Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

I. Abdul-Medzsid

Abdul-Medzsid, I., más írásmóddal ABDÜLMECID (szül. 1823. ápr. 25. Konstantinápoly, Oszmán Birodalom [ma Isztambul, Törökország] - megh. 1861. jún. 25. Konstantinápoly), oszmán szultán 1839-től; két jelentős szociális és politikai reformrendeletet adott ki, 1839-ben az ún. rózsatermi nemes rendeletet, 1856-ban pedig a birodalomi rendeletet. Ez volt a Tanzimat (Újjászervezés) korszakának nyitánya.
Iskolázott, nyílt gondolkodású ember volt, az első szultán, aki tudott franciául. Folytatta apja, II. Mahmud reformjait, s vele szorosan együttműködtek miniszterei, Musztafa Resid, Mehmed Emin Ali és Fuad pasa. Reformrendeleteit részben az európai hatalmak támogatásának megnyerése érdekében adta ki. A rendeletek törvény előtti egyenlőséget hirdettek mindenki számára, valamint egyéni és politikai jogokat adtak a keresztény alattvalóknak. A reformok fő célja azonban az oszmán állam fenntartása maradt. Átszervezték a hadsereget (1842), és bevezették a sorozást; új büntető, kereskedelmi és tengeri törvénykönyvet vezettek be, és vegyes, európai és oszmán bírákkal működő polgári és büntetőbíróságokat hoztak létre. 1858-ban kihirdették a földtörvényt, amely megszilárdította a tulajdonjogokat, és megkísérelték létrehozni a központosított tartományi kormányzati rendszert. A szultán oktatási reformjainak keretében oktatási minisztériumot alakítottak, valamint katonai előkészítő iskolákat és középiskolákat hoztak létre. Ugyancsak sor került egy oszmán iskola alapítására Párizsban (1855).

Abdul-Medzsid igyekezett megőrizni az oszmán állam területi integritását, ezért baráti kapcsolatokat ápolt európai hatalmakkal. Alig serdült még, amikor néhány nappal az oszmánoknak az egyiptomi alkirálytó a nizipi csatában (1839. jún.) elszenvedett veresége után elfoglalta a trónt. Csak az európai hatalmak szövetsége (amelyből Franciaország hiányzott) mentette meg az oszmánokat attól, hogy el kelljen fogadniuk az egyiptomiak katasztrofális békefeltételeit (londoni szerződés, 1840. júl.). 1849-ben Abdul-Medzsid megtagadta Kossuth Lajos és más menekült magyar forradalmárok kiadatását Ausztriának, s ezzel elnyerte az európai liberálisok tiszteletét. Végül 1853-ban Franciaország, Nagy-Britannia és a Szárd Királyság az oszmánok oldalán belépett az Oroszország ellen vívott krimi háborúba, s az oszmán fél a párizsi béke aláírói között volt.
Az európai hatalmak azonban amellett, hogy ragaszkodtak a keresztényekre és a kisebbségekre vonatkozó reformokhoz az Oszmán Birodalomban, akadályokat gördítettek a szultán központosító erőfeszítései és a Bosznia és Montenegro feletti török uralom visszaszerzésének útjába. Kényszerítették az oszmánokat, hogy autonómiát adjanak Libanonnak (1861), s a párizsi béke eredményeként a dunai fejedelemségek (Moldva és Havasalföld) egyesültek, ezzel megnyílt az út Románia függetlenségéhez (1878).

Abdul-Medzsid helyreállítatta a Hagia Szophiát, felépítette a Dolmabahçe-palotát, és megalapította az első francia színházat Konstantinápolyban. Azért említik I. sorszámmal, mert unokaöccsét, Abdul-Medzsidet, az utolsó oszmán trónörököst 1922-ben, már a szultánság megszűnése után II. Abdul-Medzsid néven kalifává (a muszlim közösség vezetőjévé) választották.