Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

csája (orosz szamovártea)

» » » »

Az oroszok a teával 1638-ban ismerkedtek meg a mongolok révén. Ekkor járt Mongóliában Ubra kánnál Sztrakov orosz követ. A kor szokása szerint ajándékot vitt a kánnak, mégpedig cobolybőröket. A kán az általuk nagyra értékelt teából ajándékozott kettőszáz csomaggal a követnek. Sztrakov nem ismerte a teát, így nem akarta elfogadni, végül engedett a mongolok szíves unszolásának. Elmondták neki a teakészítés módját, sőt meg is ízleltették vele. A cári udvarba érve a teát átadta Mihály (első Romanov) cárnak, aki az ajándékot elfogadta. Sztrakov útmutatása szerint elkészítették az italt, amely ízlett a cárnak és környezetének.

Az oroszok, akik régebben mézből készített forró, fűszeres szbityeny-t ittak, megkedvelték az új italt, és megindították a teakereskedelmet. Kiderült, hogy a Kínából karavánokon érkező tea sokkal jobb minőségű, mint a tengeri úton szállított, ezért az orosz kereskedők nemcsak hazájukat látták el teával. Európa országaiban ezt a fajta teát orosz- vagy karavánteának nevezték.

Az első orosz karavánt 1693-ban indították útnak Pekingbe, a Szibériában összevásárolt prémeket cserélték selyemre, porcelánra és teára. A karaván útja Mandzsúrián át vezetett, egészen 1741-ig, amikor is új utat nyitottak Mongólián át, a Góbi-sivatag keleti részét érintve.

Mai közlekedési viszonyaink mellett nehezen elképzelhető, hogy a tea útja Oroszországba több mint egy évig tartott. Ennek megfelelően roppant gondos csomagolást igényelt, a kínaiak sárga papírral és bambuszlevelekkel bélelt nádládákba tették a teát, majd ismét papír, bambuszlevél és nádburkolat következett. A finomabb teák először cin-, vagy faládába kerültek. Az így elkészített ládákat birka, vagy teve szőréből készült nemeztakaróba csomagolták, majd jól lekötözték. A tea a kínai oldalon dzsunkán, lovon és tevén utazott, a kjahtai határon szigorú minőségellenőrzésen, majd vámoláson esett át, ezután folytathatta útját az időjárástól függően szekereken, vagy szánokon. A szibériai és urali utazást nemcsak az emberpróbáló természeti körülmények, hanem az útonállók, szervezett bandák tették viszontagságossá. Az Uralt elhagyva azonban az út könnyű volt már Nyizsnij Novgorodig (különösen 1847-től, a Káma folyón beindított hajózástól kezdve). A Nyizsnij Novgorod-i teavásár minden évben július 5-én kezdődött, és augusztus 25-ig tartott.

A teákat szakértő szemmel vizsgálták, megkóstolták, minőség szerint szortírozták. Az áru nagy része Moszkvába került, itt alakult ki a fő elosztó központ, ahonnan akár Berlinig is eljuthatott a tea. A karavánúton érkezett teát jelentősen megdrágította a hosszú szállítás, többszöri átrakodás, egy pud - 16,38 kg - ára elérhette a hat rubelt is. (A Londonból érkezett tea ára 30-40 kopejka között mozgott ekkor!) Ennek ellenére a kereslet nőttön nőtt, tekintve, hogy minőségét nem befolyásolta kedvezőtlenül a sós, párás tengeri levegő, valamint a hajókon uralkodó kátrányszag. A hosszú utazás sok esetben hasznos is volt: dobozaikban erjedhettek a teák, és úti céljukat már különleges minőséget, ízt kapva érték el.

Oroszországban is gombamód szaporodtak a teakereskedések, a legnagyobb céget 1840-ben Alekszej Gubkin alapította, fényűző üzletei hátterében felvásárló-központok, csomagológyárak álltak. Az orosz kormány oly nagyra értékelte munkáját, hogy a Szent Vlagyimir-rend harmadik fokozatával tüntette ki Gubkint, akinek vállalkozását unokái vitték tovább.

Az orosz tea minőségét szavatolta, hogy a kereskedelem állami felügyelet alatt állt. „Az orosz teát – írja Gömöri Lajos: A magyar ipar és kereskedelem országos albuma című könyv bevezetőjében – még becsesebbé tette az a körülmény, hogy a legkisebb mennyiségű tea is csak hivatalos orosz vámszalaggal ellátott csomagokban vagy fémdobozokban kerülhet forgalomba, ezáltal a tea hamisítása vagy gyengébb minőségűvel való keverése ki van zárva."

A napóleoni háborúkban foganatosított szárazföldi zárlat miatt a tengeren nem érkezhetett gyarmatáru Európába. Ennek következtében megélénkült a szárazföldi behozatal, amely tovább növelte az orosz karavánok fontosságát.

Az orosz teázás (csajepityije, чаепитие) alapja a szamovár (самовар) és a teaeszencia (zavarka, заварка). A teát üvegpohárból (sztakan, стакан) isszák, amelyet füles, fém pohártartó (podsztakannyik, подстаканник) foglal be. A tealevelet teáskannába (csajnyik, заварной чайник) teszik, a szamovár ugyanis nem teafőző, hanem vízforraló. Eredetileg bronzból, sárga- vagy vörösrézből készül, közepén egy cső megy végig, ebben ég a faszén, az alsó része egy urna, amelyből a felforralt vizet egy csapon engedik ki. A belső cső kéményben végződik, amire rá lehet ültetni a teáskannát. Az orosz szamovárgyártás központja 1745 óta Tula, ezért a mondás: „Szamovárt szállít Tulába", annyit tesz: „vizet hord a Dunába."

»

A Popoff Testvérek magyar nyelvű Árjegyzéke így írja le a szamovártea receptjét az 1900-as évek elején:
„A tea elkészítéséhez a legalkalmasabb egy porcelán vagy fayance teáskanna, amelyet előre megmelegítünk. Azután beletesszük a megfelelő mennyiségű tealevelet (minden 2 csészére egy teli kávéskanállal), forró vizet öntünk rá a szamovár csapjából, és körülbelül 5 percig állni hagyjuk. Az így nyert eszenciát a csészékbe töltjük, és forró vízzel felhígitjuk. Az így elkészített tea feltétlenül a felhasznált tea minőségének felel meg."

Több helyen az eszenciát először szalvétával letakarják, majd a szamovár kéményére teszik és öt percig gőzölik, csak ezután töltik a csészékbe. A teát cukorral, citrommal és vodkával ízesítik, de isszák lekvárral is. Néha a tealevelekkel együtt forráznak 3-6 szegfűszeget, kevés fahéjat, reszelt narancs- vagy citromhéjat. Szibéria több helyén a fogak között tartott kockacukron keresztül isszák a teát.

Az oroszok délután és a főétkezések után teáznak, nem közben.

***


Steinert Ágota: A "csáj", az orosz tea

A teaivás szokását Oroszországban valószínűleg az újkor elején ismerték meg, a teát mongol közvetítéssel a kínaiaktól vették át, s így a neve náluk is csáj lett. Feljegyezték, hogy az első teakóstolót 1638 szeptember 20-án tartották a Romanov-ház alapítója, Mihály belső termeiben. Ugyanis ekkor járt Mongóliában Ubra kánnál Sztrakov orosz követ. Az általa vitt értékes cobolybőr ajándékot kívánta a kán a számára legbecsesebb dolog, a tea küldésével viszonozni. Kétszáz bőrrel bevont dobozban így jutott el a tea a cári udvarba, ahol Sztrakov útmutatása szerint elkészítve rendkívül ízlett az uralkodónak és környezetének, s innen terjedt el hamarosan országszerte, palotákban és kunyhókban egyaránt. Elkészítése valóságos ceremóniává fejlődött, noha a társas összejövetelek mellett a mindennapi életnek is részévé vált. Az oroszoknál a tea szinte minden étkezés kelléke, felszolgálása nincs időponthoz kötve, reggeltől estig bármikor szívesen fogadják, de a vendéglátás elképzelhetetlen nélküle. Elkészítéséhez nélkülözhetetlen a szamovár azaz a "magától főző", a lábakon álló, 1-2 literes, mongol eredetű vízmelegítő edény. Többnyire sárgarézből, tombakból, de az előkelőbbek részére ezüstből is készítették. A cári udvarban állítólag volt platinából, ötvösművészeti remekként előállított szamovár is. Ennek az inkább magas, mint széles edénynek a közepén felül és alul nyitott cső ment keresztül. Ezt faszénnel töltötték meg és a légjárást növelendő, a csőre fémkürtőt állítottak. A tűz forrásba hozta az edénybe öntött vizet, amelyet kis csapon keresztül engedtek ki. A Popov testvérek magyar nyelvű árjegyzéke 1914-ből így örökítette meg az elkészítés módját: "A tea elkészítéséhez a legalkalmasabb egy porcelán vagy fayance teáskanna, amelyet előre megmelegítünk. Azután beletesszük a megfelelő mennyiségű tealevelet (minden két csészére egy teli kávéskanállal), forró vizet öntünk rá a szamovárból, és körülbelül öt percig állni hagyjuk. Az eszenciát a csészékbe töltjük, és forró vízzel felhígítjuk. Az így elkészített tea feltétlenül a felhasznált tea minőségének felel meg." Az esszenciát másként is szokásos volt felhasználni: a szamovár kéményére tették, öt percig gőzölték és ezután töltötték a csészékbe. A teasürítmény edénykéjét eleinte szalvétával takarták le, majd fedéllel, amelyet fa- illetve porcelán babával díszítettek. Ebből a babából, illetve annak szoknyájából fejlődött ki később a polgári családoknál használt teáskanna-melegítő.
A teát sokféleképpen ízesítették és ízesítik ma is: cukorral, mézzel, vodkával, rummal, tejjel, tejszínnel, gyömbérrel. A legrégibb orosz szokás szerint a csészébe fél citromszeletet tettek, s erre öntötték rá a teát. A pikáns, savanykás íz fokozta a tea frissítő hatását, s bár a héjában lévő amigdalin némileg kesernyéssé tette, az egészség megőrzése érdekében ezt is elviselték. Szibériában viszont a fogak közé vett kockacukron keresztül szűrve itták a teát.
Az ázsiai nomádok egészen különleges formában fogyasztották. A hulladék hajtásokat, fonnyadó leveleket ökör és birkavér savával összekeverve két kilós, négyszögletes un. téglateát állítottak elő, s ezt használták a távoli sivatagokban mint főzelékkonzervet.
Miután az oroszok megkedvelték a teát, megindították a teakereskedelmet is, melynek központja Nyizenij-Novgorod lett. Hamarosan rájöttek, hogy az milyen jó üzlet, így Európába is kezdtek szállítani. Kiderült az is, hogy a tevekaravánok által hozott tea, mivel kevésbé törődik és az illatát is jobban megtartja, inkább megőrzi minőségét, mint a tengeren szállított áru. Az orosz vagy karaván tea meghódította a nyugati világot is. A napóleoni háborúk idején a tengeri zárlat miatt jelentősége még inkább fokozódott.
Magában Oroszországban is termeltek teát. Az Orosz Gazdasági Tanács 1792-ben kiadványt bocsátott ki a tea meghonosítása érdekében. Az első termesztési kísérleteket a Krím-félszigeten végezték, de kezdetben nem sok sikerrel. Az 1850-es években Szuhumi térségében fordultak első ízben termőre a teaültetvények. Innen azután északabbra is elterjedt. Főleg a grúz éghajlat és talaj bizonyult alkalmasnak a teacserjék számára. A grúz tea az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet is nyert, világszenzációt okozva. Az első világháború idején megfelelő gondozás hiányában az orosz teaültetvények nagyrészt elpusztultak, a húszas évektől azonban ismét fellendült a termelés Grúziában. 1980-ban a Szovjetunió teatermelésének 95 százalékát ez a terület adta.

A szamovár részei (fentről lefele):
http://home.fazekas.hu/~nagydani/rth/Russian-tea-HOWTO-v2.html
http://www.samovar.holm.ru/slovar_r.htm

csajnyik:
csőrös teáskanna, amiben a teasűrítményt (zavarka) tartják melegen

szitecsko:
fém teaszűrő; a legérdekesebb forma félgömb alakú, a teáskanna csőrébe tűzik, ezen keresztül szűrik le a teasűrítményt

kamforka:
koronához hasonló teáskannatartó a szamovár tetején

dusnyiki:
szellőzőnyílások a szamovár tetején, amelyek egyben a túlnyomástól is védenek, és a rajtuk kiáramló pára melegen tartja a teáskannát

krüska:
zárógyűrű

siski:
két kis kúpocska (szó szerint: fenyőtoboz, ami egyébként a legjobb szamovár fűtőanyag)

truba:
kémény; az alján lévő rácsra helyezték a tüzelőanyagot. (Régen faszénnel, fenyőtobozal tüzeltek és nyírfakéreggel gyújtottak be.)

kran:
csap, ezen engedik ki az edényből a forró vizet

vetka:
a csap fogója, lényegében egy egyszerű, kétállású szelep (szó szerint: ág, gally)

repejok:
díszítőelem a csapon, de egyben mervít is (szószerint: sarkantyútaraj)

sejka:
nyak, amin a víztartály áll, felül kiszélesedő szélén szellőzőlyukak biztosítják az oxigénbevitelt

poddon:
talapzat; általában négyzetformájú alj, négy lábbal

------------------------