Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Palamasz Szent Gergely
[Gregoriosz Palamasz]

(1296, Konstantinápoly – 1359, Thesszaloniké): görög ortodox teológus, athoszi szerzetes, a hészükhaszta mozgalom fő teoretikusa, a bizánci hittudomány legjelentősebb alakja. Az előkelő családból származó, retorikai és grammatikai tanulmányokat folytató P. a misztikus teológia eszméivel megismerkedve 1318-ban Athosz szerzetesi közösségébe vonult vissza és itt vált a hészükhaszta eszmék követőjévé. A következő két évtizedben számos szerzetesi közösségben megfordult, 1335-ben viszont ¤ Kalábriai Barlaamnak a szerzetesi misztikát érő támadásaira válaszolva megírta A szent hészükhaszták védelmében című, Isten megismerhetősége és a vele való misztikus egyesülésben való szemlélődő nyugalom mellett érvelő munkáját. 1341-ben a Konstantinápolyban ebben az ügyben tartott zsinat neki és a szerzetesi misztikának adott igazat, G. Akündonosz támadása következtében azonban 1344-ben őt is kiközösítették. A császári trón körüli hatalmi harcok sorában 1350-ben került sor P. rehabilitációjára és még ebben az évben kinevezést nyert Thesszaloniké metropolitai székébe. Az 1351-es konstantinápolyi zsinat a palamizmus végső győzelmét hozta, a baarlamitákat és Akündonoszt pedig kiközösítette. Győzelme után P. – egy rövid, török fogságban töltött időt leszámítva – zavartalanul viselte metropolitai méltóságát és ekkor dolgozta ki végleges, Istenről és Isten megismerhetőségéről szóló tanítását. P. felfogása szerint Istenben egy, osztatlan és megismerhetetlen lényeg, ebből kiáradó energiák és a Szentháromság személyei közötti relációk vannak. Az isteni energia Krisztus megtestesülésének és Istennel való egyesülésének eszköze és ezek az energiák teszik lehetővé az üdvösségre rendelt ember Istenhez való felemelkedését is. A misztikus ima világában P. az isteni fény felismerésére képes szemlélődő imádság jelentősége mellett foglalt állást. Fontosabb munkái közül a legjelentősebb a Százötven fejezet a fizika, a teológia, az erkölcstan és a gyakorlati tudományok köréből valamint több polemikus értekezése és a szerzetesi lelkiség kérdéseit tárgyaló írása. P. teológiája évszázadokon át meghatárózó elve volt az ortodox szerzetesi teológiának és spiritualitásnak, a 20. században pedig az eszméihez való visszatérés, a neopalamita teológia reneszánsza a keleti egyházi megújulás fontos eszközének bizonyult.

Fő művei: Patrologia graeca 150-151. Irodalom: J. Mejendorf: Saint Grégoire Palamas et la mystique orthodoxe, Paris: 1958.; Introduction a l'étude de Grégoire Palamas, Paris: 1959.; DictThéolCath. XI.; RGG. II.; LThK. IV.; BBKL. VI.; Görföl-Kránitz.