Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Csaitanja Maháprabhu

A nyugat-bengáliai Navadvípa városában jelent meg 1486-ban. Korának kiváló tudósa volt, aki 24 éves korában belépett a lemondott szerzetesek életrendjébe. Ebben az időben hagyta el Navadvípát, hogy az Orissza állambeli Puríban éljen tovább. Lelki tanítómestere Ísvara Purí, aki a Madhvácsárja tanítványi láncolatába tartozó Mádhavendra Purí tanítványa volt. A bengáli vaisnavák Csaitanját Krisnától nem különbözőnek fogadják el. Azt mondják, hogy Krisna egy bhakta (isten odaadó híve) formáját felvéve jelent meg Csaitanja Maháprabhuként. Tanításaiban kinyilvánította, hogy a Legfelsőbb Úr szent neveinek éneklésével, különösen a Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré mantrával az ember elérheti az Isten iránti transzcendentális, szeretetteljes odaadást. Filozófiája szerint a Legfelsőbb Úr és az egyéni lelkek felfoghatatlanul egyszerre azonosak és különbözőek is egymástól. Azt tanította, hogy a szentírások közvetlen jelentése a Krisna iránti odaadás (bhakti).

 

Csaitanja

teljes nevén SRÍ KRISNA CSAITANJA, más néven GAURÁNGA, eredetileg VISVAMBHARA MISRA (szül. 1485. Navjadvípá, Bengál, India - megh. 1533. Puri, Orissza), hindu misztikus; az általa kialakított, eksztatikus dalokat és táncokat alkalmazó Krisna-kultusz nagy hatással volt a hinduizmus vaisnava irányzatára Bengálban.

Brahman családban született, mélyen vallásos és szeretetteljes közegben nőtt fel. A klasszikus szanszkrit szövegek tekintetében igen alapos képzést kapott, majd apja halála után megalapította a saját iskoláját. 22 évesen zarándokútra indult Gajába, hogy apja tiszteletére a sráddhát (a halál évfordulóján esedékes szertartást) bemutassa. Eközben erőteljes vallási élményben részesült, s ez átalakította az egész személyiségét. Navjadvípába úgy tért vissza, mint istentől megrészegült ember, aki minden e világi dologtól eltávolodott.

Hamarosan hívek vették körül, s a gyülekezet kírtana nevű szertartásai, amelyek az isten tetteinek megénekléséből és táncból álltak, nem-ritkán önkívületi állapothoz vezettek. 1510-ben Csaitanja aszkétaként beavatásban részesült, és felvette a Srí Krisna Csaitanja nevet. Vrindávanában, Mathurához közel kívánt letelepedni, Krisna gyermekkorának és ifjúságának színhelyén, anyja kérésére mégis Puriban maradt, ahol a tanítványai könnyebben tarthatták vele a kapcsolatot.

Csaitanja nem szervezett egyházat, és nem írt teológiai mőveket, ezt a munkát a tanítványaira hagyta (lásd lejjebb Csaitanja-irányzat), egyszerű, jámbor élete azonban kiterjedt vallási mozgalom forrása és mozgatója lett. A gyakori és elhúzódó révületek mindenesetre nyomot hagytak az egészségén; rohamainak egynémelyikét saját maga is epilepsziaként diagnosztizálta. Halálának sem a pontos dátuma, sem a körülményei nem ismertek, a legendák szerint eggyé vált egy templomi képpel vagy (ami valószínűbb) önkívületi állapotban véletlenül megfulladt.

Narayan, B. A.: Csaitanja Maháprabhu élete és tanítása

 

Csaitanja-irányzat

a hinduizmus erőteljesen érzelmi színezetű formája, amely a XVI. században Bengálban és Orissza keleti részén virágzott fel. Névadója Csaitanja (1485-1533), akinek Krisna iránti rajongó odaadása az irányzat mintájául szolgált. Csaitanja szerint a Krisnáról és ifjú szerelméről, Rádháról szóló legendák részint szimbolikusak, részint pedig az istenség és az emberi lélek kapcsolatának legmagasabb szintű kifejezési formái. Ennek megfelelően a bhakti (a rajongó imádat), amelyet az isteni akarat előtti teljes behódolásként értelmeztek, minden egyéb vallási gyakorlatot háttérbe szorított.

A Csaitanja-irányzat a bengáli Navjadvípában, névadójának szülőföldjén jött létre. Praxisának megkülönböztető sajátossága volt a kírtana (vagy szamkírtana), azaz a csoportos éneklés, mely egyszerű himnuszok mellett az istenség nevének ismételgetéséből állt dobok és cintányérok kíséretében, a test ritmikus himbálása mellett. Mindez jó pár óráig tartott egyhuzamban, és rendszerint a vallási önkívület állapotához vezetett.

Csaitanja nem volt se teológus, se író. Első tanítványai, Nitjánanda és Advaita, közeli barátai voltak. ők hárman a három mester (prabhú) címet viselik, képeik az irányzat templomaiban láthatók.

A Csaitanja-irányzat teológiáját a tanítványok egy csoportja, a hat gószvámin (vallási tanító, szó szerint „a tehenek ura”) dolgozta ki. Csaitanja kérésére ez a tudóscsoport Vrindávanában, Mathurához közel, a Krisna-Rádhá-legendák helyszínén telepedett le. A hat gószvámin nagy terjedelmű szanszkrit nyelvű szakrális irodalmat alkotott, egyértelmően meghatározva az irányzat tanításait és vallási praxisát. Tevékenységük újra felértékelte a vrindávanai és mathurái zarándokhelyeket, s ez a tény valamennyi vaisnava (Visnu-követő) számára nagy jelentőségű. Csaitanját már életében Krisna megtestesüléseként imádták, később a bengáli himnuszköltők szisztematikusan kialakították vele kapcsolatban a kettős megtestesülés - Krisna és Rádhá egyetlen testben - elméletét.

Az irányzat mai vezetői, a mostani gószváminok kevés kivétellel Csaitanja első tanítványainak és barátainak egyenes ági leszármazottai. Az aszkétákat a vairágin („higgadt”) szó jelöli.