Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

III. (Nagy) Sándor

ALEXANDROSZ, közkeletű nevén NAGY SÁNDOR vagy MAKEDÓNIAI NAGY SÁNDOR, görögül MEGALEXANDROSZ (szül. Kr. e. 356. Pella, Makedónia - megh. Kr. e. 323. jún. 13. Babilón), Makedónia 19. királya Kr. e. 336-tól; a történelem legnagyobb hadvezérei között tartják számon. Megdöntötte a perzsa Akhaimenidák hatalmát, és a Nílustól az Indusig terjedo birodalmat hozott létre. Megvetette a területi királyságokra épülo hellenisztikus világ alapjait.
Apja II. Philipposz (Fülöp) király, anyja Olümpiasz, Neoptolemosz épeiroszi király lánya volt. Alexandroszt 13 és 16 éves kora között Arisztotelész tanította, aki fölkeltette benne a filozófia és az orvostudomány iránti érdeklődést; később tanítványa meghaladta azon nézetét, hogy a görögöknek más népeket rabszolgaként kell kezelniük. Miközben Philipposz Büzantion (a későbbi Bizánc) ellen indított hadjáratot, Alexandrosz Kr. e. 340-ben legyőzte a trákokat, majd 338-ban, a kharióneiai csatában apja oldalán harcolt Théba és Athén egyesített seregei ellen. Egy évvel később Philipposz elvált feleségétől, aki Alexandrosszal Épeiroszba ment. Röviddel később apa és fia megbékélt egymással, de az utóbbi trónörökösi helyzete meggyengült. Ennek ellenére Philipposz meggyilkolása után - a hadsereg támogatásával - minden különösebb ellenállás nélkül elfoglalhatta a makedón trónt.
Az új király rövid idő alatt leszámolt lehetséges ellenfeleivel, és megszilárdította politikai hatalmát Görögországban: visszafoglalta Thesszáliát, majd a görög szövetség korinthoszi gyűlésén az ázsiai hadjárat fővezérévé választották (a nagyszabású katonai akciót még Philipposz indítványozta). Thébában azt híresztelték, hogy meghalt, s erre a város fellázadt a makedón hegemónia ellen. Miután más városállamok is csatlakoztak Thébához, elfoglalta a várost, a templomok és Pindarosz házának kivételével földig rombolta, és lemészároltatta 6000 lakosát.
Perzsia meghódítása. A thébai lázadás leverése után a többi városállam felhagyott az ellenállással, és így lehetőség nyílt a rég tervezett perzsa hadjárat elindítására. Kr. e. 334 tavaszán 30 000 gyalogos és 5000 lovas katona élén átkelt a Dardanellákon, majd a Granikosz folyónál (ma Kocabaş, Törökország) megütközött a kis-ázsiai perzsa szatrapák haderejével (amelyben 10 000-nél több görög zsoldos is harcolt). A legjelentősebb káriai erődítményt, Halikarnasszoszt csak súlyos harcok után tudta bevenni. Innen először délen vonult tovább, majd behatolt Phrügiába (a monda szerint ennek a fővárosában, Gordionban "oldotta meg" a gordiuszi csomót).
A győzelmek után Kis-Ázsia városai sorra megadták magukat. Kr. e. 334 telétől 333 tavaszáig meghódította Anatólia nyugati részét, végül Kr. e. 333 őszén Isszosznál legyőzte a perzsa Nagy Hadsereget, amelyet maga III. Dareiosz vezetett. A makedón sereg dél felé indult tovább, bevonult Szíriába és Föníciába. Miután Damaszkuszban Dareiosz hadikincstárát is sikerült megszerezni, a perzsa uralkodó békét ajánlott. Alexandrosz azonban feltétel nélküli megadást követelt. Büblosz és Szidón elfoglalása után pedig, Kr. e. 332 júliusában megrohamozta Türoszt, de a szigetváros hét hónapon keresztül állta a kemény ostromot. Eközben Dareiosz új ajánlatott küldött: 10 000 talentumot kínál váltságdíjul az Isszosznál fogságba esett családjáért, valamint átadja az Eufrátesztől nyugatra lévő területeit.

Kr. e. 332 novemberében betört Egyiptomba. Az ország népe szabadítóként fogadta, és a perzsa szatrapa ellenállás nélkül megadta magát. Alexandroszt megkoronázták a fáraók kettős koronájával, ő pedig a Nílus torkolatánál Alexandria néven új várost alapított. Az egyiptomi tartományok élére helybéli kormányzókat állított, de az ottani hadsereget makedón főparancsnokság alá helyezte.
Az egyiptomi fáraók örököseként, az "Amon fia" címmel felruházva hagyta el Egyiptomot, visszatért Türoszba, makedón helytartót állított Szíria élére, előkészítette a bevonulást Mezopotámiába, és megszilárdította a hatalmát az egész keleti mediterrán partvidéken. Dareiosszal a birodalom szívében, a Tigris partján, Gaugamélánál (ma Moszultól keletre) ütközött meg ismét, Kr. e. 331. október 1-jén. A csata nyílt terepen zajlott le, és a győzelem után Alexandrosz csaknem 60 km-en át üldözte a visszavonuló perzsákat. Dareiosz, akárcsak Isszosznál, elmenekült, amikor a makedón lovasság a közelébe jutott (a király Baktriában keresett menedéket, de Bésszosz szatrapa megfosztotta trónjától és megölette). Alexandrosz akadálytalanul vonult be Babilónba, majd a további ellenállást megtörve eljutott Persziszbe, és Kr. e. 330 tavaszán elfoglalta a Perzsa Birodalom egyik fővárosát, Perszepoliszt; a várost kifosztotta és felgyújtotta, (Xerxész palotájának elpusztítása a pánhellén bosszúhadjárat jelképes befejezése volt). Ezután északra vonult a médek országába, s elfoglalta annak fővárosát, s a nyár közepén pedig belső-ázsiai hadjáratra indult. A szkíták és Szogdiana lakói erős ellenállást tanúsítottak, és csak Kr. e. 328-ban sikerült őket végleg legyőznie. Miután Alexandrosz hadserege meghódította Médiát, a görög és thesszáliai csapatokat a hadvezér hazaküldte, és ettől kezdve tisztán "magánháborút" vívott.
A birodalom megszilárdítása. Alexandrosz perzsa előkelőségeket állított bizonyos tartományok élére, később azonban többet közülük makedónokkal váltott fel. A következő két évben, Kr. e. 327 tavaszáig - gyakran súlyos harcok árán - sorra meghódította a kelet- és északkelet-iráni szatrapiákat (Hürkania, Areia, Arakhószia, Drangiana, Baktria, Szogdiana). Kr. e. 330 végén az egyik makedón vezető, Philótasz, Parmenión fia összeesküvés gyanújába keveredett; Alexandrosz nyilvános tárgyaláson elítéltette és kivégeztette. Megölette a Babilónban állomásozó Parmeniónt, a legtekintélyesebb makedón vezetőt is, aki a nagy győzelmek során Alexandrosz alvezére volt.
Ekkor már az udvar makedón tagjai nehezen viselték Alexandrosz kegyetlenségét és önkényeskedését. A következő évben egy részeg veszekedés során egyik legjobb barátját, Kleitoszt ölte meg. Kr. e. 327-ben lelepleződött az "apródok összeesküvése", részvevőit megkövezték. Megvádolták - és valószínűleg kivégezték - Alexandrosz udvari történetíróját, Arisztotelész unokaöccsét, Kalliszthenészt is.

Az indiai hadjárat Kr. e. 327-ben, nyár elején indult. A Hüdaszpész (ma Jhelum) folyónál zajlott a legnagyobb ütközet a Hüdaszpész és az Akeszinész (ma Chenab) folyó közti területek Porosz nevű uralkodójával. Porosz súlyos vereséget szenvedett, de bátorságáért Alexandrosz nemcsak királysága élén hagyta meg, hanem területeit is jócskán megnövelte. A Hüphaszisz (ma Beas) folyónál a makedón sereg nem volt hajlandó továbbvonulni kelet felé. Nem az addig követett úton indultak vissza, hanem az Indus mentén jutottak el az óceánig. Az egyik útba eső város ostrománál Alexandrosz csaknem halálos sebet kapott. A sereg egyik része a part mentén haladt visszafelé; a legnehezebb szakaszt Gedrószia (ma Beludzsisztán) sivatagos területe jelentette, ahol súlyos veszteségeket szenvedtek. A csapatok másik fele az Indus torkolatánál felépült - mintegy 100-150 hajóból álló - flottával, a krétai Nearkhosz parancsnoksága alatt jutott el a Tigris torkolatáig (Kr. e. 325. szept.-okt.).
Miután Alexandrosz visszatért Perzsiába, folytatta uralma megszilárdítását, bár birodalma megszervezésében többnyire megelégedett a rögtönzéssel vagy a helyi rendszer átvételével. Kivételt jelentett pénzügyi politikája: központosított, a helyi szatrapáktól független adószedő-hálózatot állított fel (ez hibának bizonyult), az athéni ezüstalapú rendszert tette általánossá, ezzel segítette a kereskedelem fejlődését. További lökést adott a mediterrán gazdaságnak a perzsa kincstárak aranykészletének felszabadítása. Nem ismeretes pontosan, hogy a helytartók elmozdítása és sokuk kivégzése mennyiben magyarázható rossz kormányzásukkal, és mennyiben volt az uralkodó bizalmatlanságának következménye, de még a Nagy Sándor javára elfogult források is elítélően írtak kegyetlen szigorúságáról. Szúzában Kr. e. 324-ben került sor a legendás menyegzőre: 80 tiszt és 10 000 közkatona kapott perzsa feleséget bőséges hozománnyal, hogy ezzel is megpecsételjék a Perzsa Birodalom legyőzését, és megteremtsék az új, közös perzsa-makedón uralkodóréteget. Alexandrosz Dareiosz lányát vette feleségül (korábban, Kr. e. 327-ben már házasságot kötött egy baktriai hercegnővel, Róxanéval, akitől halála után született fia). A perzsáknak kedvező politika növelte a makedónok Alexandrosszal szembeni elégedetlenségét. Amikor az uralkodó eldöntötte, hogy hazaküldi makedón veteránjait, miután helyükbe még a testőrségébe és elit lovasságába is perzsa katonákat állított, Opisz városában nyílt katonai lázadás tört ki. Alexandrosz erre egész seregét elbocsátotta, a sorokat perzsákkal töltötte fel, hatalmas lakomát rendezett a makedón-perzsa megbékélés megünneplésére; végül a 10 000 veterán ajándékokkal elhalmozva tért haza. A makedón és a perzsa nép egybeolvasztásának szándéka később mindazonáltal meghiúsult. A későbbi Szeleukida Birodalomban a görög és makedón vonások uralkodtak.
Miközben az Eufrátesz öntözőrendszerének kibővítését és a Perzsa-öböl partvidékének benépesítését tervezte, Kr. e. 323 júniusában egy hosszúra nyúlt mulatozás után megbetegedett, és 10 nappal később Babilónban meghalt. Testét Egyiptomba szállították, és Alexandriában aranykoporsóba helyezték.
Kijelölt utóda nem volt, a hadvezérek II. Philipposz gyengeelméjű törvénytelen fiát, Philipposz Arrhidaioszt és Nagy Sándor fiát, IV. Sándort (Alexandroszt) tették meg társuralkodóknak. A szatrapiákat sok vita árán osztották fel maguk között. Arrhidaioszt Kr. e. 317-ben, IV. Sándort 310-ben vagy 309-ben meggyilkolták, ezután a tartományok fokozatosan önállóvá lettek; Nagy Sándor vezérei sorra királlyá kiáltották ki magukat.
Nagy Sándor rövid uralkodása döntő pillanat volt Európa és Ázsia történelmében: a civilizáció súlypontja kelet felé tolódott el, görög királyságok jöttek létre, gazdaságilag és kulturálisan nagyjából egységes világ alakult Gibraltártól Pandzsábig. A király nevéhez fűződő városlapítások (Plutarkhosz szerint több mint 70) nagyban segítették a görög életmód és gondolkodás terjedését. Uralkodásának legmeghatározóbb következménye a hellén kultúra ázsiai és észak-afrikai meghonosodása volt.
Hódításai nélkül másképp alakult volna az ókor történelme: a Római Birodalom létrejötte, a kereszténység világvallássá válása, Bizánc fényes évszázadai bizonyos fokig mind a makedón birodalomépítő sikereire vezethetők vissza.