Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Komáromi János
KONSTANTINÁPOLY LEÍRÁSA (1697)
(Részlet Komáromi János naplójából)
Forrás: Magyar Történelmi Naplók a XVI-XVIII. századból
Magyarországi és Erdélyi bujdosó fejedelem Késmárki Thököly Imre
secretariusának Komáromi Jánosnak törökországi diariumja s experientiaja
Közli: Nagy Iván
Kiadja: Ráth Mór, Pest, 1861
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár



Ezt a Konstantinápolyt már nem tudom, városnak írjam-e vagy országnak? mert én mását soha nem láttam. Nagyobb s jobb portust a tengeren az egész világon sem tartanak. Itt szakad össze sebes folyással a Fekete-tenger a Fejér-tengerrel éppen a török császár várának éppen alatta, mely a városnak dél felől ónozatjában van különkerítve, csak az fekszik annyi helyen, mint Szeben városa Erdélyben; szép hegyeken mind ónosok aranyos hegyű kéményes palotái. A hegynek a Fejér- és Fekete-tenger felől való oldalait befedték a sok zöld ciprusfák, cédrusfákkal néhol elegyítve, mint az erdők. Belöl is a belső udvara rakva ciprusfákkal, úgy, hogy mindenkor mindenütt árnyékban járhat az udvar népe. Magának különös császári filegóriái egynéhány helyett, hogy mindenféle láthat, kiknek az oldalán zöld superlátok állanak, hogy a tengerek szelei, mikor nem akarja, ne érjék a császárt miattok.
A kapujában a nagy torony alatt belöl aranyos kerék pajzsok s alabárdok vannak felfüggesztve.
Ezen belől senkinek, még a fővezérnek sem szabad lovon fegyverrel bemenni. Melyet én nem tudván, a szolgámmal lévén a stucom palackostól, apprehendálta a kapuban ülő főporkoláb, és noha nékem idegennek ex discretione semmit nem szólott, de a salvagvardául velem lévő jancsárnak csak alig hogy a talpát meg nem pálcázta.
A várnak az tenger mellett lévő kerítésén kívül éppen a Fejér- s Fekete-tenger partján vannak rendbe lerakva őrzés alatt az keresztényektől nyert szép sok ágyúk. Utóbbi közt láttam, hogy fénylettek a görgényi Veteráni generáltul elnyert világos ágyúk is. Az erre nyíló kapuja felett a várnak vannak rettentő nagy cethalcsontok felfüggesztve, feje, hátgeréncse, oldaltetemei napnyugot felől. Itt olyan nagy ágyúkat láttam, kikkel Babyloniát megvették, hogy nagy tágosan beléjek bújhatni, kimondhatatlan nagy vaságyúkat is láttam. Itt láttam egyik kis kapuban az Kornis Zsigmond úrfi két kis ágyúcskáit is kerekeken, Veteráni generális alkalmatosságával nyerték azokat is.
A városnak csak az mint három kerítésekkel és azokon való sok színű tornyokkal bé vagyon a Fekete- és Fejér-tengerhez kerítve, jó járó lovon és három óra alatt meg nem kerülhetni. Én próbáltam csak még nem szintén az végétől, az hol Béldi Pálék s több magyarok feküsznek Zólyomi Miklóssal. Eltölt az egy óra, míg a Jedzikulát értem, mely a hét tornyokból álló császár tömlöce, még pedig a város vége tovább fekszik, éppen a Fejér-tengerparton, ahol a tímárok dolgoznak. Az urunk őnagysága jó járó jobbik pej paripáján ültem pedig, s még sem állottam különben, hanem míg egy vagy két csésze jó hideg vizet ittam egy szép rakott csorgóról a város kőfala kívül. Jedzikulátul fogva az császár váráig, és attól a helyig, ahol ők egy nagy szentet, kit Szent Jóbnak (ugyanannak nevezik a helyet is róla) ezüstdrótos koporsóban tartanak fekünni, holott szokták a császárnak oldalára a kardot felkötni.
A görögök Chrysostomust is, kit Aranyszájú Szent Jánosnak is hívnak, mondják, hogy ott temették el. A város háromszegletű, napnyugot felől északra a Constantinus császár váráig, a száraz felől hármas kerítése, száraz árka, a tengertől való résznek csak egy kerítése; mindent kővel pádimentomoztatott a város, sőt kívül is három mértföldig kőutcákon járhatni. Itten az ő módjok szerént a benedictiót ennél a koporsónál nekiek feladni szokták. Úgy hiszem, belételnék négy óra is, míglen a circulust tenné az ember. Némelyek tizennyolc olasz mértföldnek tartják Konstantinápoly városának kerületét.
Maga a város egynéhány nagy hegyeken fekszik. Most negyvenezer utcáját mondják mindenestül hostattal együtt. Mindenikben minden éjjel két-két ember strázsál, minden éjjel nyolcvanezer ember. Minden utcában legalább egy csorgót kell supponálni. Az mecseteknek számát nem tudhattam, de akik köztök nevezetesebbek, úgymint az ki köztök Sophia, Justiniánus császár leánya temploma volt, melyet a jeruzsálemi templom formájára építtetett volt Justiniánus, a leánya nevére, nagy kőlábakra a fundamentomit, mivel alatta hajós édesvíz vagyon, ki a tengerbe szakad, ennek az egész két hegynek, kin a Zsófia temploma és császár vára van, és egynéhány utcáknak alatta, sürő vastag kőlábakon álló erős bolthajtás vagyon, a császár várából mennek belé hajón, s mind eljárhatják: az édesvíz tengerbe szakad, sok hal lakik benne. Én magam is láttam, egy süllyedett háznak helyéből néztem, merő miraculum mundi, kibeszélhetetlen, kívül nem annyira, mint belöl látszó rettenetes magnificentiájú épület. Kiben vagyon kettő azon vedreknek (egyike márványkő), kiben az Krisztus Urunk a vizet borrá változtatta volt, most őket, mind akkor a zsidók és törökök is, ad purificationem tartják, ki mellett fekszik nem messze sultán Murat, ki Babyloniát megvette, sultán Achmet, sultán Sulimán, Bajazeth és sultan Selim (ez ezüsttel fejér); sultán Mehemet s több császárok épétette kimondhatatlan épületű mecsetek, kikben ez a dicsérendőbb, hogy nem tartották magokat méltóknak a templomjukban temettetni, hanem mindenik császár külön építtetett temetőhelyet magának s gyermekinek az templomon kívül. Azmennyi jövedelme pedig az ilyen nagy mecseteknek légyen, elhihetetlen.
Azt le nem írhatni: az hostatjai és azokban sok csiflikek, udvarházak, mulatóhelyek meddig terjednek, mind Európa felől (kinek határa Konstantinápoly), mind Ázsián felől, úgy, hogy az Fekete nagy tenger Dardanelláig, az a Bosphorus Thracicus, mind az két, melyek a Fejér-tengerbe jövő folyásának, mely is egynehány óráig tart. Ezfelől mondják, hogy Pompéjus magnus ragatta volna itt össze a Fekete-tengert és a Fejért. Én Isten munkájának hiszem, mert ha ember munkája lett volna, keskenyebb volna, de van olyan széles, mint a Duna; rakva sok szép épületekkel, udvarházakkal, kastélyokkal. Galatától, sőt észak felől, az mint az Fekete-tenger kanálisába béjő, kit édesvizétől fogva Európa felől, Ázsia felől pedig éppen le Chalcedoniáig, kinek ruderái most is existálnak, hol régen a concilium volt Martianus császár idejében, 545-ik esztendőben, kihez közel tartanak egész éjszakákon égő lámpásokat a Fejér-tengeren járóknak a torony tetején (aminemű tornyok mindenütt pharusoknak neveztetnek), csak minden konstantinápolybeli s körülötte való lakóhelyei, híres mulató palatiumi, a császárnak magának vagyon háromszázhatvanig való, melyeket mindenütt bosztandzsik őrizik, mindenikben maga szolgái benne vannak, úgy hogy mindenkor mindeniket készen találja.
A Fekete-tenger torkában vagyon egy Bőrvár, kit azért hívnak Bőrvárnak, hogy mikor az görögök bírták Konstantinápolyt, az törökök csak egy ökörbőrnyi helyet kértek ott magoknak. Hogy megadták nékiek, szironyformán véknyan elmetélvén a bőrt annyi helyet foglala be, hogy éppen egy nagy várost épétettek a helyre egynehány erős tornyokra (kikben némelyikében most kurvákat szoktak büntetésül tartani), melyből vették meg aztán Konstantinápolyt; noha Galatát azután is a keresztények hét esztendeig tartották; abból a mostan is csonkán fennálló toronyból, kiben régenten fogva tartották amaz híres Török Bálintot.
Kiljebb a kőváron vannak az Dardenellák négy kastélyok, a Fekete-tenger oltalmazására együve szolgáló ágyúk vannak a tenger partján, és egymás ellen az torkolaton kívül mindkétfelől az magos tornyokon lámpások vannak éjszakákon, hogy azokra tarthassanak az Fekete-tengerről jövő hajók. Itt volt régenten egy kőszálon az Pompéjus magnus oszlopa is, de az már ledűlt, csak a fundamentoma vagyon a tengernek közepében egy kősziklán.
Itt látszik már az iszonyú Fekete-tenger (Pontus Euxinus […]), nincs is e világon veszedelmesebb tenger, sehol benne sziget nem látszik, elnyúl be Ázsiára sok ezer mértföldnyikig s kerületi a Tanais vizére, Crymre, Tatárországra, éppen ki Európára, azmint bele a Dniper, Nester és Duna vizei szakadoznak. Ennek Európa felől északi híresebb portusa Várna, hol nyavalyás László magyar király harcolt a törökkel s el is veszett […]. Legjobban látni ezt a Fekete-tengert a torka fölött való kalugerek klastroma fölött való építtetett szélmalombul, de minthogy ritkán van azon tengeren szép és jó üdő, gyakrabban homály, setétség vagyon rajta, azért is neveztetik Fekete-tengernek. Írtózik az ember nemhogy reámenni, csak a rettenetes zúgását is hallani.
Én az mikor látni mentem, ellenkező szelem lévén, sokszor csaknem kősziklákhoz vertek a nagy habok, néhol meg is akadván a tenger közepében való kősziklában, kik hol ki, s hol nem látszatnak ki az tengerből; de az Isten megtartott. […] Volt kedvetlen mulatságom a szemem közé csepegő nagy habokkal, sok delfin nagy halakkal és az ember veszedelmét leső apró madarakkal, kiket "spiritus damnati"-nak szoktak hívni.
Erről a Fekete-tengerről hordnak rettenetes élést Konstantinápolyba, ki másképp nem subsistálhatna, de egyébiránt hordanak szárazon is, vízen is, egymást érik a rettenetes éléshajók Európából, Ázsiából is. Számtalan fegyveres kereskedőhajók Franciából, Hollandiából, Angliából, Egyiptomból, Afrikából s többnyire minden részéből a világnak, kiből elgondolhatni, mennyi harmincadja jő annuatim az török császárnak, holott csak egy hajónak is felmegyen a harmincadja kinek tíz-, kinek húsz-, kinek harmincezer tallérra is. De csak Konstantinápoly körül való apró hajócskáknak, ki mindenik leginkább egy aranyat ad, felmegyen adója esztendeig negyven- vagy ötvenezer aranyra.
Le nem írhatni az városnak sok piacait, azokban való mindenféle sok szépségeket, úgy hogy amit ki sem gondolhat az ember, itt feltalálja, csak legyen pénze.
A halpiacokon a tengernek különb-különbféle színű s formájú halait, rákjait, csigáit […].
A többi között láttam egy nagy halat, megmérvén; huszonhét arasz volt, a száján könnyen bebújhattam volna magam is. Egy ló pedig a hasába bizony alig kordult volna meg. […]
Most csak egyik csudáját a Fejér-tengernek (Maris Aegei) előhozom, mely neme az syreneseknek, egészlen szőrös ember, majomábrázatja vagyon, az férfinak nagy haja, nagy bajusza szokott lenni, két lába, két keze, öt ujjai, körmei mindeniken, mind kezei, lábai rövidek, az farka pedig mint az delfin halnak. Az asszonyoknak is nagy haja, csecsei, egy párt szokott fiadzani, kiket csecsen szoptat, az kezekkel fogják meg a halakat, s azzal élnek, derékokig mutatják ki magokat a tengerben, de ki is jőnek a tengerpartra, s ott a meleg fövényre lefeküsznek, rettenetes hortyogással alusznak; sőt a tenger kőszikláiban a szárazon barlangjok vagyon, abba kijőnek, ott játszadoznak, ha embert sajdétják, nagy morgással beszaladnak a tengerbe.
Én magam mulatságára Konstantinápolyból kimenvén az Fejér-tenger szigetinek experiálására, nagy habok hányásával ugyan, mindazonáltal a többi között találtam: Egbele, Bujukada és Marmora nevű szigeteket, kiknek kősziklás barlangjaiba efféle emberhalak laknak. Én pro curiositate a tengerre ülvén, igyekeztem benne, ha elevent láthattam volna, aminthogy egynehánynak az barlangjába is bémentem, de nem találhattam két okért. Primo: Hittel mondták mind a papok, mint a régi emberek, öreg halászok, hogy csak szombat napon soha ki nem jár, soha senki nem látta (Istennek nagy csudája), én pedig szintén szombaton jártam ott. Secundo: minthogy hidegben ki sem jár, Húsvét után kezd kijárni. Én pedig in primis Martii jártam ott, ahhoz képest elevenen nem láthattam, hanem kettőnek a bőreit találtam a halásznál, aki lőni szokta őket, mert nagy erejek miatt lehetetlen megfogni, hanem felettébb nagy golyóbisú puskával lövik, de annak is a golyóbisa soha egyéb testét meg nem járja, hanem csak ha az fejét találja. Elevenen pedig az török császárnak is eddig szerét nem tehették. Mikor a halászok halat fogva s éve rájok akadnak, bevárják, magukat félig kimutatva, úgy hogy az evedzőkkel verik őket, akkor bőgnek s pökdösnek rájok, megfogni vagy csak ölni is vízbe merő lehetetlen, ha nem fejekbe lővén. Egynek az bőrét most csáváltatom, de egyébiránt is vagyon az bőréből egy öven, kit egy kaluger adott, melyet derékfájás ellen hasznosnak tartanak viselni. A nagyja olyra nől, mint egy kaják vagy hajó. A halászok a zsírjáért ölik meg, mert el szokták adni egynek a zsírját húsz talléron is, az nagy hajók kenésére veszik meg. Azki a testét látta, minden belső részeit, még a szemérmét is úgy mondja lenni, mint az embernek. Én a testét nem láttam. Látom a bőrét, hogy szőrös és oly vastag, hogy az fegyver meg nem foghatja.
Ez az monstrum, ha hol közel szőlő van a tenger mellett, kimegyen reá szőlőt enni, mikor arra valók az fiai, azokat is kiviszi. Mihelyt embert lát, kezeit, lábait, farkát bevonván gömbölyegen (hogy hamarább lehessen) ereszkedik vissza a tengerbe. Aki látta, úgy mondja, ötven lövést is tettek egyen, de nem veszték el, míg a fejét meg nem találták.
Az is meglehet, egy csudás halnak, melyet kilits-baluskának hívnak, kinek az orra olyan, mint egy pallos, minéműt küldtem a télen az úrnak, Kemény János úrnak őnagyságának. De láttam egy csudálatos, mintha egyik végétől esztergába metszették volna, egy öl s két arasz hosszúságú szarvát az tengeri unicornisnak, minéműt csak az Oceanum-tengerbe találnak.
Galatában, annak a Petrus francia órásnak szomszédságában, ki nekem a rhinoceros szarvából csinált csészét adta, nem messze a régi pápista templomtól, kiben régenten egy boltban tartották az Krisztus urunk varrás nélkül való köntösét, most ennek a császárnak az anyja építtetett mecsetet helyébe Galatában.
Elhallgatom ennek a halnak hosszú farkú szárnyas nemét, mely kijő a tengerből s repül az aerben; az irtóztató bagoly, kakas, ló formájú halakat, kereszded, kal-karebalukokat, disznóhalakat, az habarnicának sokféle csudás nemeit, tövises disznó, korvas forma csigákat, ausztrigákat, pók s egészlen szőrös rákokat, csak tegnapelőtt is én hozatván egy nagy rákot, megértük nyolcan vele. Igaz, hogy nem mindenik merte ad gustum enni irtóztatósság miatt.
Ezen a tengeren szokta magát a császár néha mulatni az ő aranyos köves hajóin, kiket zár alatt tartanak az maga vár alatt. Ebben az portusban hozzák be téli nyugvására a tengeri sok nagy széles lapátos gályákat, furkatákat, itt szoktak újakat csinálni s az romlottakat reparálni; csak az én szállásom ellenében állott egy szélyében huszonhat az olyan öreg széles gálya, kinek az nagyobbikában százötven ágyú, az többiben kiben százhúsz, száznyolcvan, hetven, hatvan, legalább ötven ágyú, az gályák aranyosak, festettek, csak középszerű az, kinek az ára negyven-, ötven-, hatvanezer tallér; ha a sok lapátos gályák, mind az Fejér-, mind az Fekete-tengerre valók, kell ide az ember, háj! s az ebverte nem minden kétlovú katona érkezne csak egyikre is. Isten, halld meg itt a sok gályákra leláncoltatott éjjel-nappal tehozzád fohászkodó, minden emberi reménységből kifogyott, megszámlálhatatlan sok szegény keresztény rabok nyögését, és szabadítsd meg őket, amint megszabadíta is az elmúlt télen is húsz magyar rabot kegyelmes urunk Tököly Imre úr őnagysága forgolódása által.
Az itt csudálatosabb, hogy az midőn az ily nagy gályákat (kiknek csak egy árbocfája is került ötszáz tallérba) reparálni akarják, mint forgatják oldalokra, kiket mikor kiüresítenek, sok ágyúkból rakott asztagokat s kötelekből rakott halmokat láthatnál, de ezeket el kell hinni, annak, aki nem látta, egész lehetetlenség.
Ezek függenek a tengeri kapitánytól, ki hárombonjokos vezér, mihelyt kimégyen a tengerre, olyan, mint a császár (dominus maris), a fővezértől sem függ. A mostanit Medzó Mortónak híják, s szintén most hozzák a hírét, hogy hozzákezdett a külső tengeren a velencésekkel való harchoz, megválik: mi lészen kimenetele.
Az mikor az campaniáról az portusba novemberben visszajöttek, ennek mind csudás, mind nagyságos voltát akkor láthatnád inkább, mert akkor szélt fognak a tengeren mind a szélyes, mind a lapátos gályák, s az császár vára alatt a portusban az ágyúlövést elkezdvén, annyi száz ágyúk megszűnés nélkül való lövéssel olyan dörgést tesznek, hogy az gályák az tűztől s füsttől nem látszanak, s azt tudná az ember, hogy összeromol az egész város, s az mint ezt én magam experiáltam, szintén akkor jövén által Galatából Konstantinápolyba egy kis hajón, mikor bejöttek s lőttek, úgy hogy azt tudtam, közöttök az tengerbe elmerülök.
Nem hallgathatom el: néhol-néhol az város kapuján függeszték pro raritate rettentő tenger tekenősbékák hajóit, kikben gyermekek hajózhatnak. Cethal-oldalcsontokat, régi sisakokat, vékony nádacskával általlőtt mellvasakat. Az oraculumokat, kikből régemen az ördög felelt az pogányoknak, kiknek legcsudálatosabb az Theodosius császár egy szürke márványkőből álló csudálatos oszlopa mellett lévő, háromfejű nagy rézkígyó, kinek mind az három feje az város három szegletére áll, az egyiknek állát letörte Murát császár a dzsidával, mikor Babyloniára indult; ki felől azt tartják, hogy Constantinus császár minden egyptombeli arany-, ezüstbálványait az pogányoknak öszveöntetvén, s hogy réz volt, nem bántotta, ide hozatta el Nílus mellől, Egyptomból, oda való oraculum volt. Azelőtt Konstantinápolyban sok kígyó volt, hogy azt idehozaták, azólta kígyót ritkán látnak.
De vagyon még egy oraculum, magas gyönyörűséges oszlopa Constantinus császárnak, kinek mását nem hiszem, mikor új volt nem találtatott Európában, az aljától fogva a tetőig egy kő, mesterséges sculpturák rajta, de már az üdő és sok tűz és eső igen megavította, úgy hogy két helyen is vasabroncsokkal szorították meg. Azt tartják felőle mind az görögök s törökök, midőn az Constantinus császár anyja, Szent Helena az Krisztus urunk keresztfáját Jeruzsálemből elhozta, mint olyan drága kincsnek, rettenetes erős boltot építtetett ott a földben, oda tette, s ott tartotta, most is ott mondják lenni, annak emlékezetére épétette fel azon oszlopot.
Constantinus görög császár Szent Helenától való fia, a magnus Constantinus császár magát ezt a várost (melyet azelőtt hatszázhatvanhárom esztendővel Byzantiumnak híttak), kit elsőben Pausanius, spartarusok királya épített, osztán Severus császár elrontotta, in anno Domini háromszázharminc reparálta, maga nevéről Constantinápolynak nevezte, a község annyire sublimálván, hogy ő maga nova Romának nevezte elsőben […]
Itt voltak ama nagy conciliumok is in anno CCCLXXIV, Gratianus és Theodosius császárok idejében, azon helyen, holott most is az Constantinus császár palotáinak ruderái existálnak, kinek oldalait az reá felfolyt borostyánfa már éppen zölddé tette, melyet az törökök meg nem lakhatnak, hol fölöttébb sok kincseket mondanak lenni, de az törökök hozzá nem férhetnek, kinek jele az, hogy nemrégen az kapujában olyan drágakövet talált egy ember, hogy többre ment az ára huszonöt erszény pénznél (egy erszény teszen 500 tallért), és az császár tárházába vitetett bé. Én megjártam, ahol járhattam, romladozó épületét, de az nagy setétség miatt az még épen álló némely erős boltjaiba nem mertem bemenni, nem tudván az járást, és csak másodmagammal voltam. Kilátszik innen nagyobb része Konstantinápolynak, megválasztotta volt az az prospectusa, ritkán van szellő nélkül. Ennek alatta kis kapu mellett tapodták el az utolsó görög császárt, Paleologust, ki az görög birodalomnak kétszázhuszonnegyedik császárja volt és ostromon, mikor az török megvette, anno 1453-ik esztendőben sultán Mehemed, Murádnak, ki Babyloniát megvette, az fia az törökök számlálása szerint huszadik mensis corum rabbiel, vasárnap. […]
Az gályákról felül tött leíráshoz azt is lehet adjungálni: mikor szél nincs, lapátos gályák után kötve vontatják a tengeren, az ilyen széles nagy gályán nevetne az ember, mint viszik az nagy Corydont [?].
Az mint ezerhatszáztizedik esztendőben számláltak volt, […] akkor is volt csak benn az városban hatezernyolcszázkilencven utca, kiben mindenikben templom vagy mecset volt. Ezeken kívül az keresztényeknek templomok és helyek, kikben ceremóniájok volt, kilencven, én magam többet nem láttam benn az városban, mivel curiosus sem voltam, benne két görög templomnál, azon helyeken, holott az konstantinápolyi és jeruzsálemi patriárkák laknak, azokat is akkor, mikor látogatásokra mentem, kivált a jeruzsálemi, igen nagy becsülettel láttak; hanem minthogy Galatát többire mind keresztények lakják, templomjok is egynehány vagyon. Az anglusok templomában én is az elmúlt mind Karácsonyban, mind Húsvétban communicáltam. […]
De az római katolikusoknak is egynehány szép templomjok vagyon, s mind jezsuitáknak, barátoknak klastromi, nevezetesebb az chatedrale templom, kiben azelőtt az pápa ezen a földön lévő vicariusa resideál (emberséges öregember, egynehányszor asztalánál is múlattam vele), melyet tőlök az velencések ellenségeskedése s el is égése alkalmatosságával foglaltatta el az mostani császár, mint följebb írám, hogy az anyja mecsetet építtetett fölöttébb való költséggel, csorgót is hozatván helyébe; de szép templom a jezsuitáké is, a szürke barátoké, és leginkább az francia király gyönyörűséges, az egész prospectusa aranyos palatiumába (kiben Marchio de Feriol úrral sok emberséges víg mulatásokat töltöttem el). Nem volt itt szűke az confectumoknak, kiket soha nem láttam, az olaszországi, tenedosi jó bornak és egyébféle jó bornak, s kivált a smyrnai aszúszőlő bornak, citrom-, narancs-, pomagranát- és egyéb ritka fákkal, rozmaringgal, sok másféle csudálatos virágokkal teljes kertében sétáltam. Az kapucinusok, kiknek kertjeknek sétálóhelyein majd övig érnek az sűrű szép rozmaringok, gvárdiánjok igen emberséges ember, nekem egy öreg jerichói rózsát is ajándékozott.
De reccurálok az régiek ezerhatszáztizedikben, azt mint számlálták, hogy akkor volt ez városban csak ferdőház 1980, kutak kétezer-nyolcszázhatvan, sütőkemencék négyezer-nyolcszázkilencvenöt, malom háromezer-kétszázhatvan, kocsisok vendégfogadója hatszázhuszonnyolc, akkor is kerületit a városnak tizennyolc olasz mértföldnek tartották. Kapuját huszonnyolcnak, bástyáit vagy tornyait, mint régen, nyilak számszerével s faltörőkosok ellen legerősebben tudhattak numero 363. […]
De mindezek felett legcsudálatosabb azminémű munkával, mennyi költséggel hozták be a városba hat- vagy hétórányi földről az jó vizet az város görbe kapuján kívül egy helyre, az honnan oszol osztán az városra csorgókon. Egy török császár, mondják, hogy sok esztendőkig lévén békessége az keresztényekkel, emlékezetet akarván hagyni Konstantinápolyba csorgóknak csinálásával, midőn róla tanácskozott, azt mondták, ha mind erszény pénzeket rakat a csorgóknak fejekig, véghezviheti; azt felelte: ha hinni kell, két sorba is megrakatja erszény pénzekkel a helyig, csak legyen meg. Megmondta s meglett. Volt ennek pénze! Majd a világ hét csudái közé számlálhatnák annak véghezvitelét.
Énnekem ezeknek a csorgóknak messze földről való behozását azmint beszéllették, nem nyughattam, míg oda nem mentem, hogy meglássam. Elmenvén azért, azt mondhatom felőle, mit a szerecsen királyné Salamonnak, felét sem beszéllették volt nekem meg annak az munkának nagy és rettenetes voltának. Én is pedig, amit láttam, leírnom lehetetlen. Én együtt is, másutt is Belgrádig, hová hat óráig menvén Konstantinápolyból lóháton, tíz szakaszban láttam, mégpedig az feje némelyik víznek tovább vagyon a hegyekben. Az a Belgrád szép lakó nyári hely az erdő között vagyon, kiben számtalan az gesztenyefa, a hollandiai orátornak szép lakóhelye, majorja van benne, s több keresztény nagy embereknek, ki nem mondhatom jóságát, hidegségét az forrásnak, honnét elébb jövén nagy sűrű szép erdőben, egy szép csurgadozó híves patak mellett van sétálóhelye s ugyan asztala is, hol mulat, földből csinálva azon orátornak. Oda soha be nem süt a nap, meg sem botlik a sétálásban, mert mintha megpádimentomozták volna az fáknak az alját ezeken a helyeken, másként is kétórányi földig az nap meg sem süti az úton járót a szép erdős helyeken.
Az mint azért együnnen is, másunnan is nagy faragott köves bolthajtásokon hegyről hegyre, völgyről völgyre vizeket hozák, egy nagy szép faragott kövekből rakott mély helyben öt felől jőnek be kőválukon az vizek. Ott az török császárnak szép festett filagóriája vagyon, holott múlatja néha magát az nagy szép sűrű erdő közt az patakok zúgása és látása felett. Ezekből aztán megint bolthajtás alatt nagy hegyeken, völgyeken egy patak jő. Ezeknek öszvefolyások s befogások felett is az másiknál is szebb s festettebb filagóriája vagyon a sok szép sűrű fák között az török császárnak. Innen indul osztán egy nagy patak sok hegyeken és völgyeken által, s megy által mind bolthajtások alatt Konstantinápolyba az görbe kapun kívül egy helyre, ahonnan ismét csorgókra oszol széjjel a városba. Itt már az csudálandóbb, mely magas rettentő vastag bolthajtásos faragott kőlábas kőkutakat csináltak kinn az mezőn, az völgyeken, hogy egyik hegyről a másikra a vizek általjöhessenek, akármely magas tornyoknál magasabbak, ki negyven, ki negyvenöt, ki több, ki kevesebb faragott kőlábakon, két-három contignatióban úgy, hogy propter emissitatem egyiknek az közepén való boltozatok közt mentem által lóháton: az víz a fejem felett messze felől lévő más boltozatokon folyván, alattam is nagy mélységben lévén.
Ezeknek az vízbehozásoknak pedig egész kezdetitül fogva be Konstantinápolyig az széjjel annyi ezer felé a városban ilyen magas széles boltozati vannak, hogy mindenütt fáklyával le nem hajolva, annyi mértföldre a föld alatt bejöhet s széjjel járhat az ember, úgy, hogy ha valahol valami bomlása lenne a vizeknek, sűrűn lévén mindenütt ablakjai azon boltozatoknak, ha nem egyiken, de másikon vagy harmadikon beereszkedvén, feltalálják és megigazítják; csak egy dülőföldnyire ilyen boltozatokat faragott kövekből csináltatni gondolja meg ember, mibe telne, hát annyi mértföldekre? mégpedig mind kősziklás helyeken? Nem hiszem: emberek ez mostani világban csak meg is tudnák az munkáját becsülni s felvetni, az mennyibe azok töltek, és úgy hiszem, az régi időbeli pogányok pro octavo mundi miraculo, világ nyolcadik csudái közé számlálhatták volna. […]