Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

berber

Észak-Afrika őslakos népének tagja. A berber törzsek hatalmas területen szóródtak szét Marokkóban, Algériában, Tunéziában, Líbiában és Egyiptomban.

Bár a rómaiak gyarmatosították ezt a területet, és a Kr. u. VII. században az arabok is elfoglalták, a földműves berber törzsek, egészen a XII. századig bizonyos mértékig megőrizték autonómiájukat. Ekkor azonban a beduin arabok támadásaikkal tönkretették a berber paraszti gazdaságokat és számos, már letelepedett törzset nomád életre kényszerítettek.

Ma a berberek nagy számban dolgoznak vendégmunkásként például Spanyolországban és Franciaországban. Sok berber azonban a mai napig letelepedett földművesként él. Telente síkvidéki földeket művelnek, nyáron pedig a hegyekben legeltetik nyájaikat. Mások egész évben vándorló nomád pásztorok, akik a sivatagi fennsíkokon és az oázisokban élő jobbágyoktól és szolgáktól szerzik be a növényi eredetű élelmiszereket. Legfőbb terményük a búza, az árpa, a gyümölcs- és zöldségfélék, a diófélék és az olajbogyó. Szarvasmarhát, birkát és kecskét tartanak, igás állatnak ökröt, szamarat, tevét és lovat használnak. A letelepedett gazdák egyszintes kőházakban élnek. A nomád törzsek döngölt földfalú erődöket emelnek védelem és raktározás céljára, és amikor legeltetnek, kecskeszőr sátrakban élnek. A háziipar nagy része - például a fazekasság és a szövés-fonás - az asszonyok dolga.

A legegyszerűbb berber politikai és társadalmi intézmény az Algéria és az Atlasz-hegység független falvaiban működő jamáah, vagyis az összes tiszteletreméltó felnőtt férfi gyűlése a falu főterén. A teljesen nomád törzsek állandó főnököt és tanácsot választanak, míg az évszak szerint vándorlók évente választanak nyári főnököt a vándorlás vezetésére.

Minden berber csoport egy vagy több rituális kasztot ismer el sorain belül. Ezeket a próféta vagy a szentek leszármazottainak tartják, akiket szent mivoltuk miatt nem érhet baj. A legtöbb berber a muszlim vallást követi.

berberek: térkép

 

berber nyelvek

más néven BERBER-LÍBIAI nyelvek; nyelvcsoport, amelyet Észak-Afrika különböző területein, Egyiptomtól az Atlanti-óceánig és a Niger folyótól a Földközi-tengerig használnak. A berber nyelvek a sémi, a kusita és a csádi nyelvekkel együtt a hámi-sémi nyelvcsaládhoz tartoznak.

A csoport tagjai: a közép-szaharai és a Niger-folyótól északra élő tuaregek által beszélt tamasek (tamahak, tamazsek) vagy tuareg nyelv; az algériai saviák beszélte savia (chaouia) és kabil (zuáv) nyelv; a marokkói rif és tamazight; a marokkói és mauritániai sluhok által használt sluh (taszhelhajt vagy chleuch); a szenegáli zenaga; valamint az ókorban beszélt, kihalt líbiai (numídiai) nyelv. Némely tudós a Kanári-szigetek őslakóinak nyelvét, a kihalt guans nyelvet is e csoportba sorolja, de a rokonságot még nem sikerült bebizonyítani. A berber nyelvek jelentősen különböznek hangrendszerükben, de nyelvtanuk és szókincsük alig tér el egymástól.

A csoport ma használatos valamennyi nyelve az arab írást használja, kivéve a tamaseket, amelyet az ősi líbiai nyelvre alkalmazott írásrendszer módosított változatával írnak le. A nyelvek számos szót kölcsönöztek az arabból, és egyik-másik az ókorban sok szót vett át a latinból és a punból. Az ókori líbiai nyelven fellelt számos rövid felirattól és néhány modern vallásos szövegtől eltekintve a berber nyelveknek gyakorlatilag nincs írásbeliségük.

 

berber kalózok

muszlim kalózok az észak-afrikai partvidéken. A XVII. században a legerősebb, de még a XIX. században is aktív kalózflották támaszpontjai az algériai és tunéziai kikötővárosok voltak; hajóikat gazdag támogatóik állították ki és szerelték fel, akiknek tíz százalék járt a zsákmányból. A XVII. századig a kalózok gályákat használtak, akkor azonban egy Simon Danser nevő flamand renegát megtanította őket a vitorláshajók használatának előnyeire.

Az észak-afrikai kalózkodás ősi eredető; politikai jelentőségre a XVI. században tett szert, főleg Barbarossa (Hajreddin) révén, aki Algériát és Tunéziát katonai államként egyesítette és elismerte a török szultán fennhatóságát. Barbarossa jövedelmező kalóztevékenységet folytatott. Amikor Rabatba és Tétuanba erős mór törzsek érkeztek (1609), Marokkó lett a kalózok legújabb központja, csakúgy, mint az alaví szultánoké, akik csakhamar uralmuk alá hajtották a két köztársaságot, és ők is a kalózkodásból gyarapították bevételeiket. A XVII. században az algériai és tunéziai kalózok egyesültek - 1650-ben egyedül Algírban több mint harmincezer foglyot tartottak bebörtönözve. A XIX. században a kalózkodás több háborúhoz vezetett Tripolitánia és az Egyesült Államok között. 1815 után az angolok két kísérletet tettek az algériai kalózkodás elfojtására, végül a franciák számolták fel 1830-ban.