Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

HETVENKETTŐ (qishier)
A régi kínai szövegekben a kilenc tartományra osztották az égalatti birodalmat, azaz a földet és nyolc szintre az eget (ég) ennek a szorzata hetvenkettő, melyet innen igen szerencsés számnak tartottak. Hetvenkét ötnapos hét 360 napot tesz ki, amely már majdnem egy teljes év. A hagyomány szerint a mitikus uralkodó, Yao hetvenkét hüvelyk magas volt és hetvenkét évig uralkodott. A Han-dinasztia megalapítójának hetvenkét fekete anyajegy volt a combján, amelyet az elkövetkezendő uralkodása tekintetében rendkívül kedvező előjelnek tartottak. A hagyomány szerint Konfuciusz hetvenkét esztendős korában hunyt el, és addig hetvenkét tanítványa volt.