Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

harang
(kínaiul: zhong)

A kínai harangok sokban különböznek európai társaiktól. Az ősidőktől kezdve különleges hangszernek számított. Egyáltalán nincs nyelvük, rózsafa-kalapács ütésével szólaltathatók meg. S megszólalni is két hangmagásságon képesek, hol mélyebb hangon zengenek, hol magasabban csilingelnek. A kétféle magasság, amely híressé tette ezeket a harangokat, a felület két jól megkülönböztethető részén keletkezik. Az egyik hang a harang alsó közepéről ered, az ún. sui helyről, a másik viszont ettől jobbra és balra eső, oldalsó részeken jön létre, amelyeket gu fekvésnek neveznek. A sui szóról úgy tudjuk, hogy eredeti jelentése "tükör", és valószínűleg a harang szájának görbületére, valamint az akkoriban tűzgyújtásra használt gyújtótükör közötti hasonlóságra utal. A gu jelentése "dob". A harangöntés ősi mesterség Kínában, a régészek az i. e. 16. századból való harangjátékokat is találtak a feltárt lelőhelyek némelyikében. A harang mindig egy darabban, bronzból öntötték. Léteznek egészen apró, alig tíz cm-es darabok, de több méteresek is. A harang külső jegyei szoros összefüggésben vannak hangjának színével és teljesítményével. A hangtest felső, külső részén lévő bronzdudorok (mei) finomítják a hangokat, s ami még fontosabb, a mei-nek a kéz hang elkülönítésének eszközei. Mindent egybevetve a régi kínai harangok tanulmányozása során megállapítható, hogy a régi kínaiak olyan akusztikai ismeretekkel rendelkeztek, amelyeket csak a 20. században sajátítottak el ismét az európai tudósok. A kínai harang szerkezetét több évezred szorgos munkájával fejlesztették ki, amelynek eredményei az i. sz. 3. századtól kezdve lassan feledésbe merült. A harangokat eleinte vallási szertartásoknál használták és a katonák jeleztek velük. A harangokból harangjátékokat készítettek, ehhez 68 darabot is felfüggesztettek egy L-alakú tartóállványra három sorba rendezve. Rajtuk - hiszen mindegyik harangon két hang is megszólaltatható volt - bonyolult, gyors ütemű zenét is le tudtak játszani. A kettős hangokból álló hangszeres együttes megszerkesztése olyan teljesítmény, amelynek nincs párja még a zene mai fizikájában sem. A harangok fontos kellékei a buddhista templomoknak is. Képi ábrázolásain sokféle jókívánság kifejezését szimbolizálja.

Kínai harangok
Terebess szórólap