Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
csája (orosz szamovártea)
» 
» 
» 
»
Az oroszok a teával 1638-ban ismerkedtek meg a mongolok révén. Ekkor járt Mongóliában Ubra kánnál Sztrakov orosz követ. A kor szokása szerint ajándékot vitt a kánnak, mégpedig cobolybőröket. A kán az általuk nagyra értékelt teából ajándékozott kettőszáz csomaggal a követnek. Sztrakov nem ismerte a teát, így nem akarta elfogadni, végül engedett a mongolok szíves unszolásának. Elmondták neki a teakészítés módját, sőt meg is ízleltették vele. A cári udvarba érve a teát átadta Mihály (első Romanov) cárnak, aki az ajándékot elfogadta. Sztrakov útmutatása szerint elkészítették az italt, amely ízlett a cárnak és környezetének.
Az oroszok, akik régebben mézből készített forró, fűszeres szbityeny-t ittak, megkedvelték az új italt, és megindították a teakereskedelmet. Kiderült, hogy a Kínából karavánokon érkező tea sokkal jobb minőségű, mint a tengeri úton szállított, ezért az orosz kereskedők nemcsak hazájukat látták el teával. Európa országaiban ezt a fajta teát orosz- vagy karavánteának nevezték.
Az első orosz karavánt 1693-ban indították útnak Pekingbe, a Szibériában összevásárolt prémeket cserélték selyemre, porcelánra és teára. A karaván útja Mandzsúrián át vezetett, egészen 1741-ig, amikor is új utat nyitottak Mongólián át, a Góbi-sivatag keleti részét érintve.
Mai közlekedési viszonyaink mellett nehezen elképzelhető, hogy a tea útja Oroszországba több mint egy évig tartott. Ennek megfelelően roppant gondos csomagolást igényelt, a kínaiak sárga papírral és bambuszlevelekkel bélelt nádládákba tették a teát, majd ismét papír, bambuszlevél és nádburkolat következett. A finomabb teák először cin-, vagy faládába kerültek. Az így elkészített ládákat birka, vagy teve szőréből készült nemeztakaróba csomagolták, majd jól lekötözték. A tea a kínai oldalon dzsunkán, lovon és tevén utazott, a kjahtai határon szigorú minőségellenőrzésen, majd vámoláson esett át, ezután folytathatta útját az időjárástól függően szekereken, vagy szánokon. A szibériai és urali utazást nemcsak az emberpróbáló természeti körülmények, hanem az útonállók, szervezett bandák tették viszontagságossá. Az Uralt elhagyva azonban az út könnyű volt már Nyizsnij Novgorodig (különösen 1847-től, a Káma folyón beindított hajózástól kezdve). A Nyizsnij Novgorod-i teavásár minden évben július 5-én kezdődött, és augusztus 25-ig tartott.
A teákat szakértő szemmel vizsgálták, megkóstolták, minőség szerint szortírozták. Az áru nagy része Moszkvába került, itt alakult ki a fő elosztó központ, ahonnan akár Berlinig is eljuthatott a tea. A karavánúton érkezett teát jelentősen megdrágította a hosszú szállítás, többszöri átrakodás, egy pud - 16,38 kg - ára elérhette a hat rubelt is. (A Londonból érkezett tea ára 30-40 kopejka között mozgott ekkor!) Ennek ellenére a kereslet nőttön nőtt, tekintve, hogy minőségét nem befolyásolta kedvezőtlenül a sós, párás tengeri levegő, valamint a hajókon uralkodó kátrányszag. A hosszú utazás sok esetben hasznos is volt: dobozaikban erjedhettek a teák, és úti céljukat már különleges minőséget, ízt kapva érték el.
Oroszországban is gombamód szaporodtak a teakereskedések, a legnagyobb céget 1840-ben Alekszej Gubkin alapította, fényűző üzletei hátterében felvásárló-központok, csomagológyárak álltak. Az orosz kormány oly nagyra értékelte munkáját, hogy a Szent Vlagyimir-rend harmadik fokozatával tüntette ki Gubkint, akinek vállalkozását unokái vitték tovább.
Az orosz tea minőségét szavatolta, hogy a kereskedelem állami felügyelet alatt állt. „Az orosz teát – írja Gömöri Lajos: A magyar ipar és kereskedelem országos albuma című könyv bevezetőjében – még becsesebbé tette az a körülmény, hogy a legkisebb mennyiségű tea is csak hivatalos orosz vámszalaggal ellátott csomagokban vagy fémdobozokban kerülhet forgalomba, ezáltal a tea hamisítása vagy gyengébb minőségűvel való keverése ki van zárva."
A napóleoni háborúkban foganatosított szárazföldi zárlat miatt a tengeren nem érkezhetett gyarmatáru Európába. Ennek következtében megélénkült a szárazföldi behozatal, amely tovább növelte az orosz karavánok fontosságát.
Az orosz teázás (csajepityije, чаепитие) alapja a szamovár (самовар) és a teaeszencia (zavarka, заварка). A teát üvegpohárból (sztakan, стакан) isszák, amelyet füles, fém pohártartó (podsztakannyik, подстаканник) foglal be. A tealevelet teáskannába (csajnyik, заварной чайник) teszik, a szamovár ugyanis nem teafőző, hanem vízforraló. Eredetileg bronzból, sárga- vagy vörösrézből készül, közepén egy cső megy végig, ebben ég a faszén, az alsó része egy urna, amelyből a felforralt vizet egy csapon engedik ki. A belső cső kéményben végződik, amire rá lehet ültetni a teáskannát. Az orosz szamovárgyártás központja 1745 óta Tula, ezért a mondás: „Szamovárt szállít Tulába", annyit tesz: „vizet hord a Dunába."
»
A Popoff
Testvérek magyar nyelvű Árjegyzéke így írja le a szamovártea receptjét az 1900-as
évek elején:
„A tea elkészítéséhez a legalkalmasabb egy porcelán vagy fayance
teáskanna, amelyet előre megmelegítünk. Azután beletesszük a megfelelő mennyiségű
tealevelet (minden 2 csészére egy teli kávéskanállal), forró vizet öntünk rá a
szamovár csapjából, és körülbelül 5 percig állni hagyjuk. Az így nyert eszenciát
a csészékbe töltjük, és forró vízzel felhígitjuk. Az így elkészített tea feltétlenül
a felhasznált tea minőségének felel meg."
Több helyen az eszenciát először szalvétával letakarják, majd a szamovár kéményére teszik és öt percig gőzölik, csak ezután töltik a csészékbe. A teát cukorral, citrommal és vodkával ízesítik, de isszák lekvárral is. Néha a tealevelekkel együtt forráznak 3-6 szegfűszeget, kevés fahéjat, reszelt narancs- vagy citromhéjat. Szibéria több helyén a fogak között tartott kockacukron keresztül isszák a teát.
Az oroszok délután és a főétkezések után teáznak, nem közben.
***
Steinert Ágota: A "csáj", az orosz tea
A
teaivás szokását Oroszországban valószínűleg az újkor elején ismerték meg, a teát
mongol közvetítéssel a kínaiaktól vették át, s így a neve náluk is csáj lett.
Feljegyezték, hogy az első teakóstolót 1638 szeptember 20-án tartották a Romanov-ház
alapítója, Mihály belső termeiben. Ugyanis ekkor járt Mongóliában Ubra kánnál
Sztrakov orosz követ. Az általa vitt értékes cobolybőr ajándékot kívánta a kán
a számára legbecsesebb dolog, a tea küldésével viszonozni. Kétszáz bőrrel bevont
dobozban így jutott el a tea a cári udvarba, ahol Sztrakov útmutatása szerint
elkészítve rendkívül ízlett az uralkodónak és környezetének, s innen terjedt el
hamarosan országszerte, palotákban és kunyhókban egyaránt. Elkészítése valóságos
ceremóniává fejlődött, noha a társas összejövetelek mellett a mindennapi életnek
is részévé vált. Az oroszoknál a tea szinte minden étkezés kelléke, felszolgálása
nincs időponthoz kötve, reggeltől estig bármikor szívesen fogadják, de a vendéglátás
elképzelhetetlen nélküle. Elkészítéséhez nélkülözhetetlen a szamovár azaz a "magától
főző", a lábakon álló, 1-2 literes, mongol eredetű vízmelegítő edény. Többnyire
sárgarézből, tombakból, de az előkelőbbek részére ezüstből is készítették. A cári
udvarban állítólag volt platinából, ötvösművészeti remekként előállított szamovár
is. Ennek az inkább magas, mint széles edénynek a közepén felül és alul nyitott
cső ment keresztül. Ezt faszénnel töltötték meg és a légjárást növelendő, a csőre
fémkürtőt állítottak. A tűz forrásba hozta az edénybe öntött vizet, amelyet kis
csapon keresztül engedtek ki. A Popov testvérek magyar nyelvű árjegyzéke 1914-ből
így örökítette meg az elkészítés módját: "A tea elkészítéséhez a legalkalmasabb
egy porcelán vagy fayance teáskanna, amelyet előre megmelegítünk. Azután beletesszük
a megfelelő mennyiségű tealevelet (minden két csészére egy teli kávéskanállal),
forró vizet öntünk rá a szamovárból, és körülbelül öt percig állni hagyjuk. Az
eszenciát a csészékbe töltjük, és forró vízzel felhígítjuk. Az így elkészített
tea feltétlenül a felhasznált tea minőségének felel meg." Az esszenciát másként
is szokásos volt felhasználni: a szamovár kéményére tették, öt percig gőzölték
és ezután töltötték a csészékbe. A teasürítmény edénykéjét eleinte szalvétával
takarták le, majd fedéllel, amelyet fa- illetve porcelán babával díszítettek.
Ebből a babából, illetve annak szoknyájából fejlődött ki később a polgári családoknál
használt teáskanna-melegítő.
A teát sokféleképpen ízesítették és ízesítik
ma is: cukorral, mézzel, vodkával, rummal, tejjel, tejszínnel, gyömbérrel. A legrégibb
orosz szokás szerint a csészébe fél citromszeletet tettek, s erre öntötték rá
a teát. A pikáns, savanykás íz fokozta a tea frissítő hatását, s bár a héjában
lévő amigdalin némileg kesernyéssé tette, az egészség megőrzése érdekében ezt
is elviselték. Szibériában viszont a fogak közé vett kockacukron keresztül szűrve
itták a teát.
Az ázsiai nomádok egészen különleges formában fogyasztották.
A hulladék hajtásokat, fonnyadó leveleket ökör és birkavér savával összekeverve
két kilós, négyszögletes un. téglateát állítottak elő, s ezt használták a távoli
sivatagokban mint főzelékkonzervet.
Miután az oroszok megkedvelték a teát,
megindították a teakereskedelmet is, melynek központja Nyizenij-Novgorod lett.
Hamarosan rájöttek, hogy az milyen jó üzlet, így Európába is kezdtek szállítani.
Kiderült az is, hogy a tevekaravánok által hozott tea, mivel kevésbé törődik és
az illatát is jobban megtartja, inkább megőrzi minőségét, mint a tengeren szállított
áru. Az orosz vagy karaván tea meghódította a nyugati világot is. A napóleoni
háborúk idején a tengeri zárlat miatt jelentősége még inkább fokozódott.
Magában Oroszországban is termeltek teát. Az Orosz Gazdasági Tanács 1792-ben kiadványt
bocsátott ki a tea meghonosítása érdekében. Az első termesztési kísérleteket a
Krím-félszigeten végezték, de kezdetben nem sok sikerrel. Az 1850-es években Szuhumi
térségében fordultak első ízben termőre a teaültetvények. Innen azután északabbra
is elterjedt. Főleg a grúz éghajlat és talaj bizonyult alkalmasnak a teacserjék
számára. A grúz tea az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet is nyert, világszenzációt
okozva. Az első világháború idején megfelelő gondozás hiányában az orosz teaültetvények
nagyrészt elpusztultak, a húszas évektől azonban ismét fellendült a termelés Grúziában.
1980-ban a Szovjetunió teatermelésének 95 százalékát ez a terület adta.
A szamovár részei (fentről lefele):
csajnyik (чайник):
csőrös
teáskanna, amiben a teasűrítményt (zavarka) tartják melegen
szitecsko (ситечко):
fém teaszűrő; a legérdekesebb forma félgömb alakú, a teáskanna csőrébe tűzik, ezen keresztül szűrik le a teasűrítményt
kamforka (конфорка):
koronához
hasonló teáskannatartó a szamovár tetején
dusnyicsok (душничок):
szellőzőnyílások
a szamovár tetején, amelyek egyben a túlnyomástól is védenek, és a rajtuk kiáramló
pára melegen tartja a teáskannát
krüska (kрышка):
zárógyűrű, fedő
siski (шишки):
két
kis kúpocska (szó szerint: fenyőtoboz, ami egyébként a legjobb szamovár fűtőanyag)
truba (труба):
kémény;
az alján lévő rácsra helyezték a tüzelőanyagot. (Régen faszénnel, fenyőtobozal
tüzeltek és nyírfakéreggel gyújtottak be.)
kran (кран):
csap,
ezen engedik ki az edényből a forró vizet
vetka (ветка):
a
csap fogója, lényegében egy egyszerű, kétállású szelep (szó szerint: ág, gally)
repejok (репеёк):
díszítőelem
a csapon, de egyben merevít is (szószerint: sarkantyútaraj)
sejka (шейка):
nyak, amin a víztartály áll, felül kiszélesedő szélén szellőzőlyukak biztosítják
az oxigénbevitelt
poddon (поддон):
talapzat; általában négyzetformájú alj, négy lábbal
------------------------
Стенка - основная часть самовара, куда наливается вода для кипячения.
Наводильщик - рабочий, делающий стенки и кувшин.
Кувшин - внутренняя труба в самоваре, в которую кладут угли.
Круг - литое кольцо на верхней части стенки.
Шейка - нижняя часть самовара.
Поддон - основание самовара.
Репеек - фигурная пластинка, прикрепляемая к стенке самовара, в которую врезается кран.
Ветка - ручка разнообразных рисунков для поворачивания крана.
Душничок - отверстие на крышке самовара для выпускания пара при кипении воды в самоваре.
Подшишки - гвозди для прикрепления деревянных шишек.
Шишки - приспособления для снятия крышки на самоваре.
Малинки - гайки, которые навертываются на концы гвоздей для скрепления шишек с крышкой.
Заглушка - колпачок для закрытия кувшина.
Конфорка - приспособление для чайника.
Самовар банкой - цилиндрическая форма.
Самовар дулей - грушевидеая форма.
Самовар рюмкой - цилиндр, суженный снизу.
Самовар вазой - самовары фасонные.
Кобылина - инструмент для ковки стены корпуса самовара.
Стойла - инструмент для отделки частей самовара (кувшина, стенки).
Гнедки - инструмент в форме молоточков для разгранки по форме самоваров.
Формы - для разгранки фасонных самоваров в виде брусков с рисунком.
Паяльники - для спайки частей самовара (кувшина с корпусом, ручек, кранов).
Тяхтать - отделывать.
Давильщик - рабочий, делающий давлением ручки.
Лудильщик - рабочий, покрывающий оловом внутренние стенки самовара.
Поднос - подставка под самовар.
Щипцы - инструмент для колки сахара.
