Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Hammudah Abdulati
Fókuszban az iszlám
(International Islamic Publishing House, Riyadh, 1995)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://nostromo.pte.hu/~carry/text/hammam.htm

Ajánlás

HARMADIK FEJEZET

AZ IMÁDSÁG (Szalát)
A BÖJT (Szaum)
AZ ALAMIZSNA (Zakát)
A ZARÁNDOKLAT (Hadzs)

NEGYEDIK FEJEZET

ÖTÖDIK FEJEZET
Téves nézetek az iszlámról

FÜGGELÉK I.

FÜGGELÉK II.

FÜGGELÉK III.

Ajánlás

Fókuszban az Iszlám

Őszinte alázattal mondok köszönetet a segítségedért, ó, Uram! Az iszlám igaz szellemében, hálás vagyok a kegyelmedért, ó, Uram! Teljes szívemből köszönöm Neked, ó, Uram! Útmutatásod és szereteted nélkül ez a munka nem valósult volna meg. Ha nem érted, és nem a Te segítségeddel készül, akkor sohasem jött volna létre. Ha a munkám érdemes rá, kérlek, áld meg, add rá áldásodat! Neked ajánlom, ó, Istenem!

Hammudah Abdulati

Előszó

E könyv célja egyszerűen csak az, hogy megismertesse az átlag olvasót az iszlám vallás alapjaival. Nyilvánvalóvá válik a könyvet olvasva mindenki számára, hogy sem mélységre, sem teljességre nem törekszem. Amit szeretnék elérni, az az, hogy e könyvet olvasva bepillantást nyerjenek e témába és megismerjék az Iszlám vallás alapjait, melyek az egész vallás rendszerének oszlopait alkotják. Ha a kezdeti érdeklődést sikerült felkelteni, akkor ki-ki saját maga folytathatja az elmélyült tanulmányozást.

A nyugati-féltekén élő muszlimok, különösen a fiatalok, összetett problémákkal szembesülnek napról napra. Szinte semmi nem halad a jó úton, már ami a vallást illeti. A rádió, a tévé, a magazinok, a filmek sőt: az iskolai tankönyvek is, mind mintha meghamisítanák az iszlám vallást, és nem mindig akaratlanul. Azonkívül léteznek túlbuzgó csoportok, amelyek bizonyára megpróbálják kihasználni ezeknek a muszlimoknak nehéz helyzetét, remélve, hogy „megtérnek” ebbe vagy abba a szektába illetve felekezetbe. Másfelől viszont rengeteg csábítás éri az embert, amelyek elvonják a figyelmét az igazán fontos dolgoktól és érdeklődésüket elfordítja a vallástól. A fiatalokat még több nyomás éri.

Különösen az iszlám vallás esetében nehéz rátalálni a helyes útra, mert ezt a vallást a legkevésbé értették meg ezen a világon. Az való igaz, hogy a jó muszlim szülők megpróbálják gyermekeiket vallásos neveléssel és az élethez való útmutatással ellátni. De mik ezek a korlátolt erőfeszítések a világ óriási nyomásával szemben? De hát akkor mi lesz? Mi lesz a vége ennek a nehéz helyzetnek?

Be kell látnunk, hogy a kép nagyon sötétnek tűnik. De nem reménytelen! Néhányan úgy reagálnak a világ erőteljes nyomására, hogy közömbössé, zárkózottá válnak. Szégyenkeznek, félnek és bizalmatlanok a környezetükkel szemben. Emiatt képtelenek a társadalom hasznos tagjaivá válni és ő maguk sem élvezik a társadalom nyújtotta javakat. Mások reakciója az, hogy felhagynak vallásuk gyakorlásával és úsznak az árral. Igyekeznek divatosak és sikeresek lenni, hogy elfogadottá váljanak. Ezek az emberek sem járulnak hozzá a társadalom fejlesztéséhez, és nem is részesülnek az előnyeiből. Sőt gyakran ártalmasak is, hiszen semmilyen vallásos erkölccsel nem rendelkeznek.

A zárkózott és a beolvadó muszlimokon kívül vannak néhányan, akik csöppet sem jobbak az előbbieknél. Őket valószínüleg lenyűgözi az a magasfokú szervezettség, ami bizonyos vallási csoportokra és egyes szociális társulásokra jellemző. Nagyon érdekes, hogy legtöbbjük ún. perifériára szorult ember és általában a „tartozni valahová”-élménye miatt csatlakoznak különböző csoportokhoz. Úgy is tekinthetjük őket, mint „elhagyatott lelkeket egy magányos tömegben” – ahogyan a modern társadalom nevezi őket. Nem azért csatlakoznak, mert valóban elkötelezték magukat az új eszme iránt. S nem azért, mert lelkükben tombol a szeretet az emberiség iránt. Inkább azért, mert becsülik a saját iszlám örökségüket. Annak következményeként, hogy „nem-muszlim” környezetben élnek, nincs móduk elsajátítani a szükséges tudást és bátorságot, hogy kiáljanak saját hitük mellet, mint muszlimok. Ha ugyanis a legcsekélyebb érdeklődést tanusítanák a vallások iránt, akkor nem térnének le az iszlám útjáról, amely a legmagasabb csúcsa a vallási evolúciónak és az emberi céloknak. Tehát amikor bármilyen más csoporthoz csapódnak, csupán felületes érdeklődést mutatnak és ha találnak valami mást helyette, akkor elég hamar lecsillapodik a lelkesedésük.

Végső következtetésként megállapíthatjuk, hogy mind három reakció ártalmas és téves. Ami az iszlám vallás szerint helytelen, azt minden valamire való erkölcsi elvárás is helytelennek tartja. Hiszen az igaz muszlim felelőségteljes állampolgár, meg tudja valósítani az általános békét, kölcsönös megértést és testvériséget az emberek között, gondolkodása mentes az emberi gőgtől és fentartásától. Ha egy muszlim letér a helyes útról és elveszti ezeket az értékeket, azaz egész társadalom vesztesége. A muszlimok ahol hiszik, hogy szent könyvük, a Korán a Kinyilatkoztatás Legnagyobbja és hiteles vallási igazságokat tartalmaz. Hisznek abban, hogy az iszlám megerősíteni jött az Eredeti Isteni Kinyilatkoztatását és lezárja a múltbéli vallási vitákat, hogy az emberek végre elkezdhessenek építő, kreatív, Istennek tetsző életet élni. Ez nem jelenti azt, hogy a muszlimok magukat előbbrevalónak tartanák más népeknél. Nem akarják az iszlám nevében osztályozni az embereket felsőbb vagy alsóbb szintű fajokra. Nem vallják a közkedvelt elméletet a „kiválasztott népről”. Arra vannak hivatva, hogy az emberiségnek átadják az Isteni Kinyiliatkoztatásról szóló tudásukat és a tőlük telhető módon az emberiség hasznára legyenek. Másszóval: a muszlimok nem engedhetik meg maguknak, hogy zárkózottak vagy arogánsak legyenek. Kötelességük nyitottnak lenni az élet dolgai felé és segítő kezet nyújtani mindenkinek rassztól, hitvallástól és nemzettől függetlenűl. A sok jó, amit tehetnek és a szolgálat, amit végezhetnek csak akkor fog megvalósulni, ha az iszlámot valóban gyakorolni fogják és embertársaikkal közösséget vállalnak az Iszlám szellemének megfelelően.

E körülmények figyelembevételével megpróbáljuk az iszlám vallást bemutatni. Nem akarjuk a muszlimokat fanatikussá vagy szűk látókörűvé tenni, hiszen a vallás óva int bennünket ezektől a hibáktól. A reményünk az, hogy ezeket a helyes úttól eltávolodott muszlimokat újra az igaz útra tereljük és erkölcsileg megszilárdítsuk őket. Ha ez sikerül, akkor felellőségteljes álampolgárai lesznek országinknak, tiszteletreméltó tagjai az emberi fajnak és mindenek felett: Istenfélő emberek lesznek.

Vajon sötétnek tűnik az iszlám jövőjéről festett kép? Vagy a kétségbeesést tükrözni? Esetleg a muszlimok szellemi harcának visszatükröződése, amit elveszteni látszanak? Nem. A pesszimizmus nem egyezik az iszlám szellemével és a gyámoltalanság érzése sem köthető össze az Isten iránti hűséggel, Istenbe vetett bizalommal. Az iszlám jövője az emberiség jövője. És az emberiségnek van valamiféle jövője – mint ahogy hiszem, hogy van – akkor az iszlámra fényes, nagy jövő vár. A muszlimok szellemi harca nem fog elveszni, mégha most úgy tűnik is. Ha valamilyen oknál fogva mégis elveszítenénk, úgy az emberiség szenvedné meg a veszteséget.

A veszély jelenlétére fel kell hívnunk a muszlim szülők és gyermekei figyelmét. Sőt minden emberi létező lelkét fel kell ráznunk, hogy azzá váljanak aminek lenniük kell! (Ld. Korán 11:88)

– Hammudah Abdulati –

Előszó a második kiadáshoz

E köny elsősorban azért íródott, mert egyaránt szükséges volt a muszlim és a nem muszlim olvasók számára Észak-Amerikában. Sok lényeges dolog kimaradt belőle, mindazonáltal sikeres, keresett könyv lett belőle, hála Istennek! (Alhamdulillah!)

Az olvasók visszajelzései alapján és a különböző muszlim csoportok, Iszlám Központok folyamatos igénylése alapján joggal gondoltuk, hogy szükségeltetik egy második kiadás. Az első kiadáshoz képest némileg változott, de csupán annyira, amennyire szükséges volt. Nagyon nagy örömömre a könyv ismét forgalomba kerül és nagy szolgálatot tesz az iszlám vallásnak, a muszlimoknak és az igazságot keresőknek. Ha ez a második változat sikeres lesz, csakis Isten segitségének köszönhető. Ha viszont nem elégiti ki az olvasó igényeit, akkor csak imádkozhatunk, hogy bocsássa meg nekünk Isten tökéletlenségünket.

„Urunk! Reád hagyatkozunk és bűnbánóan fordulunk feléd. Hozzád jut el végül minden.”

(Korán 60:4)

Első fejezet

Az iszlám alapvető ideológiája Istent ismerni és hinni Benne, az iszlám alapját képezi. E téma annyira létfontosságú, hogy teljes tárgyalást érdemel. A tiszta megértés érdekében néhány egyszerű bizonyítékot fogok felmutatni. Ez talán unalmasnak és túl egyszerűnek tűnik azok számára, akik már rendelkeznek némi tudással. Ezektől az olvasóktól most türelmet kérek és próbálják meg a téma fontosságát értékelni. Vannak olyan egyének, akik kétségbe vonják Isten fogalmát a tudomány nevében, vagy a tapasztalat és a megértés hiányában. Ez a felfogás nehézkes gondolkodásukat tükrözi. Az ilyen tipusú emberek általában igénylik a tudományos magyarázatot, többnyire maguk is tanultak és műveltek. Én azonban nem tudományos igényű magyarázattal fogok szolgálni. Olyan egyszerű formában kapják meg a bizonyítékaimat, mintha gyermekeknek szánnám. Másfelől ugyanis a fiatal muszlimok megismerhetik ebből Isten valódi fogalmát az iszlámban.

Az Isten létezésének kérdése mindig foglalkoztatta a nagy tudósokat évszázadok óta. (*)

(*) Az igazán jó irodalmi műveket nem lehet jól lefordítani idegen nyelvekre. Méginkább igaz ez a Korán esetében, ami a mai napig kihivást jelent az arab nyelv mestereinek. Bebizonyosodott, hogy a legnagyobb irodalmárok sem képesek akár megközelítőleg alkotni olyat, mint e könyv legkisebb fejezete. Ezért hát lehetetlen azt a gyönyörűséget és megigéző erőt átadni bármilyen más formában. Tehát ami itt megjelenik, az nem a Korán maga, nem is a tökéletes fordítása. Csupán megpróbálhatjuk emberi tolmácsolását más nyelveken. (Ld. Korán 40:61-65)

A hívők is egyet értenek abban, hogy a korlátolt emberi értelem nem tudja felfogni a végtelen Hatalmas Isten fogalmát. Csupán valamennyire illusztrálni lehet a létezését, amely csak részben elégíti ki az emberi elme kiváncsiságát. Akik Isten létezését elutasítják, azok a tudományra, filozófiára vagy speciális teóriákra támaszkodnak. Érzik néha egyáltalán nem meggyőzőek, néha nem oda illőek, mindig összetettek és gyakran érthetetlenek. Akárhogyan a fejlett szabad emberi ész megtalálja útját Istenhez. Az útkeresés kudarca még nem jelenti azt, hogy nincs út. A valóság tagadása még nem teszi a valóságot valótlanná. További összehasonlításhoz nézzük meg például Jacques Maritain: Közelítés Istenhez c. könyvét, (N.Y.); Muhammad Zaffulla Khan: Iszlám a modern ember számára (N.Y.); John Hich: Isten létezése (N.Y.)

A másik ok, amiért megpróbálok mindenki számára könnyen érthető magyarázatot adni, az az, hogy a nem muszlimok gyakran elferdítik az Isten fogalmát az iszlámban. Ezen okokból fogom a lehető legegyszerűbb és talán elemi bizonyítékokat felsorakoztatni. Talán némely érv egyszerűsége provokálni fogja a felnőtt gondolkodást. Ha így van, akkor valóban tisztán érthető érveket sikerül bemutatnom, ami egyébként az iszlám jellemzője. Ha környezetünkben körülnézünk, azt látjuk, hogy minden családnak van egy feje, minden iskolának van egy igazgatója, minden városnak van egy polgármestere, minden vállalatnak van egy vezetője, minden országnak van egy miniszterelnöke. Sőt, arról is tudomásunk van, hogy minden termék valamely termelő gyártmánya és minden csodálatos műalkotás valamely művészt dicséri. Mindez magától érthetődő, de nem elégíti ki a kiváncsi emberi elme tudásszomját a világ nagy dolgairól. Néha rácsodálkozunk a természet gyönyörűségére, mely mint egy filmvásznon elevenedik meg szemünk előtt a maga csodáival, a végtelen horizontra, az elérhetetlen egekre, az éjszaka és a nappal szüntelen váltakozására, amely a legnagyszerűbb szabályossággal működik, a csillagok, a Nap, a Hold járására, a világ lekes és leketlen létezőire, az evolúció szüntelen haladására és a folyamatos emberi felemelkedésre generációról generációra... És természetesen tudni szerernénk a csodálatos dolgok létrehozójának kilétét.

Megtaláljuk az universum magyarázatát? Van valami meggyőző elmélet a létezés titkát illetően? Azt már tudjuk, hogy nincs olyan család, amely fej nélkül működne, nincs város, amely vezető nélküli és nincs állam, amelynek ne lenne valamiféle irányítója. Azt is tudjuk, hogy a dolgok nem jönnek létre csak úgy maguktól. Sőt, megfigyeléseink alapján azt is tudjuk, hogy a világ több millió éve szabályosan működik. Mondhatjuk akkor, hogy véletlenül jött létre? Vagy mondhatjuk, hogy az emberiség létezése merő véletlen? Ha az ember véletlenül vagy balesetszerűen jött volna létre, akkor egész élete véletleneken múlna és egész létezése jelentéktelen lenne. De nincs az az érzékeny ember, aki életét elfogadná jelektéktelennek, és nics egy ésszerű létező, aki létezését véletlenekre bízná. Mindenki aki józan, értelmes azon fáradozik, hogy életét a lehető legjelentősebbé formálja és modellt állít magának valamely cél érdekében, amit el szeretne érni.

Egyének, csapatok és nemzetek megtervezik tetteik haladását és minden terv valamilyen kivánatos eredményt hoz létre. A helyzet az, hogy az ember tud tervezni, ilyen vagy olyan cél érdekében és képes a terveit véghezvinni. Az ember csupán kis darabja az universumnak. És tud tervezni, fejlődni képes a cél érdekében és végrehajtja a tervét. Akkor hát saját léte és életbenmaradása is tervszerű és szigorú elvekre kell hogy építve legyen! Ez azt jelenti, hogy létezik egy Szándékos Akarat az anyagi létezésünk mögött és van egy egyedülálló, páratlan elme, amely létrehozta a dolgokat és szabályosan működteti őket. A világ oly lenyűgöző, csodálatos, az élet titka túlságosan nagyszerű ahhoz, hogy egy véletlen esemény hozza létre. Kell hogy legyen a világon egy Nagyszerű Erő, amely mindent éltet és szabályoz. A gyönyörű természetben kell lennie egy nagyszerű művésznek, aki művészeti remeket alkotot és minden produktumnak megadta a saját funkcióját. Ez az Erő a leghatalmasabb erő, és ez a Művész a legnagyobb művész.

Az igazi hívők és a megvilágosult emberek felismerték ezt a művészt és Allah-nak nevezik, azaz Istennek nevezik, mert Ő a Teremtő, a legnagyobb építésze a világnak, az élet eredete, és a dolgok életrehívója. Nem ember, mert nincs ember, aki teremteni tudna egy másik embert. Nem állat és nem növény. Nem bálvány és nem szobor, mert ezek a dolgok nem tudják magukat létrehozni vagy bármit teremteni. És nem gép. És nem a Nap és nem a Hold és nem a csillagok, mert ezek a dolgok szabályozva vannak egy nagyszerű szisztéma által, és magukat is valaki más hozta létre. Mindezektől különbözik, mert ő a teremtője és megtartója, éltetője mindennek. A készítő mindig különbözik és mindig nagyobb az általa készített dolgoktól.

Mi azt is tudjuk, hogy semmi sem jön létre magától és e csodálatos világ nem teremtette meg saját magát és nem véletlen baleset folytán jött létre. A világ folyamatos változása bizonyítja, hogy egy időben „megcsinálták”, és minden, amit egyszer „megcsináltak” rendelkezik egy „készítővel”. A Teremtő és Életbentartó, a Készítő és az emberről Gondoskodó, az Aktív Erő és Tényleges Hatalom: ez mind egy és ugyanazon személy: Allah vagy Isten.

Ez a titkok titka a legfontosabb létezők között. A Szent Korán, az Isten Igaz könyve így szól: „Allah az, aki kijelölte nektek az éjszakát, hogy pihenjetek akkor, és a nappalt, hogy láthatóvá tegyen. Allah kegyes az emberekhez. A legtöbben azonban nem hálásak. Ime, ez Allah, a ti Uratok. Ő minden dolgok teremtője. Nincs más Isten rajta kívűl. Hogy fordulhattok el tőle? Eképpen fordultak el már korábban azok, akik tagadták Allah jeleit. Allah az, aki a földet szilárd lakhelyé tette néktek és az eget építménnyé, s megformázott benneteket, remekbe szabta az alakotokat és mindenféle jó dologgal látott el titeket. Ime, ez Allah, a ti Uratok. Áldott legyen hát Allah, a Teremtmények Ura. Ő az élő. Nincs más Isten rajta kivűl. Fohászkodjatok hát Hozzá őszinte és kizárólagos hittel. Dicsőség Allahnak, a teremtmények Urának.” (Korán 40:60-65)

„Allah az, aki szolgálatotokra kényszerítette a tengert, hogy a hajók az ő parancsára sietve haladjanak rajta és hogy törekedjetek az ő kegye után. Talán hálásak lesztek. És szolgálatotokra kényszerítette azt ami az egekben és a földön van: mindent tőle magától. Bizony, jelek vannak ebben azok számára, akik elgondolkodnak.” (Korán 45:12-13)

A világ teremtője Allah (Isten). Mivel annyira hatalmas és annyira különbözik az általunk ismert dolgoktól, az ember csak elmélkedésen és meditáción keresztül ismerheti meg Őt. Ő örökkévaló, mindig létezett és hatalma mindenütt jelen van. Az embernek hinnie kell létezésében, mert a világ valamennyi jelensége bizonyítja ezt. Az Istenbe vetett hit minden csodára magyarázatot ad. Ez a legbiztonságosabb út a tiszta tudásra, a szellemi megvilágosodásra. Ez a boldogulás igazi útja. Ez segít az erkölcs és a jóság megőrzésében. Ha az ember hisz Isten létében, akkor ismernie kell Isten tulajdonságait és neveit. Ő a Tökéletes és az Abszolút, semmi hiba nem férhet Hozzá.

Mindezek a nevek és tulajdonságok több helyen említve vannak a Koránban. Élvezzük Isten gondoskodó szeretetét, és irgalmát, aki annyira jó hozzánk, teremtményekhez. Ha megpróbálnánk megszámolni kegyelmességeit, nem tudnánk, mert megszámlálhatatlan. (Pl. Korán 14:32-34; 16:10-18) Isten magasságos és hatalmas, de nagyon közel van a jámbor és elmélkedő emberekhez. Imáikra válaszol és megsegíti őket. Szereti az embereket, akik őt szeretik, és megbocsátja bűneiket. Békét, boldogságot, tudást és sikert ad nekik. Életet és védelmet nyújt nekik. Szívesen fogad minden embert és soha senkit nem utasít vissza. Megtanítja az embert a jóságra és megtanítja, hogyan kell távol tartani önmagunkat a rossztól. Mert Ő annyira jó és annyira szeret! A jó dolgokat ajánlja nekünk, csak a helyes dolgokat fogadja el. Bármikor nyitva áll előttünk irgalma és védelmezi azokat, akik megbánják bűneiket. (Ld. Korán 2:186; 5016)

Isten teremtményei felé áradó szeretete határtalan és felülmúlja az emberi elme képzeletét. Felfogni vagy megszámolni sem tudjuk számos ajándékát. Megteremtett minket és vigyáz ránk, nem csak születésünk óta, hanem már azelőtt is. A legszebb formában teremtett bennünket és minden tehetséget megadott nekünk az élethez, amire szükségünk lehet. Segít rajtunk, amikor nem tudunk magunkon segíteni, óv bennünket. Észt teremtett nekünk, hogy érthessünk, lelket és lekiismeretet adott nekünk, hogy helyesen cselekedjünk, érzést és érzelmet adott, hogy kedvesek és emberségesek legyünk irgalma által gyarapítjuk tudásunkat és meglátjuk a valódi fényt. Mert irgalmas, azért teremtett gyönyörűnek és azért kaptuk a Napot, Holdat, a földet, a tengert, az eget és a bolygónkat, a növényeket és az állatokat. Ő teremtette mindezeket és még sok minden mást, ami a boldogságunkhoz járul, szolgálnak minket egész életünkben. Inteligenciát és tiszteletet adott nekünk, hiszen mi vagyunk a teremtés koronái és Isten közvetlen szolgái (alkirályai) a földön.

Isten irgalma reményt és békét kelt bennünk, bátorságot és bizalmat. Segít túljutni az élet viszontagságain, erőt ad szenvedéseink és szomorúságaink idején, örömhöz és boldogsághoz segít minket. Valójában Isten irgalma könnyít kínjainkon, enyhíti a csapásokat, elviselhetővé teszi a szegénységet és szűkölködést. Isten kegyelme mindig és mindenhol jelen van életünk minden területén. Az emberek egy része azonban nem veszi ezeket észre, mert minden magától érthetődő számukra. De ez valóság: érezzük szívünkkel és méltányoljuk. Az irgalmas, szerető Isten sohasem hagy bennünket magunkra és soha nem felejtkezik el rólunk egy pillanatra sem. Szeretete által mutatja meg nekünk a helyes utat, és küldötteken, tanítókon, környezeten keresztül tanít minket. Isten utólsó küldötte Muhammad, a leghitelesebb könyv pedig a Korán.

Muhammad hagyományai alapján és a Korán tanításából ismerjük meg a könyörületes Istent. Ha valaki bűnt követ el vagy valami helytelen dolgot művel, akkor Isten törvényét sérti meg és saját életét mocskolja be. De ha kijavítja hibáját és őszinte szívvel megbánást tanusít, akkor Isten visszafogadja őt és bocsánatot nyer. Aki azonban tagadja Istenét és egyedülállóságát, aki társít mellé, annak fel kellene ismernie bűnösségét és vissza kellene térnie Istenhez.

Ezzel kapcsolatban a Korán a következőt mondja: „Allah nem bocsátja meg, hogy más isteneket társítsanak mellé. Ami vétek ezalatt van, azt megbocsátja annak, akinek akarja. Aki társít Allah mellé, az hatalmas bűnt eszel ki.” (Korán 4:48) „Mondd: „Ti szolgáim, akik önmagatok ellen vétkeztetek! Ne veszítsétek el a reményt Allah irgalmában! Allah minden bűnt megbocsát.” Ő a Megbocsátó és Könyörületes. És forduljatok megbánóan Uratokhoz és vessétek alá magatokat, mielőtt a büntetés meglep benneteket. Akkor már nem segít rajtatok senki.” (Korán 39:53-54)

E sok kegyelemért cserébe semmit sem kell adnunk, mert Istennek nincs szüksége semmire és teljesen független. Nem kéri tőlünk, hogy fizessük vissza ajándékait. Amit kér tőlünk, csak az, hogy jók legyünk, hálásak, megértőek, kövessük tanításait és törvényeit, legyünk Istenségének kinyilvánítói és értékes teremtményei a Földön. Nem akar minket megalázni, hiszen Ő tett minket tiszteletreméltóvá. Nem akar minket legyőzni, hiszen Ő szabadított meg félelmeinktől és babonáinktól. Nem akar minket megtörni, hiszen Ő tett minket minden létezőtől feljebbvalónak. A parancsai és szabályai, törvénye, mind a mi javunkat szolgálja. Arra valók, hogy segítsenek nekünk boldog életet élni embertársainkkal szeretetben és békében, testvéri szövetségben. Törvényei segítenek minket ahhoz, hogy legkedvesebb teremtményeivé váljunk és megszerezzük az örök boldogságot. Sokféle út van Isten megismeréséhez, és nagyon sok dolog van, amit elmondhatunk Róla. A csodák és a világ káprázatos gyönyörű volta mint nyitott könyv áll szemünk előtt, melyben Istentől olvashatunk. küldöttein és prófétáin keresztül maga Isten jön segítségünkre. Ezek a próféták és kinyilatkoztatások mindent elmondanak nekünk, amit tudnunk kell Istenről. A természetben gyönyörködve, a próféták szavait hallgatva, az isteni kinyilatkoztatást olvasva szerezhetjük a legjobb tudást Istenről és megtalálhatjuk a Hozzá vezető utat.

Összefoglalva ezt a részt, el kell mondanunk, hogy a Korán a következőket tolmácsolja nekünk: „Allah tanusítja, hogy nincs más Isten, csak Ő (– tanusítják ezt az angyalok és a tudással biró lények is –) az Igazság Fenntartója, Ő, nincs más isten, csak Ő, a Hatalmas, a Bölcs.” (Korán 3:19)

„Allah hozta létre a teremtményeket, majd újra teremt minket, ami nem nehézség számára. Végezetül Hozzá kerül vissza minden, ami az egekben és a földön létezik.” (Korán 30:12)

„Minden Neki engedelmeskedik. Ő az, aki teremtette a világot, s majd újra megismétli ezt, nehézség nélkül. Övé a dicsőség az egekben és a földön. Ő a Hatalmas és a Bölcs.” (Korán 30:27-28)

Az iszlám jelentése

Maga a szó „iszlám” jelentése az arab „SLM”-alapból szármázik, ami egyebek között békét, tisztaságot, alázatot és engedelmességet jelent. A vallásos értelemben vett jelentése: Isten akaratának való alávetés, Isten törvényeinek engedelmeskedni. A szó eredeti és vallásos jelentése között szoros kapcsolat van, csak az Isten akaratába való belenyugvás által érhetünk el igazi békét és valódi tisztaságot.

Néhány kívülálló „mohamedánnak” nevezi az iszlám követőit, és magát a vallást „mohamedizmusnak” titulálja. A muszlimok mindkét szóhasználatot elutasítják. Ha hitünk valóban mohamedalizmus lenne és mi mohamedánok lennénk, az sok zavart és tévedést jelentene. A téves elnevezés azt sugallná, hogy egy halandó lény után kapta e vallás a nevét, nevezetesen Muhammad után, és az iszlám nem több, mint bármelyik más „izmus”, mint pl. judaizmus, hinduizmus, marxizmus stb.

A másik probléma, ami e téves elnevezésből származik, az, hogy a kívülállók azt hihetik, hogy a muszlimok, akiket mohamedánoknak neveznek, Muhammad imádói és így hisznek benne, mint pl. a keresztények Jézusban. Azt sugallhatja ez az elnevezés, hogy e vallást Muhammad találta ki és nevét alapítójától kapta. Ez óriási tévedés és félrevezetés lenne.

Az Iszlám nem egy egyszerű „izmus”. A muszlimok nem tekintenek úgy Muhammadre, mint a keresztények, zsidók, hinduk, marxisták a vezetőjükre. Muhammad csupán egy egyszerű halandó ember volt azzal a küldetéssel, hogy Isten szavát tanítsa nekünk és példás életet éljen. A muszlimok kizárólag Istenben hisznek. Muhammad követendő példaként áll előttük tökéletességben és járandóságban. Ő az élő bizonyítéka annak, hogy mivé lehet egy ember és hogyan valósíthatja meg az erénységet és kiválóságot. A muszlimok nem hiszik, hogy az iszlámot Muhammad találta ki, még ha általa nyilatkoztatott is ki a vallási evolució utolsó állomásaként.

Az iszlám megalapítója Isten maga és az időpontját keresve Ádám korába kell visszamennünk. Az iszlám kezdettől fogva létezett és folytatódni fog az idők végezetéig. A vallás igazi neve tehát iszlám és követői muszlimok. Megelőzve bármilyen téves elképzelést, az iszlám vagy Isten akaratának alávetés, vagy a törvényeihez igazodás nem jelenti személyes szabadságunk megsértését. Nem jelenti azt, hogy balsorsunknak tétlenül meg kellene adnunk magunkat. Aki így gondolja, az félreérti az iszlám jelentését. Isten fogalma az iszlámban a könyörület, szeretet és irgalom fogalmához kapcsolódik. Gondolkodása bölcsességből és szeretetből fakad. Amit Ő akar, az számunkra a legjobb. A törvény, amit alkotot, a mi hasznunkra van. Amikor a civilizált ember betartja országa törvényeit, akkor tisztességes ember, jó állampolgár, aki hasznos és tiszteletreméltó tagja a társadalomnak. Senki sem vonja kétségbe saját személyi szabadságát, csak azért, mert életét törvényesen éli. Egyetlen racionális gondolkodó sem állíthatja, hogy a törvény tisztelői korlátoltak lennének.

Egyszerűen fogalmazva: ha valaki elfogadja annak akaratát, aki a legjobbat akarja neki (és valóban tudja, számára mi lehet a legjobb) és követi a törvényt, amit az ő hasznára alkottak, akkor ő lesz a legbecsületesebb és legboldogabb ember a világon. Kivívja saját jogait, ugyanakkor nem sérti mások jogait; teljes szabadságot és józan gondolkodást élvez. Isten akaratának elfogadása semmivel sem csökkenti egyéni szabadságunkat. Ehelyet magas színvonalat, határtalan szabadságot nyújt nekünk. Gondolkodásunkat megszabadítja babonáinktól, helytelen, téves eszméktől és az igazsággal ismertet meg. Megtisztítja lelkünket bűneinktől, hibáinktól és tisztasággal, jósággal tölti el. Megszabadít a hiúságtól, kapzsiságtól, irigységtől, félelemtől, feszültségtől és bizonytalanságtól. Megszabadítja az embert hamis istenektől, alantas vágyaktól, és csodálatos horizontját tárja fel előtte az Istenségnek és magasságnak. Isten törvényeinek betartása és akarata előtt való meghajlás jelenti a biztos utat a harmóniához és a békéhez! Egyrészt megteremti a békét az embernek saját magával, embertársaival szemben, mástrészt az emberiség és Isten közötti harmóniát is létre hozza. Ez teremti meg a csodás harmóniát a természet elemei között.

Az iszlám szerint mindent Isten törvénye vezérel és irányít. Ez teszi szükségessé, hogy a fizikai világ abszolút Isten akarata és törvénye szerint működjön. Amit úgy is kifejezhetünk, hogy fizikai világunk muszlim, hiszen az iszlám útján jár. A fizikai világnak nincs is más választása. Számára az egyetlen lehetséges út Isten parancsainak engedelmeskedve járni a törvénynek megfelelő úton. Az ember van egyedül megajándékozva az inteligenciával és szabad választás lehetőségével. És mivel értelemmel és szabad választási lehetőséggel van megáldva, ezért van arra hivatva, hogy Isten akarata előtt meghajoljon és törvényeit betartsa. Így lesz harmóniában a természettel, az elemekkel, saját magával. Így megegyezik az igazsággal, az Univerzum elemeivel. De ha az ellenszegülést választja, akkor letér a helyes útról és ellenkezni fog a természettel is. Harcban fog állni a törvény alkotójával. Mivel az iszlám jelentése a törvény és Isten akaratának betartása, és mivel Isten minden küldötte ezt hirdette, ezért a muszlimok minden Muhammad előtti prófétát elfogadnak. Hiszik, hogy Isten minden prófétája és hűséges követőik muszlimok voltak, vallásuk az iszlám volt, ami Isten egyetlen univerzális vallása. (Ld. Korán 2:128-140; 3:78-85; 17:42-44; 31:22; 42:13)

E tárgy összefoglalásához segítséget nyújthat az „Observer Dispatch” (Utikai figyelő) c. újságban megjelent nyilatkozat (1972. dec. 4.). Ebből meg lehet tudni, mennyi zavaros elképzelés létezik ezzel a témával kapcsolatban. Az állandó ismétlést talán nem róják fel bűnöműl, hiszen ez a téma érzékeny pontja az iszlámnak és világos magyarázatot érdemel. A tudatlan embereket tudásra hívja, a jóakaró embereknek kötelezővé teszi, hogy lelkiismeretük szerint kiálljanak erkölcseikért.

Marcus Eliason jelentette ki az Izrael által elfoglalt Jordániából, hogy „A muszlimok Ibrahim (Ábrahám) imádói”. Hihetetlen, hogy ma, korunkban ilyen cikk jelenhet meg és a publikum ezt olvashatja, hiszen egyenesen az olvasóknak címezték, mint tudnivalót.

Évszázadokon át sulykolták az emberekbe, hogy a muszlimok Muhammadot imádják, hiszen vallásuk nem mohamedizmus és ők maguk mohamedánok. Nagy nehézségek árán végül eljutott a nyugat embereihez, hogy a muszlimok „valami Isten-félét” imádnak, akit Allah-nak neveznek. És most jön az új felfedezés, hogy valójában Ibrahim (Ábrahám) imádói. A teljes igazság azonban az, hogy a muszlimok soha emberi lényt nem imádtak. Sem Muhammadot, sem mást. Mindig abban hittek, hogy Muhammad egy volt a számos halandó próféták közül és élete példa minden hívő számára, hiszen az emberiség legmagasabb szintjét valósította meg, a tökéletes prófétaságot. A muszlimok hiszik, hogy Muhammad volt az utolsó próféta, nem csak egyszerűen próféta volt, aki Isten eredeti vallását tanította az emberiségnek. Ezzel a küldetéssel számos próféta jött közénk, különböző nemzetekhez és különböző időben, úgy mint Ábrahám, Iszmáel, Iszák, Dávid, Mózes, Jézus, és Muhammad – béke legyen velük. Ami a legfontosabb, hogy a muszlimok hisznek mindannyiuk küldetésében. Éppen széles látókörük és világpolgári gondolkodásuk miatt helytelen a „mohamedán” elnevezés. A jelentése ízléstelen!

A muszlimok nem tartják magukat egy külön népnek, rossznak valamely monopoliummal megáldva. A vallás nem egy emberről vagy helyről kapta a nevét; transzcendentális és időtlen. A vallás igazi neve iszlám és követői a muszlimok, a szó jelentése Isten akaratának elfogadása és törvényének betartása. Isten akarata a Korán szerint a legjobb és a legkönyörületesebb. Törvénye pedig áldott és természetük szerint igazságos. Mindenki, aki aláveti magát Istennek és törvényeinek eleget tesz, az muszlim, az iszlám erkölcsi értelmében. Ezzel magyarázható, hogy a Korán minden prófétát muszlimnak nevez és vallásukat egynek tartja, nevezetes iszlámnak. Tehát nem csak Muhammad követői a muszlimok, hanem Ábrahám, Mózes, Jézus és a többi küldött követői is azok.

Az iszlám alapvető hittételei

Az igazi hívő muszlim a következő alaptételekben hisz:

1. Hisznek az egyetlen Istenben, A hatalmasban és örökkévalóban, a végtelenben, a könyörületes és irgalmas Istenben, a teremtőben és megtartóban. Ez a hit bizalmat és reményt ad Istenben, akaratának alávetik magukat az igaz muszlimok és segítségében őszinte szívvel bíznak. Megőrzi az ember nagyszerűségét és megvédi őt félelmeitől és kétségbeeséstől, a bűntől és zavartól. (Olvassuk el mégegyszer az iszlám jelentéséről szóló magyarázatot.)

2. Feltétlenül hisznek Isten küldötteiben. Minden ismert nemzetnek volt prófétája, vagy egy ember jelent meg köztük, aki figyelmeztette őket bűnösségükre. Ezek a küldöttek a jó és igazság nagyszerű tanítói voltak. Isten arra választotta ki őket, hogy nyilvánitsák ki Istenségét, hirdessék kinyilatkoztatását és tanítsák az emberiséget. A történelmi idők különböző pontjain tüntek fel és minden ismert nemzetnek volt egy vagy több prófétája.

A szent Korán huszonöt prófétát említ meg névszerint. A muszlimok mindet elfogadják, mint Isten igaz küldöttét. Mindannyian – Muhammad kivételével – nemzethez szóló, helybéli küldöttek voltak. De küldetésük, vallásuk egységesen egyforma volt és iszlámnak nevezték, mert attól az Egytől származott, akit Istennek nevezünk – Egyet szolgáltak ők, az egyetlen Istent és az embereket az Ő egyenes útjára próbálták tereleni. Minden küldött kivétel nélkül halandó ember volt, megbizatásuk az isteni kinyilatkoztatás terjesztése, az Isten által megszabott módon. Közöttük Muhammad a legutólsó küldött, a prófétaság dicsőséges koronája. Ez nem egy önkényes álláspont, nem is azért hisszük, mert egy kényelmes érzés prófétánkat a legnagyobbként számon tartani. Mint minden hittétel az iszlámban, ez is egy hiteles és logikus igazságon alapul. Talán érdemes lenne itt megemlíteni néhány más nagy prófétát, mint Noé és Ábrahám, Iszmáel és Mózes, Jézus és Muhammad – béke és Isten áldása legyen velük.

A Korán úgy tanítja a muszlimokat:

„Hiszünk Allahban és abban, ami kinyilatkoztatás gyanánt leküldetet hozzánk és Ábrahámhoz, Iszmáelhez, Iszákhoz, Jákobhoz és Izrael törzseihez és hiszünk abban, amit Mózes, Jézus és a próféták kaptak, az Uruktól. Nem teszünk különbséget egyikük javára sem közülük. Mi Allahnak vetjük alá magunkat.” (Korán 2:136) (Lásd még: Korán 3:84; 4-163-165; 6:84-87.)

3. Az igaz muszlimok, a második alaptétel eredményeképp, hisznek Isten minden kinyilatkoztatásában és szentírásaiban. Ezek voltak a lámpások, melyekkel a küldöttek megvilágították az Istenhez vezető helyes utat. A Korán utal Ábrahám, Mózes, Dávid és Jézus könyvére. (Tekercsek, Tóra, Zsoltárok és Evangélium... – A fordító.)

De még mielőtt Muhammad által kinyilatkoztatott volna a Korán, ezeket a szentírásokat vagy elveszítették, vagy átmásították, elrontották, másokat elfelejtettek, elhanyagoltak vagy titokban tartottak. Az egyetlen hiteles és teljes könyv a Korán. Alapjában hisznek a muszlimok a többi szent könyvben. De hol vannak az eredeti és teljes verziók? Valószínüleg a Holt Tenger fenekén és bizonyára nem is egy kézirat tekercs vár a víz mélyén felfedezésre. Talán több információ fog rendelkezésünkre állni, ha a zsidó és a keresztény archeológusok felfedik folyamatos ásatásaik eredményét, amit a Szentföldön folytatnak. A muszlimoknak nincsennek ilyen problémáik. A Korán eredi, hiteles, teljes példányát tartják a kezükben. Semmi nincs elvéve belőle és semmit nem írtak hozzá. A Koránt Isten adta, reá hárul a felelősség, hogy megtartsa eredeti valójában, hogy semmiféle közbeszúrás vagy kihagyás ne történhessen meg. A Korán a többi könyv kritériuma, általa megállapíthatjuk hitelességüket. Ha valamiben egyezik a Koránban leírtakkal, akkor az a rész eredeti és helyes. Ha azonban nem egyezik, akkor bizonytalan forrásból származik és nem hiteles.

Isten modja: Bizony Mi leküldtük az Írást és bizony Mi őrzője vagyunk annak. (Korán 15:9) (Ld. még:2:75-79; 5:13-14; 41:45-47; 6:91; 40:43.)

4. Az igaz muszlim hisz Isten angyalaiban. Ők tisztán szellemi létezők. Sem ételre, sem italra, sem alvásra nincs szükségük. Nincsenek fizikai vágyaik vagy bármilyen anyagi szügségletük. Éjjel-nappal Istent szolgálják. Sokan vannak és mindegyiküknek meghatározott feladata van. Az, hogy szabad szemmel nem látjuk az angyalokat, még nem jelenti azt, hogy nem léteznek. Rengeteg dolog van a világon, amelyek számunkra láthatatlanok, de csöppet sem kételkedünk létezésükben. Vannak helyek, amelyeket még sohasem láttunk, vannak gázok és éterek, amiket sem szagolni, sem érinteni vagy ízlelni vagy hallani sem tudunk, de tudunk létezésükről. Az angyalokban való hit abból az alaptételből származik, hogy a tudás és az igazság nem függnek attól, hogy megtapasztaltuk-e illetve érzékeltük-e. (Ld. Korán 16:49-50; 21:19-20. Olvassuk el újra a 2. alaptételt!)

5. Az igaz muszlim hisz az utolsó napi ítéletben. Ennek a világnak egy napon vége lesz, és a holtak felkelnek, hogy cselekedeteikért megkapják, amit érdemelnek. Minden amit teszünk ezen a világon, minden szándék, minden mozdulat, minden gondolat és minden szó, amit kimondunk meg vannak számlálva és fel vannak jegyezve. Az utolsó napon ezek elő lesznek hozva. A jókat bőségesen meg fogják jutalmazni, a rosszakra pedig szörnyű büntetés vár és a pokolba lesznek dobva. Hogy a pokol és mennyország valójában milyenek, azt csak Isten tudja. Van a Koránban és a Próféta hagyományában néhány magyarázat a pokolról és a mennyországról, de ezeket nem kell szószerint venni. (*)

(*) Ezek a dolgok valóban léteznek és nem képzeletbeliek. – A lektor.

A mennyben – mondta Muhammad – olyan dolgok vannak, amiket még szem nem látott, fül nem hallott és elme fel nem fogott. A lényeg az, hogy a muszlimok feltétel nélkül hisznek abban, hogy a jót cselekedők megkapják jutalmukat, a rosszat cselekedők pedig a büntetést. Mindez pedig az utolsó napon lesz, amikor mindenki elszámol cselekedeteivel. Ha néhányan azt gondolják, hogy elég agyafúrtak ahhoz, hogy a büntetést elkerüljék, mint ahogy ki tudják játszani a földi törvényeket, tévednek; ezt nem fogják tudni megtenni az utolsó nap ítéleténél. Azonnal rajta lennének kapva anélkül, hogy jogász állna a hátuk mögött. Minden cselekedetük látható lesz Isten színe előtt és meg lesznek számolva a jótettek és a helytelenek. Ha valaki itt a földön nem kapta meg az elismerést, pedig jót tett, Isten kedvére élt, akkor a túlvilágon teljes elismerést és jutalmat fog kapni. Ezen a napon abszolút igazságosan lesz mindenki megítélve.

Az utolsó ítéletben való hit világunk komplikált problémáira ad választ. Vannak emberek, akik bűnös, erkölcstelen életet élnek, mégis úgy tűnik, szerencsések, sikeresek. És vannak becsületes, istenfélő őszinte igyekvő emberek, akik úgy tűnik, semmi jutalmat nem kapnak, sőt szenvednek ebben az életben. Ez nem egyezik Isten igazságával. Ha bűnös emberek bántatlanul megmenekülnek a világi törvények elől, ráadásul sikeresebbek, akkor mi marad a becsületes embereknek? Akkor mi támogatja az erkölcsösséget és a jóságot? Valamiképpen jutalmazni kell a jóságot és büntetni a rosszat. Ha nem ezen a földön – és tudjuk, hogy nem a földön – akkor kell, hogy egy napon megtörténjen a számadás, és ez az utolsó nap ítélete. Ez nem azért van, hogy megbocsássuk az igaságtalanságot, vagy toleráljuk a gonoszságot. Nem azért, hogy a veszteseket megnyugtassuk és kényelmessé tegyük kihasználóik életét. Hanem azért, hogy helyes útra tereljük az eltévelyedetteket és figyelmeztessük őket, hogy Isten igazságszolgátatása eléri őket is, előbb vagy utóbb. (Nézzük meg az előzetes utalásokat.)

6. Az igaz muszlim hisz Isten időtlen, végtelen tudásában és hatalmában, mellyel véghezviszi terveit. Isten nem közönyös a világgal szemben és nem is semleges. Tudása és hatalma minden időben működik, hatalmas birtokát rendben tartja és vezérli teremtését. Ő bölcs és szeretetteljes, tehát bármit tesz is, még ha nem is tudjuk, hogy miért kell így történnie és esetleg azt hisszük, hogy számunkra ez nem jó. Erősen hinnünk kell Benne, és el kell fogadnunk, bármit tesz is, mert tudásunk korlátozott és gondolkodásunk személyes és egyéni megfontolásokon alapszik, míg az Ő tudása végtelen, és univerzális, egyetemes alapokra épül. Ez semmiképp sem teszi az embert szerencsétlenné, gyámoltalanná. Egyszerűen meghúzza a határt akörül, ami Istenre tartozik és ami az ember felelősége. Mivel természetünknél fogva végesek és korlátozottak vagyunk, hatalmunk és szabadságunk is korlátolt és véges. Nem tudunk mindent megtenni és Isten kegyesen csak azért von felelőségre minket, amit megteszünk. Azok a dolgok, amit nem tudunk megtenni és azok, amiket Ő tesz, nem a mi felelőségünk. Ő az Abszolút, mi csupán annyi hatalommal rendelkezünk, ami megfelel véges természetünknek és korlátolt felelőségünknek. Mástrészt Isten mindentudása és hatalmas tervei nem akadályoznak meg minket abban, hogy mi saját magunk tervezzünk a korlátozott erőnknek megfelelően. Éppen arra buzdít minket, hogy tervezzünk meg dolgokat, de ha a dolgok nem úgy történnek, ahogyan szeretnénk, akkor nem szabad elveszítenünk a hitünket, nem szabad elcsüggedni és aggodalmaskodni. Újra és újra meg kell próbálnunk és a az eredmény továbbra sem kielégítő, akkor tudjuk, hogy mi igazán mindent megpróbáltunk, a kudarc nem a mi felelőségünk, mert ami képességeinket, lehetőségeinket felülmúlja, az egyedül Istenre tartozik.

A muszlimok ezt a hittételt úgy nevezik: hit a „Qadaa”-ban, vagy „Qadar”-ban, ami egyszerűen azt jelenti. hogy Isten mindentudása által előre tudja a jövőt és az események úgy történnek, ahogyan az Isten pontosan előre látta. (Ld. Korán 18:29; 41:46; 53:33-62; 54:49; 65:3; 76:30-31.)

7. Az igaz muszlim hisz abban, hogy Isten teremtésének értelme van és az életnek van egy magasabbrendű célja a fizikai szükségleteken és az ember anyagi tevékenységén túl. Az élet célja az, hogy Istent imádjuk. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy egész életünket állandó magányosságban és abszolút, teljes meditációval kell eltöltenünk. Isten imádni azt jelenti, hogy megismerni Őt, szeretni Őt, engedelmeskedni parancsainak; betartani törvényét az élet minden területén; eleget tenni akaratának, azaz kerülni a rosszat és cselekedni a jót; csak Érte, önmagunkért és az embertársainkért élni. Istent imádni azt jelenti, hogy éljük az életet, nem menekülünk el előle. Élvezzük Isten csodálatos teremtését! Ez nem csak egyszerű kijelentés, nem is a probléma leegyszerűsítése. Ez egy széleskörű és végső következtetés. Tehát: ha az életnek van célja és az ember e cél szolgálatára van teremtve, akkor nem futhat el a felelőssége elől. Nem fejezheti be életét idő előtt, nem szállhat ki a szerepből, amit játszania kell. Amikor Isten felelősséget helyez az ember vállára, minden segítséget megad hozzá. Inteligenciával ajándékozta meg és hatalmat adományozott neki, melynek segítségével meghatározhatja életmódját. Az ember parancsot kapott, hogy maximálisan fáradozzon azon, hogy létezésének célját teljesítse. Elmulaszthatja ezt megtenni, rosszra használhatja fel életét, elhanyagolhatja kötelességét, de végül Isten előtt felelnie kell rossz, helytelen tetteiért. (Ld. Korán 21:17-18; 51:56-58; 75:37.)

8. Az igaz muszlim hiszi azt, hogy az ember a legmagasabb szintű lény az összes ismert létező között. Azért foglal el ilyen kimagasló helyet a földön, mert egyedül ő van megajándékozva racionális képességekkel, lelki vágyakkal és törekvéssel, a cselekvés erejével. De minél magasabb a léterők közötti rangja, szinte, annál magasabbra nő a felelőssége. Isten alkirályai ők a földön. Az a személy, akit Isten erre a posztra erre kinevez, szükségszerűen erős, tekintélyes, tiszteletreméltó és becsületes. Ez az ember státusza az iszlámban; nem egy születésre-halálra kárhoztatott lény, hanem méltóságteljes személy, aki képes a jóra és a nemes cselekedetekre. Az a tény, hogy Isten az emberi fajból választott prófétákat, azt mutatja, hogy az ember meghívható, és a jóság tömérdek kincsét tudja megszerezni. (Ld. Korán 2:30-34; 6:165; 7:11; 17:70-72; 90:95.)

9. Az igaz muszlim hisz abban, hogy mindenki muszlimnak születik. Ez azt jelenti, hogy a születés módja teljes mértékben Isten akarata szerint történik, terveinek megvalósítására, parancsait betartva. Ez azt is jelenti, hogy minden személynek adatott lelkiképesség és intellektuális hajlam ahhoz, hogy jó muszlim lehessen, ha megfelelő módon találkozik az iszlámmal és ráhagyatkozik veleszületett képességeire. Sok ember elfogadja olvassa az iszlámot, ha helyesen mutatjuk be nekik, mert ez az Isteni minta azok számára, akik erkölcsi és szellemi szükségleteiket akarják kielégíteni, éppen úgy, ahogy természetükből adódóan vágynak rá; azoknak, akik tartalmas és boldog életet akarnak élni, személyi vagy közösségi értelemben, nemzetre vagy nemzetekre vonatkoztatva. Ez azért van úgy, mert az iszlám Isten egyetemes vallása, azé az Istené, aki magát az embert teremtette és tudja, hogy mire van leginkább szüksége természetéből adódóan. (Ld. Korán 30:30; 64:1-3; 82:6-8.)

10. Az igaz muszlim hisz abban, hogy mindenki bűn nélkül születik és erényességre való igényt örököl. Olyan ő, mint egy üres könyv, lapjaira semmi sincs írva. Ha érett korba lép, akkor számlálható jó tette és rossz cselekedete, ha elméje egészséges és tudatosan cselekszik. Az ember nem csak addig menetes a bűnöktől, amíg el nem követi őket, hanem szabadon tehet dolgokat, amelyeket tervezett, lehetőségeihez mérten. Ez egy kettős szabadság: bűntől mentesség és szabadság arra nézve, hogy tegyen szabályos dolgokat, amelyek megtisztítják a muszlim lekiismeretét az örökletes bűn szörnyű gyötrelmétől. Ezzel megkönnyebbül lelke a szükségtelen feszültségektől, amit az eredendő bűn doktrinája okoz.

11. Az iszlámban a szabadság fogalma Isten igazságosságán alapszik és azon az elven, hogy minden egyén felelőséggel tartozik cselekedetiért. Mindenkinek a saját terhét kell cipelnie és saját cselekedeteiért felelős csupán, mert senki sem bünhődhet más bűneiért.

12. A muszlimok hiszik, hogy ha Ádám elkövette az első bűnt, akkor az az ő felelősége, lakolnia csak neki kell ezért a bűnért. Azt feltételezni, hogy Isten nem tudott megbocsátani Ádámnak és valaki mást büntet Ádám bűnéért, vagy feltételezni, hogy Ádám nem imádkozott bocsánatért, vagy esetleg imádkozott, de nem hallgattatott meg az imája, ez ellenkezne Isten kegyességével és igazságosságával, könyörületességével. Feltételezni az elmondott hipotézist vakmerő kihívás lenne a józan ész ellen és botrányos megsértése Isten fogalmának. (Ld. 9. alaptételt, Korán 41:46, 45:15, 53:31-42, 74:38, a bűn fogalma alább.)

A Korán tekintélyére alapozva a muszlim hisz abban, hogy Ádám észlelte, mit követett el és imádkozott Isten bocsánatáért, mint bármely más bűnös tette volna. Ugyan csak a Koránra alapozva hiszi a muszlim, hogy Isten, a könyörületes, megbocsájtó, megbocsájtott Ádámnak. (Ld. Korán 2:35-37; 20:117-112.) Ezért a muszlimok nem tudják elfogadni azt a doktrinát (tant), miszerint Ádámmal együtt az egész emberi faj bűnbe esett és megbocsátást nem nyert mindaddig, amig Jézus el nem jött megváltani a bűnöktől minden embert. Ennél fogva a muszlimok nem fogadják el Jézus halálának drámai történetét, aki csupán azért halt meg a kereszten, hogy az emberiséget megváltsa bűneitől.

Itt figyelmeztetnem kell az olvasót valamire, mielőtt téves következtetést vonna le az elmondottakból. A muszlimok nem hisznek Jézus keresztre feszítésében és a halálában, mert a kereszthalál tana ellenkezik Isten könyörületességével, igazságosságával épp úgy, mint ahogy ellent mond az emberi logikának. Az a tény, hogy a muszlimok elutasítják ezt a tant, nem jelenti azt, hogy csökken Jézus iránti tiszteletünk, vagy hogy Jézus státuszát leértékelnénk, vagy hogy nem tartanánk Jézust Isten nagyszerű prófétájának. Ellenkezőleg: Elutasítva ezt az elméletet a muszlimok továbbra is elfogadják Jézust, de több megbecsüléssel és nagyobb tisztelettel adóznak neki, és szem előtt tartják eredeti küldetését, mint az iszlám alapvető részét. Legyen szabad mégegyszer ismételnem, hogy valaki muszlim lehessen, szükséges, hogy minden prófétát ellenvetés nélkül, különbségtétel nélkül elfogadjon. Jézus általános helyzetét az iszlámban a következő részben tárgyaljuk.

13. A muszlim hisz abban, hogy saját magának kell üdvözüléséért fáradnia, ebben egyedül Isten vezetése segít minket. Az azt jelenti, hogy egyesítenie kell a hitét és tetteit, hitét és gyakorlati életét. A hűség tettek nélkül nem elég, mint a tettek hit nélkül. Másszóval, senki sem üdvözülhet addig, míg Istenbe vetett hite nem válik erőteljessé és életében valóságá nem válik. Ez teljesen harmónikus az iszlám tanokkal a hitről és hűségről. Megmutatja, hogy Isten nem fogad el üres szavakat, egyetlen hívő sem lehet érdektelen, ami a gyakorlati követelményeket illeti. Arra is rámutatott, hogy senki sem járhat közben más valaki érdekében és senki sem lehet közvetítő, ember és Isten között.

14. Az igaz muszlim hisz abban, hogy Isten senki vállára nem helyez felelősséget, amíg nem mutatta meg neki az igaz utat. Ez az oka annak, hogy sok küldöttet és kinyilatkoztatást kaptunk és tisztán a tudtunkra adta, hogy addig nem lesz büntetés, amíg útmutatást nem kaptunk. Tehát az a személy, aki még egyetlen prófétáról sem hallott és egyetlen kinyilatkoztatás sem jutott el a füléig, vagy az, akinek Isten felelőségteljes tudatot nem adott, az büntetetést sem fog kapni. Az ilyen ember csak azért tartozik felelőséggel, hogy tegye meg azt, amit lelkiismerete parancsol neki. De az a személy, aki tudatosan megsérti Isten törvényét, vagy letér a helyes útról, az bizony büntetést kap majd rossz cselekedeteiért. (Ld. Korán 4:165;5:16 és 5:21;17:15.)

Ez a pont nagyon fontos minden muszlim számára. Sok ember van a világon, akik nem hallottak még az iszlámról és módjuk sincs tudomást szerezni róla. Ezek az emberek talán becsületes jóravaló emberek és jó muszlimmá válnának, ha megtalálnák útjukat az iszlámhoz. Ha nem tudják megtalálni az utat és nem is tudnak semmit sem az iszlám létezéséről, akkor nem felelnek azért a bűnért, hogy nem lettek muszlimok. Inkább a muszlimok felelősége ez, akik bemutathatják az iszlámot ezeknek az embereknek és hívhatják őket a helyes útra és megmutathatják nekik, mi az iszlám de esetleg elmulasztják megtenni ezt. Ez arra szólítja fel a világ muszlimjait, hogy ne csak prédikáljanak az iszlámról, hanem – ez fontosabb – éljék meg az iszlámot teljesen. (Ld. Korán 3:104; 16:126.)

15. Az igaz muszlim hisz abban, hogy az ember természetében, amelyet Isten teremtett, több jó van, mint rossz, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy sikeres változás következik be, mint annak, hogy reménytelen a várakozás. Ezt a kitételt arra alapozzuk, hogy Isten fontos megbízásokat adott az embernek és prófétékat küldött közénk kinyilatkoztatásaival, amelyek életünk helyes módjára vonatkoznak. Ha az ember a természeténél fogva reménytelen eset lenne, hogy bízott volna ránk Isten, az abszolút bölcsességével annyi felelősséget, és miért ajánlotta volna a jótetteket és a rossz dolgok elkerülését? Miért tette volna ezt Isten, ha úgy is hiába való? Az a tény, hogy Isten törődik az emberrel, érdeklődik felőle, azt bizonyítja, hogy az ember nem reménytelen eset, hanem értékes, jóra hajló lény. Bizonyos, hogy az Istenbe vetett hit és az emberbe yetett alapos bizalom, az ember csodái, működésbe hoznak valamit, ami az emberiséget megváltoztattja jó irányban. Talán éppen a mi időnkben. Hogy ezt valóban megértsük, tanulmányozni kell az ide vágó részeit a Koránnak és elgondolkodni a jelentésén.

16. Az igaz muszlim hisz abban, hogy a hit addig nem teljes, amig vakon és kérdés nélkül elfogadunk mindent anélkül, hogy bárminek is ismernénk az okát, értelmét. Ha a hit insprirálja cselekedeteinket és a hit tetteinkkel együtt üdvösségre vezethet, akkor a hitnek rendíthetetlen meggyőződésből kell fakadnia minden ámítás vagy kényszer nélkül. Más szóval: az a személy, aki magát muszlimnak nevezi, csak mert családjában ez a szólás, vagy erőszak hatására kényszerűségből vallja magát muszlimnak, esetleg vakon utánozza csupán a külsőségeket, az nem igazi muszlim Isten szemében. A muszlim hitének alapos meggyőződéséből kell fakadnia, minden kétség nélkül. Ha nem biztos hitében, akkor Isten azt várja tőle, hogy hitének megerősítésének érdekében kutassa a természet nyitott könyvét, elmélkedjen a Korán tanításán. Kutatnia kell a vitathatatlan igazságot addig, amig meg nem találja, ha képes rá és elég komoly hozzá. (Ld. Korán 2:170;43:22-24.)

Ezért követeli az iszlám a szilárd meggyőződést és elemi vak követést. Mindenkit, aki megfelelő képességekkel rendelkezik az igazi komoly gondolkodásra, arra utasít az iszlám, hogy használja képességeit maximálisan. De ha valakinek nincs elég képessége vagy nem biztos magában, annak korlátolt lehetőségeihez mérten kell folytatni az elmélkedést, gondolkodást. Az ilyen embernek csupán a vallás eredeti forrásaira kell támaszkodnia, amelyek önmagukban elegendőek anélkül, hogy kritikus kérdéseknek kéne alávetni őket. A fontos az, hogy senki sem nevezheti magát muszlimnak erős, meggyőződésből fakadó hit nélkül és bármilyen kételkedéssel a gondolataiban. Mert az iszlám akkor teljes, ha meggyőződésen, szabad választáson alapszik. Senkire nem szabad ráerőltetni, mert Isten nem fogadja el az erőltetett hitet. Mivel az iszlám biztosítja a hitbéli szabadságot, sok nem – muszlim élt és él a mai napig muszlim országokban. Teljes szabadságot élveznek hitükre, meggyőződésükre nézve. A muszlimok azért viselkednek így, mert az iszlám tiltja az erőszakot a vallásban. Fényt kell sugározni a muszlimnak belülről, ami a nem-muszlimoknak feltünhet.

A szabad választás a felelősség alapköve. Ez nem mentesíti a szülők gyermekük iránti felelőssége alól. És nem bocsájtható meg közönyösségük sem a szellemi magasság felé. A helyzet az, hogy minden segítséget meg kell adniuk gyermekeiknek, hogy lekes, erős hitük legyen. Hitünk megszilárdítására többféle mód létezik. Van szellemi megközelítés, ami teljesen a Koránon és Muhammad hagyományain alapszik. És van racionális megközelítés, ami végül szintén elvezet a Magasztos létezésében való hithez. Ez nem jelenti azt, hogy a leki, szellemi megközelítésből hiányzik a ráció, az ésszerű gondolkodás. Sem azt, hogy a racionális megközelítés meg van fosztva a leki inspirációtól. Mindkét megközelítés valójában egymás kiegészítése és hatnak egymásra. Mármost, ha valaki megfelelő racionális képességekkel rendelkezik, folyamodhat racionális megközelítéshez vagy szellemi megközelítéshez, esetleg mindkettőhöz, és biztos lehet abban, hogy következtetése helyes lesz. De ha valaki képtelen a mélyreható vizsgálatra, vagy nem biztos gondolkodó képességében, akkor a szellemi lelki megközelítést válassza és csak biztos vallási forrásokból merítsen. A lényeg az, hogy akár a szellemi, spirituális megközelítés, akár a racionális megközelítés elvezethet az istenhithez. Mindegyik út elfogadott az iszlámban és ugyanahhoz vezet, nevezetesen a Hatalmas Létezőben való hithez. (Ld. Korán 5:16-17; 12:109; 18:30; 56:80.)

17. Az igaz muszlim hisz abban, hogy a KORÁN Isten szava, melyet Muhammadnek nyilvánított ki Gábriel angyal, közreműködésével. A Koránt Isten részletekben nyilatkoztatta ki különböző alkalmakkor fontos kérdésekre válaszolva, fontos problémák megoldására, viták lezárására, és arra, hogy az ember legjobb segítője, irányadója legyen az igazság és az eredendő boldogság megtalálására. A Korán minden betűje Isten szava és minden hang Isten hangjának igaz visszhangja. A Korán az első és leghitelesebb forrása az iszlámnak. Arabul lett kinyilatkoztatva. Így is fog megmaradni eredeti verziójában arabul, mert Isten „írta” és Ő fogja megőrízni a Koránt, hogy mindig az ember legjobb vezetője legyen és bármilyen korrupció ne érhesse. (Ld. Korán 4:82; 15:9;17:9; 41:41-44; 42:7; 42:52-53.)

Isten bizonysága szerint megőrzi a Koránt. A Korán az egyetlen szentírás az emberiség történetében, amely teljes és eredeti verziójában fennmaradt a legcsekélyebb változás nélkül, akár stílusban, akár az írásjelek használatában. A Korán feljegyzése részenként, fejezetenként történt és kétségtelenül megőrizték eredetiségét, nem csak a muszlimok álláspontja ez, hanem minden becsületes és komoly tudós elismeri ezt. Ez egy történelmi tény, melyet egyetlen tudós sem kérdőjelezett meg, bármilyen valláshoz tartozott is – ha becsületes és nagytudású volt. A helyzet az, hogy Muhammad máig fennálló csodája az, hogyha az egész emberiség összefogna, akkor sem tudna olyat alkotni, mint a Korán egyetlen fejezete. (Ld. Korán 2:22-24; 11:13-14; 17:88-89.)

18. Az igaz muszlim tisztán megkülönbözteti a Koránt és Muhammad próféta hagyományait. A Korán Isten szava, Muhammad hagyományai pedig a Korán gyakorlati értelmezését tartalmazzák. Muhammad feladata a Korán átadása – úgy ahogyan megkapta –, értelmezése és teljes mértékben való gyakorlása volt. Értelmezése és ennek átvitele a gyakorlati életbe képezi Muhammad hagyományait. Ez a második forrása az iszlámnak és teljes harmóniában kell lennie az első forrással, nevezetesen a Koránnal, ami az állandó kritérium.

Megjegyzés

Amint e témát fejtegettem – legalapvetőbb hittételeit az iszlámnak – eltértem a hagyományos módtól. Nem öt vagy hat pontot soroltam fel. Ehelyett igyekeztem minél több alaptételt belefoglalni. De meg kell itt említenem, hogy az általam ismertetett hittétel mindegyike a Koránból vagy a Muhammad hagyományaiból származik. Még több Korán verset és még több részt lehetett volna idézni a hagyományokból ezen hittételeknek megalapozottságáról. Nem helyszűke miatt nem idéztem többet. Hanem azért, mert a Korán és Muhammad hagyományai rendelkezésre állnak mélyebb tanulmányozáshoz. Szintén igyekeztem minimálisan használni a nyugati szakkifejezéseket és technikai nyelvet, úgy mint predesztináció, fatalizmus, szabad akarat stb. Ez szándékos volt, mert el akartam kerülni a zavart és a szaknyelvet. A legtöbb szakkifejezés olyan vallásokban fordul elő, amelyek nem arab nyelvűek és ez félreértéshez vezetne, ha az iszlám vallásra alkalmaznák ezeket és rossz benyomást keltene.

Képtelenség volna e könyv célját szolgálni, ha teletűzdelnénk idegen vallások szakkifejezéseivel az iszlám vallásra vonatkoztatva. Ha használnánk ezekhez az idegen vallásokból átvett szakszavakat, akkor magyarázatot kéne adnunk, kitisztázni az iszlámnál alkotott képet. Ez még több helyet igényelne amelyre a körülményeink nem adnak lehetőséget. Tehát megpróbáltam egyszerű nyelven magyarázni a dolgokat és ezt a módszert fogom a könyv hátralévő részében is alkalmazni.

Második fejezet
Az iszlám alapfogalmai

A hit fogalma (Iman)

Néhányan azt hiszik, hogy az ember akkor válik muszlimmá, ha kinyilvánítja a hitét az egydüli igaz Istenben és Muhammadben, legutolsó küldöttében. Valójában ez még messze van a teljes hittől. Az iszlámban a hit teljes jelentése nem valami névleges vagy formális dolog. A hit az iszlámban az erényesség által elért boldogság állapota és erős meggyőződésből származik. A szent Korán és Muhammad hagyományai definiálják, hogy mi az igaz hit jelentése.

Az igaz hívők:

(*) Kiszámolja az ember a szükségletén kívüli pénzösszeget, amely egy teljes évig állt és annak a 2,5%-át kiadja. De annak az összegnek túl kell lépnie a Nisabon. – A lektor.

Világosan látjuk, a hit jelentése alapján, hogy a vallás átjárja az élet minden területét. Az iszlám szerint az igaz hit döntő bizonyítéka az ember lelki és gyakorlati élete, a személyes és szociális viselkedése, csak úgy mint politikai és pénzügyi élete. Hogy megmutassuk, hogyan magyarázza a Korán az igazhívők kritériumát, idézzünk néhány példát:

„Azok az igazi hívők, akik, ha Allah megemlíttetik, akkor a félelemtől elszorul a szívük, s amikor verseit hirdetik nékik, akkor gyarapítja őket a hitükben, és akik ő Urukra hagyatkoznak, akik elvégzik az istentiszteletet és adakoznak abból, amivel elláttuk őket. Ők az igazi hívők. Uruknál majdan rangfokozataik lesznek, s megbocsátás és nagylekű gondoskodás várja őket.” (Korán 8:2-4)

„A hívők – férfiak és nők egyaránt – egymás testvérbarátai. Azt parancsolják meg, ami helyénvaló, és azt tiltják meg, ami elvetendő. Elvégzik az istentiszteletet, zakat-ot adnak és engedelmeskednek Allahnak és a küldöttének. Allah irgalmas lesz hozzájuk. Allah hatalmas és bölcs. Allah kerteket ígért a hívőknek – férfiaknak és nőknek egyaránt – amelyek alatt patakok folynak, s örökké ott fognak időzni – és jó hajlékokat Édenkertjeiben. Ám Allah tetszése még ennél is többet ér. Az lesz a nagy diadal.” (Korán 9:71-72)

„Az igazi hívők azok, akik hisznek Allahban és a küldöttében, aztán nem kételkednek és harcba szállnak javaikkal és személyükkel Allah útján. Ők azok, akik az igazat mondják.” (Korán 49:15)

A Korán utalásán kívül sok ide vágó része van Muhammad hagyományainak. Pl: Senki sem lesz addig igazi hívő, amíg nem szeretné felebarátjának ugyanazt, mint saját magának.

Az erős hit jele három tulajdonság és aki ezekkel rendelkezik, az igazán érezheti a hit édességét.

1. Istent és a prófétáját mindennél jobban szereti.
2. Felebarátokat Isten kedvéért szereti.
3. Írtózzon a hitetlenségtől, mint a tűztől.

Annak, aki hisz Istenben és az utolsó napi ítéletben, tilos szomszédainak ártani, vendégeit szívélyesen kell fogadnia különösen az idegeneket, igazat kell mondania mindenkor. Sok Korán vers és hagyomány létezik erről. De meg kell értenünk, hogy ezek a tolmácsolások soha sem lesznek a Korán pontos szavai vagy Muhammad pontos mondatai, mint ahogyan eredetileg arabul hangzanak. Egyszerű az oka. Egyetlen fordító sem képes – legyen bármennyire is tanult és képzett – átadni a Korán szellemiségének roppant erejét és csodálatos hatását. A Korán utánozhatatlan – és ezt Isten tette – felülmúlja az ember képzeletét. Ami a Koránra igaz, az ugyanúgy igaz Muhammad hagyományaira, mert a Korán és a hagyományok szavai a legdöntőbbek és legékesszólóabbak.

A becsületesség fogalma (Birr)

Az iszlám is óva int a babonáktól és a babonás rituáléktól, tiltakozik az élettelen formalitások és ál-hitek ellen.

A Korán egyik reprezentatív versében Isten elmagyarázza a becsületesség teljes jelentését. A következőképpen:

„Nem az a jámborság, hogyha orcátokat Napkelet, vagy Napnyugat felé forgatjátok. A jámborság az, ha valaki hisz Allahban, a végső napban, az angyalokban, az írásban és a prófétákban, s aki javait – bármely kedvesek is azok néki – odaadja a rokonainak, az árváknak, a szegényeknek, az úton járónak, a koldusoknak, s a rabszolgák kiváltására; aki elvégzi az istentiszteletet és megadja a zakatot; akik teljesítik kötelezetségüket, ha kötelezetséget válaltak; akik álhatatosak a szükségben, bajban és a megpróbáltatásban. Egyedül ők az igazak és ők az istenfélők.” (Korán 2:177.)

Ebben a versben egy gyönyörű és tiszta magyarázatot olvashatunk a becsületes emberről. El kell fogadnia a hasznos szabályokat, őszintén kell szeretnie Istent és embertársait Isten kedvéért.

Négy elemünk van:

Ez világos, tehát a becsületesség nem csupán üres kijelentéseken múlik. Erős hitnek kell állnia mögötte és állanó gyakorlásnak. Az ember gondolkodását és cselekedeteit át kell járnia a becsületnek és a belső, külső életében egyarán meg kell mutatnia, egyéni és közösségi ügyeiben is. Mikor a becsület iszlámi hittétele valóban meg van alapozva, akkor biztosítva van az egyén békessége minden helyzetben, a társadalom biztonsága minden szinten, a nemzeten belül szolidaritás, a nemzetközi közösségben a remény és a harmónia. Milyen békés, boldog lenne az élet, ha az emberek megvalósítanák az iszlám fogalma szerinti becsületességet! Mi lehet biztosabb, mint az áldott Teremtőbe vetett hit és mi lehet ennél jobb befektetés? Mi lehet humánusabb, mint a leigázottakat megszabadítani aggodalmaiktól, enyhíteni a kizsákmányoltat szenvedéseit és segíteni a rászorulókon? Mi lehet becsületesebb, mint teljesíteni kötelességünket, megőrizni tiszta lekiismeretünket és tisztességünket? És mi lehet nagyobb lelki boldogság, mint betartani ezeket a szabályokat Isten szeretetét?

A jámborság fogalma (TAQWA)

Amit hitről és a becsületességről mondtunk, az általánosan igaz a jámborságra. Ez megintcsak nem hitvalláson vagy szóbeli kijelentésen múlik. Ez annál sokkal komolyabb. Mint, mindig, a Korán a legjobb forrásunk, és amikor a jámborságról beszél, így magyaráz:

„...akik hisznek abban, ami rejtve van előttünk, elvégzik az istentiszteletet, s adakoznak abból, amivel elláttuk őket, akik hisznek abban, ami kinyilatkoztatás gyanánt leküldetett hozzád (Muhammad) s abban, ami leküldetett az előtted fellépő prófétákhoz és szilárd bizonyságuk van a túlvilágban. Olyan utat követnek ők, amelynek irányát az ő Uruk mutatja, s ők azok, akiknek jól megy a soruk.” (Korán 2:3-5)

Jámborok azok, „"akik adakoznak, akkor is, ha jól, akkor is, ha rosszul megy a soruk, akik erőt vesznek haragjukon és elnézőek az emberek iránt. Allah szereti a jóravalókat. És akik, ha valami szégyenleteset követnek el, vagy saját maguk ellen vétkeznek, akkor megemlékeznek Allahról és vétkeik megbocsátásáért esedeznek – és vajon ki bocsátaná meg a vétkeket, ha nem Allah? –, és akik nem átalkodnak meg bűnös cselekedetükben – tudván, hogy az bűn. Ők azok, akiknek jutalma megbocsátás lesz az ő Uruktól, és kertek, amelyek alatt patakok folynak, s örökkön ott fognak időzni. Milyen pompás is lesz a fizetsége azoknak, akik jót cselekszenek.” (Korán 3:134-136)

Ezekben a versekben azt találjuk, hogy a jámborsághoz szükséges elménk megfelelő használata, hogy felfogjuk Isten és az élet igazságait, gazdagságunk, vagyonunk megfelelő használata, hogy Isten útján tudjunk maradni minden körülményben, és helyes használata az ember spirituális és fizikai tehetségének az imádkozás betartása által. Szükséges még a magas szintű önkontroll a harag és érzelmek felett, a megbocsátás erkölcsi képessége, és öntudatos buzdítás a bűnösök Istenhez való visszatérésére a bűnbánat által. Jámbornak lenni annyi, mint igazság, meggyőződés, eltökéltség, jellem, akarat és bátorság emberének lenni, de mindezek fölött: Isten emberének lenni. A jámborság, becsületesség és igaz hit összekapcsolódnak és egy mederbe folynak össze. Az iszlám útjára vezetnek és megalkotják az igaz muszlim embert.

A prófétaság fogalma

A könyörületes és szerető Isten sok prófétát küldött a történelem különböző időpontjaiban. Minden ismert nemzetnek volt egy vagy több prófétája. Isten minden prófétája nagyszerű jellem és tiszteletre méltó ember volt. Arra voltak kiválasztva, hogy Isten kinyilatkoztatását átadják az emberiségnek. Becsületességük és igazságosságuk, inteligenciájuk és tisztességük kétségen felüli. Ők csalhatatlanok voltak abban az értelemben, hogy nem követtek el bűnöket és nem sértették meg Isten törvényét. De mint halandók, elkövethettek akaratlan hibákat emberi kapcsolataikban vagy döntéseikben. Privát ítélkezésük nem volt szükségszerűen mindig helyes.

A próféták küldetése egy erős láncszem a menny és föld között, Isten és ember között. Ez azt jelenti, hogy az ember formálható és sok jó van benne. A próféta küldetés célja hitelesíteni, jóváhagyni azt, amit ember már tud vagy tudhat, és megtanítani azokra a dolgokra, amit nem tud, vagy nem tudhat saját magától. Segítség ez az embernek, hogy rátaláljon a helyes útra és hogy jót cselekedjen és kerülje a rosszat. A prófétaság ékesszóló bizonyítéka Isten teremtményei iránti szeretetének és akaratának, mellyel a hit helyes útjára próbál terelni minket. Ezzel az emberek iránti igazságosságot hangsúlyozza, mert előszőr megmutatja a helyes utat és csak azután von felelőségre tetteinkért. Prófétái által figyelmezteti az embert és ha az mégsem akarja belátni a rossz cselekedetek veszélyességét, akkor viselkedéséért büntetést fog kapni. Ez teljes mértékben egyezik Isten szeretetével és igazságával. Az ember értékéért és tehetségéért felelőséggel tartozik az ő Urának. A prófétaság eredete és támogatója egy és ugyanazon személy: Isten. A küldetésük szándéka az, hogy Istent szolgálják, megismertessék az embert Istennel és tanításaival, betartsák az igazságot és jóságot, segítsenek az embernek megtalálni létezésének célját, és segítsék életének céltudatos útját járni. Ennek alapján a muszlimok nem tesznek különbséget a próféták között és elfogadják tanításaikat, mint azonos tanokat, melyek egymás kiegészítésére szolgálnak.

Ez az oka annak, hogy a muszlimok minden szentírást (Isten könyvet) elfogadnak és Isten prófétáit elismerik kivétel nélkül, mint már említettük.

Az élet fogalma

Az élet Isten bölcsességének és tudásának brilliáns bemutatása. Művészetének és hatalmának eleven visszatükrözője. Ő az Életadó és a Teremtő. Semmi sem jön létre véletlenül és semmi sem teremti meg önmagát vagy bármi mást. Az élet drága és szeretni való kincs, melyet egyetlen normális lény sem szeretne elveszíteni lehetőség szerint. Még azok is, akik olyan kétségbeesettek, reménytelenek, hogy öngyilkosságot követnek el, azok is az utolsó percben megpróbálják visszanyerni életüket és igyekeznek még egy lehetőséget kapni az életre. Az életet Isten adta az embernek és jogosan csak Ő veheti el; senkinek nincs joga az életet elpusztítani. Ezért utasít el az iszlám mindennemű önpusztítást és öngyilkosságot, és türelmet, erős hitet ajánl, amikor egy drága lelket elveszítünk.

Amikor egy gyilkost kivégeznek, akkor életét Isten jogán veszik el az Ő törvénye szerint. Mikor az embernek Isten életet ad, nem véletlenül adományoz neki annyi különleges képességet és nagyszerű tehetséget. Az sem véletlen, hogy annyi kötelezettséggel bízza meg. Isten segíteni akar ezzel az embernek; hogy beteljesítse az élet célját és megismerje az élet lényegét. Segítséget akar nyújtani az élet művészetének megtanulásához és az élet jó ízének élvezetéhez, az isteni vezetésnek megfelelően. Az élet Isten bizalma, és az ember egy megbízott, akinek megbizatásával becsülettel és szakértelemmel kellene bánnia, Isten felé figyelmességet és tudatos felelősséget tanusítania.

Az élet egy hosszú utazáshoz hasonlítható, amely egy biztos pontról indul és egy biztos célállomásnál ér véget. Ez egy ideiglenes állomás, bevezetés az örök életbe a másvilágba. Ebben az utazásban az ember egy utazó és abban kéne érdekeltnek lennie, hogy mi lesz vele a jövő életben. Másszóval: meg kéne tennie minden jót, amit csak tud, és teljesen felkészülni arra, hogy bármelyik percben elköltözhet az örökkévalóságba. Úgy kéne felfognia a földi életét, mint egy lehetőséget, hogy legjobbá tegye, amíg csak tudja, mert ha eljön az idő, hogy el kell hagynia ezt az árnyékvilágot, sohasem tudja késleltetni az időt egy másodpercre sem. Ha lejárt az ideje, túl késő tenni bármit is, vagy akár meghosszabítani. A legjobb amit tehet, hogy Isten tanításai szerint éli az életet és biztonságos úttá teszi azt örök élethez. Végül is az élet olyan fontos dolog, hogy az iszlám pontosan megmutatja a szabályos szisztémáját és alaptételeit annak, hogy hogyan érdemes élnünk, mit tegyünk és mit hagyjunk el, mit cselekedjünk és mit kerüljünk el, stb. Minden ember Istentől jött és kétségtelenül hozzá fog visszamenni.

Muhammad egyik fontos kijelentésében bölcsen azt tanácsolja az embernek, hogy tekintse ömnagát idegennek ebben az életben vagy utazónak, aki átutazik ezen a világon.

A vallás fogalma

A történelmen keresztül a vallást megalázták és félreértették. Néhányan kizsákmányolásra, elnyomásra használták, ürügyként szolgált az előítéletre és üldözésre. Néhányan hatalmuk és uralkodásuk megszilárdítására használták, amit a felső rétegen és a tömegeken gyakoroltak. A vallás nevében értelmetlen háboruk robbantak ki, a gondolkodás szabadságát és lekiismeretet elnyomták, a tudományt szabályosan üldözték, az egyén jogát a fejlődéshez megtagadták, és az embert magasztos és tiszteletreméltó mivoltában megalázták. A vallás nevében elkövetett igazságtalanságok úgy nyertek büntetést, hogy maga a vallás szenvedett hiányt. Vannak olyan történelmi tények, amelyeket senki sem tagadhat.

De vajon ez a vallás funkciója? Ez a helyes megközelítés? Ez lenne a vallás célja? A válasz kétségtelenül, nyomatékosan: nem. Sok vallás van a világon és mindegyik az egyetlen, igaz vallás akar lenni. Mindegyik vallásról azt tartják, hogy Isten azért küldte, hogy megtanítsa az embereket a helyes útra. De ezek a tanítások ellentmondanak egymásnak és az emberek között nézeteltérésre adnak okot és szilaj indulatokat keltenek – ahelyett, hogy egyetemes testvériséggé tenné az embereket az egy egyetemes jóakaratú Isten színe előtt. Ez a helyzet bármely semleges szemlélőt összezavarja vagy talán idegenkedik a vallásoktól általában. Az iszlám fogalma szerint a vallás a legtágabb értelemben véve egyedülálló. Az igaz, hogy az eredeti vallás Istentől jött, hogy megmutassa az emberiségnek a helyes utat. És az is igaz, hogy az ember természete és fontos szükségletei általánosan ugyanazok minden időben. Ez a felfogás arra a következtetésre vezet minket, hogy: egyetlen igaz vallás jött az egy, ugyanazon Istentől, amely az emberiség mindenkori problémáira ad választ. Ez az igaz vallás az iszlám.

De nem szabad elfelejteni, hogy Muhammad próféta, Ábrahám, Mózes és Jézus követői egyaránt muszlimok voltak. Az iszlám volt és folyamatosan lesz Isten egyetemesen igaz vallása, mert Isten egy és változatlan, és mert az emberi természet és az emberi szükségletek ugyanazok; időtől, helytől, rassztól, kortól és minden mástól függetlenül. Jegyezzük meg jól, hogy az iszlám nem csak spirituális és intelektuális szükségletnek tartja a vallást, hanem szociális és univerzális szükségnek is. A vallás nem arra való, hogy megtévessze az embert, hanem arra, hogy vezesse őt. Nem arra, hogy megalázza, hanem hogy erkölcsileg felemelje. Nem arra, hogy elnyomja, nem arra, hogy megterhelje, nem arra, hogy tehetségét elnyomja, hanem arra, hogy a szabad gondolkodás és jócselekedetek kimeríthetetlen kincseivel árassza el. Nem korlátozza az embert, hanem a jóság és igazság széles horizontját tárja fel előtte. Röviden, az igaz vallás megismerteti Istennel, csak úgy, mint önmagával és a világegyetemmel. Ez nem a vallás funkciójának leegyszerűsítése. Itt van, mit jelent.

Amikor a vallás célját vizsgáljuk, azt találjuk, hogy a vallás kielégíti szellemi és mérsékelt anyagi szükségleteinket. Megoldja leki problámáinkat és komplesszusainkat, kifinomítja ösztöneinket és törekvéseinket, fegyelmezi vágyainkat és egész életünket. Fejleszti tudásunkat Istenről, a Legmagasabb Igazságról, és saját magunkról. Tanít minket az élet tikairól, az ember természetéről, és hogy hogyan kell bánni vele, a jóról és a gonoszról, a helyesről és a helytelenről. Megtisztítja a lelket a gonosztól, megszabadít a kétségbeeséstől, egyenessé teszi a jellemet, szilárdítja a meggyőződést. Ez mind csak akkor elérhető az ember számára, ha hűen betartja a szellemi kötelességeket és fizikai szabályokat, amelyeket a vallás bemutat. Másrészről az igaz vallás türelemre és reménykedésre tanítja az embert. Igazságra és becsületességre nevel, azonkivül segít megszeretni a jót, a bátorságot, álhatatosságot, mindent, ami az élet művészetének mesterévé avat minket. Sőt: az igaz vallás bebiztosít a félelmek és szellemi hiányosságok ellen, biztosítja Isten segítségét és széttörhetetlen szövetségét. Békével és biztonsággal tölti el az embert és életének értelmet ad. Ez az, amit a vallás ad az emberiségnek és ez a vallás fogalma az iszlámban.

Minden vallás, amely nem nyújtja ezeket, az nem iszlám, sőt, egyáltalán nem is vallás, és bárki, aki tagadja a vallás ezen előnyeit, az nem vallásos vagy Istenfélő ember.

Az Isten abszolút igazságot mond a szent Koránban:

„Aki nem az iszlám, hanem más vallás után vágyakozik, attól az nem fog elfogadtatni és a túlvilágon a kárvallottak közé fog tartozni” (Korán 3:85)

A bűn fogalma

A legnagyobb zavart az emberiség életében a bűn és gonoszság fogalma okozza. Az általános hit az, hogy a bűn Ádámmal és Évával kezdődött az Éden Kertben. Ez az eset vezetett a bűnbeeséshez, ami aztán örökre megbélyegezte az emberi fajt a bűn és szégyen bélyegével.

Az iszlám másképp értelmezi a végeredményt; a Korán így szól erről:

„Azt mondtuk: „Ó, Ádám! Lakozzál feleségeddel együtt a Paradicsomban és egyetek annak gyümölcseiből, amennyit szemetek és szátok megkíván, ahol csak akartok. Ám ne közeledejetek ehhez a fához, különben a gonoszokhoz fogtok tartozni! És botlásra késztette őket a Sátán és kiűzte őket abból az állapotból, amelyben leledztek.” És mi így szóltunk: „Induljatok lefelé a Paradicsomból a földre! Legyetek egymás ellenségei és legyen egy ideig a földön a szálláshelyetek és mindaz, ami az élethez szükséges. És Ádám ezután a vígasztalás szavait kapta Urától. Allah megenyhűlt iránta, bizony ő a Kiengesztelődő, a Könyörületes.” Azt mondtuk: „Induljatok mindannyian innen lefelé a földre! És ha később útmutatás érkezik majd tőlem, azoknak, akik követik azt, nem kell félniök és nem fognak szomorkodni.” ” (Korán 2:35-38) (Ld. még: 7:19-25; 20:117-123.)

Amikor rájöttek, mit követtek el, szégyelték bűnüket és bűnbánóan imádkoztak megbocsátásért és meg is kapták.

Ez a megtörtént eset lényeges dolgokat nyilvánít ki. Elmonda, hogy az ember tökéletlen és mégis a Paradicsomba vágyik. De a bűnök és a hibák elkövetése, éppen úgy Ádám és Éva esetében, nem gyengíti meg szükségszerűen szívünket, nem gátolja meg a lelki megnyugvást és nem állítja meg a morális fejlődést. Ellenkezőleg, az ember elég érzékeny ahhoz, hogy észlelje bűneit és hibáit. Legfontosabb, hogy tudja, hová fordulhat útmutatásért. Még fontosabb az a tény, hogy Isten mindig válaszol az őszinte imára, amely segítségéért könyörög. Ő annyira könyörületes és irgalmas, hogy kegyelme mindent magába foglal. (Ld. Korán 7:156.)

Ha mégegyszer figyelmesen olvassuk Ádám és Éva történetét, rájöhetünk, hogy a nemi alapon való megkülönböztetés vagy az öröklött bűn idegen az iszlám szellemétől. Az eredendő bűnnek, vagy az öröklött bűnösségnek nincs helye az iszlám tanításban. Az ember, a Korán szerint (30:30), a tisztaság természetes álapotában születik (fitra). Ez az iszlám, vagy az Isten törvényeinek betartása. Bármivé válik is egy ember születése után, az a külső tényezők befolyásának eredménye. Az ember képlékeny, döntően befolyásolja a társadalom, különösen az otthoni környezet. Ezek döntő szerepet játszanak az ember személyiségének és erkölcsiségének kialakulásában. Ez nem fosztja meg az egyént a szabadságától vagy a felelőségtől. Hanem megkönnyebbülést jelent az eredendő bűn súlyos terhétől. Isten, a nagy definíció szerint, abszolút, bölcs, könyörületes, irgalmas és tökéletes. Az embert úgy teremtette, hogy saját lekét lehelte belé. (Ld. Korán 15:29;32:9;66:12.)

Minthogy Isten az abszolút határtalan jóság és lelke abszolút tökéletes; mivel az ember, a teremtésekor megkapta Isten lelkét, feltétlenül meg kellett őriznie valamennyit a teremtő jóságos lelkéből. Talán ez okozza hajlandóságát a jóra és leki vágyait. De, másrészről, Isten saját szolgálatára teremtette az embert, nem azért, hogy egyenrangú társa, riválisa esetleg tökéletes reinkarnációja vagy jóságának abszolút megtestesülése legyen. Ez azt jelenti, hogy az ember mennyire jó vagy mennyire tökéletes, hála a teremtésnek, mindenképpen részesül a Teremtő jóságából és tökéletességéből. De az ember korlátolt, lehetőségei és tehetsége arányban áll véges természetével. Ez magyarázza az ember tökéletességét és gyarlóságát. Mindamellett, a tökéletesség és gyarlóság nem egyenlő a bűnnel, legalábbis az iszlámban nem. Az ember tökéletlen is, nincs magára hagyva hibáival. A kinyilatkoztatás felhatalmazta, igazolta indítékait, szabadsága megerősítette őt és társadalmi és pszichológiai erők vezetik a relatív tökéletesség elérésére. Az élet küzdelme a jó és rossz közötti vonzás. Ez adja meg az embernek törekvéseit, cselekedeteit, szerepét. Életét érdekessé és értelmessé teszi, nem unalmas és nem monoton. Másrészről kedves Istenünk, amint látja szolgái szellemi és erkölcsi győzelmét.

Az iszlám erkölcsi felfogása szerint a tökéletlenség és esendőség nem bűn. Ez része az ember természetének, mint véges, korlátolt teremtménynek. De az a bűn, ha tudja a relatív tökéletesség útját és jelentését, de nem törekszik rá. A bűn bármely cselekedet, gondolat vagy akarat, amely

1. szándékos
2. dacol Isten egyértelmű törvényével
3. ellenkezik Isten vagy az ember jogaival
4. ártalmas a tesfiek vagy a léleknek
5. ismételten elkövetett és
6. normálisan elkerülhető.

Ezek a bűn összetevői, de ez nem jelent eredendő bűnt. Az igaz, hogy az embernek potenciális képessége van a bűn elkövetésére, de ez nem nagyobb mint a becsületre és jóságra való hajlama. Ha a bűn elkövetésére való tehetségét kamatoztatja, akkor egy új, külső tulajdonságot ad hozzá tiszta természetéhez. És ezért a hozzá adott tulajdonságért egyedül az ember felelős. Az iszlámban vannak kis és nagy bűnök, vannak olyan bűnök, amelyek Istent sértik, s vannak amelyek az embert és Istent egyaránt sértik. Minden bűn sérti Istent és, egy kivételével, valamennyi megbocsátható, ha a bűnös őszintén megbánja tettét.

A Korán kijelenti, hogy az igaz Isten nem bocsátja meg a „SHIRK”-bűnét (többistenhit, Isten mellé való társítás, szentháromság, stb.). De az ezenkívüli bűnöket megbocsátja annak, akiknek akarja. Még ha a politeista vagy ateista visszatér Istenhez, ő is bocsánatot nyerhet. Az ember elleni bűnök bocsánatot nyerhetnek, ha a sértett megbocsát vagy ha kártérítés történt illetve a büntetést végrehajtották.

Befejezésül, a bűnt nem születéskor szerezzük, nem szükségszerű állapot a bűnösség, elkerülhető, nem elkerülhetetlen. A bűn a szándékos, tudatos megsértése Isten törvényének. Ha az ember természetes ösztöntől, kontrollálhatatlan vágyaktól hajtva, ellenállhatatlan szenvedélytől vezetve tesz valamit, akkor az iszlám szerint az nem bűnnek minősül. Máskülönben Isten célja nem valósulna meg és az ember felelősége hiábavaló. Isten csak azt követeli tőlünk, amire az ember leheteőségeiből futja.

A szabadság fogalma

A szabadság, mint fogalom és mint érték, egyének, csoportok, nemzetek által tagadott dolog volt. Gyakran félreértelmezték és meggyalázták. A helyzet az, hogy nincs olyan társadalom, ahol az ember szabad lehetne a szó abszolút értelmében. Valamiféle korlátoltságnak lennie kell, hogy egyáltalán működjön a társadalom. Ettől függetlenül az iszlám szabadságot tanít, óvja és garantálja az egyéni szabadságot a muszlimoknak és nem-muszlimoknak egyaránt.

Az iszlám fogalma szerint a szabadság az élet minden területére alkalmazható. Mint már korábban kijelentettük, minden ember szabadnak születik a „fitrá”-ban, azaz a tiszta, természetes állapotban. Ez azt jelenti, hogy az ember leigázástól örökölt alsóbbrendűségtől, ősi gátlásoktól mentesen jön a világra.

Szabadságjoga szent mindaddig, amig szándékosan meg nem sérti Isten törvényét vagy mások jogait. Az iszlám egyik fontos hatása, amit az emberre gyakorol, az az, hogy megszabadítja az elmét a babonáktól és kétségektől, a leket a bűntől és a romlottságtól, a tudatot az elnyomástól és félelemtől, és a testet a zavartól és elfajultságtól. Az iszlám utasítja az embert alapos igyekezetre, állandó leki vizsgálatra, erkölcsi tartásra és a szabályok betartására. Ha az ember követi az utasításokat, vallásosan, hitből, akkor mindenképpen eléri a szabadság és a felemelkedés végső célját. A szabadság kérdése, tekintettel a hitre, imádatra és lekiismeretre, egyik fontos pontja az iszlámnak. Minden ember szabad a hitét, lekiismeretét és imádatát illetően.

A Korán szavaiban így szól Isten:

„Nincs kényszer a vallásban! Immár látván látszik az igaz út különbsége a tévelygéstől. Aki megtagadja a bálványokat és hisz Allahban, az szilárd fogantyúba kapaszkodik, mely nem szakad el. Allah mindent hall és mindent tud.” (Korán 2:256)

Az iszlámban azért ez a felfogás, mert a vallás hittől függ, akarattól és tettektől. Ezek értelmetlenek volnának, ha erőszak idézné elő. Az iszlám bemutatja Isten igazságát, mint választható utat, de aztán a döntést az emberre bízza.

A Korán mondja: „aki akar, az higgyen, és aki nem akar, az ne higgyen.” (Korán 18-29)

Az iszlámban a szabadság fogalma a hit alapja, a Teremtő komoly parancsa. A következő alapokra épül: előszőr is az ember lekiismerete csak Istennek van alárendelve, akinek minden ember felelőséggel tartozik. Másodszor, minden ember maga felel saját tetteiért és munkájának gyümölcsét egyedül aratja le. Harmadszor, Isten a döntés felelőségét az emberre bízta. Negyedszer, az ember elég szellemi utmutatással és racionális képességgel rendelkezik ahhoz, hogy felelőségteljes döntést hozzon. Ez a szabadság alapja az iszlámban, és ez az értéke a szabadságnak az iszlámban. Ez az ember természetes joga, szellemi privilégiuma, erkölcsi kiváltsága és mindezek fölött vallási kötelezettsége. Ebből a fogalomból egyenesen következik, hogy az iszlámban nincs helye vallási üldözésnek (mindenki szabadon dönt!), osztály megkülönböztetésnek, vagy faji előítéleteknek. Az egyén szabadsághoz való joga szent és sérthetetlen, akár csak az élethez való joga: a szabadság maga az élet.

Az egyenlőség fogalma

Az iszlám értékrendjének egyik fontos eleme az egyenlőség alapelve. Az egyenlő értékűséget ne keverjük össze az azonossággal vagy sablonossággal. Az iszlám azt tanítja, hogy Isten szemében minden ember egyenlő, de nem feltétlenül azonosak. Különböznek képességeikben, tehetségükben, ambíciójukban, vagyoni helyzetükben stb. De ezek a tulajdonságok nem emelik az egyik embert a másik fölé ill. az egyik fajtát a másik fölé. Az ember nemzetisége, bőrének színe, vagyona és presztizse nem befolyásolja személyiségét és egyéni jellemét, ami Istenre tartozik.

Az egyetlen dolog, amiben Isten megkülönböztetést tesz, az a becsületesség, és az egyetlen kritérium, amit alkalmaz, az a jóság és lelki nagyság.

A Koránban így szól az Isten:

„Ti emberek! Férfitől és nőtöl teremtettünk benneteket s szövetségekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy ismerjétek meg egymást! Allah előtt azonban az a legnemesebb közületek, aki a legistenfélőbb.” (Korán 49:13)

A rassz, a bőrszín, a társadalmi helyzet különbözőségei csupán véletlenek. Ezek nem számítanak Isten szemében. Ismétlem, az értékbeli egyenlőség nem egy alkotmányos jog, nem megállapodás, nem jótékonykodás kérdése. Ez egy hittétel az iszlámban, amit a muszlimnak komolyan kell vennie és ragaszkodnia kell hozzá.

Az iszlám értékrendjének alapja mélyen beépült az iszlám szerkezetébe. A következő pontokhoz kapcsolódik:

Ezek a hittételek állnak tehát az iszlám értékrendje mögött. Ha ezt a fogalmat (egyenlőség-fogalma) teljesen magunkévá tesszük, akkor gondolkodásunkban nem lesz helye az elnyomásnak és a megalázásnak. Olyan kifejezések, mint „kiválasztott nép”, „alsóbb társadalmi réteg” vagy „másodrendű állampolgár” értelmetlenek és elavultak lesznek.

A testvériség fogalma

Egy másik fontos alaptétele az iszlám értékrendjének a testvériség. Ez az érték ugyanazon kivételen alapszik, mint a szabadság és egyenlőség fogalma. Ezentúl a testvériség alapja még a rendíthetetlen hit az egyetlen mindenható Istenségben, az imádottban, kit az egységes emberiségben, és az egészséges vallásban, amely az imádott eszköze. Az Isten egyedüli, határtalan és univerzális. Ő az egész emberiség teremtője, létrehozója, ítélkezője és a mindenség Ura. Számára lényegtelen a nemzeti hovatartozás, rassz és származás kérdése. Isten színe előtt minden ember egyenlő és testvére egymásnak.

A muszlimok hisznek az emberiség egységében, tekintettel a teremtés eredetére, a közös származásra és a közös ősökre és a végzetre. A teremtés eredete Isten maga. A közös ős köztudottan Ádámot és Évát jelenti. Ettől a két őstől származik minden emberi létező. A végzet pedig, amiben minden muszlim kétségek nélkül hisz, mindenki számára Isten, a Teremtőhöz való visszatérés lesz. A muszlim hisz Isten egységes vallásában. Ez azt jelenti, hogy Isten nem korlátozza vallását egyik nemzetre, rasszra, vagy korra, egyiket sem részesíti előnybe a többi nemzettel szemben.

Ráadásul azt is jelenti, hogy nem lehet különbség, vagy ellenkező alaptételek nem szerepelnek Isten vallásában. Ha ezt jól megértjük és helyesen értelmezzük, akkor gondolkodásunk mentes lesz a kitalált felsőbbrendűségtől és előkelőségtől. Ha ez valóban eljut az emberek tudatáig, akkor az emberek lelkiismerete tiszta lesz és a testvériség érzése meg lesz alapozva. Mivel a muszlim hisz Isten egyedüliségében, hisz az emberiség egységében, hisz Isten minden kinyilatkoztatásában és prófétájában különbség nélkül.

A béke fogalma

Hogy bemutassuk az iszlám közelítést a béke kérdéséhez, figyelembe kell vennünk néhány alapvető dolgot. A béke és az iszlám egy tőről fakadnak és talán e két szó egymás szinonimája. Isten egyik neve: Béke.

Minden muszlim napi imáinak befejező szavai a béke szavai. A muszlimok köszöntése a béke kifejezése. A „muszlim” melléknév azt jelenti, hogy „békés”. A mennyország az iszlámban a béke lakóhelye. A béke az iszlám alapvető és domináns témája. Az egyén, aki az iszlámon keresztül közelít Istenhez, békében van Istennel, önmagával, és embertársaival. Ha ezeket az értékeket összetesszük és az embert megfelelően elhelyezzük a kozmoszban és az életet az iszlám szempontjából nézzük, akkor megértjük, hogy a hit és a jóság embere fogja világunkat jobbá tenni, visszaadni az emberiség magasztosságát, megvalósítani az egyenlőséget, és az egyetemes testvériség örömét élvezni, és végül felépíteni az elveszett békét.

A közösség fogalma

A közösség szónak vannak másodlagos jelentései, néhány romantikus és nosztalgikus, néhány viszont sérelmes és reakciós értelmű. De mi szeretnénk az általános értelmével foglalkozni, a téma tárgyalását csupán a legalapvetőbb értelmére korlátozzuk. Az egyik alapvető értelmezés szerint a közösség fogalmának jelentése „minden olyan kapcsolat amire magas személyi intimitás jellemző, érzelmi mélység, erkölcsi kötelezesség, szociális összetartozás és időbeni folytonosság... Megtalálhatjuk vallásban, nemzetben, rasszban, elfoglaltságban, vagy bármi másban hasonló személyek esetében. Az ős tipusa a „család.” ” (Robert Nilsbet: A szociológiai hagyományok. New York, 1966, 478. o.)

Egy másik értelmezés szerint a közösség olyan széleskörű csoport, amelynek két fő jellemzője van:

A történelemben a mozgalmak ettől az intim, mély, erkölcsi közösségi kapcsolattól a személytelen, haszonelvű tömegtársadalom létrejöttéhez vezettek. E mozgalmat különböző szakaszok jellemezték és következményeket vont maga után. Ebből a történelmi irányzatból levonhatjuk a következtetést. Először is, a történelmi fejlődés nem teljesen negatív, vagy egészen pozitív és építő. Pozitív és negatív hatást egyaránt gyakorolt különböző emberekre külöböző szinten. Másodszor, a modern társadalom korántsem tökéletes, még sok feladat vár megoldásra. Harmadszor, az emberiség állapota, helyzete nem reménytelen. Az való igaz, hogy vannak krízisek, problémák, de kontrollálható a szituáció. Végül, az emberi faj fejlődése összefonódott és a társadalmak összefüggőek. Bármi történik a társadalom egyik rétegében, az hatással van a többire. Ezt észben kell tartani, amikor az iszlám közösség kérdését megvitatjuk. Ki kell általánosan jelenteni, hogy az iszlám közösség fogalmának vannak fontos jellemzői. Ezek a jellemzők összefüggésben vannak a közösség alapjával, a történelmi jelentőségével, céljával, más közösségekhez való viszonyával, azonosságával és folytonosságával. Az iszlám közösség nem rasszon, nemzetiségen, elfoglaltságon, rokonságon vagy azonos érdeklődési körön alapul. Nevét nem vezetőjétől, vagy megalapítójáról vagy eseményről kapta. Áthágja a nemzeti vagy politikai határokat. Az iszlám közösség alapja Isten akaratának teljesítése, törvényének betartása, és az Isten iránti elkötelezettség. Röviden: iszlám közösség csak akkor létezhet, ha azt az iszlám tartja fenn.

Az iszlám közösség missziója messzemenően több, mint merő fennmaradás, hatalom, növekedés vagy fiziológiai folytonosság. A missziója így szól a Korán magyarázatában: „És olyan közösség váljék belőletek, amely fölhív a jóra, megparancsolja, ami helyénvaló, és megtíltja, ami elvetendő. Ők azok, akiknek jól megy majd a sora.” (Korán 3:104)

„Ti vagytok a legjobb közösség, amely létrejött az embereknek. Megparancsoljátok azt, ami helyén való és megtítljátok azt, ami elvetendő, és hisztek Allahban.” (Korán 3:110)

Az iszlám történelmi szerepe az erkölcs, egészség és nemesség megtestesítése. Az igazi iszlám közösség az erkölcs éber gondnoka és a bűn ellensége. Ami a közösségre vonatkozik, az az egyénre éppen úgy vonatkozik. Azért mert az egész közösség egy szervezet és minden egyén Istennek tartozik elszámolással. A muszlim egyén szerepét a legjobban a Próféta kijelentése magyarázza: Ha bárki közületek való helytelen dolgot lát, helyre kell hoznia tettel vagy cselekedettel, ha nem tudja, akkor elég, ha szóval változtat rajta. Ha nem tudja, akkor a helytelenítés érzése és az elítélés erősödjön; és ez a hit minimális foka. Amint látjuk, a magyarázat nagyon nyomatékosan kifejti a muszlim egyén kötelességét.

Ezekben a mostani forradalmi években egyetlen józan eszü létező sem képes lebecsülni a tettek hatalmát, a szavak hatalmát vagy az érzések hatalmát. Az iszlám közösségről a következő képpen szól a Korán: „Középen álló közösséggé tettelek benneteket, hogy tanúk legyetek a többi emberrel szemben, és a küldött tanú legyen veletek szemben.” (Korán 2:143)

A tanulság szerepe nagyon fontos és rendkívül igényes. Ez azt jelenti, hogy az iszlám közösségnek példásnak kell lenni. Teljesíteni kell az irányadó és a refencia szerepét. Kerülni kell a felesleges dolgokat, a különcködést, merevséget és az azonnali dühkitörést. Belevágni a dolgok közepébe, álhatatosnak és következetesnek lenni; tudni, hogy mit kell elutasítani és mi az, amit el lehet fogadni; hűnek lenni az elvekhez, de ugyanakkor nyitottnak maradni, valószinűleg a legnagyobb feladat az ember életében, és alaposan megpróbálja az ember jellemét és társadalmi életképességét. De ez az iszlám közösség missziója és a muszlimok feladata. De ez teszi a muszlimokat a világ legjobb közösségévé, amely valaha is létrejött. Az iszlám közösségek azonosság érzete a példás életmód, azonos cél a kölcsönös érzelmek, szolidaritás és egyenlőség egyensúlyán alapul. Számos Korán vers és szunna (*) részlet szól erről. (Ld. Korán 4:135; 21:92; 23:52)

(*) Szunna: Muhammad próféta hagyományai. – A lektor.

Tekintettel az iszlám közösségek folytonos fennállására, néhány fontos pontnak különös figyelmet kell szentelnünk. A muszlimok kötelessége ezt a folytonosságot biztosítani. A házasodás és örökösödés szabályai, a Zakat és a Hadzs (*) kötelezettsége, a közös jogok és az azonos kötelességek, az egyéni lekiismeretesség és a szociális összetartozás mindez együttesen biztosítja az iszlám közösség folytonosságát. Mástrész Allah megígérte, hogy ezt a folytonosságot több úton keresztül biztosítja. Először is, hogy megőrzi a Koránt: „Bizony, mi leküldtük az írást. És bizony, őrzői vagyunk annak.” (Korán 15:9)

(*) Alamizsna és Zarándoklat. – A lektor.

Ez azt jelenti, hogy a Koránnak lesznek követői, a Korán Allah más népet helyez helyükre, akik nem lesznek olyanok, mint ők. (Ld. Korán 47:38) Nem marad követők nélkül, mégha lesznek olyanok is, akik más könyvet követnek. Másodszor, az iszlám maga folyamatosan él. Ha egy nemzet bármikor letért Allah útjáról, Ő újra kinyilatkozta szavait, újra kinyilvánította igazságát, és új prófétát vagy reformert küldött a néphez. Harmadszor, Allah erősen figyelmeztet arra, hogy ha a muszlimok letérnek a helyes útról, akkor vesztesek lesznek. Negyedszer, tehát a hívőket figyelmeztette Allah, hogy ha bármelyikük letér a helyes útról, elhagyja az igaz hitét, akkor Isten hamar hoz olyan népet, akit szeret és akik szeretik Őt, akik szerények a hívőkkel, ám kemények a hitetlenekkel szemben, harcba szállnak Allah útján és egy gáncsoskodó gáncsoskodásától sem félnek. (Ld. Korán 5:54)

Az erkölcs fogalma

Az erkölcs fogalma az iszlámban a hittételek körül összpontosul. Ezek közül a következők a legfontosabbak:

Az erkölcs mértéke sokféle, ez egy széleskörű fogalom. Az iszlám erkölcs megmutatkozik az Isten és ember, ember és embertársa, ember és más teremtmény, ember és belső én-je közötti kapcsolatban.

A muszlimnak irányítani kell külső viselkedését, cselekedeteit, szavait, gondolatait, érzéseit és szándékait. Általánosan kifejezve, pártfogolnia kell azt, ami helyes, támadnia azt, ami helytelen, keresni az igazságot és elhagyni a hamisságot, óvni azt, ami szép és kerülni azt, ami illetlen. Az igazság és a tisztesség a muszlim célja. Az alázatosság és egyszerűség, udvariasság és könyörületesség a második természete. Számára az arrogancia és hiúság, durvaság és közönyösség ízléstelen, sértő és Istennek nem tetsző tulajdonságok. Részletekben a muszlim kapcsolata Istennel a szeretet, engedelmesség, teljes bizalom és figyelmesség, béke és megbecsülés, rendíthetetlenség és az aktív szolgálat jegyében él. Ez a magasfokú erkölcsiség kétségtelenül megerősíti az emberiséget. Ezért a muszlimnak kedvességet kell tanusítania embertársai felé, szomszédja felé, tisztelnie kell az idősebbeket és elnézőnek kell lennie a fiatalokkal, ápolni a betegeket és gyámolítani a rászorulókat, vigasztalni a szomorúakat és segíteni az elnyomottakat, együtt örülni az áldottakkal és türelmesnek lenni a szerencsétlenekkel, akik rossz úton járnak, toleránsnak lenni a tudatlanok felé, megbocsátani az ügyefogyottaknak, helyteleníteni a rossz dolgokat, felülemelkedni a közönséges dolgokon. Mások jogait éppen úgy tiszteletben kell tartania, mint sajátját. Elméjét építő gondolatoknak és komoly céloknak kell foglalkoztatni. Szívének kegyelmes érzelmekkel és jó akarattal kell dobognia, lelkének békét és tisztaságot kell sugároznia, tanácsainak komolynak és udvariasnak kell lenniük. A muszlim erkölcsi hivatása az, hogy követendő példája legyen az embereknek becsületességben és tökéletességben, teljesítenie kell kötelességeit, el kell végeznie feladatait, törekednie kell a tudásra és a tisztességre minden erejével, ki kell javítania hibáit és megbánni bűneit, fejlesztenie az emberiség szociális lelkiismeretét és felelőségérzetét, gondoskodjon eltartottairól különcködés nélkül, teljesítse szükségleteiket. A természet és a világ a felfedezés terepe és az élvezet tárgya a muszlimok számára. Hasznosítja a természet elemeit és eltűnődik csodáin, Isten nagyszerűségének jeleit olvassa a természetből, megőrzi annak szépségét, feltárja hatalmas csodáit, felfedezi titkait.

De ha hasznot húz belőle vagy akár csak gyönyörködik a természet elemeiben, kerülnie kell a túlzott kihasználását vagy az elvesztegetését. Az embernek, mint Isten felelős szolgájának, mindig törődnie kell másokkal, akik vele együtt élnek e földön és gondolnia kell azokra is, akik majd örökébe lépnek a jövőben. Az iszlám erkölcsi alapja néha pozitív tettekként van kifejezve, amelyeket meg kell tenniük, néha azonban negatív dolgokat fogalmaz meg, amelyeket kerülniük kell. De akár pozitívan, akár negatívan van kifejezve, mindenképpen megmutatja, hogyan építhetünk szilárd elmét, békés lelket, erős személyiséget, egészséges testet. Kétségtelenül szükségesek ezek a dolgok a boldoguláshoz és jóléthez. Hogy sikerüljön teljesíteni ezeket az igényeket, az iszlám segítséget nyújt a következő szabályok lefektetésével:

Az erkölcsi és szociális jelentőséget ezeknek a szabályoknak később fogjuk részletesen tárgyalni. Ezeken a pozitív szabályokon kívül vannak preventív (óvó), és elővigyázatosságra intő szabályok. Megelőzendő az őrültséget, elkorcsosulást, elfajulást, gyengeséget, élvezetben való elmerülést, illetlenséget, trágárságot, kísértést, az iszlám megtílt dolgokat az étkezésre vonatkozóan, az ivásra, a szórakozásra és a szex-re vonatkozóan. Ezek a tilalmak a következők;

Tilos:

A tilalmak bevezetése a lelki és szellemi jólétet szolgálja, csak úgy, mint az erkölcsi és anyagi hasznát az embernek. Ez nem egy önkényes, ráerőszakolt tilalom. Ellenkezőleg, ez annak a jele, hogy Isten törődik az emberiség jólétével és mutatja Isten gondoskodását irántunk. Amikor Isten megtilt bizonyos dolgokat, akkor azt nem azért teszi, mert valami jó vagy hasznos dologtól akarja megfosztani az embert. Azért tilt meg egyes dolgokat, mert meg akarja óvni az embert, és helyes ítélőképességet nyújt neki ezáltal; az élet jobb dolgai felé tiszta ízlést folytonos érdeklődést a magasfokú erkölcsi értékek iránt. Hogy ezt elérjük, különös gondot kell fordítani lelkünkre, elménkre, szellemünkre és testünkre, lekiismeretünkre és érzéseinkre, egészségünkre és vagyonunkra, fizikumunkra és erkölcsünkre. A tiltás tehát nem megfosztás, hanem gazdagítás, nem elnyomás, hanem fegyelmezés, nem korlátozás, hanem kiterjesztés.

Hogy megmutassuk, minden tiltás kegyelemből és bölcsességből fakad, két iszlám alaptételt kell megemlítenünk ezzel kapcsolatban. Először, rendkívüli körülmények, vészhelyzetek, a szükség és szorult helyzetek esetén a muszlimnak megengedett olyan cselekedet is, ami normális helyzetben tilos. Mindaddig, amíg a rendkívüli körülmény fennáll és a helyzeten nem tud változtatni, addig nem hibáztatható, ha Isten törvényét nem tartja be. (Ld. Korán 2:173;5:4)

Másodszor, Isten előírta önmagának a könyörületességet, ha bárki bűnt követ el anélkül, hogy tudná, de miután rájött hibájára, megbánja bűneit, az megbocsátásban részesül. Bizony Ő megbocsátó és könyörületes. (Ld. Korán 6:54)

Figyelemre méltó kitétel, a Korán lefektettete a szigorú erkölcs alapjait. Ez a kitétel a következő:

„Ti Ádám fiai! Vegyétek magatokra minden kultuszhelyen a díszeiteket, egyetek és igyatok! Ám ne legyetek mértéktelenek! Bizony nem szereti Ő a mértékteleneket! Mondd: „Ki tiltotta meg Allah díszét, amit Ő hozott létre az ő szolgáinak, és jó táplálékokat, melyekkel Allah látott el benneteket?” Mondd: „Ezek azokat illetik meg, akik evilági életükben hittek, – különösen a feltámadás napján.”” (Korán 7:31-32.)

Így magyarázzuk meg verseinket/jeleinket azoknak az embereknek, akiknek tudásuk van. „Mondd: „Az én Uram csupán a hitvány cselekedeteket tiltotta meg, legyenek azok láthatóak, vagy rejtettek, továbbá a bűnt, a jogtalanul elkövetett erőszakot, és hogy más Isteneket társítsatok mellé, amire nézve nem nyilatkoztatott ki semmiféle bizonyítékot, és hogy olyasmit állítsatok Allah terhére, amiről nem tudtok semmit””. (Korán 7:33)

Az iszlámban az erkölcs nagyon fontos, sok mindent magába foglal, kombinálja az Isten hitet, a vallási ritusokat, szellemi vizsgálódást, társadalmi viselkedést, döntéseket, intellektuális törekvéseket, szokásokat, beszédmódot, és az élet minden más aspektusát. Mivel az erkölcs ilyen lényeges része az iszlámnak, a Korán több szövegösszefüggésben kitér rá. Ez megnehezíti, hogy osztályozzuk az egyes részeket, illetve, hogy tömören idézzük az erkölcsi tanításokat. Minden alaptétel sokszor elhangzik különféle összefüggésekben. Megjelenik, mint hangsúlyos alapelv, vagy mint ha erkölcsi rendszer lenne, ami maga a teljes vallási rendszer egyik alapeleme. Ebben a tudatban, a következő kitételek csupán válogatások a Koránból, emberi tolmácsolásban, amelyek elkerülhetetlenül túl rövidek és nem adják vissza a teljes könyv tökéletességét.

„Szolgáljátok Allahot és ne állítsatok mellé semmit társként! Legyetek jók a szülőkhöz, a rokonokhoz, az árvákhoz, a szegényekhez, a rokon-szomszédhoz és az idegenből jött szomszédhoz, a bizalmas társhoz, ahhoz aki úton van és a rabszolgákhoz, akiket jobbotok birtokol. Allah nem szereti azt, aki fennhéjázó és dicsekvő. Allah nem szereti azokat, akik szűkmarkúak, s azt parancsolják az embereknek, hogy szűkmarkúak legyenek, s eltitkolják azt, amit Allah kegyelméből adott neki. Megalázó büntetést készítettünk elő a hitetleneknek a túlvilágon. Allah nem szereti azokat, akik azért költik a javaikat, hogy az emberek szeme rajtuk legyen, Ám nem hisznek Allahban és a végső napban. Akinek a Sátán a cimborája, annak bizony nagyon rossz cimborája van.” (Korán 4:36-38)

„Mondd: „Jertek ide! Hirdetem azt, amit Uratok megtiltott nektek. Nem szabad semmit sem társítanotok mellé! Bánjatok jól a szülőkkel! Ne öljétek meg a gyermekeiteket szegénység miatt – mi ellátunk benneteket s őket a szükségessel! Tartsátok távol magatokat a hitvány cselekedetektől, legyenek azok láthatóak vagy rejtettek. És ne öljetek meg – csak jogosan – (ember) életet, amit Allah tilalmasnak pyilvánított. Íme, ezt rendelte el nektek. Talán éltek az eszetekkel. És ne nyúljatok az árva jószágához – kivéve a legáldásosabb módot – minaddig, amíg el nem éri a nagykorúságát! Adjatok igazságos mértéket és teljes súlyt – ahogyan a méltányosság megköveteli! Senkitől nem követelünk többet, mint amire képes. És ha kijelentetek valamit, legyetek igazságosak, még ha egy rokonról van is szó! És teljesítsétek egyezségeteket Allah iránt: Íme, ezt rendelte el Ő nektek. Talán hajlotok az intő szóra. És elrendelte még, hogy „ez az Én utam – egyenes út. Kövessétek azt!” És ne kövessetek más ösvényeket, nehogy elváljanak veletek az ő útjától. Talán Tstenfélők lesztek.”” (Korán 6:151-153)

„Allah méltányosságra illendő bánásmódra, s a rokonnak való adakozásra szólít fel, s eltilt attól, ami hitvány és elvetendő, és a jogtatalan erőszaktól. Talán hallgattok az intő szóra! És teljesítsétek Allah iránti kötelezettségeteket, ha kötelezettséget vállaltatok és ne szegjétek meg az eskütöket, mituán megerősítettétek azt és Allahot tettétek meg kezesnek magatok ellen. Allah tudja, amit cselekedtek.” (Korán 16:90-91)

„Aki jó tetteket cselekszik, lett légyen ő férfi avagy nő, és amellett hívő, azt bízvást jó életre fogjuk majd életre kelteni! És a fizettségüket a legjobb tetteik szerint fogjuk viszonozni.” (Korán 16:97)

„Hivjál a te Urad útjára bölcsességgel és szép buzdítással! És szállj perbe velük úgy, ahogy az a legjobb. Bizony Allah a legjobb tudója annak, aki eltévelyeg az Ő útjától és Ő a legjobb tudója azoknak, akik az igaz útra vezéreltettek.” (Korán 16:125)

„Ki beszélhetne szebben annál, aki Allahhoz fohászkodik, jóravalóan cselekszik és azt mondja: „azok közé tartozom, akik alávetik magukat Neki.” A jótett nem egyenlő a rossz cselekedettel. Olyasmivel hárítsd el azt, ami jobb annál, és íme, hű barát lesz az akivel viszály állított szembe.” (Korán 41:33-34)

„Bármi is adatott néktek, az csupán evilági élet élvezete. Ami azonban Allahnál van, az jobb és maradandóbb azoknak, akik hisznek és Urukra hagyatkoznak, és akik Urukra hallgatnak, elvégzik az istentiszteletet, és akik megtanácskozzák egymás között az ügyeiket és adakoznak abból, amivel elláttuk őket, és akik segítenek magukon, ha erőszak éri őket. Valamely rossz tett fizetsége egy hozzá hasonló rossz tett. Aki azonban megbocsát és kész a békülésre, annak Allahnál van a fizetsége. Ő nem szereti a vétkeseket. Akik – miután jogtalanságot szenvedtek – segítenek magukon, azokkal szemben nincs útja a számonkérésnek. Azokkal szemben van meg ennek az útja, akik vétkeznek az emberek ellen és jogtalanul vetemednek erőszakosságra a földön. Fájdalmas büntetés lesz az osztályrészük. Ha valaki türelmesnek mutatkozik és megbocsát – azaz emberi dolgokat illető isteni elhatározottságból következik.” (Korán 42:36-43)

„Aki a tovasiető evilági életet akarja, annak gyorsan adunk abban azt, amit akarunk, annak, akinek szándékozunk. Azután elrendeljük neki a gyehennát, benne fognak sülni gyalázatban, félredobva. Akik azonban a túlvilágot akarják, buzgón törekszenek utána és hívők, azok buzgalmának meg lesz a köszönete Allahnál. Mindannyiunknak – ezeknek éppúgy, mint amazoknak – gazdagon adtunk a te Urad adományából.

A te Urad adománya nincs senkitől megtiltva. Nézd, hogyan részesítettünk egyeseket előnyben másokkal szemben! Ám a túlvilágon nagyobb fokozatok és kitüntetések lesznek. Ne helyezz Allah mellé más Istent, nehogy azután ott mardjál gyalázatban, elhagyatottan.

És elrendelte a te Urad, hogy csupán őt szolgáljátok, és hogy legyetek jók a szülőkhöz! Ha kettőjük közül az egyik, vagy mindketten élemedett korba jutnak, ne mondd nekik azt, hogy „pfujj!” és ne becsméreld őket, hanem tisztelettel beszélj velük! És terjeszd föléjük könyörületességből az alázatosság szárnyát és mondd:

„Uram, légy hozzájuk irgalmas, amiképpen ők felneveltek engem, amikor kicsi voltam!” A ti Uratok a legjobb tudója annak, mi van a lelketekben, vajon igazak vagytok-e. Bizony, Ő megbocsátó azokkal szemben, akik készek a bűnbánatra. És add meg a rokonaidnak, ami megilleti őket és a szegénynek és annak, aki úton van! De nyakló nélkül ne pazarolj! Akik pazarolnak, azok a Sátán fivérei. Bizony ő nagyon hálátlan Ura iránt. És ha elfordulsz tőlük, azt kivárva, hogy – mint reméled – Urad megkönyörül, akkor legalább nyájas szót szólj hozzájuk! És ne hagyd a kezedet megbilincselve a nyakadon, ám ne is terjeszd ki túl bőkezűen a markodat, nehogy ott maradjál gyalázatban, nincstelenül! A te Urad bőkezűen gondoskodik, akiről akar, és szűkmarkúan mér máskor. Bizony Ő ismeri és átlátja a szolgáit. És ne öljétek meg gyermekeiteket a szegénységtől félve, – mi ellátunk benneteket és őket! Bizony nagy bűn az ő megölésük! És tartsátok távol magatokat a paráználkodástól! Szégyenletes dolog az! Milyen rossz út!

És ne oltsatok ki – csak jogosan – emberéletet, amit Allah tilalmasnak nyilvánított. Ha valakit jogtalanul ölnek meg, akkor a legközelebbi rokonának adunk hatalmat a megtorlásra. Ám tartson mértéket az ölésben! Az elégtétel során segítséget fog kapni. És ne nyúljatok az árva jószágához – kivéve a legáldásosabb módot – mindaddig, amig el nem éri a nagykorúságot! És teljesítsétek az egyezséget! Az egyezségről számot kell adni! Ha kimértek, adjatok igazságos mértékkel, és mérjetek pontos mérleggel! Ez jobb nektek és kedvezőbb kimenetele lesz. És ne járj annak a nyomában, amiről nincsen tudásod! A hallásról, a látásról és a szívről – mindenről számot kell majd adni! És ne járj kevélyen a földön!

Nem fogod tudni áttörni a föledet és a hegyek csúcsát sem éred el. Mindaz, ami ebből rossz, gyűlöletes a te Urad előtt. Ez annak a bölcsességnek a része, amelyet az Urad sugallt néked. És ne helyezz Allah mellé más Istent, különben a gyehennába vettetsz gyalázatban, félredobva!” (Korán 17:18-39)

„Luqmánnak hajdan bölcsességet adtunk: „Légy hálás Allahnak! Aki hálás, az önmaga számára hálás. Aki pedig hálátlan – Allah bizony nem szorul rá másra, és magasztalt.” És emlékezz arra, amikor Luqmán azt mondta a fiának, intvén őt: „Fiacskám, ne társíts Allah mellé más isteneket! A társítás bizony óriási vétek!” Meghagytuk az embernek szüleivel kapcsolatban – hiszen az édesanyja kín-keservesen hordozta őt s az elválasztásig két év telt el – hogy légy hálás Nekem és szüleidnek!” Hozzám jut el végül minden. Ha azonban ők ketten azon fáradoznak, hogy olyasmit társíts Mellém, amiről nincs tudomásod, akkor ne engedelmeskedj nekik! Érintkezz velük az evilágon úgy, ahogy illik, és kövesd annak az útját, aki megbánással fordul hozzám. Aztán hozzám lesz majd visszatéréstek. És akkor közlöm veletek, hogy mit cselekdtettek. „Fiacskám! Ha az akár egy mustármag súlya is lenne, és legyen az a sziklában vagy az egekben vagy a földön – Allah előhozza azt. Allah éleselméjű és mindenről tud. Fiacskám! Végezd el az istentiszteletet és parancsold, ami a helyén való, és tiltsd meg, ami elvetendő! És viseld türelmesen ami ér. Így határozott Ő szilárdan a dolgokról. És ne fordísd el az arcodat megvetően az emberekről, és ne járj elbizakodottan a földön. Allah senkit sem szeret, aki öntelt és dicsekvő. Tarts mérsékletet a járásodban és hallkítsd le a hangodat! A legkellemetlenebb hangja, bizony a szamárnak van.” (Korán 31:12-19)

„És abban, amit Allah adott neked, törekedj a túlvilági lakhelyre, de ne feledkezz meg az osztályrészedről az evilágon sem! És cselekedj jót, amiképpen Allah is jót cselekedett veled! És ne törekedj romlásra a földön! Allah nem szereti azokat, akik romlást okoznak!” (Korán 28:77)

„Ti hívők! A bor és a szerencsejáték, az áldozati kövek, a nyilakkal történő sorhúzás a Sátán műve. Kerüljétek azt! Talán boldogultok. A Sátán a bor és a szerencsejáték által csupán ellenségeskedést és gyűlölködést akar szítani közöttetek és el akar fordítani benneteket attól, hogy megemlékezzetek Allahról és az istentiszteletről. Nem akarjátok abbahagyni?” (Korán 5:90-91)

Ezeket a vállogatott idézeteket sok más Korán részlet és tradició támasztja alá. Ezek maguk is az iszlám erkölcs alapját képezik. Ezek az erkölcsi szabályok minden körülmények között érvényesek. Isten nem csupán azért vezette be, hogy alkalmilag néha csodálkozzunk, hanem azért hogy érvényesítve legyen és hatályossá váljon. Segít az egyénnek megmenteni személyiségét és meggyőzni jellemét a legjobb módon, megerősíteni kötelékeit, megszilárdítani Istennel való kapcsolatát, a jóság forrásával.

Az iszlám erkölcsök sohasem akarták az embert megfélemlíteni, vagy passzívvá, közönyössé tenni. Egy példával illusztrálni lehet. Egy muszlimot sértés, bántás éri, akkor szabadon választhat: Annál megtorolja a sérelmével egyenlő mértékben, vagy megbocsát és Istenre bízza tettének következményét. Tudja, hogy joga van az őt ért sérelmeket megtorolni, de azt is tudja, hogy jobb neki, ha megbocsát. Ha tehát megbocsát, szabad elhatározásból teszi Isten szeretetéért. Egyszerűbben fogalmazva, amikor megtorolja sérelmét, akkor nem sérti Isten törvényét és nem jár el igazságtalanul, érvényesíti jogait, úgy viselkedik, ahogyan szent kötelessége, hiszen ezzel segíti elő az igazság fenntartását. Ha az iszlám az abszolút, mindenkori megbocsátást parancsolná, mint néhány más hitvallás teszi, akkor sok fegyelmezetlen embert éppen arra késztetne, hogy szabadon tegyen rosszat bármivel korlátlanul.

Ugyanúgy ha az iszlám a mindenkori megtorlást írná elő, mint más hitvallások könyörtelenül tanítják, akkor nem lenne könyörület, irgalom, türelem, nem lenne leki megújulás és erkölcsi fejlettség; az ember sok-sok finom lelki tulajdonsága kárba veszne és erkölcsi adottságai nem jutnának kifejezésre. A köztudottan ismert tény, hogy azok az emberek akiknek mindenkori megbocsátás van előírva, nem tudnak mindig, minden helyzetben megbocsátani, nem tudják e tanítást átvinni a valós életbe, mert ez nem érdeke az emberiségnek hosszútávon, sem az erkölcsnek.

Ugyanúgy, azok az emberek, akiket a mindenkori megtorlásra tanítanak, nem tisztelik a becsületet, nem törődnek annyira az erkölccsel, mint egyetemes törvénnyel. De az iszlám, az emberiség Isteni nevelője, helyes választ adott a problémára. Azoknak a bűnösöknek, akik szeretnének még egy lehetőséget kapni, akiknek használ a megbocsátás, azoknak helyesebb megbocsátani. De azoknak, akik félreértik a megbocsátás motívumát, okát, vagy éppen ez serkentené őket további gonosz tettek elkövetésére, azoknak az egyenlő mértékű megtorlás ajánlatott.

A muszlimok viselkedése tehát hatásos és hasznos is egyaránt. Amikor megbocsát, Isten előtt lesz kedves, felülkerekedik haragján és elősegíti a bűnös jóirányú változását. Amikor pedig megtorolja a tettet, akkor jogait védi és érvényesíti, betartja az igazságot és segít a rossz megfékezésében. Nos, melyik az erkölcsösebb? Az a személy, aki minden esetben megbosszúlja az őt ért sértést? Vagy az a muszlim, aki helyt ad a könyörületnek és irgalomnak és enged a rendkívüli körülményeknek? És ki az erkölcsösebb? Az, aki csupán azért bocsát meg, mert tudja, hogy a megtorlás nincs megengedve? vagy az a muszlim, aki megbocsát, abban a tudatban, hogy joga van bosszút állni is, de le mond róla? Melyik az igazi megbocsátás? A kényszer és tiltás eredményeként létrejött megbocsátás? Vagy az a megbocsátás, ami szabad választást és szabad cselekvést eredményez? Nem csoda, hogy az iszlám erkölcsi alaptétele páratlan, elfogadható, hatásos. Isten rendelkezései ezek; Annak tanításai, aki minden jóság és erkölcs forrása.

folytatás