizura formája koronként változott. A szép hajkölteményeket általában "illatos felhőnek" nevezték. A fogaknak ragyogó fehéreknek, apróknak, finom metszésűeknek kellett lenniük. A fül akkor volt igazán tetszetős, ha a fafüle (muer) gombához hasonlított. A karcsú derekat fűzfaderékként dicsérték. A szépítkezéshez számos növényi, ásványi eredetű festéket, pirosítót, olajat, rúzst és púdert használtak. A kínai piktúrában teljesen ismeretlen az emberi test szépségének ábrázolása. A meztelenség olyannyira tabunak és illetlenségnek számított, hogy a nők még az orvosi vizsgálathoz sem váltak meg ruháiktól. Erre a célra egy fekvő, meztelen nőt ábrázoló elefántcsont vagy egy porcelán szobrot tartottak az orvosok, és a páciensek a megfelelő helyre rábökve kellett közölni, melyik része fáj.