Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

mennydörgés
(kínaiul: lei)

Már az ókorban kialakult a mennydörgés kultusza. A Shang-Yin-kori jóslócsontok némelyike arról tanúskodik, hogy maga Shangdi volt a legfőbb hatalom a természeti erők világában, a mennydörgés mellett az ő felügyelete alatt állt a Szél az Eső és a Felhők szelleme is. Egy, az i. e. 1. században íródott filozofikus műben a mennydörgés istenét erős férfiként írják le, aki egyik kezében dobköteget tart, a másikban pedig kalapácsot, és a dobok püfölésével kelti a mennydörgést. Más forrásokban a Leigong-nak nevezett Mennydörgés isten a mennydörgés mozsarában lakik, sárkány teste és ember feje van és a hasát verve kelti a mennydörgést. Később, nyilván a buddhizmus hatására, a csodálatos garuda-madár alakjának inspirációjára Leigong-ot denevérszerű fekete szárnyakkal ábrázolják, madárkörmökkel, emberi fejjel (néha három szemmel), és kék színű emberi testtel; ruházatként általában csak nadrágot visel, a vállairól összekötözött dobok lógnak, jobb kezében pedig fakalapácsot tart, amellyel a dobokat veri. A 7-10. században disznótestű, szárnyas, fekete szörnyként írják le A császárkorban kialakult az az elképzelés, hogy a mennydörgésnek külön "minisztériuma" van, amelyhez öt istenség tartozik. Ezen istenek vezetője Leizu, a Mennydörgés ősatyja, akit szörnyalakban ábrázoltak három villámló szemmel, perzselő tekintettel, amint épp egy fekete egyszarvút lovagol meg. A további négy istenség, akiket a templomokban és a rajzokon rendszerint az ősatya két oldalán ábrázoltak, a Mennydörgés istene, Leigong, a Villámlás istennője, Dianmu, a Szél istene, Fengpo és az Eső istene, Yüshi. Mindegyiküknek szigorú szabályok írták elő képi ábrázolását: Yüshi rendszerint felhőn vagy sárkányháton lovagol, kezében pedig egy edényt tart, amelyből az eső ömlik a földre; Dianmu tarka virágos ruhában lebeg a felhők között, és mindkét kezében egy-egy tükröt tart, hiszen a kínai hiedelem szerint a villámok úgy keletkeznek, hogy e tükrökből visszaverődnek a yin és a yang sugarak, és összeütköznek egymással. A népi vallásban ritkán tettek különbséget Leigong és Leizu között.

*

A mennydörgés tulajdonképpen nem más, mint a légköri elektromos kisülés (villámlás) hatására felforrósodó levegőben kialakuló lökéshullám által kiváltott hangjelenség. Mivel a villámcsatorna olykor több kilométer hosszú, a távolabbi részeiről később érkezik meg a hang a megfigyelőhöz, ezért tart a mennydörgés néha sokáig.
Ezek az időnként felhőszakadással és pusztító viharokkal is kísért égiháborúk már a régi kor emberének figyelmét is felkeltették, biztosak voltak benne, hogy az ég istenének valamilyen köze kell, hogy legyen hozzájuk, a jelenséget sokan egy mennydörgésisten művének tartották. Az isten villámát baltával szimbolizálták, amelynek ábrázolása az újkori sírhelyeken, sziklarajzokon többfelé megtalálható.
Az észak-amerikai indiánok hitvilágában a villámok a nagy szellem, a kétfejű viharmadár, vagy mennydörgésmadár csőréből lövelltek ki, a mennydörgés pedig a szárnyainak csapkodásából keletkezett. Neki tulajdonították a termékenységet hozó esőket, amelyek hatására a földből kifejlődtek a növények. Ennek a képzeletbeli madárnak hite elterjedt Afrikában, Ázsiában, sőt Európában is, ezeken a helyeken azonban többnyire harkályként ábrázolták.
A magyar néphiedelem a mennydörgés okát többféleképpen magyarázza: vannak, akik szerint odafönn kugliznak az angyalok, mások azt mondják, hogy Szent Péter kuglizik, vagy hogy szól már a nagybőgő. A csehek pedig úgy tudják, hogy ha a villámlást, hangos mennydörgést követi, a kuglizók mind a kilenc bábút eltalálták.
A villámlás és a mennydörgés jelenségének értelmezésére sokféle elképzelés, született: büntetés az égiektől; Isten haragjának megnyilvánulása; veszekednek az angyalok; Szent Péter hengerget valamit, vagy hordókat görgetnek az égben; Illés szekere kattog és zörög; így állnak bosszút a szellemek, esetleg hadakoznak a táltosok, a garabonciások.
Jó tanácsok sora alakult ki, mit érdemes tenni a veszély elhárítására mennydörgés esetén. Például nem érheti baj az embert, ha behunyja a szemeit és betapasztja a füleit; elkerüli a környéket a mennykő, ha erősen harangoznak, ugyanis a nagy zaj elriasztja a villámokat. A kelták a ház bejáratára akasztott fagyöngytől reméltek védelmet, ugyanis a hiedelemmondáikban ezt a növényt a villámokat szóró mennydörgésistenük teremtette. Az igazi megoldást azonban az amerikai politikus, író és tudós, Benjamin Franklin (1706-1790) villámhárítója jelentette, aki bebizonyitotta, hogy a villámlás és az elektromos kisülés azonos jelenség, s azt tanácsolta, hogy az épületeket lássák el villámhárítóval.
Az időjósok szerint: a reggeli mennydörgés, esőt vagy szelet jelez; a déli dörgést követően záporeső, a nap végi dörgés után égiháború következik. Ha nyáron sűrűn villámlik, miközben ritkán dördül meg az ég, akkor bizonyos, hogy a villámlás helyén zuhog az eső.
A mennydörgés: januárban, erős szeleket; februárban, sok halottat; márciusban, kemény szélviharokat; áprilisban, jó időt; májusban, éhséget és drágaságot; júniusban, bőséget; júliusban jó minőségű búzát; augusztusban szerencsés vetést és betegségeket; szeptemberben bő termést; októberben hasznos szeleket; novemberben jó gabonatermést; decemberben bort, búzát, békességet ígér. Ha nyáron villámlik és dörög, nagy szél várható. A téli vagy őszi villámlás után rendszerint csillapodik, majd leáll a szél.
Úgy tartják, hogy villámlás ellen legjobb borostyánkoszorút felfüggeszteni, már Tiberius császár (i.e. 42-i.u. 37) is így tett. A keresztények egykoron valószínűsítették, hogy a villámcsapásokat az ördög küldi rájuk. A törökök meg azt hiszik, hogy nem tanácsos vörös ruhát viselni villámlás idején.
A néphit a villámot mennykőnek hívja, de így nevezi a lepattintott szikladarabot, a földre hullott meteordarabot, a földben talált kőbalta maradványokat, a lándzsahegyeket, vagy csöves állati csontdarabokat is. Mindezeknek nagy szerepet tulajdonítanak, a népi gyógyításban, varázslásban, elsősorban a gonosz távol tartására használják.