Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Vámbéry Ármin Ázsiában" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Kakuk Zsuzsa
VÁMBÉRY ÁRMIN (1832-1913)
Bevezetés a DERVISRUHÁBAN KÖZÉP-ÁZSIÁN ÁT című válogatáshoz
Gondolat Kiadó, Budapest, 1966
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Vámbéry Ármin,
a keleti tudományok nemzetközi tekintélyű úttörője, szükségben és sikerben bővelkedő
életpályát futott be. A nyomasztó szegénységből, önerejéből tanulva jutott el
a világhírnévhez. Mint kolduló dervis, rongyokba burkolva, szomjúságtól gyötörve,
ezer életveszélynek kitéve járta végig Ázsia sivatagjait, majd királyok és fejedelmek
tisztelték meg barátságukkal, Európa uralkodói és politikusai kérték ki tanácsát,
tudós társaságok halmozták el kitüntetéseikkel.
Születésének évét maga sem tudta pontosan. Édesapja, tudós és elmélkedő lelkületű
férfi, röviddel születése után halt meg az 1830-ban kitört nagy kolerajárvány
egyik utolsó áldozataként. Vámbéry 1831-re vagy inkább 1832-re teszi születése
évét. Édesanyja, elszánt és okos asszony, önerejéből teremtett megélhetést a
kis családnak. Az ínség azonban beköszöntött hozzájuk, s csak fokozódott anyjának
Dunaszerdahelyen kötött második házasságával. A háttagúra növekedett család
piócakereskedéssel tartotta fenn magát. A fél lábára béna kis Vámbéry korán
megismerte a nélkülözést, az éhséget. Tízéves lehetett, mikor inasnak és házitanítónak
állt be egy női szabóhoz. Ettől kezdve maga kereste kenyerét, és összekuporgatott
filléreiből kezdte el gimnáziumi tanulmányait.
Az ifjúság esztendei cseppet sem voltak könnyebbek, mint a gyermekévek. Otthontalanság,
szegénység, megaláztatás kísérte útját. Tanulmányaiban csak a hatodik gimnáziumig
juthatott el. Az ifjúság ereje, rendkívül mozgékony, élénk szelleme azonban
legyűrte a nehézségeket. Eldobta mankóját, amely addig sok keserűségének volt
okozója; ezután csak rövid botra támaszkodva járt. Az éhséget szellemi táplálékkal
űzte el: "Ámbár csak tizennégy éves múltam, vígan szőttem mégis terveimet,
és nagy kitartással építgettem a légvárakat. Míg más diák játékkal töltötte
idejét, és bohóságainak élt, én már akkor gyönyörűségemet leltem útleírások,
vitézi játékok és könnyebb történeti munkák olvasásában. A könyv nekem nemcsak
barátom és a nyomorúságban való vigasztalóm volt, hanem néhanapján elűzte az
éhességemet is, mert a fölhevült képzelődés nemcsak lelkemet táplálta, hanem
testemet is." (Küzdelmeim, 45-46. l.)
A kénytelenségből abbahagyott gimnáziumi tanulmányok után a házitanítóskodás
küzdelmes hat éve következett Pesten és vidéken. Ekkor már teljesen rátért az
önképzés módszerére. Döntő jelentőségű volt számára a Szlavónia Kutyevo nevű
községében való házitanítóskodása, mert több európai nyelv elsajátítása után
itt kezdett hozzá a török nyelv tanulásához.
A keleti nyelvek elméleti tanulmányozása ellenállhatatlan erővel csábította
kelet földjének és népének közvetlen megismerésére. Néhány jóakarója adakozásából
összegyűjtött útiköltségen, nehezen megszerzett útlevéllel indult el 1857 márciusában
vágyai színhelyére, Sztambulba. Itt a szabadságharc után török földre menekült
emigránsok vették pártfogásukba. Ragyogó török és perzsa nyelvtudása révén rövidesen
megtalálta az utat a török utcák és kávéházak népéhez, amelynek előadásokat
és felolvasásokat tartott, utóbb pedig az előkelőbb török körhöz is. Először
a dániai főkonzul nyelvmestere volt, majd Hüszejn Dáim pasa házában vállalt
tanítói állást. Tőle kapta a Resid efendi nevet, amely hivatalosan elfogadott
neve lett ezután a mohamedán világban. Ez állása révén megnyílt előtte minden
kapu; rövidesen mint valódi török efendi mozgott a török társaság legmagasabb
köreiben, s megismerkedett magával a szultánnal is. Itt adta ki első tudományos
munkáját, egy német-török zsebszótárt, és itt kezdte el hírlapírói munkásságát
is. S ekkor érlelődött meg benne a nagy életcélja: a magyar nyelv eredetének
felkutatása a keleti török népek és nyelvek megismerése révén. Ő maga így vall
erről önéletrajzában: "Közép-Ázsia nyelve, a csatagáj, vagyis a keleti
török nyelv, nálunk, Nyugaton, akkoriban még csak Quatremére francia orientalista
munkái révén volt némiképpen ismeretes. Az oszmánok írott és népnyelve közt
levő eltérésből indulva ki, hittem és reméltem, hogy az Oxuson túl élő pusztai
és városi lakók beszédében föllelem a nyelvnek olyan elemeit, melyek határozottabb
hasonlatosságot és rokonságot mutatnak a magyarok nyelvével, s hogy ennek következtében
fontos felfedezéseket tehetek, és jelentékeny módon hozzájárulhatok eredetünk
kérdésének tisztázásához. A közép-ázsiai utazás gondolata tehát jókor belevette
magát agyvelőmbe, szüntelenül csak véle foglalkoztam, s míg egyrészről kitartóan
rajta voltam, hogy érintkezésbe léphessek a Közép-Ázsia kánságaiból Sztambulba
jövő mekkai zarándokokkal, másrészről épp olyan hévvel szedtem magamba a csatagáj
írások minden foszlányát…" (Küzdelmeim, 157-58, l.)
1861-ben, négyévi sztambuli tartózkodása után Vámbéry rövid időre hazajött,
és elnyerte az Akadémia szerény támogatását a terveiben már kibontakozott közép-ázsiai
utazásához. Hamarosan visszatért Sztambulba, s miután megtette előkészületeit,
1862 márciusában, szegényesen felszerelve, zsebében csekély összeggel és Törökország
teheráni követéhez, Hajdar efendihez szóló értékes ajánlólevéllel, Resid efendi
minőségben szállt hajóra Trapezunt felé. Itt kezdte meg vándorlásait Kisázsián
és Perzsián át Közép-Ázsiába. 1862 júliusában érkezett meg Perzsia fővárosába,
Teheránba. A továbbutazáshoz Herat felé egyelőre nem volt lehetőség, mert Doszt
Mohammed herati kán háborút viselt. Vámbéry kénytelen kitérőt tett, s leutazott
Perzsia déli részébe, Sirázba, a régi iráni kultúra emlékeit megtekinteni.
1863 januárjában újra Teheránban találjuk. Itt rövidesen megismerkedett egy
Mekkából hazafelé igyekvő, kelet-turkesztáni zarándokokból álló karavánnal.
Elhatározta, hogy hozzájuk csatlakozva, dervis inkognitóban folytatja útját.
1863. március 28-án indult el a karavánnal a nagy útra Teheránból, ahová tíz
hónap múlva, rendkívüli fáradalmak és viszontagságok után, de útitervét sikerrel
teljesítve ért vissza.
Vámbéry közép-ázsiai utazása, melyet hol gyalogszerrel, hol szamár- vagy teveháton
tett meg, az utazások történetének hőskorába tartozik. A XVI. század óta jártak
már utazók a megtett út egyes szakaszain hittérítési, kereskedelmi, majd politikai
céllal. De ő volt az egyik legelső, akinek utazása, amellett hogy a legnagyobb
területre terjedt ki, tudományos céllal és eredménnyel bírt. Ez utazás során
sok helyütt európaiaktól addig érintetlen területen fordult meg, és nem egy
helységnevet írt be elsőnek Közép-Ázsia térképére. Legnagyobb tudományos eredménye
azonban etnográfiai vonatkozású: ő ismertette először e tájak törökségének néprajzát.
Egyúttal az utolsók között volt, akik a közép-ázsiai nomád és városlakó népek
életét a maga eredetiségében, közvetlen szemtanúként figyelhették meg. Olyan
időpontban mutatta be e népek életét, termelését, társadalmi viszonyait, hitelét,
szokásait és erkölcseit, amikor még az idegenektől szigorúan elzárkózva, évszázadok
során kialakult hagyományos életmódjukat folytatták. nem sokkal Vámbéry utazása
után itt is éreztetni kezdte hatását az európai befolyás, és néhány évtized
múlva az ősi életformának már csak nyomai maradtak fenn (…)
Ma, amikor minden megváltozott e területeken, alig lehet fogalmunk azokról a
veszélyekről, amelyek azelőtt pillanatról pillanatra körülvették az európai
utazót. Igaz, Vámbéry európai mivoltát mohamedán dervis inkognitóval cserélte
fel, ám ezt a látszatot a fanatikus és gyanakvó környezettel szemben kellett
fenntartania. A nyelvek, a vallás, a népszokások milyen alapos és aprólékos
ismeretére volt szüksége, hogy európai létére megállja helyét az emberrabló
turkománok, a ravasz özbegek és afgánok között, a vadul fanatikus Közép-Ázsiában!
Mennyi nyelvi és tárgyi ismereten kellett alapulnia annak a dervis szerepnek,
amit kutatásai érdekében magára vállalt! Mennyi lelki erőre volt szüksége ahhoz,
hogy béna lábával sántikálva bejárjon óriási távolságokat, megmássza a zord
hegyvidékeket, átkeljen a kietlen pusztaságokon, elviselje az éhséget, szomjúságot,
hideget és a halálveszély állandó tudatát! Csodálatos nyelvismerete, határtalan
lelkesedése és a szenvedésekkel szemben már fiatal korában kialakult edzettsége
tette képessé e vakmerő vállalkozásra (…)
A jelen kötet első része Vámbéry Közép-ázsiai utazását tartalmazza, elhagyva
belőle a Közép-Ázsia földrajzi, statisztikai, politikai és társadalmi viszonyairól
szóló fügeléket. A kötet második része néhány fejezetet tartalmaz Vámbérynak
ugyanehhez az útjához kapcsolódó másik művéből (Vázlatai Közép-Ázsiából), amelyet
a szerző maga is kiegészítésnek szánt előző munkájához.
