Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

FARKAS ILDIKÓ: Az ellentmondások földje: Japán
Forrás: História 2001/02


Modernizáció és tradíció

A századforduló a modern Japán születésének kevesebb, mint fél évszázados időszakát zárta le. Egy évtizeden belül két győztes háború (1894-95: kínai-japán, 1904-05: orosz-japán) keretezte a 19-20. század fordulóját. A győzelmek nyilvánvalóvá tették már a kortársak számára is, hogy új nagyhatalom jelent meg a világpolitikában. A századfordulóra lezárult a modern államszerkezet és gazdaság kialakítása. Megkezdődött - és tartott az első világháború végéig - a modern kori japán történelem aranykora: folyamatos gazdasági fejlődéssel, gyarapodással, győzelmekkel, s a fejlődésbe vetett töretlen, optimista hittel.

 

"Gazdag ország, erős hadsereg"

Japán a 19. század közepéig a világtól elzárt ország volt. [...] Szigorúan ellenőrzött hierarchikus társadalom, erős központi államszervezet, agrárgazdaság, különösen erős hagyományokkal rendelkező homogén nemzeti kultúra - ez jellemezte a korszakot. [...]

1868-ban a császári hatalom restaurációját hirdető szamurájcsoport került uralomra. Meghirdették az új korszakot: Meidzsi ("Felvilágosult Kormányzás") lett a neve a kornak (1868-1912) és az akkor 15 évesen trónra kerülő császárnak.

A hatalmi elit egy része (egy csoport szamuráj az ország gazdag, délnyugati területeiről) a császár nevében testületileg kormányzott. Kiadott jelszavuk: "Gazdag ország, erős hadsereg". Ez számukra az ország gazdasági és állami berendezkedésének nyugati mintájú átalakítását jelentette. [...]

 

Államszerkezet

A közigazgatási reform (1871) egy centralizált bürokratikus államberendezkedést hozott létre. Megszüntették a régi tartományokat, az országot 47 prefektúrára osztották. Ezek élén a központból kinevezett kormányzók álltak, akik általában a régi tartományurak voltak, de most, kinevezésükkel, fizetett állami tisztviselőkké váltak. A nagyrészt porosz mintára készített alkotmány (1889) kimondta, hogy a császár a legfőbb hatalom megtestesítője, ugyanakkor megteremtette a nyugati típusú parlamentáris rendszert: a kétkamarás országgyulést, a kabinetet, meghatározta a miniszterek és a miniszterelnök feladatkörét. Az 1880-as években megalakultak a politikai pártok, és 1890-ben megtartották Japánban az első választást. [...] A japán parlamentáris rendszer minden hibája ellenére alig egy évtized leforgása alatt muködőképessé lett.

 

Külpolitika

Japán külső nyomásra nyitotta meg kapuit a külvilág előtt. Az ide érkező nyugati nagyhatalmak sorra előnytelen szerződéseket kényszerítettek az országra. A japán külpolitika első feladatának ezen szerződések revízióját tekintette, amivel teljes függetlenségének visszaállítására törekedett. [...]

A külpolitika másik - távolabbi - célkituzése az ország erősítése volt, mégpedig a nyugati hatalmaktól látott módszerrel, azaz területi expanzióval és érdekszférák kialakításával. A hadsereg fejlesztése, modernizálása, a hadianyaggyártás beindítása mellett már 1874-ben japán ellenőrzés alá vonták Tajvan szigetét, 1879-ben a Rjúkjú-szigeteket (Okinawa néven), valamint Kínával elismertették Japán "speciális" érdekeit Koreában (1884). [...] Japán Ázsia első számú nagyhatalma lett. A terjeszkedés a kontinensen azonban az orosz hatalmi törekvésekkel ütközött.

 

Gazdaság

A 19. század közepén Japán hátránya a Nyugattal szemben a technikában és a gazdaságban mutatkozott meg. A Meidzsi-korszak "gazdag ország, erős hadsereg" jelszava ennek a hátránynak a leküzdésére irányult. Mezőgazdasági reformot hajtottak végre: eltörölték a nagybirtokot, földtulajdonlási jogot adtak a parasztoknak, segítették a termelés piacosítását: földadót és új mezőgazdasági technikát vezettek be.

Mindemellett erőteljes iparosítás kezdődött. A fejlesztés részben állami beruházásokkal valósult meg, azaz az iparágak nagy részét állami vállalkozásként indították be (könnyuipar, vasút, bányák, hajógyártás, nehézipar), amelyeket aztán privatizáltak, s így az iparosítást már döntően a magánszektor végezte. Az állami beavatkozás konkrét támogatások formájában is megjelent: kedvező hiteleket, szubvenciókat adtak, védővámokat állítottak, exporttámogatást, gépesítést, kormányszakértők kiküldését biztosították stb. Emellett az infrastruktúra kialakítását is az állam végezte: vasutat, távíróhálózatot, postarendszert, kikötőket, utakat építettek. 1871-ben egységesítették a nemzeti valutát (yen), és megalapították a japán bankrendszert. [...]

Mindezen fejlesztések ellenére 1900-ban az ipari termékek a nemzeti összterméknek még 10%-át sem tették ki, és az összes munkaerő alig 3%-a dolgozott az iparban. Az ekkori gazdasági növekedés elsősorban a hagyományos mezőgazdasági ágazat nagyobb termelésére támaszkodott. [...]

 

Népesség

Japán 18-19. századi lélekszáma 30 millió körül stagnált. A Meidzsi-kor gazdasági növekedésével azonban a népesség gyors gyarapodásnak indult. Az 1872. évi népszámlálás 33 millió lakosával szemben a századfordulóra 46 milliónyira nőtt az ország népessége.

A Meidzsi-korszakban kezdődött el a máig tartó óriási méretu urbanizációs folyamat is. [...] A már addig is létező különbség a falusi és a városi életforma között a Meidzsi-korban tovább nőtt. Míg a városokban egyre jobban terjedt a nyugati életstílus, vidéken ennek alig volt jele, és továbbra is a hagyományos életforma határozta meg az ott élők mindennapjait.

 

Társadalmi rétegek

A századfordulóra Japán társadalma is átalakult. A korábbi századok "feudális" jellegu társadalma szigorúan, szinte kasztszeruen elválasztott rétegekből állt. A falvakban a parasztok éltek, a városokban a kézmuvesek, kereskedők és a valamikori harcosok, a szamurájok. A különböző rétegek nem keveredhettek.

Ezeket a korlátokat és szabályokat számolták fel a Meidzsi-kor reformjai: 1871-ben meghirdették a törvény előtti egyenlőséget, megszüntették a nagybirtokokat, eltörölték a szamurájok kiváltságait (fegyverviselés, járandóság). Általános katonai sorozást vezettek be, és az új, parasztokból toborzott hadsereg hamarosan bizonyította fölényét a szamuráj hadviseléssel szemben. A társadalom - bár hierarchikus maradt - megnyílt, és az általános oktatás elvileg mindenkinek biztosította az esélyegyenlőséget. [...]

A főnemesek álltak az új típusú társadalmi hierarchia csúcsán. Általában városokban éltek, és európaizált életformát próbáltak megvalósítani: európai divatot követő ruhát hordtak, bálokat rendeztek európai táncokkal és zenével, nyugati stílusú koncertekre jártak. Nagy fontosságot tulajdonítottak a nyugatias muveltségnek, az európai nyelvek és irodalom ismeretének. Nemegyszer Európában tanultak, de soha sem tévesztették szem elől a valódi célt: Japán korszerusítését.

A szamurájok, kiváltságaik megszunése után, főként az állami adminisztrációban helyezkedtek el: az új kormányzat valamennyi pozícióját volt szamurájok foglalták el. Ez a réteg már évszázadok óta nem katonáskodott, viszont iskolázottsága, muveltsége, közigazgatási tapasztalata révén alkalmasnak bizonyult az új államszerkezetet muködtető funkciók betöltésére. [...] A volt szamurájok másik része az üzleti életben helyezkedett el, vagy értelmiségi pályákon, és természetesen voltak az átalakulásnak vesztesei is, akik elszegényedtek, s akár földmuvelők vagy munkások lettek. [...]

A szintén városlakó japán gazdasági elit társadalmi csoportja gazdag szamurájokból, kereskedőkből, parasztgazdákból alakult ki, és szorosan összefonódott a politikai elittel. Életformáját tekintve ez a réteg jóval szerényebben élt, mint a nyugati tőkések, noha vagyona nem volt kisebb. E réteg tagjai - mint ahogy a többi japán társadalmi csoport tagjai is - a konfucianus etikának és a japán kollektivista szellemnek megfelelően a közösség (ez legmagasabb szinten a nemzetet jelentette) boldogulását előbbre valónak tartották saját egyéni boldogulásuknál. [...]

A városi kispolgárság - kiskereskedők, kézmuvesek, családi kisvállalkozásban vagy a szolgáltatóiparban dolgozók - aránya igen magas volt, és tulajdonképpen a Meidzsi-korszak legnagyobb részében Japán ipari termelését a kis, általában családi muhelyek jellemezték. Életformájukban ők is a hagyományokat követték, öltözködésük, szokásaik, életszínvonaluk, családi életük nem változott a századfordulóig. [...]

A városokban új társadalmi réteg jelent meg: a munkásság. Elsősorban vidékről származtak, mivel a népszaporulat vidéken magasabb volt, de a belső migrációnak köszönhetően a többlet már a városokban jelent meg. A munkaerő-kínálat miatt azonban alacsonyak voltak a bérek. [...] Az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt - nyugati példára - hamar megalakultak a munkások érdekvédelmi szervezetei. [...]

 

Az életmód változása

A városokban kő- és téglaházak épültek, volt gáz- vagy villanyvilágítás, az utcákon villamosok jártak. A városlakó középosztálybeliek nyugati típusú bankokban, irodákban, üzletekben intézhették dolgaikat, és nyugati típusú színházba vagy kávéházakba járhattak szórakozni. A városokban megjelentek az új szolgáltatások: orvosi ellátás, közoktatás, tömegközlekedés, szórakozás. Csak meg kellett fizetni. A táplálkozási és a lakásviszonyok azonban még nem változtak: a századforduló japánja vidéken és városban egyaránt ugyanúgy rizst, zöldségeket és halat fogyasztott, és ugyanolyan tolóajtós faházakban lakott, mint évszázadok óta - legfeljebb az ablakokba üveget tettek papír helyett.

Telefonon is beszélhettek a kiváltságosabbak, riksákon és kerékpárokon közlekedhettek a kevésbé gazdagok is. Az utcákon az európai ruhába öltözött férfiak látványa lett az általános - a tradicionális hajviselet nélkül! -, akik körében elterjedt a cigarettázás és a sörivás szokása is. Mégis, mindez valójában csak a mindennapi élet külsőségeire vonatkozott, a személyes kapcsolatokat, a családi életet nem érintette a változás.

A vidék élete - bár itt maradt meg legérintetlenebb formában a japán hagyományos életforma - szintén sokat változott. [...]

 

A hagyományos japán családmodell

A családok elsőszülött fia maradt otthon és folytatta a család foglalkozását, gondoskodott szüleiről, vitte tovább a nevet és örökölte a család tulajdonát. Az elsőszülött fiúk még az általános hadkötelezettség alól is mentességet kaptak. A többi fiú elköltözött, a városba vándorolt munkát keresni. A lányok férjhezmenetelükig segítették a családot otthon, vagy a városban vállalt munkával. A japán család több évszázados rendszere tovább élt mind vidéken, mind a városi népesség körében. [...] A családfő a közösség vitathatatlan tekintélyu, abszolút hatalmú vezetője, akinek mindenki engedelmességgel tartozik, és aki a feltétlen lojalitásért cserébe felelősséget visel a család tagjaiért. A családban mindenkinek megvan a maga helye és az ehhez kapcsolódó kötelessége. Az egyén célja e kötelességek teljesítése, ezáltal a család (közösség) boldogulásának elősegítése. Maga a japán társadalom is erre a mintára épült, a legmagasabb szintu közösségként az állam jelent meg.

 

Modernizáció japán szellemben

A modernizáció egyik jelszava: mindent átvenni a Nyugattól (beleértve az eszméket, a kulturális áramlatokat, muvészeti stílusokat), de védelmezni a nemzeti jelleget, szellemiséget, a japán eszmei hagyományokat. A hagyományőrzés eszköze a közoktatás és a vallás. [...]

Legfeltunőbb a nyugati iskolarendszer bevezetése: 1872-ben közoktatási reform keretében hatéves tankötelezettséget írtak elő. [...] Minden tanköteles korú gyermek iskolába járt. A közoktatás fontossága persze nem csak a muveltség terjesztésében rejlett. Az 1890-es "Császári leirat az oktatásról" (melyet minden elemistának meg kellett tanulnia!) a konfuciánus etikára építve a hagyományos japán erényeket nevezte meg a legfontosabb alapelveknek az oktatás és nevelés számára. Ezek: alattvalói huség, fiúi tisztelet, a harmóniára törekvés, szerény és mértékletes magaviselet, szorgalmas tanulás és munkavégzés, erkölcsös élet, törvények tisztelete, a haza iránti önfeláldozó szeretet. [...]

A Nyugatot tanulmányozó japán szakemberek számára hamar nyilvánvalóvá vált a kereszténység (azaz a vallás) ideológiai szerepe az állam és polgárainak életében. Ez a felismerés vezetett arra, hogy egy, az államszervezetet erősítő, ugyanakkor kellőképpen "japán" vallást alakítsanak ki. Így lett a sintó - eredeti jellegétől teljesen különbözően - államvallássá. [...] Az államvallás segítségével hu alattvalókká szándékoztak formálni az ország lakosságát. A császár mint istenség vallásos tiszteletét is megerősítette a sintó eszmerendszere. ("Isteni származásáról" csak 1945 után mondott le a japán uralkodó.)

*

Mindezen hatások együtt a századfordulós Japánt olyan országgá tették, melyet akkor - és azóta is folyamatosan - a külföld csodálva és kissé értetlenkedve is az ellentmondások földjének nevezett (és nevez): múlt és jövő, modern technika és évszázados tradíciók éltek - és élnek - együtt a szigetország földjén. [...]