Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Satya Narayan Goenka (1924-2013)

https://hu.wikipedia.org/wiki/S._N._Goenka

S. N. Goenka a burmai (myanmari) Sayagyi U Ba Khin tradíciója szerint tanítja a Vipassana meditációt. Származása szerint indiai, de Burmában született és nevelkedett. Szerencse folytán találkozott itt U Ba Khinnal, s tőle tanulta meg a Vipassana technikát. 14 évet töltött mellette tanítványként, míg 1969-ben Indiába települt át, ahol elkezdte a Vipassana tanítását. Egy olyan országban, ahol a társadalom kasztok és vallások szerint élesen fel van osztva, a Goenka által tartott tanfolyamok több ezer embert vonzottak, valamennyi társadalmi osztályból. Emellett a világ minden részéről érkeztek résztvevők az itt tartott Vipassana meditációs tanfolyamokra. S. N. Goenka több tízezer ember számára több, mint 300 tanfolyamot tartott Indiában, valamint számos keleti és nyugati országban. 1982-től tanársegédeket kezdett kinevezni, akik segítségére voltak a tanfolyamok iránti növekvő igények kielégítésében. Vezetésével meditációs központokat nyitottak Indiában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új Zélandon, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Japánban, Sri Lankán, Thaiföldön, Burmában, Nepálban és számos más országban.

Az S. N. Goenka által tanított technika egy olyan tradíciót képvisel, mely egész Buddháig nyúlik vissza. A Buddha nem tanított szektariánus vallást; a Dhammát - a megszabaduláshoz vezető utat – tanította, ami univerzális. Ugyanebben a tradícióban, S. N. Goenka tanítása megmaradt tökéletesen szektamentesnek. Ennek köszönhető tanításának rendkívüli vonzereje bármilyen háttérrel rendelkező, vagy bármilyen vallást gyakorló, illetve a nem vallásos emberek számára a világ minden részéről.

William Hart: Az élet művészete: Vipasszaná meditáció S. N. Goenka tanítása alapján (PDF)

 

Az Élet Művészete
A szöveg S. N. Goenka Bernben tartott előadása alapján készült.


Mindannyian a békét és a harmóniát keressük, hiszen épp ezek hiányoznak életünkből. Időről időre valamennyien megtapasztaljuk az idegességet, az ingerültséget, a diszharmóniát és a szenvedést; aztán amikor idegesek leszünk, nem zárjuk magunkba ezt a nyomorúságot, hanem folyamatosan másoknak is juttatunk belőle. Az idegesség átjárja a szenvedő személy környezetét, s bárki, aki kapcsolatba kerül vele ingerült és ideges lesz. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy helyénvaló életmód.

Mindenkinek békében kellene élnie saját magával és másokkal egyaránt. Elvégre az ember egy társas lény. Társadalomban kell élnünk, kapcsolatokat kell fenntartanunk másokkal. De hogyan élhetünk békésen? Hogyan őrizhetjük meg a harmóniát önmagunkban és tarthatjuk meg a békét és harmóniát környezetünkben annak érdekében, hogy mások is békében és harmóniában élhessenek?

Ahhoz, hogy megszabaduljunk idegességünktől, meg kell ismernünk az idegesség alapvető indítékát, a szenvedés okát. Vizsgálódásunk során azonnal ráébredünk arra, hogy ha bármikor negativitást vagy szennyeződést ültetünk el tudatunkban, elkerülhetetlenül idegesek, nyugtalanok leszünk.

A tudatban nem lehet béke és harmónia, ha azt negativitások és szennyeződések uralják.

De hogyan hozzuk létre a negativitásokat? Ha alaposan megvizsgáljuk a kérdést, megtaláljuk rá a választ. Akkor válunk boldogtalanná, ha valaki úgy viselkedik velünk szemben, ahogy nem szeretnénk, vagy valami olyan dolog történik, amit nem szeretnénk. Általában pedig olyan dolgok történnek, melyeket nem akarunk és ez feszültségeket hoz létre bennünk. Azok a dolgok pedig, amiket szeretnénk, nem történnek meg, akadályokba ütközünk és újra feszültté válunk, s elkezdünk csomókat kötni bensőnkben. Egész életünkön át, folyamatosan történnek olyan dolgok, amiket nem szeretnénk, azok viszont, amiket szeretnénk, vagy megtörténnek vagy nem, s ez a folyamatos reakció, a csomók, a gordiuszi csomók folyamatos létrehozása önmagunkban a teljes szellemi és fizikai rendszerünket feszültté teszi és negativitásokkal tölti meg. Az élet szenvedéssé válik.

Az egyik mód a probléma megoldására, hogy úgy alakítjuk a dolgokat, hogy semmi olyan ne történjen az életünkben, amit nem szeretnénk, ugyanakkor minden pontosan úgy történjen, ahogy elképzeljük. Ehhez vagy ki kell fejlesztenünk magunkban egy ilyen képességet, vagy valaki más kell, hogy rendelkezzen ezzel az erővel, aki bármikor a segítségünkre siet, amikor szükségünk van rá, hogy megvalósuljanak az elérendő céljaink. De ez nem lehetséges.

Nincs a világon senki, akinek kívánságai mindig beteljesednek, akinek életében minden úgy történik, ahogyan szeretné, anélkül, hogy bármi nem kívánt dolog történjen vele. Folyamatosan olyan dolgok történnek, amelyek ellentétben állnak akaratunkkal és vágyainkkal.

Hogy érhetjük el mégis, hogy ne reagáljunk vakon, amikor olyan dolgok történnek velünk, amiket nem szeretnénk? Hogy kerülhetjük el a feszültséget? Hogyan maradhatunk békében és harmóniában?

Indiában és más országokban is bölcs és szent emberek tanulmányozták ezt a problémát - az emberi szenvedés problémáját - és találtak rá megoldást. Amikor bármi nemkívánatos dolog történik és mi ezekre reagálunk, haragot, félelmet vagy negativitást hozva létre önmagunkban, akkor amint lehetséges tereljük el a figyelmünket valami másra. Például álljunk fel, igyunk egy pohár vizet, és mialatt iszunk azt tapasztaljuk majd, hogy a harag nem növekszik tovább, sőt megszabadulunk tőle. Egy másik megoldás, ha elkezdünk számolni: egy, kettő, három, négy, vagy pedig elkezdünk ismételni egy szót, kifejezést vagy mantrát. Még könnyebb lesz, ha egy istenség vagy szent ember nevét használjuk, akiben hiszünk. Tudatunk ezáltal eltereljük és bizonyos fokig megszabadulunk a negativitástól és a haragtól.

Ez a megoldás sokat segített; valóban muködött. Ma is muködik. Gyakorlásával a tudat megszabadul az idegességtől. Valójában ez a megoldás azonban csak tudatos szinten muködik. Azáltal, hogy eltereljük a figyelmünket valami másra, a negativitásokat elnyomjuk a tudatalattiba és ezen a szinten ugyanazt a szennyeződést hozzuk létre, sőt tovább növeljük azt. A felszínen béke és harmónia van, de a tudat mélyén az elnyomott negativitás szunnyadó vulkánját hozzuk létre, amely időnként heves kitörésekkel jön a felszínre.

A belső igazság más keresői még tovább mentek a kutatásban. A tudat és a test valóságának megtapasztalásával felismerték önmagukban, hogy a figyelem elterelése a probléma elől való megfutamodás. A menekülés nem megoldás; szembe kell néznünk a problémával. Amikor egy negativitás jelenik meg a tudatunkban, csupán szemléljük azt, nézzünk szembe vele! Amint bármilyen tudati szennyeződést elkezdünk vizsgálni, veszíteni kezd az erejéből. Lassan elsorvad és gyökerestől kipusztul. Ez egy jó megoldás arra, hogy mindkét szélsőséget, az elnyomást és a szabadjára engedést egyaránt elkerüljük. Amikor a negativitás a tudatalattiba kerül és nem szabadulunk meg tőle, hanem engedjük, hogy tetteinkben és beszédünkben megnyilvánuljon csak további problémákat okoz majd számunkra. Csupán azzal, hogy figyelünk, a tudati szennyeződés szertefoszlik; sikerül gyökerestől elpusztítani ezt a negativitást, így tudatunk megszabadul ettől a konkrét szennyeződéstől.

Ez csodálatosan hangzik, de vajon tényleg muködik-e a gyakorlatban? Amikor a harag felbukkan, olyan gyorsan felülkerekedik rajtunk, hogy észre sem vesszük. Majd a harag hatása alatt olyan dolgokat teszünk, melyek ártanak nekünk és másoknak egyaránt. Később, amikor a harag elmúlik megbánva tettünket elnézést kérünk ettől vagy attól a személytől vagy istentől: sajnálom, hibáztam. Kérlek bocsáss meg. Legközelebb, egy hasonló szituációban viszont ugyanígy reagálunk. A sok megbánás azonban egyáltalán nem segít. A probléma az, hogy nem vagyunk tudatában, amikor a szennyeződési folyamat elkezdődik. Mélyről, a tudatalatti szintjéről indul, s mire eléri a tudatos szintet olyan erőre tesz szert, hogy felülkerekedik rajtunk. Ekkor már nem vagyunk képesek csupán szemlélni.

Segítségül egy személyi titkárt kellene alkalmaznunk, hogy bármikor, ha jön a harag, figyelmeztessen: uram, most figyeljen! Kezdődik a harag! S mivel nem tudjuk, hogy pontosan mikor jön a harag, három személyi titkárt kell felvennünk, akik három muszakban, 24 órán át dolgoznak; sőt négyet, hogy a szabadnapokat is ki tudják venni.

Tegyük fel, hogy ezt megtehetjük és jön a harag. A titkárunk azonnal szól: ó uram, itt a harag! Az első dolgunk az lesz, hogy odasózunk neki és őt hibáztatjuk: te bolond, azt gondolod azért fizetlek, hogy kioktass engem? Annyira áthat bennünket a harag, hogy semmilyen jó tanács nem segít.

Tegyük fel, hogy a bölcsesség kerekedik felül és nem sózunk oda neki. Helyette azt mondjuk: köszönöm szépen. Most ugye le kell ülnöm és figyelni a haragot. Lehetséges ez? Amint behunyjuk a szemünket és elkezdjük szemlélni a haragot, azonnal a harag tárgya jelenik meg a tudatunkban, a személy vagy az incidens, ami miatt dühösek lettünk. Ekkor viszont nem a haragot vizsgáljuk, hanem valójában a külső érzelmi ingereket figyeljük. Ez csak tovább fokozza haragunkat. Ez nem megoldás. Nagyon nehéz bármilyen absztrakt negativitás, érzelem vizsgálata az azokat létrehozó külső tényezőktől elkülönítve.

Mégis van, aki elérte a végső igazságot, a teljes megvilágosodásban megtalálta a valódi megoldást. Felfedezte, hogy amikor bármilyen szennyeződés jelenik meg a tudatban, ezzel párhuzamosan két dolog történik a fizikai szinten.

Az egyik az, hogy légzésünk elveszíti normál ritmusát. Erősebben kezdünk lélegezni, amikor negativitás jelenik meg tudatunkban. Ezt mi is könnyen megfigyelhetjük. Ugyanakkor a finomabb szinten egy bizonyos fajta biokémiai reakció kezdődik, testi érzések jelennek meg. Minden tudati szennyeződés létrehoz valamilyen testi érzést testünk valamelyik részén.

Ez egy gyakorlati megoldás. Egy átlag-ember nem képes absztrakt tudati szennyeződéseket, absztrakt félelmet, haragot, vagy szenvedélyt megfigyelni.


Megfelelő képzéssel és gyakorlattal viszont nagyon könnyu a légzés és a testünkben tapasztalt érzékelések figyelése, ugyanis mindkettő közvetlenül kapcsolódik a tudati szennyeződésekhez. A légzés és az érzések két módon is segítségünkre vannak. Először is ők lesznek a személyi titkáraink. Amint a szennyeződés felbukkan a tudatban, légzésünk szabálytalan lesz és jelzi nekünk: Figyelj, most valami rossz történik! A légzést nem tudjuk megütni; el kell, hogy fogadjam a figyelmeztetést. Hasonlóan az érzékelések is azt mutatják, valami rossz történik. El kell, hogy fogadjuk. S miután megkaptuk a figyelmeztetést, el kezdjük figyelni a légzést és a testi érzéseket, s hamarosan észrevesszük, hogy a szennyeződés eltávozott.

Ez a test-tudat jelenség olyan, mint egy érem két oldala. Az egyik oldalán azok a gondolatok és érzelmek vannak, amelyek a tudatban megjelennek, a másik oldalán pedig a légzés és a testben megjelenő érzékelések találhatók. Bármilyen gondolat vagy érzelem, legyen az tudatos vagy tudattalan, bármilyen tudati szennyeződés azonnal megnyilvánul a légzésünkben és az érzékelésünkben. Így a légzést és az érzéseket figyelve közvetlenül a tudati szennyeződést vizsgáljuk. Így ahelyett, hogy elfutnánk a probléma elől, szembenézünk a realitással, annak teljes valóságában. Majd azt tapasztaljuk, hogy a szennyeződés veszít erejéből; nem képes már felülkerekedni rajtunk, mint korábban. Ha kitartóan figyelünk, a szennyeződés előbb-utóbb eltunik, békések és boldogok leszünk.

Ily módon az ön-vizsgálat technikájával a valóság két aspektusa tárul fel előttünk: a külső és a belső. Korábban mindig nyitott szemmel jártunk, de hiányzott a belső igazság. Mindig kívül kerestük szenvedésünk okát. Mindig mást hibáztattunk és megpróbáltuk megváltoztatni a külső világot. Figyelmen kívül hagyva a belső valóságot, nem érthettük meg, hogy a szenvedés oka belül van, a saját vak reakcióinkban.

Nehéz felismerni egy absztrakt negativitást, amikor megjelenik. De most, hogy megismertük, látjuk az érem másik oldalát: tudatában lehetünk a légzésünknek és annak is, hogy mi történik a bensőnkben. Legyen az a légzés vagy egy bizonyos testi érzés, megtanuljuk, hogyan szemléljük azokat, anélkül, hogy elveszítenénk tudatunk kiegyensúlyozottságát.

Ezzel megakadályozzuk, hogy szenvedésünk megsokszorozódjon. Helyette engedjük, hogy a szennyeződés felszínre jöjjön, majd megsemmisüljön.

Minél többet gyakoroljuk ezt a technikát, annál inkább felismerjük, hogy milyen gyorsan képesek vagyunk megszabadulni a negativitásoktól. Tudatunk fokozatosan megszabadul a szennyeződésektől, kitisztul. A tiszta tudat pedig mindig tele van szeretettel, önkéntes szeretettel mindenki iránt; tele odaadással mások gyengeségei és szenvedései iránt; örömmel mások sikeréért és boldogságáért; tele semlegességgel bármilyen helyzetben.

Amikor valaki eljut erre a szintre, akkor a teljes életvitele változni kezd. Többé már nem lehetséges, hogy olyat mondjon vagy cselekedjen, ami mások békéjét és boldogságát zavarja. Ehelyett a kiegyensúlyozott tudat nemcsak önmagában válik békéssé, hanem másokat is segít azzá lenni. Az ilyen ember körüli légkört a béke és harmónia járja át, és ez hatással lesz más emberekre is.

Azáltal, hogy elsajátítjuk, hogyan maradjunk kiegyensúlyozottak mindennel szemben, amit bensőnkben tapasztalunk, képesek leszünk semlegesek maradni mindennel szemben, amivel külső helyzetekben találkozunk. De ezt a semlegességet nem úgy kell értenünk, hogy elmenekülünk a világ problémái elől, vagy érzéketlenné válunk velük szemben. Egy Vipassana meditációt gyakorló sokkal érzékenyebbé válik mások szenvedésére, és a tőle telhető legjobbat teszi, hogy segítsen enyhíteni szenvedését – minden ingerültségtől mentesen, szeretettel, odaadással és semlegességgel teli tudattal. Elsajátítja a szent semlegességet – hogyan segítsen másokat tökéletes elkötelezettséggel, odaadással, miközben fenntartja tudata kiegyensúlyozottságát. Ily módon fenntartja önmaga békéjét és boldogságát, miközben azon munkálkodik, hogy másokat is békéssé és boldoggá tegyen.

Ez az, amit Buddha tanított: az élet muvészete. ő soha nem hozott létre és nem is tanított semmilyen vallást és izmust. Soha nem kérte a követőit, hogy folytassanak valamiféle szertartást vagy rituálét, vak vagy üres formalitásokat. Ehelyett azt tanította, hogy csak szemléljük a világot úgy, ahogy van, szemléljük a belső valóságot. Tudatlanságunknak köszönhetően viszont reagálunk a dolgokra, mely káros ránk és másokra nézve egyaránt. Miután felébred bennünk a bölcsesség, mely lehetővé teszi számunkra, hogy úgy szemléljük a dolgokat, ahogy azok valójában vannak, akkor képesek leszünk kitörni a vak reakciók börtönéből. A vak reakciók rabságából megszabadulva képesek leszünk a valódi cselekvésre, olyan cselekvésre, melyet egy kiegyensúlyozott és nyugodt tudat vezérel. Egy olyan tudat, amely látja és érti az igazságot. Az ilyen cselekvés csak pozitív, kreatív, magunkat és másokat segítő lehet.

Mégis mit kell tennünk “az ismerd meg önmagad” megvalósításához, melyet minden bölcs ember tanácsolt. Az embernek nem csak intellektuális szinten kell megismernie önmagát, nem csupán az elmélet szintjén. Nem pusztán arról van szó, hogy megismerjük önmagunkat a hit és érzelmek szintjén, egyszeruen elfogadva, amit hallottunk vagy olvastunk. Az ilyen tudás nem elegendő. Az igazságot a valóság szintjén kell megismernünk. Közvetlenül kell megtapasztalnunk ezen test-tudat jelenség valóságát. Kizárólag ez lesz segítségünkre abban, hogy megszabaduljunk a szennyeződésektől és a szenvedéstől.

A belső valóság ily módon történő közvetlen megtapasztalását, az önvizsgálat ezen technikáját hívjuk Vipassana meditációnak. Buddha idejében az ősi indiai nyelven a passana szó jelentése “nyitott szemmel nézni és látni” volt. Ezzel szemben a Vipassana azt jelenti, hogy úgy szemléljük a dolgokat, ahogy azok valójában vannak, nem pedig amilyennek látszanak. A számunkra érzékelhető igazságban kell elmélyednünk mindaddig, amíg el nem jutunk a tudati és testi felépítésünk végső igazságához. Amikor valaki ezt megtapasztalja, akkor nem reagál már többé vakon, nem hoz létre újabb szennyeződéseket. Természetesen a régen lerakódott szennyeződésektől is fokozatosan megtisztulunk. Megszabadulunk a szenvedéstől és boldogok leszünk.

A Vipassana tanfolyamon adott képzés három lépcsőből áll. Az első, hogy tartózkodnunk kell minden olyan cselekvéstől, a fizikai szinten és a beszéd szintjén egyaránt, amely mások békéjét és harmóniáját zavarja. Nem szabadulhatunk meg a tudati szennyeződésektől, amíg olyan dolgokat cselekszünk a test és beszéd szintjén, melyek megsokszorozzák ezeket a szennyeződéseket. Ezért a gyakorlás elengedhetetlen első lépése egy erkölcsi kódex betartása. Az ember vállalja, hogy nem öl, nem lop, nem követ el helytelen szexuális magatartást, nem hazudik és nem használ intoxikáns anyagokat. Ezektől a cselekedetektől való tartózkodással elősegítjük tudatunk lecsendesítését.

A következő lépés egy bizonyos fokú uralom megszerzése a féktelen tudat felett azáltal, hogy egy konkrét dologra összpontosítunk, mégpedig a légzésre. Próbáljuk figyelmünket minél hosszabb időn keresztül légzésünkre összpontosítani. Ez nem egy légző-gyakorlat, mellyel légzésünket szabályozzuk, hanem úgy figyeljük meg légzésünket, ahogyan az éppen történik: ahogyan belélegzünk, majd kilélegzünk. Ily módon tovább csendesítjük a tudatunkat, hogy az megszabaduljon a heves negativitások hatalmából. Ezzel párhuzamosan a tudatunkat koncentrálttá és élessé tesszük, képessé a belső valóság szemlélésére.

Ez a két első lépés, a morális élet és a tudat kontrollja önmagukban is nagyon szükségesek és hasznosak, ugyanakkor ön-elfojtáshoz vezetnek, amennyiben nem tesszük meg a harmadik lépést: a tudat megtisztítását a szennyeződésektől a saját természetünkben való elmélyedés útján. Ez valójában a Vipassana: megtapasztalni a belső igazságot a folyamatosan változó test-tudat jelenségek szisztematikus és higgadt figyelése útján, melyek a bensőnkben megjelenő érzékelésekben nyilvánulnak meg.

Ez Buddha tanításainak csúcspontja: ön-tisztítás ön-vizsgálat útján.

Ez bárki által gyakorolható. A betegség nem szektariánus, ezért a gyógymód sem lehet az: egyetemesnek kell lennie. Mindenki szembesül a szenvedés problémájával. Amikor valaki szenved a haragtól, az nem buddhista harag, hindu harag vagy keresztény harag. A harag az harag. Amikor pedig valaki a harag következtében ideges lesz az nem keresztény, hindu, vagy buddhista idegesség. A betegség egyetemes. A gyógyír is az kell, hogy legyen.

A Vipassana egy ilyen gyógyír. Senki sem fog ellentmondani egy olyan erkölcsi kódexnek, amely tiszteletben tartja mások békéjét és harmóniáját. Senki sem vonhatja kétségbe azt, hogy a tudat fölött ellenőrzést kell szereznünk. Senki sem kételkedhet abban sem, hogy el kell mélyednünk saját valóságunkban, miáltal képesek leszünk megszabadulni a tudat negativitásaitól. Ez egy univerzális út, nem egy vallásos kultusz, nem dogma és nem vak hit.

A dolgok figyelése úgy, ahogy azok valójában vannak, valamint a belső igazság szemlélése vezet el minket saját magunk tapasztalati szinten történő tényleges megismeréséhez. A gyakorlás során pedig elkezdünk megszabadulni a szenvedéstől és a szennyeződésektől. A durva, külső, látható igazságtól haladunk a tudat és test végső igazsága felé. Majd ezen is túllépve megtapasztaljuk a tudaton és testen, időn és téren, valamint a kondicionált tér viszonylagosságán túli igazságot: minden szennyeződéstől, minden mocsoktól, minden szenvedéstől való megszabadulás igazságát. Mindegy, hogy milyen nevet adunk ennek a végső igazságnak, ez a végső cél mindenki számára.

Tapasztalja meg mindenki ezt a végső igazságot! Szabaduljon meg minden ember a szennyeződésektől és minden szenvedéstől!

Tapasztalja meg mindenki az igaz boldogságot, az igaz békét és az igaz harmóniát!

----------------------------------------

A Vipassana tanfolyamok szabályzata


Váljék ez a meditáció a lehető legnagyobb hasznára mindenkinek. Az alábbi tájékoztatót őszinte jókívánságokkal adjuk azért, hogy sikeresek legyenek a gyakorlásban: kérjük, olvassák el figyelmesen, mielőtt jelentkeznek a tanfolyamra.


Bevezetés a technikába

A Vipassana India egyik legősibb meditációs technikája, mely hosszú időn át elveszett volt az emberiség számára, míg több mint 2500 évvel ezelőtt Gotama, a Buddha újra felfedezte azt. A Vipassana jelentése: úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak: ez a tudat-tisztítás önvizsgálat útján megvalósuló módszere. Tudatunk összpontosításához az első lépés, amit gyakorolnunk kell, a légzésünk figyelése. Majd az összpontosított tudat segítségével testünk és tudatunk változó természetét szemléljük és megtapasztaljuk a múlandóság, a szenvedés és az ego-nélküliség univerzális igazságát. Az igazság közvetlen megtapasztalás útján történő felismerése maga a tisztulási folyamat. Az egész ösvény (Dhamma) az univerzális problémákra való univerzális gyógyír és semmi köze sincs egyetlen szervezett valláshoz és szektához sem. Ezért bárki szabadon gyakorolhatja ezt a módszert, bármikor, bárhol anélkül, hogy összeütközésbe kerülne bármilyen fajjal, közösséggel, vagy vallással, s a módszer mindenki számára ugyanazt az eredményt hozza.

 

Mit nem jelent a Vipassana:

A Vipassana nem egy vak hitre alapozott szertartás vagy rituálé
A Vipassana nem egy intellektuális vagy filozófiai tevékenység
A Vipassana nem gyógykúra, nem üdülés, s nem társas összejövetelekre szolgáló esemény
A Vipassana nem menekülés a mindennapi élet megpróbáltatásai és nehézségei elől.


Mit jelent a Vipassana:

A Vipassana egy szenvedésektől megszabadító módszer
A Vipassana az élet művészete, mely képessé tesz arra, hogy pozitív dolgokat cselekedjünk a közösség javára
A Vipassana a tudat-tisztítás módszere, mely segít a mindennapi élet feszültségeit és problémáit nyugodt, kiegyensúlyozott módon megoldani.

A Vipassana célja a legmagasabb szellemi értékek megvalósítása: a teljes megszabadulás és a tökéletes megvilágosodás elérése. A Vipassana célja sohasem csupán egy adott fizikai betegség gyógyítása, bár a tudat tisztulásának melléktermékeként számos pszichoszomatikus betegség meggyógyul. Valójában a Vipassana a boldogtalanság három okát semmisíti meg: a sóvárgást, az elutasítást és a tudatlanságot. Folyamatos gyakorlással elérjük, hogy a meditáció feloldja a mindennapi életünk során felhalmozódott feszültségeket, és megsemmisíti azokat a gócokat, melyeket a kellemes és kellemtelen helyzetekre történő kiegyensúlyozatlan, rögzült szokásaink szerinti reakcióinkkal hoztunk létre.

Bár a Vipassanát, mint módszert Buddha fejlesztette ki, gyakorlása nem korlátozott csupán a buddhistákra. Egyáltalán nincs szó áttérítésről - a technika arra az egyszeru alapra épül, hogy valamennyi embernek ugyanaz a problémája, s egy olyan módszer, amely ezeket a problémákat fel tudja számolni, a világon bárhol alkalmazható. Különböző vallási felekezetu emberek tapasztalták már meg a Vipassana jótékony hatásait anélkül, hogy összeütközésbe kerültek volna hitvallásuk gyakorlásával.

 

Meditáció és önfegyelem

Tudatunk önmegfigyelés útján történő tisztítási folyamata egyáltalán nem könnyu feladat - keményen meg kell érte dolgozni. Csak saját erőfeszítéseink útján juthatunk el belső felismeréseinkhez- senki más nem teheti meg ezt helyettünk. Ezért a meditáció csak azok számára válik hasznossá, akik komolyan hajlandóak gyakorolni, s betartják a megadott szabályokat, melyek valójában saját érdeküket és védelmüket szolgálják. A szabályok és előírások betartása a meditációs gyakorlat szerves részét képezi.

Tíz nap kétségkívül rövid idő arra, hogy behatoljunk a tudatalatti legmélyebb rétegeibe, s elsajátítsuk a mélyen gyökerező negativitások eltávolításának módszerét. Az elvonultságban történő folyamatos gyakorlás a módszer sikerének kulcsa. A szabályokat és előírásokat ezen gyakorlati szempontok alapján alakították ki. A szabályok nem a tanítók vagy a szervezők érdekeit szolgálják, s nem a hagyományokhoz történő merev ragaszkodást, se nem valamilyen szervezett vallásban való vak hit negatív megnyilvánulásait jelentik, hanem sok ezer meditáló hosszú évek során szerzett tapasztalatain alapulnak ezek a szabályok, melyek racionálisak és tudományosak is egyben. A szabályok betartása kedvező légkört teremt a meditáció gyakorlásához, míg a szabályok megsértése rontja azt.

A résztvevőknek a tanfolyam végéig maradniuk kell. A további szabályokat is meg kell ismerniük, és el kell fogadniuk. Csak azok jelentkezzenek a tanfolyamra, akik őszintén és lelkiismeretesen képesek betartani az előírt szabályokat. Azok, akik nincsenek felkészülve arra, hogy határozott erőfeszítést tegyenek ennek érdekében, csak saját idejüket pazarolják, s emellett zavarni fogják azokat, akik komolyan szeretnének gyakorolni. A jelentkezőknek tudniuk kell azt is, hogy nem tanácsos, sőt káros a szabályok szigorúsága hivatkozva a tanfolyam befejezése előtt távozni. Hasonlóképpen nagyon sajnálatos lenne az is, ha valaki ismételt figyelmeztetések ellenére sem követné a szabályokat, és ezért távoznia kellene.

 

A viselkedési kódex

A gyakorlás alapja a sila – az erkölcsös életvitel. A sila teremti meg az alapot a samadhi kifejlesztéséhez - a tudat koncentrációjához; míg a tudati folyamatok tisztítása a panna segítségével - a belső valóságba való betekintés bölcsességével valósítható meg.
A szabályok

A Vipassana tanfolyam valamennyi résztvevőjének szigorúan be kell tartania az alábbi öt szabályt a tanfolyam teljes ideje alatt:

1. Tartózkodás bármilyen élőlény elpusztításától
2. Tartózkodás a lopástól
3. Tartózkodás mindenfajta szexuális tevékenységtől
4. Tartózkodás a hazugságtól
5. Tartózkodás mindenfajta egészségre káros anyag fogyasztásától (beleértve a drogokat, cigarettát, alkoholt, gyógyszert, kávét)

A végzett tanítványok számára (vagyis azok számára, akik elvégeztek egy tíznapos tanfolyamot S.N. Goenkával vagy segédtanítóival) további három szabály betartása kötelező a tanfolyam ideje alatt:

6. Tartózkodás az étkezéstől déli 12 óra után
7. Tartózkodás az érzéki örömök gyakorlásától és a testi dekorációktól
8. Tartózkodás a magas, puha ágyak használatától

 

A technika és a tanító elfogadása

A tanfolyam ideje alatt a hallgatóknak el kell fogadniuk a tanítók utasításait és irányítását - a szabályokat be kell tartaniuk, és pontosan úgy kell meditálniuk, ahogy a tanító kéri, anélkül, hogy az utasítások bármelyikét figyelmen kívül hagynák, vagy bármit is hozzá tennének ahhoz. Csak a bizalmon alapuló hozzáállással képes bárki is szorgalmasan és gondosan gyakorolni. Ezt saját belátás és megértés útján kell a résztvevőknek elfogadniuk, és nem kényszerből vagy vak engedelmességből. A bizalom a tanítóban és a technikában alapvető feltétele meditációnk eredményességének.
Más technikák, szertartások és istentiszteletek

A tanfolyam ideje alatt alapvető fontosságú szabály, hogy az ima, istentisztelet vagy vallási ceremóniák bármilyen formáját - füstölők égetése, rózsafüzér olvasása, mantrázás, ének, tánc, böjt, stb. - a résztvevők teljes egészében függesszék fel. Bármilyen másfajta meditációs és gyógyító technika alkalmazását átmenetileg szintén szüneteltetni kell. Ez nem azt jelenti, hogy más módszereket vagy technikákat kritizálnánk, hanem csupán azt, hogy szeretnénk a Vipassana technika teljes tisztaságában történő tényleges kipróbálását mindenki számára lehetővé tenni.

Kiemelten felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy más technikák gyakorlása a Vipassana mellett nem csak, hogy helytelen, de veszélyes is lehet. A múltban volt rá eset, hogy a tanító ismételt figyelmeztetései ellenére egyes hallgatók szándékosan tovább folytatták egy másik technikához kapcsolódó szertartás gyakorolását, s ezzel saját maguknak ártottak. Bármilyen kétség vagy félreértés merüljön is fel, a tanító segítségével azok minden esetben tisztázhatók.

 

Kérdések a tanítóhoz

A meditációra vonatkozó problémákkal és kérdésekkel csak a tanítókhoz forduljanak azok tisztázása érdekében. 12 és 13 óra között lehetőség van egyéni interjúkra a tanítóval. Este 9 és 9.30 között is tehetnek fel kérdéseket, nyilvánosan a meditációs teremben.

Az interjú és a kérdések kizárólag azt a célt szolgálják, hogy tisztázzák a technikára vonatkozó gyakorlati problémákat. Ezen alkalmakat ne úgy tekintsék, mint filozófiai értekezésre vagy szellemi vitákra szolgáló lehetőséget. A Vipassana meditáció egyedülállósága csak a gyakorlati alkalmazás során ismerhető fel, ezért a hallgatók a tanfolyam ideje alatt kizárólag erre a feladatra kell, hogy összpontosítsanak.

 

Nemes Csend

Minden résztvevőnek be kell tartania a Nemes Csend szabályát a tanfolyam elejétől az utolsó teljes nap reggeléig. A Nemes Csend a test, a beszéd és a tudat teljes csendjét jelenti. A többi résztvevővel való mindenfajta kommunikáció, így a testbeszéd, jelbeszéd, írásos üzenetek, stb. szintén tilos.

A résztvevők ugyanakkor beszélhetnek a tanítóval, amikor szükségesnek látják és beszélhetnek a szervezőkkel az étkezéssel, szállással, vagy egészségügyi problémáikkal kapcsolatosan. De ezeket az érintkezéseket is a minimális szinten kell tartani. A résztvevőknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egymástól elkülönített gyakorolásra.

 

(Házas)párok

A tanfolyam ideje alatt fenn kell tartani a férfiak és nők teljes elkülönítését. Párok, akár házas akár nem, nem léphetnek egymással semmiféle kapcsolatba. Ugyanez érvényes barátokra, más családtagokra, stb.
Fizikai érintkezés

Fontos, hogy a tanfolyam ideje alatt sem az azonos, sem a különnemű résztvevők fizikailag ne érintkezzenek egymással.

 

Jóga és testgyakorlatok

Bár a jóga és testgyakorlatok összeegyeztethetők a Vipassanával, a tanfolyam ideje alatt ezek gyakorlását fel kell függeszteni, mivel megfelelő, elkülönített területek nem állnak rendelkezésre erre a célra a tanfolyam területén. A kocogás sem megengedett. A hallgatók a pihenő időszakokban viszont sétálhatnak a kijelölt területeken.

 

Vallási tárgyak, rózsafüzérek, kristályok, talizmánok, stb.

Ilyen tárgyakat nem szabad a tanfolyam területére behozni. Ha valaki mégis véletlenül magával hozna ilyen tárgyakat, a tanfolyam idejére le kell adnia megőrzésre a szervezőknek.

 

Egészséget károsító anyagok, gyógyszer és kábítószer

Sem gyógyszer, sem drog, sem alkohol, vagy bármilyen más egészségre ártalmas anyag nem hozható be a tanfolyam területére. Ez vonatkozik nyugtató és altatószerekre is. Azok, akik orvosi rendelvényre szednek bármiféle gyógyszert, folytassák azok szedését, de jelezniük kell azt a tanítónak. Dohánytermékek A hallgatóság egészsége és jó közérzete érdekében a dohányzás, dohánylevél rágása vagy tubákolás nem engedélyezett a tanfolyamon.

 

Étkezés

Lehetetlen, hogy valamennyi meditáló speciális étkezési igényét és elvárását kielégítsük. A hallgatókat ezért tisztelettel kérjük, fogadják el az egyszeru vegetáriánus étrendet. A tanfolyam vezetése igyekszik egy kiegyensúlyozott és egészséges menüt biztosítani, mely a meditációhoz megfelel. Ha egészségügyi okokból bárkinek speciális diétára van szüksége, azt a jelentkezési lap leadásakor jelezze.

 

Öltözködés

Az öltözék legyen egyszerű, szolid és kényelmes. Szuk, áttetsző, kivágott vagy feltűnő ruházat (mint sortok, rövid szoknyák, harisnyanadrág és lábszárvédő, ujjatlan vagy feszes felsőrészek) nem viselhetők. Napozás és hiányos öltözék viselése nem engedélyezett. Ez azért fontos, hogy másokat a legkevésbé se zavarjanak.
Mosás és tisztálkodás

Mosógépek és szárítók nem állnak rendelkezésre, ezért a résztvevők elegendő mennyiségu ruházatot kell, hogy magukkal hozzanak. Kisebb ruhadarabok viszont kézzel moshatók. Mosásra és tisztálkodásra a szünetekben van lehetőség, a meditációs órák alatt ezek nem engedélyezettek.
Külső kapcsolatok

A résztvevőknek a kurzus teljes ideje alatt a tanfolyam területén kell maradniuk. Csak akkor mehetnek el, ha a tanítótól engedélyt kapnak rá. A külvilággal való kommunikáció a tanfolyam vége előtt nem lehetséges. Ide értendő a levelezés, telefonálás, vagy látogatók fogadása. Váratlan esemény esetén rokon vagy ismerős felveheti a kapcsolatot a szervezőkkel.

 

Zenehallgatás, olvasás és írás

Hangszerek, rádió, stb. használata nem engedélyezett. Olvasnivalót és írószereket ne hozzanak a tanfolyamra. Nem szabad, hogy a résztvevők figyelmüket jegyzetek készítésével tereljék el. Az olvasás és írás tilalma nyomatékosítja e meditációs módszer kizárólagos gyakorlati jellegét.
Magnetofonok és kamerák

Ezek az eszközök nem használhatók, csak a tanító kifejezett engedélyével.

 

A tanfolyam finanszírozása

A tiszta Vipassana hagyománya szerint a tanfolyamok kizárólag adományokon alapulnak. Adományokat csak a régi tanítványoktól fogadunk el, azoktól, akik legalább egy tanfolyamot elvégeztek S. N. Goenkával vagy segédtanítóival.

Ily módon a tanfolyamokat azok támogatják, akik saját maguk ismerték fel a módszer előnyeit. Ezen előnyök másokkal való megosztásának szándékával, mindenki saját lehetőségei és akarata szerint nyújthat adományt. Azok, akik első ízben végezték el a tanfolyamot, adományt nyújthatnak a tanfolyam végén, vagy bármikor azt követően.

Ezen adományok képezik az e tradícióban szervezett tanfolyamok finanszírozásának egyetlen forrását szerte a világon. Nincs vagyonos alapítvány vagy személy a támogatók között. Sem a tanítók sem a szervezők nem kapnak semmiféle juttatást szolgáltatásaikért. Ily módon a Vipassana terjesztése a cél tisztaságával valósul meg, mindenféle üzlettől mentesen. Legyen az adomány sok vagy kevés, mások segítésének kívánságával adjuk: “Korábbi résztvevők nagylelku támogatásából finanszírozták az általam elvégzett tanfolyamot; most én szeretnék hozzájárulni a jövendő tanfolyamok költségeihez azért, hogy mások javát is szolgálhassa e technika.”

 

Összefoglalás

Az alapelvek és szabályok szellemiségét megvilágítva, azok az alábbiak szerint összegezhetők:

Fordítson nagy figyelmet arra, hogy másokat ne zavarjon. Ugyanakkor ne törődjön mások zavaró viselkedésével. Előfordulhat, hogy egy résztvevő nem érti meg a gyakorlati célját egy vagy több szabály alkalmazásának. Ekkor ahelyett, hogy a negativitásnak és kétségeknek teret engedne, kérjen azonnali tisztázást a tanítótól.

Csak fegyelmezett hozzáállással és maximális erőfeszítéssel ragadhatják meg a résztvevők e technika lényegét és tapasztalhatják meg annak jótékony hatásait. A tanfolyam ideje alatt a hangsúly az elvégzendő feladaton van. Az aranyszabály az, hogy úgy meditáljon, mintha egyedül lenne, befelé fordított tudattal, figyelmen kívül hagyva bármilyen felmerülő kellemetlenséget, vagy zavaró tényezőt. Végül a résztvevők vegyék figyelembe, hogy a Vipassana technikában történő előrehaladásuk kizárólag saját pozitív tulajdonságaiktól, személyes fejlődésüktől és az alábbi öt tényezőtől függ: határozott erőfeszítés, bizalom, nyitottság, egészség és bölcsesség.

A fenti információ járuljon hozzá ahhoz, hogy maximális előnyökre tegyenek szert a meditációs tanfolyam révén. Boldogok vagyunk, hogy ezúton segíthetjük önöket, és kívánjuk, hogy a Vipassana gyakorlása révén nyerjenek békét és harmóniát.

 

Napirend

04:00 Reggeli ébresztő gong
04:30 - 06:30 Meditáljon a szobájában vagy a meditációs teremben
06:30 - 08:00 Reggeli és pihenő
08:00 - 09:00 CSOPORTOS MEDITÁCIÓ A TEREMBEN
09:00 - 11:00 Meditáljon a teremben vagy a szobájában, a segédtanár instrukciói szerint
11:00 - 12:00 Ebéd
12:00 - 13:00 Pihenő
13:00 - 14:30 Meditáljon a szobájában vagy a meditációs teremben
14:30 - 15:30 CSOPORTOS MEDITÁCIÓ A TEREMBEN
15:30 - 17:00 Meditáljon a teremben vagy a szobájában, a segédtanító instrukciói szerint
17:00 - 18:00 Tea szünet
18:00 - 19:00 CSOPORTOS MEDITÁCIÓ A TEREMBEN
19:00 - 20:15 ELőADÁS A MEDITÁCIÓS TEREMBEN
előadás után 21:00-ig CSOPORTOS MEDITÁCIÓ A TEREMBEN
21:00 Térjen nyugovóra
21:00 - 21:30 A meditációs teremben kérdéseket lehet feltenni a segédtanárnak
22:00 Villanyoltás


--------------------------------------------------------------------------------

Vipassana könyv


Megjelent magyar nyelven Az élet művészete c. könyv, amely az S.N. Goenka által tanított vipassana meditációt ismerteti részleteiben.

A könyvből a technika leírása ismerhető meg, a tényleges meditációs gyakorlatot egy tíz napos kurzuson lehet elsajátítani.

A könyv kapható a könyvesboltokban, vagy megrendelhető Ujlaki Ildi-től. Tel: 06-30-248-4151

 

A Vipassana könyv tartalomjegyzéke:

Előszó 9

A szerző előszava 10

Bevezetés 15
Uszológia 21

I. Fejezet
A keresés 23
Kérdések és válaszok 30
Az ösvényen haladva 34

II. Fejezet
A kiindulópont 37
Az anyag 37
a Tudat 38
Kérdések és válaszok 42
A Buddha és a tudós 46

III. Fejezet
A közvetlen ok 48
A Kamma 48
A háromféle cselekedet 50
A szenvedés oka 51
Kérdések és válaszok 53
Mag és gyümölcs 57

IV. Fejezet
A probléma gyökere 59
A szenvedés meghatározása 59
a Ragaszkodás 60
A függő keletkezés:
az ok és okozat láncolata 62
A szenvedésből kivezeto út 66
az egymást követo létek áramlása 67
Kérdések és válaszok 69
A kavicsok és a vaj 73


V. Fejezet
Az erkölcsös élet elsajátítása 76
Az erkölcs gyakorlásának jelentősége 77
A helyes beszéd 79
A helyes cselekvés 79
A szabályok 80
A helyes életmód 81
A síla gyakorlása a vipasszaná
meditációs tanfolyamon 83
Kérdések és válaszok 84
Az orvos receptje 91

VI. Fejezet
Az összpontosítás elsajátítása 93
A helyes erofeszítés 94
a helyes tudatosság 97
A helyes összpontosítás 100
Kérdések és válaszok 103
A görbe puding 109

VII. Fejezet
A bölcsesség elsajátítása 111
A helyes gondolat 115
A helyes megértés 115
a vipasszaná-bhávaná 118
mulandóság, éntelenség és szenvedés 123
a Semlegesség 124
A megszabaduláshoz vezeto út 125
Kérdések és válaszok 129
A két gyuru 133

VIII. Fejezet
Tudatosság és semlegesség 135
múltbeli reakcióink készlete 136
régi rögzült szokásaink eltávolítása 139
Kérdések és válaszok 143
A Buddha és a remete 150

IX. Fejezet
A cél 153
A végső igazság feltárása 153
A megszabadulás megtapasztalása 158
A valódi boldogság 161
Kérdések és válaszok 164
Az olajjal töltött üveg 169

X. Fejezet
Az élet művészete 170
Kérdések és válaszok 177
Ütött az óra 180


Függelék
A védaná jelentosége
a Buddha tanításában 187
A Védaná bemutatása
a Szuttákban 196

Páli szavak jegyzéke 200

Jegyzetek 207

 

A könyv a meditációs technika bemutatása mellett számos történettel, és S. N. Goenka által, a feltett kérdésekre adott válaszokkal mutatja be, mindeki számára érthetően, hogy mit jelent az élet művészete. Idézet a könyvben található interjúból:

 

Kérdések és válaszok - szemelvény a könyvből

KÉRDÉS: Gyakran beszél a Buddháról. Ez azt jelenti, hogy a buddhizmust tanítja?
S. N. GOENKA: Nem foglalkozom "izmusokkal". Én a Dhammát tanítom - ez az, amit a Buddha is tanított. A Buddha sem tanított sem "izmust", sem szektariánus elméleteket. Az, amit tanított, bármilyen háttérrel rendelkező ember hasznára válik: az élet művészetét tanította. A tudatlanság kárt okoz, míg a bölcsesség minden embernek jót tesz. Tehát a technikát bárki gyakorolhatja és megtapasztalhatja az eredményeket. A keresztény jó keresztény lesz, a zsidó jó zsidó, a muszlim jó muszlim, a hindu jó hindu, míg a buddhista jó buddhista lesz. Mindenkinek jó emberré kell válnia; enélkül senkiből sem lehet jó keresztény, jó zsidó, jó muszlim, jó hindu vagy jó buddhista. A legfontosabb kérdés az, hogyan válhat valaki jó emberré.

KÉRDÉS: Ennek a technikának az elsajátítása nem jelenti-e a tudat szabályozását, még ha pozitív formában valósul is meg?
Épp ellenkezőleg, ez a rögzült szokások lebontásának a folyamata. Nem építünk újabb dolgokat a tudatra - így az önmagától eltávolítja a nemkívánatos tulajdonságokat, s csak a helyes, pozitív vonások maradnak. A negatív gondolatok és érzések felszámolásával megjelenik a pozitívak - ez a tiszta tudat alapvető természete.

De egy idő után az, ahogy egy meghatározott testhelyzetben ülünk és irányítjuk figyelmünket, mégis egyfajta szabályozásnak tűnik.
Ha ezt úgy végezzük, mint egy játékot, vagy egy mechanikus szertartást, akkor valóban szabályozzuk a tudatunkat. Ez esetben nem a megfelelő módon használjuk a Vipassanát. A helyes alkalmazás azt jelenti, hogy mi magunk válunk képessé az igazság közvetlen megtapasztalására. Ebből a tapasztalatból pedig kifejlődik a természetes megértés, amely minden korábbi rögzült szokást megsemmisít.

Nem önző dolog-e hátat fordítani a világnak és egész nap ülni és meditálni?
Valóban önző dolog lenne, ha ez lenne maga az eredmény. A meditáció azonban csupán egy eszköz, az eredmény pedig, a tiszta tudat megteremtése, egyáltalán nem nevezhető önzőnek. Amikor testünk beteg, kórházba megyünk, hogy meggyógyítsák. Nem töltjük ott egész életünket, csak annyi ideig maradunk, amíg visszanyerjük egészségünket, s utána egészségesen élünk. Ehhez hasonlóan a meditációs központba is azért megyünk, hogy megteremtsük tudatunk egészségét, melyet azután mindennapi életünkben használunk saját magunk és mások javára.

Az, hogy boldogok és békések maradunk, amikor mások szenvedéseivel találkozunk, nem puszta közönyösség?
Az, hogy érzékenyek vagyunk mások szenvedésére, nem jelenti azt, nekünk is szomorúnak kell lennünk. Ehelyett nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kell maradnunk, hogy cselekedeteinkkel enyhíteni tudjuk az ő szenvedéseiket. Ha mi magunk is elszomorodunk, azzal csak növeljük a boldogtalanságot magunk körül, s ezzel se magunknak, se másoknak nem leszünk segítségére.

Miért nem élhetünk békében?
Mert hiányzik a bölcsesség. A bölcsesség nélküli élet csak káprázat, mely nyugtalan, szenvedéssel teli állapot. Elsődleges feladatunk az, hogy egészséges, harmonikus életet éljünk, mely magunknak és másoknak is jó. Ehhez az önvizsgálat, az igazság vizsgálatának képességét szükséges megtanulnunk.

Miért szükséges egy tíznapos tanfolyam elvégzése a technika elsajátításához?
Ha hosszabb időre tudnánk jönni, az még jobb lenne! De minimum tíz nap szükséges ahhoz, hogy a technika alapjait megismerhessük.

Miért kell tíz napon át a tanfolyam helyszínén maradni?
Azért, mert műtétet hajtunk végre a tudatunkon. Az operációt pedig kórházban, steril műtőben szükséges elvégezni. A tanfolyam helyszínén képesek vagyunk a műtétet minden külső zavaró tényezőtől mentesen végrehajtani. A tanfolyam végével a műtét befejeződik, s mi készek leszünk arra, hogy a világ dolgaival szembenézzünk.

Gyógyítja-e testünket ez a technika?
Igen, de ez másodrendű, ez csupán melléktermék. Sok pszichoszomatikus betegség természetes módon megszűnik, amikor a tudati feszültségek feloldódnak. Amikor a tudat nyugodt és tiszta lesz, ezek maguktól megsemmisülnek. De ha a fizikai betegség megszüntetése a célunk, ahelyett, hogy a tudat tisztításával foglalkoznánk, akkor egyiket sem érjük el. Az a tapasztalatom, hogy aki azzal a céllal vesz részt egy tanfolyamon, hogy valamilyen betegségből kigyógyuljon, az egész tanfolyam alatt csak a betegségére figyel: "Jobban vagyok ma? Nem, nem vagyok jobban… Javult valamit? Nem, nem javult!" Ezzel a teljes tíz napot elfecsérli. Ám amennyiben a szándékunk csupán a tudat tisztítása, akkor a meditációnak köszönhetően sok betegségtől megszabadulhatunk.

Ön szerint mi az élet célja?
Az élet célja az, hogy megszabaduljunk a szenvedéstől. Az embernek megvan az a csodálatos képessége, hogy eljusson bensője mélyére, szemlélje a valóságot, és megszabaduljon a szenvedéstől. Ha nem használjuk ezt a képességünket, akkor elfecséreljük az életünket. Használjuk hát arra, hogy igazán egészséges és boldog életet éljünk.

Beszélt arról, amikor a negatív érzések hatalmába kerül az ember. Mi a véleménye arról, amikor a pozitív érzések, például a szeretet hatalmába kerülünk?
Amit pozitív gondolatok és érzések jellemzik a tudat valódi természetét. Amikor tudatunk mentes a rögzült reakcióktól, akkor mindig tele van szeretettel - tiszta szeretettel, s mi békések és boldogok vagyunk. Ha megszabadulunk a negatív érzéseinktől, akkor csak atisztaság marad. Hassa át a világot ez a tisztaság, ez a szeretet!

--------------------------------------------

Forrás: http://www.dhamma.hu/tiki-index.php

Nemzetközi honlap: http://www.dhamma.org/

S. N. Goenka művei angolul: http://www.vri.dhamma.org/archives/index.html