Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

fakír

(arab: „szegény”), eredetileg kolduló dervis. Misztikus felfogásban a fakír szó arra utal, hogy az ember lelki szükséglete Isten, akinek egyedül nincs szüksége másra. Muzulmán eredete ellenére a szót hindukra is alkalmazták Indiában a goszvámin, szádhu, bhiksu és más megjelölések helyett. A fakírokat általában szent embereknek tartják, akik rendkívüli képességekkel bírnak, például járni tudnak a tűzön. Városi környezetben csökkent a befolyásuk az iskolázottság és a technika terjedése miatt, de a falusi emberek között és India belső vidékein még tartanak tőlük. Az iszlámban a fakírok főbb szúfi rendjei a csistíják, a kádiríják, a naksbandíják és a szuhravardíják.