Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Vasco da Gama

VIDIGUEIRA I. GRÓFJA (szül. 1460 k. Sines, Portugália - megh. 1524. dec. 24. Cochin, India), portugál tengerész, Indiába tett utazásaival (1497-99, 1502-03, 1524) új, a Jóreménység fokát megkerülő tengeri útvonalat teremtett Nyugat-Európa és a Kelet között, s ezzel új korszakot nyitott a világtörténelemben. Tevékenységével elősegítette, hogy Portugália világhatalommá váljék.

Élete. Vasco da Gama nemesi család harmadik fiaként született 1460 táján. Apja, Estevăo da Gama a délnyugat-portugáliai Alentejo tartomány tengerpartján magasodó Sines-erőd parancsnoka volt. Fiatalkoráról keveset tudunk: valószínűleg a szárazföld belsejében fekvő Évora városában tanult, s valahol elsajátította a matematika és a hajózás tudományát is. 1492-ben II. János portugál király a Lisszabontól délre fekvő Setúbal kikötőjébe és Algarvébe, Portugália legdélibb tartományába küldte, hogy francia hajókat zsákmányoljon. Ezzel akarta megbosszulni azt, hogy a franciák békeidőben kifosztottak több portugál hajót. Vasco gyorsan és sikeresen végrehajtotta feladatát.

Tengerész Henrik herceg politikájával összhangban János király azt tervezte, hogy portugál flottát küld Indiába, s ezzel új tengeri útvonalat nyit Ázsiába. Az volt a célja, hogy megkerülje az Indiával és más keleti államokkal folytatott kereskedelmet addig kisajátító muszlimokat. Az expedíció vezetésére Estevăo da Gamát szemelték ki, de halála után Vasco vette át szerepét. A kinevezéséről szóló beszámolók eltérnek egymástól: bizonyos források szerint Vascót János király választotta ki, s az 1495-ben trónra lépő Mánuel király csak jóváhagyta a döntést. Mások azt állítják, hogy Mánuel volt a döntéshozó. Van egy olyan változat is, miszerint először legidősebb bátyjának, Paulónak ajánlották fel a tisztséget, ő azonban rossz egészségi állapotára hivatkozva elhárította a felkérést.

Az első utazás. Da Gama 1497. július 8-án hagyta el Lisszabont négy hajóból álló flottájával, amely két közepes méretű, mintegy 120 tonnás, háromárbocos vitorlásból (Săo Gabriel és Săo Rafael), egy 50 tonnás karavellából (Berrio) és egy 200 tonnás ellátmányszállító hajóból állt. A Zöld-foki-szigetekig velük tartott egy további hajó is, melynek kapitánya a portugál Bartolomeu Dias volt, aki néhány évvel korábban felfedezte a Jóreménység fokát, és ezúttal a nyugat-afrikai Aranyparton (ma Ghána) emelt Sao Jorge da Mina-erőd felé tartott. Da Gama flottája három tolmácsot is vitt magával - ketten arabul tudtak, a harmadik pedig több bantu nyelvjárást beszélt. A hajók kőoszlopokat (padrăo) is szállítottak a felfedezések és a portugál uralom alá helyezés megjelölésére.

A hajóhad július 15-én elhaladt a Kanári-szigetek mellett, majd 26-án elérte Săo Tiagót a Zöld-foki-szigeteken, és augusztus 3-ig ott is maradt. A Guineai-öböl áramlatainak elkerülésére Da Gama flottája egy nagy körív mentén haladt át az Atlanti-óceán déli medencéjén, s november 7-én jutott el a Santa Helena-öbölig (a mai Dél-Afrikában van). Az expedíció november 16-án indult tovább, a kedvezőtlen széljárás miatt azonban csak november 22-én tudta megkerülni a Jóreménység fokát. Három nappal később Da Gama horgonyt vetett a Mossel-öbölben, felállított egy padrăót egy szigeten, és elrendelte, hogy szedjék szét az ellátmányszállító hajót. December 8-án a hajóhad ismét útra kelt, s karácsonykor elérte a natali partvidéket. 1498. január 11-én öt napra lehorgonyoztak a Natalt Mozambiktól elválasztó kis folyó torkolatának közelében. A folyót Rio do Cobrénak (Réz-folyó) nevezték el. Január 25-én a mai Mozambik területén elérték a Quelimane folyót, amelyet Rio dos Bons Sinais („kedvező előjelek folyója”) névre kereszteltek, s itt is felállítottak egy padrăót. Ekkorra már a legénység nagy része skorbutban szenvedett; az expedíció egy hónapos pihenőt tartott, ezalatt megjavították a hajókat.

Március 2-án a flotta kikötött Mozambik szigetén, amelynek lakói azt hitték, hogy a portugálok - hozzájuk hasonlóan - muszlimok. Da Gama megtudta, hogy a helyiek az arabokkal kereskednek, s négy, arannyal, ékszerrel, ezüsttel és fűszerekkel megrakott arab hajó éppen a kikötőben tartózkodik. Azt is elmondták neki, hogy János pap, a régóta keresett keresztény uralkodó a szárazföld belsejében él, de több tengerparti város is az ő kezén van. A mozambiki szultán két kalauzt is adott Da Gama mellé, egyikük azonban megszökött, amikor rájött arra, hogy a portugálok keresztények.

Az expedíció április 7-én érte el Mombasát (a mai Kenyában), s április 14-én vetett horgonyt Malindiban (szintén a mai Kenyában), ahol felvettek a fedélzetre egy kormányost, aki ismerte az utat az India délnyugati partján fekvő Calicutba. A portugálok 23 nap alatt szelték át az Indiai-óceánt, majd megpillantották a Nyugati-Ghátok hegyvonulatát, s május 20-án elérték Calicutot, amely akkoriban a dél-indiai kereskedelem legfontosabb központja volt. Itt Da Gama újabb padrăót emeltetett, hogy igazolja expedíciója sikerét. Calicut hindu uralkodója, a zamorin szívélyesen fogadta, szerződést azonban nem kötött vele, mert az arab kereskedők ellenségesen viszonyultak Da Gamához, a magával hozott és a nyugat-afrikai igényekhez szabott értéktelen ajándékok és rossz minőségű áruk iránt pedig alig volt kereslet Indiában.

Miután a portugálok és a calicuti zamorin között kiéleződött a feszültség, Da Gama augusztus végén elhagyta a várost. Öt vagy hat hindut magával vitt, hogy Mánuel király megismerhesse szokásaikat. Mielőtt Malindi felé elhajózott volna, kikötött az Anjidiv-szigeten (Goa közelében). A kedvezőtlen széljárás miatt csaknem három hónapig tartott az átkelés az Arab-tengeren, s csak 1499. január 8-án érte el Malindit. A skorbut sok áldozatot szedett a legénység tagjai közül. Minthogy az expedíció létszáma nagyon megcsappant, Da Gama utasítására Malindiban felgyújtották a Săo Rafaelt. Itt állították fel az utolsó előtti padrăót, az utolsót pedig Mozambikban, amelyet február 1-jén értek el. Március 20-án a Săo Gabriel és a Berrio még együtt kerülte meg a Jóreménység fokát, egy hónappal később azonban egy vihar nyomán elváltak útjaik: a Berrio július 10-én ért haza a Tejo folyóhoz Portugáliába. A Săo Gabriel fedélzetén utazó Da Gama az Azori-szigetekhez tartozó Terceira felé vette útját, zászlóshajóját pedig állítólag előreküldte Lisszabonba. Ő maga szeptember 9-én érte el Lisszabont, s kilenc nappal később vonult be diadalmasan a városba. Az addig eltelt időben bátyját, Paulót gyászolta, aki Terceira szigetén hunyt el. I. Mánuel lovagi címet (dom), 1000 cruzadós évi kegydíjat és birtokokat adományozott neki.

A második utazás. Da Gama eredményeinek kiaknázására I. Mánuel király Pedro Álvares Cabral vezetésével 13 hajóból álló flottát küldött Calicutba. Később azonban a muszlimok felbujtotta hinduk fegyvert fogtak, s lemészárolták a Cabral által hátrahagyott portugálokat. Ekkor Lisszabonban újabb hajóhadat szereltek fel, hogy megbosszulják a calicuti vérengzést, és megteremtsék az Indiai-óceán feletti portugál hegemóniát. Először Cabralt nevezték ki parancsnoknak, aztán átadták a flotta irányítását Da Gamának, aki 1502-ben tengernagy lett.

Da Gama tíz hajó felett parancsnokolt, ezeket két, egyenként öt hajóból álló flottilla támogatta. A flottillák élére rokonait nevezték ki. A hajóhad 1502 februárjában indult útnak, megállt a Zöld-foki-szigeteknél, majd június 14-én kikötött a kelet-afrikai Sofalában. Rövid időre megálltak Mozambikban, majd a mai Tanzánia területén fekvő Kilwába hajóztak. Ennek uralkodója, Ibráhím emír barátságtalanul fogadta Cabralt, ezért Da Gama megfenyegette, hogy felgyújtja a várost, ha az emír nem hódol be a portugáloknak, és nem esküszik fel Mánuel királyra. Ibráhím mindkét követelését teljesítette.

Arábia déli partjai mentén elhajózva Da Gama elérte Goát (az indiai portugál uralom későbbi központját), majd a Calicuttól északra fekvő, délnyugat-indiai Cannanore kikötője felé hajózott tovább, ahol lesben várt az arab hajókra. Néhány nappal később meg is érkezett egy áruval megrakott arab hajó 200-400 utassal, köztük nőkkel és gyermekekkel a fedélzeten. Da Gama megkaparintotta a szállítmányt, majd utasaival együtt felgyújtotta az elfogott hajót. A hajón levők valamennyien meghaltak. Ez volt Vasco da Gama pályafutásának legkegyetlenebb cselekedete.

Miután szövetséget kötött Cannanore uralkodójával, aki a zamorin ellensége volt, a flotta Calicut ellen vonult. Bár a zamorin felajánlotta barátságát, Da Gama elutasította az ajánlatot, s ultimátumban követelte, hogy tiltsák ki a muszlimokat a kikötőből. Hogy fenyegetésének komolyságát bizonyítsa, bombázta a kikötőt, és legyilkoltatta azt a 38 hindu halászt, aki kiment a portugál hajókhoz, hogy eladja portékáját. A hajóból kidobták a holttesteket, hogy a partra vesse őket a víz. A portugálok ezután délre, Cochin kikötőjébe hajóztak. Mivel a cochini uralkodó a zamorin ellensége volt, a portugálok szövetséget kötöttek vele. A zamorin ekkor meghívta magához Da Gamát. Amikor kiderült, hogy csak tőrbe akarta csalni, a portugálok rövid ütközetet vívtak az arab hajókkal Calicut közelében, és megfutamították őket. 1503. február 20-án a portugál hajóhad elhagyta Cannanorét, s Mozambik érintésével október 11-re hazaért a Tejóhoz.

A harmadik utazás. Homály fedi, miként fogadta Mánuel király a hazatérő tengernagyot. A jelek szerint Da Gama elégedetlen volt a megpróbáltatásaiért kapott jutalmával. A tengernagy és a Săo Tiago (vallási) rend közt vita robbant ki Sines tulajdonjogáról: a tengernagynak megígérték, hogy megkapja a várost, a rend azonban nem volt hajlandó átadni neki.

Da Gama valószínűleg 1500 táján, első utazásából hazatérve vette el jó családból származó feleségét, Caterina de Ataídét. Később Évora városába vonult vissza. További előjogokat és jövedelmeket kapott, s felesége hat fiút szült neki. 1505-ig indiai ügyekben tanácsokat adott a királynak. 1519-ben Vidigueira grófjává tették. A tengerentúlra csak Mánuel király halála után tért vissza: III. János király 1524-ben Portugália indiai alkirályává nevezte ki.

Szeptemberben érkezett meg Goába, s azonnal hozzálátott, hogy felszámolja az elődei által elkövetett kormányzati visszaéléseket. Talán a túlfeszített munka, talán más okok miatt csakhamar megbetegedett, s decemberben Cochinban meghalt. Holttestét 1538-ban szállították vissza Portugáliába.