Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Györffy István

(Karcag, 1884. február 11. – Budapest, 1939. október 3.): etnográfus, egyetemi tanár, az MTA tagja.

Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. 1909-től a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka volt. 1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1912-től múzeumi segédőr. 1917-ben a moldvai csángók között dolgozott, 1918-ban részt vett a Lénárt-féle kisázsiai expedícióban, amely félbeszakadt. Ez évben a múzeum igazgatóőrévé nevezték ki. 1926-tól egyetemi tanár. 1929-től magántanár. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává válaszották. 1934-től a néprajz első nyugalmazott rendes tanára. 1938-tól a Táj- és Népkutató Központ vezetője.
Györffy István volt a magyar néprajz első professzora, a tudomány hazai megteremtője. Foglalkozott a kunság néprajzi problémáival, különböző néprajzi csoportok kialakulásának körülményeivel (hajdúk, matyók). A népviselet és népművészet körében végzett kutatásai alapján kíváló monográfiákat írt. Bizonyos mértékig a népi írók falukutató irodalmának volt az előfutára.
Györffy Istvánról nevezték el, halála után, a baloldali parasztfiatalok Györffy-kollégiumát (1940). Az ő nevét viseli Karcagon a Györffy István Nagykun Múzeum.


Főbb művei:
A Nagykunság és környékének népes építkezése (Néprajzi Értesítő 1908–09);
A feketekörösvölgyi magyarság települése. Az erdélyi magyarság eredete (Földrajzi Közlemények 1913);
Dél-Bihar népesedési és nemzetiségi viszonyai negyedfélszáz év óta (Földrajzi Közlemények 1915);
Nagykunsági Krónika (Karcag, 1922);
Az alföldi kertes városok. Hajdúszoboszló települése (Néprajzi Értesítő 1926);
Hajdúböszörmény települése (Föld és Ember, 1926);
Das Bauwesen der Hirten im ungarischen Tiefland (Debrecen, 1927);
A hajdúk eredete (Protestáns Szemle, 1927);
A szilaj pásztorok (Budapest, 1928);
A matyókról (Népünk és Nyelvünk, 1929);
A cifraszűr (Budapest, 1930);
Gazdálkodás. Viselet (A magyarság néprajza, I–II. Budapest, 1933–34);
A magyar tanya (Földrajzi Közlemények 1937);
A néphagyomány és a nemzeti művelődés (Budapest, 1939);
Magyar nép – magyar ház (Budapest, 1943);
Matyó népviselet (szerk. Fél Edit, Budapest, 1956);
Györffy István írásai a Balkánról és Törökországról a szerző saját fotográfiáival (Terebess Kiadó, 2001).