Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Ahmadíja
modern iszlám szekta, és különféle szúfi (muszlim misztikus) rendek közös neve. A szektát 1889-ben Qadianban (Punjab, India) alapította Mirza Ghulam Ahmad (1839-1908 k.), aki azt állította önmagáról, hogy ő a mahdí (vagyis az, aki egyes muszlimok várakozása szerint a világ végén fog eljönni), a keresztény Messiás, Krisna hindu isten megtestesülése, valamint Mohamed újramegjelenése (burúz). A szekta tanítása némely vonatkozásban nem ortodox: pl. úgy tartják, hogy Jézus csak színlelte a halált és a feltámadást, a valóságban Indiába menekült, és ott halt meg 120 éves korában; a dzsihád („szent háború”) pedig az ő értelmezésükben olyan harc a hitetlenek ellen, amelyet nem erőszakos katonai eszközökkel, hanem inkább békés módszerekkel kell megvívni.
Az alapító halála után a közösség Mavlavi Nuraddint választotta kalifának (utódnak). Amikor ő 1914-ben meghalt, az Ahmadíja kettészakadt: az eredeti, qadiani csoport elismerte Ghulam Ahmadot prófétának (nabí), a fiát, Hadrat Mirza Basíraddin Mahmud Ahmadot (szül. 1889) pedig második kalifának, ezzel szemben az új, Lahore-i közösség Ghulam Ahmadot csupán reformernek (mudzsaddid) tekintette.
A qadianiak főként Pakisztánban élnek (bár vannak közösségeik Indiában és Nyugat-Afrikában, kisebb számban Nagy-Britanniában, Európában és az Egyesült Államokban is), jól szervezett közösséget alkotnak, és tekintélyes anyagi alappal is rendelkeznek. Buzgó misszionáriusok: Ahmad tanait hirdetik mint az egyetlen igaz iszlám hitet, amelynek Mohamed és Mirza Ghulam Ahmad a prófétája. Amikor 1947-ben megalakult Pakisztán, ők hivatalosan áttelepültek Qadianból a pakisztáni Rabwah-ba.
A Lahore-i csoport is igyekszik téríteni, bár ők nem annyira a saját szektájuknak, hanem inkább az iszlám vallásnak akarnak híveket szerezni. A csoport vezetője a megalakulástól kezdve 1951-ben bekövetkezett haláláig Maulana Mohamed Ali volt. A szekta sokat publikál angol és urdu nyelven, és az iszlám vallás liberalizálására törekszik.
Az Ahmadíja különféle szúfi rendeknek is megnevezése. Ezek legfontosabbika az egyiptomi, amelyet Ahmad al-Badavíról (megh. 1276), az iszlám egyik legnagyobb szentjéről neveztek el. Al-Badavít az iszlám tudományokban való jártassága tette ismertté, de később elfordult a spekulatív teológiától, és elvonult, szemlélődő életet kezdett élni. Hamarosan csodatevő szentként lett híres, és több ezer híve volt. 1236-ban érkezett Tantába (Kairótól délre, Egyiptomban). Híveit szutúhíjának is nevezték, ennek eredete: aszháb asszath (a háztető népe); egy anekdota szerint amikor ugyanis al-Badaví Tantába ért, fölmászott egy háztetőre, és ott addig állt mozdulatlanul a napba tekintve, míg a szeme vérben nem úszott. Néhány híve utánozta ebben.
Al-Badaví halála után közeli tanítványa, Abdal-Al lett az Ahmadíja vezetője, és ő szigorú szabályok között tartotta meg a rendet haláláig, 1332-ig. Abdal-Al örökölte a rend jelképeit: egy vörös köpenyt, egy fátylat és egy vörös zászlót, amely al-Badaví tulajdona volt. Halála előtt Abdal-Al kápolnát építtetett al-Badaví sírja fölé, ennek helyébe később egy nagyobb mecset épült.
Az Ahmadíja rend, amely az alacsonyabb rangú derviseket képviselte, nagy ellenállásra talált egyrészt a szélsőséges muszlim törvénytisztelők részéről, akik általában mindenféle szúfizmust elvetettek, másrészt politikusok részéről, akik fenyegetve érezték magukat attól a roppant hatástól, amelyet a rend gyakorolt a tömegekre. A Mamlúk-(Mameluk-)dinasztia idején az Ahmadíja vezetője időnként mégis jelentős kiváltságokban és hivatalos tiszteletben részesült. Az oszmán uralom alatt az Ahmadíja mellőzést volt kénytelen elszenvedni a vetélytárs török rendek nagy hatalma miatt, de ez semmivel sem csökkentette az al-Badaví iránti mély tiszteletet Egyiptomban. Az Ahmadíja az egyik legnépszerűbb rend Egyiptomban, és az al-Badaví tiszteletére rendezett évi három ünnepi megemlékezés jelentős esemény. Jó néhány kisebb rend működik mint az Ahmadíja egy-egy ága, ezek mindenfelé megtalálhatók az iszlám területén. Közéjük tartozik a Sinnávíja, a Kannászíja, a Bajjúmíja, a Szallámíja, a Halabíja és a Bundáríja.
