Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

SÁRKÁNYKIRÁLY (longwang)
A sárkánykirály a vizek gazdája, a sárkányok feje a kínai mitológiában. A korai szövegek szerint a sárkánykirály hatalmas termetével tűnt ki a többi sárkány közül. Egyes vélemények szerint a sárkánykirály alakja a buddhizmus hatására alakult ki (a buddhista szútrák kínaira fordításakor ugyanis a Nágarádzsa "kígyókirály" szót longwang-ként fordították). A buddhista felfogás szerint nyolc sárkánykirály létezik, az elterjedtebb taoista változat szerint azonban négy van belőlük, a négy tengernek megfelelően. Ezek az egyes forrásokban különböző neveken szerepelnek, de mindannyian Ao fivérei voltak. Idővel kialakultak a Kína négy fő folyójának sárkánykirályáról alkotott képzetek is. A népmesékben és népi hiedelmekben Ao Duang-ot, a Keleti-tenger sárkánykirályaként (Donghai Longwang) hitték mindközül a leghatalmasabbnak. A késői néphitben a sárkánykirályt gyakran tekintik az őselemek fejének, akinek alárendeltje a mennydörgés istene, Leigong, a villám istennője Tianmu, a szél istene Fengbo és az eső istene Yushi. Még később a sárkánykirály a Jádecsászár (Yudi) alárendeltjeként jelenik meg, aki ha ellátogat ura palotájába, sűrű esőt hullat a földre. A késői folklórhagyományban a sárkánykirályt általában öregemberként képzelték el, aki víz alatti kristálypalotájában lakik. A sárkánykirály megszámlálhatatlan kincsek őrzője, saját tengeri hadsereggel rendelkezik, amely teknősökből, tintahalakból, rákokból és más tengerlakó állatokból áll, akiknek közös jellemzője, hogy képesek átváltozni. A művészetben a sárkánykirályt gyakorta ábrázolják botra támaszkodó öregemberként, botjának díszgombja sárkányfejet formáz. Az irodalomról sokszor esik szó fiairól, lányairól is. A sárkánykirály kultusza igen elterjedt volt a régi Kínában, szinte minden városban, faluban állítottak neki templomot, oltárt a folyók, patakok partján, a gázlóknál és a kutaknál. Közbenjárását kérték a tengerészek, a halászok, a földművesek, de még a vízhordók is. Aszály idején szobrát kivitték a templomból és a tűző napra állították, áradáskor pedig végig vitték a földeken, hogy megmutassák neki mekkora kárt okozott. Ha mindez nem segített a szobrot vízbe fojtották. A császárok olykor címeket adományoztak a sárkánykirálynak, de olyan is volt, hogy bűnei miatt rangjától megfosztották és messzi vidékekre számkivétésükről rendeletet adtak ki.