Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

A Mai Lamu pagoda története
(burmai legenda)

Élt egyszer egy sűrű dzsungel közepén, ahol még tigrisek, oroszlánok és más vadállatok éltek s ahol a folyóban még krokodilok lakoztak, egy nagyon öreg szent életű remete. Olyan jóságos és ártalmatlan lélek volt, hogy békességben élt a lefélelmetesebb vadállatokkal együtt, anélkül, hogy bántódása esett volna. Egy szép tavaszi napon a remete az erdőben szedegetett gyökereket, gyümölcsöket, amikor egy lamu gyümölcsfán, amelynek olyanok a gyümölcsei, mint a nagy, édes krumplik, egy különösen szép nagy gyümölcsöt pillantott meg. Óvatosan leszedte és tarisznyája tetejére tette. Otthon, azaz a nagy faodúban amelyben élt, óvatosan kirakta a gyümölcsöket. Néhány nappal később a szép, nagy gyümölcsből egy gyönyörű pici lány született. A remete nagyon jól tudta, hogy ilyen módon csak nagyon ártatlan tündéri lények születhetnek, olyan tiszták és ártatlanok, hogy csak gyümölcsben, növényben vagy virágban kelhetnek életre.
A remete úgy gondolta, a kisleányt egy isten küldte, vagy jóakaratú szellemek, azért, hogy segítségére legyen öreg napjaira. Elnevezte a kislányt Lamu lánykának, arról a gyümölcsről, amelyből származott.
A kislány nagyon szorgalmas, hűséges, jó leánya lett az öreg remetének. Ő járt gyümölcsöt szedni, gyökereket, vizet hozott, fát gyűjtött a főzéshez és mindenben segítette az öreg remetét.
Úgy történt, hogy Lamu kislánynak nagyobb küldetése volt, mint csak az öreg remetéről való gondoskodás. Egy napon Thagyarmin, az égi istenek királya lenézett az égből és meglátta az öreg remetét meg a kicsi Lamu lányt. Tudta, hogy az a feladat vár rá, hogy segítségével a Lamu kislány fiút szüljön, aki majd a Dagon királyság alapítója lesz és a buddhista tanok elterjesztésének szenteli életét.
Thagyarmin egy fiatal ember képét vette fel (természetesen egy csinos fiatalemberét), és vándornak öltözve közeledett a remetelak felé, mind az öreg remete, mind Lamu kislány megkedvelték a szolgálatkész, kedves fiatalembert és az öreg remete beleegyezett, hogy a fiatalok összeházasodjanak és szeretetben éljenek, dolgozzanak együtt.
A fiatal pár együttléte nem tartott sokáig, mert Thagyarminnak vissza kellett térnie az égiek közé. Egy napon eltűnt és soha többé nem tért vissza. A felesége várt rá egy darabig, aztán bánatában sorvadni kezdett. Thagyarmin az égből a segítségére sietett és megbízta hűséges szolgáját, hogy locsoljon szentelt vizet a nagybeteg asszonyra. A hűséges szolga galamb képében repült az erdőbe, a remetelak fölé. Ahogy azonban gazdája szerelmét megközelítette, egy sas támadta meg őt, aki nem volt más, mint Thagyarmin király féltékeny felesége.
Néhány csepp víz a tengerbe hullott, de a galamküldönc meg tudta menteni a legnagyobb részét és Mai Lamu fejére permetezte. Ezzel sikerült is életre keltenie, és nemsokára megszületett a fia is. Thagyarmin az égből gondoskodott a fiáról, akit Ukkalapának hívtak és aki értelemben és testben nagyon szépen növekedett és akinek égi apja bölcs tanítókat küldött, hogy tanítsák meg mindarra, ami egy ország kormányzásához szükséges.
A bölcs tanítók segítségével Ukkapala megvetette az alapját egy királyságnak, amit Dagonnak neveztek el, és amely erős virágzó állammá fejlődött az uralkodása alatt és amelyet ma Rangoonnak hívnak, és a mai Burma fővárosa.
Maróczy Magda: A Távol-Kelet varázsa Népmesék, legendák, történetek 73. old.

A mai éjszakát vonaton töltöttük, méghozzá milyen vonaton!... Mikor megláttuk a vonat ablakait, majdnem bepisiltünk a nevetéstől, ugyanis az ablakok, olyan magasságban voltak, hogy le kellett guggolnunk ahhoz, hogy kinézhessünk rajta. Jó, hogy a burmaiak kicsi emberek, de ez még nekik is botrányosan alacsony, jó ha 50 cm-re van a földtől! Hogy gondolták ezt a vonat tervezői, elvégre Burmában vagyunk, s nem a liliputiak országában! Matyi mesélte később, hogy tudomása szerint Indiában is ilyenek a vonatok, tehát nyilván azoktól vették át ezt a lehetetlen ötletet. Mi jártunk Nándival Indiában, de egyetlenegyszer nem utaztunk vonattal, így nem tűnt fel.) Márpedig, mese nincs, ha ki akarunk nézni az ablakon, térdelnünk, vagy guggolnunk kell, ez az egyetlen megoldás! Kár, hogy nem örökítettük meg videón a jelenetet, amikor utastársaimmal az ablakból nézzük az elsuhanó tájat, valamennyien guggoló pozícióban. A vonatnak egyébként több furcsasága is van. Hálókocsival utaztunk s az emeletes ágyra nem vitt fel semmiféle létra vagy kötélhágcsó, csupán két - először hamutálnak nézett - kis fémdarabka állt ki a falból, arra kellett fellépni és egy hatalmas svunggal fellendülni a felső ágyra. Gergő roppant udvariasan, korunkra tekintettel, nekünk kétágyas kupét biztosított. Matyi, - idősebb lévén, - azonnal elfoglalta az alsó ágyat. Meghonosodva a kupéban a kalandos utazás örömére, ittunk védőitalt és meghívtuk szomszédainkat is egy koccintásra. Ezután került volna sor a lefekvésre. Először, - whiskyből kifolyólag - még négynek láttam a fellépő fémlapokat, de egyiket sem találtam el a lábammal, aztán láttam, hogy mindössze kettő, és egyre reménytelenebbül próbálkoztam. Hiába vettem lendületet, irdatlan fenekem, mint ólomsúly húzott lefelé. Sem a karomban, sem a hasizmaimban nem volt annyi erő, hogy leküzdjem a gravitációt, illetve a fenekem súlyát. Kétségbeesetten toporogtam a tenyérnyi fémlemezkén, új, meg új fogásmódokat próbálva, persze sikertelenül. Elmentem szaktanácsadásra Annamáriához, aki szintén emeleti lakó volt. Játszi könnyedséggel pattant föl az ágyra és sehogy sem értette, hogy ez nekem miért okoz problémát. Újult erővel próbálkoztam. Matyi lelkesen biztatott, - persze szeretett volna már lefeküdni! Én is álmos voltam és mikor láttam, mennyire reménytelen a helyzetem, elmentem segítséget kérni. A hálókocsi kalauz két másik fiatalemberrel beszélgetett. Kézzel-lábbal, ékes magyar nyelven próbáltam a lelkére hatni. Aztán eszembe jutott a nemzetközi segítséghívás jele az S-O-S! Nem értette. Tanácstalanul nézett rám, teljesen együgyű arccal. Tá - ti-ti - tá - morzéztam rendületlenül, mind hangosabban, hátha süket. Nem értette, de egyre furcsább tekintettel nézett. Persze, hiszen nem távírász, meg aztán, amit egy parti őrség értene, miért értené egy hálókocsikalauz?! Help - jutott hirtelen eszembe az alkalmas szó, ezután helpeztem egy sort, de láttam ezt is hiába, ez a burmai csak burmaiul tud, én meg éppen azt, nem! Végül nem sokat tekertóriáztam, megfogtam a grabancát és húztam magam után. A két másik fiatalember, - ki tudja mitől félve, - kíváncsian követte. Elérve a fülkénket kezdtem elmutogatni a problémát. Nehéz felfogású lévén még most sem értette, de határozottan barátságos volt a hozzámállása. Jöjjenek a helyzetgyakorlatok. Látva ügyetlen próbálkozásaimat, végre, kapisgálta már mi bajom. Aztán váratlanul megértette és se szó se beszéd, megmarkolta a fenekem és tolt felfelé. A másik két ember tétlenül szemlélve a kalauz erőfeszítéseit, állt és röhögött. Matyi is! Gigászi erőfeszítéssel, de végre feljutottam a helyemre. Az egyik fiatalember széles jókedvében búcsúzásul belecsípett a fenekembe. Meglepetésemben majdnem visszagurultam. Jaj csak azt ne! Felhőtlen boldogságom rövid ideig tartott, mert eszembe jutott, hogy nekem éjszaka általában ki kell mennem a WC-re, márpedig innen nincs leút! Most mi lesz velem?! Fent menjek ki, vagy esetleg az ablakon ki, ha úgy adódik?! S egyáltalán,.hogy lehet innen lejutni, kell, hogy legyen valami megoldás! Már a gondolat felmerülésekor kivert a víz, s éreztem, máris pisilhetnékem van! S különben is, nemcsak a lejutás lesz a probléma, hanem az ajtón sem tudok kijutni. Nincs ugyanis rajta zár, és erre azt találtuk ki a Matyival, hogy a biztonság érdekében hozzákötözzük a legnehezebb kofferhoz az ajtó madzagját, hogy ezzel megnehezítsük a besurranó tolvajok dolgát. Akkor még ragyogó ötletnek tűnt, s nem gondoltunk arra, hogy a saját dolgunkat is megnehezítjük, ha netántán ki szeretnénk menni. Próbáltam aludni, nem ment, iszonyú hideg volt s az ajándékul kapott könnyű nyári takaró annyi volt, mint halottnak a csók. Cudarul fáztam. Még a pulóverem is lent maradt a földszinten, Matyi már aludt. Próbáltam elterelni a figyelmemet a fázásról, s az egyre sürgetőbbé váló pisilési ingerről, és gondolatelterelésként elkezdtem verseket szavalni. A fél éjszaka telt el így, de mikor Tatjána levelével is végeztem, már tudtam, hogy tarthatatlan a helyzet. Érdekes módon a lefelé jövet egész jól ment. Keresztbe tett lábakkal, időnkénti riszákkal, de kibogoztam a zsinórokat, s kibóklásztam a WC-re, keresztül bukdácsolva egy rakás folyosón alvó emberen, egyik-másiknak a kezére vagy fülére lépve. De kijutottam! Megkönnyebbülve lépkedtem visszafelé az alattam heverő kezeken és füleken, de a fülkébe érve szembesültem az alapproblémával, hogy nem tudok felmászni - hiába, csodák nincsenek, - féléjszakás izgalmas kaland után, sikerült visszajutnom a kezdeti állapothoz. Próbáltam észrevétlenül meghúzni magam a lenti ágy sarkában, és ülve elaludni. Micsoda egy éjszaka! Matyi hirtelen felébredve sóhajtozni kezdett, hogy neki így elzsibbad és begörcsöl a lába. Mit csináljak, hová menjek, - töprengtem kétségbeesetten, s végül egy dühös, mindenre elszánt lendülettel, feljutottam. Magam sem mertem elhinni, hogy sikerült. Persze a pulóvert, lent hagytam, így a sok problémából egy maradt, a fázás, de ez elég volt ahhoz, hogy ne tudjak aludni. Mondhatom rettenetesen éreztem magam, s alig vártam, hogy rámvirradjon.

November 24.
E lidérces éjszaka után bágyadtan, álmosan, karikás szemekkel
néztem a mellettünk elsuhanó tájat. A monszun nyomai még látszanak. Hatalmas pocsolyák követik egymást. Néha egy-egy pálmakunyhókból álló falu mellett zakatolunk el. A sínek mellett maszatos félmeztelen kölykök integetnek, árujukat kínálják, vagy cukrot kérnek. Azt hiszem borzasztó nagy itt a nyomor, bár korántsem lehet olyan csupacsontváz gyerekeket látni, mint amilyeneket Indiában láttam. Azért úgy látszik ennivalóra még a legszegényebbeknek is telik.

Szuzu reggelre "kifestődött". Mindkét orcáján négyzetalakú, sáfrányszínű kencefice. Ez mi - kérdeztük kíváncsian, mire megmagyarázta. Ez a thanaka paszta, ami jót tesz a bőrnek. (Mindenesetre elég ronda!)

A szállodában épp csak lepakoltunk, letusoltunk s máris indultunk városnézésre. Mostanában a szállodákat inkább a csomagjainktól való megszabadulásra használjuk s némi tisztálkodásra, de semmiképpen nem alvásra. Igaz, elvileg alhattunk a vonaton, persze ez rám nem vonatkozott

Az utcán érdekes jelenségre lettünk figyelmesek. Először azt hittük valami autós felvonulásnak vagyunk tanúi, de aztán kiderült, hogy a feldíszített kocsikon a szerzetesek számára visznek mindenféle összegyűjtött hasznos tárgyat Volt itt lavór, seprű, különböző edények, élelmiszer s mindenféle kacat. Állítólag többször van ilyen gyűjtés, hiszen a szerzeteseknek nem csak élelemre, háztartási eszközökre is szükségük van, ahhoz, hogy élni tudjanak a kolostoraikban.

Mandalay neve a mandala szóból származik és földrajzi helyzetet jelent, ugyanis a birodalom középpontjában van. Másik helyi elnevezése: Drágakőhalom.

Az első látnivalónk az aranypagoda volt. Az alábbi legenda maradt fenn történetéről.

Buddha kedvenc tanítványával Anundával ezen a dombon tartózkodott, amikor találkoztak egy óriással. Az óriás kérte, hogy következő életében rendes emberként születhessen újjá. Buddha ekkor rámutatott a lent elterülő mezőre és azt mondta, hogy 2400 év múlva, itt egy palota fog épülni és abban a palotában lesz az óriás uralkodó. Ennek a legendának köszönhető, hogy úgy tartották a király az óriásnak az inkarnációja. 1857-ben költözött a király erre helyszínre és építette fel új palotáját.

Az a különleges ebben az aranypagodában, hogy tradicionális fafaragású palota. Eredetileg a nagypalota is ilyen volt, csak leégett és akkor már nem fából csinálták újra. Teakfából készült az egész és arany borította. Ez már kívül teljesen lekopott, de bent az oszlopokon még látszik az eredeti aranyborítás. Az oroszlános trónszék emelvényen áll, s körben faragások vannak ún. "dzsátaka" történetek (kanonizált buddhista irodalom Kb. 500 ilyen történet van), melyek Buddha korábbi életeiről szólnak. Több mint a fele állatokról szól és valami erkölcsi tanítás van benne. Itt kb. 10 ilyen dzsátaka van. Itt látható Nando király, aki l857-ben alapította Mandalayt, ez pedig az utolsó király, akinek a szocializmus kitörésekor Indiába kellett száműzetésbe mennie l985-ben. A háború során ez az egyetlen épület menekült meg a tűzvésztől....
A trón mellett jobbra látható egy nyúl, balra egy páva. A nyúl a holdat szimbolizálja, a páva a napot. A holdnak az a neve szanszkritul, hogy nyúl jelű és a burmaiak szerint a holdon látható foltok, nyulat ábrázolnak. A bejáratnál ez a két táncoló alak, két lokanátha, azaz világőr. Ez is szanszkrit ill. páli eredetű szó, a loka a világot jelenti, a nátha meg az őrt. Ezekhez is fűződik egy legenda. Egyszer egy elefánt és oroszlán vívott élet-halál harcot egymással. Egyszer csak meglátták a lokanáthákat, amint táncfigurákat gyakoroltak. A két állat annyira elcsodálkozott, hogy abbahagyták a harcot. A két védelmezőt a királyi méltóság jelképeként használják.
További legendák is fűződnek hozzájuk. A mahájána buddhizmusban úgy tartják, hogy ezek a lokanáthák eljövendő buddhák és hogy a mostani hierarchiában a mostani buddhák és az eljövendő buddhák között állnak és ők igazgatják, hogy ki kerül a mennyországba és ki a pokolba. A tibetiek nagyon nagy becsben tartják őket, szerintük a dalai láma is lokanátha volt valamikor. A déli buddhizmusban a himajánában csak őrző figurák és a királyi méltóságot jelképezik, de nagyon tisztelik őket. .
Itt látható egy háromdimenziós garuda madár, egy félisten, aki repülni is és földön járni is tud. A buddhista kozmológiának különböző figuráit látjuk, de láthatunk itt natokat is, ezek, mint tudjuk, a buddhizmus előtti animista vallás szellemei voltak, melyek a buddhizmus elterjedésével beépültek ebbe a vallásba. Itt látható a tankerék (a dharmacsatra), mely Buddha tanítását jelképezi. A lótusz itt is szimbólum, csak úgy, mint Indiában, a tisztaságot jelképezi, hiszen a lótusz a mocsárból emelkedik ki.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Hát ez a pagoda hatásos antree volt a pagodák világába! Sok szépet láttam már, de ez talán az egyik legszebb látnivaló volt életemben. Fából készült s egész külső fala tele van szebbnél-szebb faragásokkal. Természetesen mindegyiknek van valami története, illetve jelentése. Sajnos a szobrok közül sokat elloptak, ezeket az idők folyamán pótolták. Természetesen meg lehet különböztetni a régit az újtól, hiszen a színük más. Az eredetiek vörösre voltak festve. Az újak is gyönyörűek! Most sajnáltam csak igazán, hogy nincs kamerám, nagyon élveztem volna a videózást. Különösen az egyik szobrocska tetszett nagyon. (Legszívesebben elemeltem s hazavittem volna! No lám, a példa úgy látszik ragadós! Persze ez csak egy kósza gondolat volt, azt hiszem soha nem volnék képes ilyen barbárságra!) Hihetetlenül finom a szobrocska kidolgozása, egy öregembert ábrázol, akinek arcán megszámlálhatatlanul sok ránc mesél kemény életéről, nyomorúságáról, az ajkak íve egyszerre bölcs és keserű, arckifejezése tükrözi az öregség, minden gyötrelmét és belenyugvást a változtathatatlanba, a "már nem kellek senkinek", fájdalmas megtapasztalását. Ez a szobrocska talán azért lepett meg, s lett számomra különleges értékű, mert az eddig látott arcok, beleértve a Buddhákat és az őt körülvevő közönséges halandók arcvonásait, kivétel nélkül tükrözték a buddhizmus életfilozófiáját. Az arcok között vannak mosolygósak, kevésbé mosolygósak, komolyak, szemlélődőek, de egyben valamennyien közösek, sugározzák a nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, bölcsességet. S most ez az öregember.........Ez a kopott kis öregember, vette magának a bátorságot, s megmutatta, itt is van keserűség, itt is van fájdalom. Elöntött iránta a szánalom, s végigcirógattam szemeimmel kedves kis alakját. Többször is visszatértem hozzá s megkértem Matyit, videózza le, legalább videófelvételen vihessem magammal haza.

Ez után elmentünk a pagoda szomszédságában levő nem túl régi "papszentelőbe". Hatalmas oszlopos csarnok, nem tett rám különösebb benyomást, talán csak a mennyezet kiképzését találtam szépnek, viszont találkoztam az első "discós Buddhával". Elől ül trónján, tanító kéztartással és a feje körül vadul villódzó fények demonstrálják, hogy a modern világ a Buddhákat sem kíméli! Már attól féltem táncra is perdül, s vonaglani kezd a fényeffektusok közepette, s még azon sem csodálkoztam volna, ha a papszentelő mellett felfedezek egy MacDonaldsot is a felszentelt szerzetesek részére, szerencsére ez még nincs (legalább is egyelőre!) Meddig ki tudja?!

Innen a királyi palotába mentünk.

Az utolsó uralkodót 1979-ben koronázták királlyá, apja halála után két nappal, akkor 2o éves volt, felesége meg 19. Hatalmi harcok voltak az utódlásért, a 49 testvér között sok akadt, aki igényt tartott a trónra. Nem volt könnyű dolog elkezdeni az uralkodást.
A királyi pagodáknál 7 szint után jön a tető, a vallási pagodáknál 8 szint után. A király a legnagyobbrészt az üvegpalotában tartózkodott, itt különböző események zajlottak, szerzetesavatás és a család tanácskozóhelyeként funkcionált. Az itteni trónt hattyútronnak, (hanszának) nevezik, ide be sem jöhettek a miniszterek, illetve tanácsosok, ide csak a családtagok jöhettek be, akik viszont elég sokan voltak. Az elűzött királynak már külföldön született gyereke, de fiú csak angolul beszél, nem is tud burmaiul, és külföldön él. Más királyi családoknak élnek leszármazottjai itt Burmában például, Shan tartományban.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Bosszankodtam egy sort, mert a pompás aranykupolás épületeken, melyeknek minden cm2-nyi területe gyönyörű, ocsmány ronda fehér "szocreál" stílusú kutyaól-szerű bódék "díszlenek", állítólag őrtornyok, a palota védelmében. Hát lehet, hogy őrizni kell ezeket az értékeket, de hogy ez csak ilyen ronda módon lehetséges, azt nem tudom elhinni. Sok pazar dolgot láttunk, de nekem a bordó hengeralakú torony tetszett legjobban, legalább is építészeti megoldása. Fentről csodás kilátás nyílik a tájra és az egész palotavárosra.

Mai programunk méltó befejezése volt a naplemente megtekintése. A nap már dolgavégezetten lefekvéshez készülődött. A kilátó teraszon, rajtunk kívül, megszámlálhatatlanul sok japán turista is arra várt, hogy lemenjen a nap. Már régebben megfigyeltem, hogy a japánok megszállott napkelte és lemente nézők. Erre talán az determinálja őket, hogy ők "a Felkelő nap országa". Ezt még meg is érteném, azt már kevésbé, hogy ezt csak úgy tudják elképzelni, ha magukat valamilyen módon belefényképezik a képbe. Mintha a nap nem tudna nélkülük se felkelni, se lemenni. Mániákusan odaállnak előtérnek, (háttérnek nem tudnak!), így a napnak csak másodlagos szerep jut, de elengedhetetlenül fontos szerep. Egyébként a japán turistacsoporttól mentsen meg az Isten. Ha utunkba kerülnek, ijedten menekülünk, mert akkor biztos, hogy meg kell várnunk, míg egyenként beállnak a műemlék elé vagy mellé, hogy sorba-fényképeszkedjenek. Jézusom, de utálom ezt a narcisztikus vonást bennük! Most is elözönlötték a kilátóteraszt s izgatottan várták, mikor kezdhetik a fényképezést. A türelmetlenebbje már előbb elkezdte, abban a reményben, hogy a nap, ha lassan is, de halad előre pályáján s előbb-utóbb lemegy. A nap, mintha csak bosszantani akarná őket, elég lassan, szép komótosan, látszólag meg-megállva, haladt előre pályáján. Ahogy néztem az egyre vörösebbé váló napkorongot, egyszerre megértettem, miért voltak és vannak napimádók, s egyes népeknél miért emelkedett isteni rangra, és miért örvend még ma is a világ minden táján ilyen tiszteletnek. Mi európaiak sem tudjuk kivonni magunkat bűvölete alól. Emlékszem, amikor pár éve volt a napfogyatkozás, hány ezren bámulták füstös üvegen keresztül eltűnését és szinte eufórikus volt a hangulat, mikor végre újból megjelent az égen. Talán ez érthető is, hiszen a nap mindent jelent, fényt, meleget, életet. Állandóságot és mozgást, időt és időtlenséget. Ha nem volna, mi sem lennénk! Örök függőséget jelent, de ez a függőség, egyúttal biztonság is. Jó, hogy vagy NAP! Mindez öntudatlanul fogalmazódott meg bennem, ahogy ott álltam a korlátnál s bámultam a látóhatárt. Megérintett a pillanat varázsa és egyetemessége. Teljesen mindegy, hogy Burmában nézem, vagy Afrikában, a Fujiamán, vagy a Balaton mellett, esetleg az Annapurna hegylánc egyik csúcsán. Csak a körítés más, a lényeg mindenütt és mindenkor ugyanaz. A pillanat áhítata ismétlődik, és mégis mindig új, más gondolatokat indukál. Most is eljött a várt és mégis váratlan pillanat. A vörös korong előbb teljes nagyságában búcsúzott, majd feleződött s végül teljesen eltűnt az ég alján. Önkéntelenül is a költő szavai jutottak eszembe: "mintha áldozónak nyújt ajkára az áldozópap hűvös ostyát, lement a nap!" Szótlanul mentünk a buszhoz, a csendet egyikünk sem törte meg.

November 25.
Szövőüzemmel kezdtük a napot.

Az uralkodó osztály ruházatához selyemanyagokat használt, a köznép pedig pamutot, A szövési minta, amit a bengáli öböl partjáról származó emberek használtak a hullámos minta volt, ami a tenger hullámaira emlékeztetett, az elmúlt évszázad során változott a minta és most már itt a belső területeken, különböző geometrikus formákat használnak. A férfi ruhákat, azaz szoknyát, már géppel szövik a női ruhákat és az esküvői ruhát még mindig kézzel. Van szövőiskola is, ahol tanulják a szövést, ez az intézmény egyetemi státuszt élvez.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Fantasztikusan ügyesek ezek a szövőnők. Hihetetlen sok színnel dolgoznak, és ami a legérdekesebb, hogy ők csak a visszáját látják a szövésüknek, csak ha tükröt tesznek a munkájuk alá, akkor látják a mintát. Az egyik szövőnő mellett kisgyereket láttunk. Kérdeztük Szuzut, hogy milyen Burmában az óvodai helyzet, van-e egyáltalán szervezett gyerekmegőrző. Szuzu mondta, hogy van óvoda, de az anyák jobb szeretik maguk mellett tudni a gyereküket s inkább magukkal viszik "dolgozni".

A szövőüzem után megnéztük Amarapurát (a halhatatlanság városát) és az itt épült kolostort, illetve kolostorvárost.

A buddhizmusnak több ága van, az északi buddhizmus (mahájána), legelterjedtebb Tibetben, Közép-Ázsiában, Kínában, Japánban, Mongóliában és a déli buddhizmus, (hinajána), mely Burmában, Ceylonban, Thaiföldön, Laoszban honos. Ez egy letisztultabb, tisztább, eredetibb buddhizmus, itt nincsenek istenek, nincsenek bodhiszattvák, ez egy sokkal puritánabb vallási irányzat a buddhizmuson belül. Burma egy hagyományőrző buddhista ország, például ezt az is mutatja, hogy az 50-es években itt volt .az V. buddhista zsinat. Az első buddhista zsinat a Buddha halála után volt, ahol megbeszélték, hogy Buddha tanításait hogyan terjesszék tovább. Burma nagyon fontos a déli buddhizmus szempontjából, tehát nagyon jól őrzik a hagyományokat. Egy fiúgyerek kétszer az életében kolostorba kell vonuljon, egyszer 6 és l4 éves korában, legalább 10 napot kell eltöltenie a kolostorban, ekkor hivatalosan is noviciussá avatják, ez egy fejleborotválásból áll és fel kell vennie az avatáshoz egy hercegi ruhát, hiszen Sziddhártha is herceg volt, mielőtt buddhista lett. Aztán 20 éves korában ismét el kell töltenie 10 napot kolostorban. A szerzetesség választható hivatás, aki már gyerek korától itt lakik, az itt is jár iskolába. Itt tanulnak és egész életüket, itt élik le. A szerzeteseknek nem lehet magánvagyonuk, illetve a kolostoroknak sem lehet vagyonuk, ellentétben, pl. a tibeti buddhizmussal, ahol fel lehet halmozni vagyont éppúgy, mint élelmet. Itt minden reggel ki kell menni alamizsnás csészével, és a falusiak, és városiak adnak nekik ételt. Pénzt sem tarthatnak maguknál, ezek elég szigorú szabályok, nem szegik meg őket. Napirendjükről nagyjából annyit kell tudni, hogy kb. 4 órakor van ébresztő, ez után meditáció, majd elmennek koldulni, az az étel, amit összegyűjtenek, azt főzik meg és eszik reggelire és ebédre. 12 óra után már nem szabad enniük. Este kb. 9 órakor fekszenek le. Ezeknek a szabályoknak több oka is van, a túlzott étkezés egyrészt nehezíti a vallásos életet, másrészt a vacsorázás nem is egészséges. Szabadidejükben a páli kánonok szövegét tanulmányozzák. Ezeket a kánonokat másképp, tripitakának azaz hármas kosárnak is hívják. Eredetileg szóbeli hagyomány volt, de később lejegyezték. A ruhájuk is ezt a puritán tradíciót folytatja, Buddha ideje óta szokás, hogy csak kidobott ruhát lehet hordani. A rongyokat összegyűjtik kimossák és megvarrják. Buddha tanácsolta annakidején, hogy egyszínű legyen a ruha és nem rikító színű, ezért választották ezt a bordó színt. Magántulajdona nem lehet egy szerzetesnek az alábbiakon kívül:

csuhája,
alamizsnás edénye,
tűje és cérnája,
vízszűrő berendezése,
borotvája,
legyezője
papucsa, vagy saruja.

Háromféle szerzetestípus van, a fehérruhás, aki még nem novícius, három-öt hónapot marad itt, a novíciusok, akikből majd 6-7 év után avatott szerzetes válik. Az egész magasrangú szerzeteseknek már nem kell kimennie koldulni. Akik itt civilek dolgoznak, főznek, azok semmi fizetséget nem kapnak. Itt van buddhista egyetem is, kb. 800-1000 tanuló van. Az egyetemet 1945-ben alakították, azóta fejlődött ekkorává. A buddhizmus egyébként Indiából került Burmába, Asóka király uralkodása alatt, ő küldött követeket, de Ceylonból is - egyik legerősebb buddhista állam - is jöttek követek. téríteni.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Roppant hangulatos ez a kolostorváros. Láttunk, szerzeteseket, meditálás közben, láttuk a konyhájukat, láttuk, milyen darabokból varrják össze ruhájukat, láttuk, a koldulásból hazatérőket, láttuk az ebédlőjüket, láttuk hol, és hogyan tisztálkodnak. Mi azért, érezvén, hogy ez mennyire az intim szférába tartozik, épp csak kívülről vettük kamerára a fürdőt, de bizony sajnos voltak olyan idegen turisták, akik szemérmetlenül meglesték a mosakodásukat is. Óh, hogy utálom én ezeket az embereket! Csak azért, hogy legyen egy jó képük, amit mutogathatnak, képesek legyenek ilyen tapintatlanságra!

Ezután járművet váltottunk, s kompra szállva mentünk át az Irravaddyn, Avaba (más néven Invába), majd a kompot szekérre váltva, haladtunk tovább. A poros rossz úton, rozoga, ám díszesen kicsicsázott szekéren zötykölődtünk, (közben majd kijött a peislim). Hát kéjutazásnak nem volt nevezhető! Egy jó volt benne, nem tartott soká, s mindenképp megérte, mert ismét egy szép pagodát és kolostort láttunk, amely szintén fából készült és csodálatos.

Tahijo király építette teakfából 1853-ban. Miután megépíttette, a helybeli szerzeteseknek adományozta. 267 teakfa oszlop tartja ezt az egész kolostort, és mindegyik egy darabból áll. A teakfán kívül tégla és cement segítségével építették a főfalakat. A teakfaoszlopok tetejére kőelemeket helyeztek, hogy védje a fát az eső elől. A külső kerítést sárkányok díszítik és garudamadár.
A királynak volt egy kívánságdoboza, ebbe beledobhatták a kívánságaikat az emberek, és aztán a király eldöntötte, hogy teljesítik-e a kívánságokat.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Csakúgy, mint a aranypagoda, ez is lenyűgözően szép. Külső falán ennek is vannak fafaragások, talán nem annyi, mint az aranypagodáén, de a belseje legalább olyan szép. Szemünk nem is igazán tudta, mit csodáljon, a táncoslábú lokanáthákat, a pompás királyi trónust, a faragott kapukat, vagy az aranyos kis kölyköket az iskolában, akik a páli kánon szövegét recitálták egy tanító szerzetes és egy felügyelő mellett. Természetesen itt is, mint minden iskolában, voltak szorgalmasan magolók és lusta nebulók, akik csak mímelték a szövegek mondását, és közben a pad alatt játszottak, vagy éppen leplezetlen kíváncsisággal minket bámultak.

Majd ismét szekereztünk, ami alatt maradék veseköveimtől is gszabadulhattam volna, ha éppen lennének veseköveim. Momentán nincsenek. Közben szekerünkre felkapaszkodott egy bájos kisleány s bronzelefántjait akarta nekünk eladni. Matyi meg is vett tőle egyet.

A volt királyi palotához mentünk, ami már nincs meg, csak egy torony és a hajmosó medence maradt meg belőle épen.

A torony 27 m magas az 1822-ben építette a király, ide ment fel a király lesekedni, mivel az angolok, akkor már itt voltak Burmában és hajókon közlekedtek az Irravaddy folyón. Innen tudta figyelni az angolok mozgását.
Jobbra a toronytól lehet látni a megmaradt hajmosó medencét. Hetente vagy l0 naponta zajlott a hajmosás, ceremónia kíséretében.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

.
Következő látnivalónk a "Győzelem pagodája" volt, ez az avar korból maradt meg. Ebből a korból nincs is több kőpagoda.

1822-ben építette ezt a pagodát Tadzsikó király felesége Menu Miután, megépítette egy vallási vezetőnek ajándékozta, aki itt megtelepedett és ő vezette ezt a kolostort. Emberoroszlán ábrázolások vannak a pagoda sarkain, felül ember, alul oroszlán. Ezeknek az a feladata, hogy elijesszék a gonosz szellemeket.

Legenda fűződik hozzájuk. Egy időben a falu közelében élt egy gonosz óriás és a felesége, és ezek gyerekeket raboltak el a faluból. Két utazó erre járt, és mikor meghallották, mi történik a gyerekekkel, csináltak egy emberoroszlán szobrot és kitették a falu határába. Az óriások, mikor jöttek újabb gyerekekért, meglátták a náluk nagyobb szobrot s annyira megijedtek, hogy soha többé nem jöttek a faluba. Azóta ilyen emberoroszlán szobrokat raknak az épületekre, hogy a gonosztól megóvja az embereket.

Menu királynőről is maradt fenn egy történet. Egyszerű származású leány volt, aki nagyon szeretett a folyóban fürdeni. Levetette a ruháit, és a parton hagyta. Egy holló felkapta a ruhákat és felrakta a palota tetejére. A király ezt meglátta és tudta, hogy a nő királyi származású, odahivatta a palotába, feleségül vette és ő lett a királynő.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Majd ismét kompra szálltunk s mentünk vissza a túlpartra, ahol már várt minket a buszunk, s újabb pagodába mentünk az Ouhmin Thonze Pagodába.

A pagoda neve azt jelenti, hogy senki sem tud elsőként ételfelajánlást adni Buddhának Telihold fesztiválkor rizsadományt szokás adni, de akármilyen korán jött valaki, már volt egy adag rizs az oltár előtt. Az a hiedelem járja, hogy ez az első adomány egyenesen az égből jön.
Még egy nevezetessége van a pagodának. Buddha trónja előtt hatalmas nyúl ül. Egy dzsátaka történet kapcsolódik hozzá. Buddha egyszer erre járt és mesélte tanítványának, hogy egyik előző életében ő mint a nyulak királya, itt lakott a hegyen. Ennek emlékére épült fel ez a pagoda..
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Különböző festményeket is láttunk, melyek a király álmait jelenítették meg. Természetesen mindegyik álomnak jelentése van, ezeket is elmagyarázta Szuzu, de túl hosszú volna leírni az összeset, s úgy tudom Matyi felvette a videókazettára a magyarázatokat, tehát onnan meg lehet ismerni őket, s mindjárt a képeket is, melyek az álmokat ábrázolják.

Egy párat azért kiragadok a többi közül, hogy a naplóban is legyen valami nyoma.

1/ Az egyik festményen tökszerű gyümölcsök úsznak a vizen a király viszont azt látta az álmában, hogy ezek a tökök a víz alatt vannak, és ez azt jelenti, hogy a később eljön egy olyan időszak, amikor a rossz emberek fognak uralkodni a jó emberek felett.

2/ Egy másik festményen ékszereket ételre cserélnek az emberek, a magyarázata ennek az álomnak az, hogy lesz olyan idő, hogy az emberek a vallás helyett az anyagiakat fogják előnyben részesíteni.

3/ Egy asszony rizst főz, de a rizs háromféleképpen fő meg, Az egyik része kemény marad, a másik túl puha és a harmadik pont jóra. Ennek az a jelentése, hogy az évszakok úgy váltakoznak, hogy lesznek száraz évek, lesznek áradásos évek és lesznek normális évek.

Mint a fentebbi látnivalók sokaságából következik, ma szinte egész nap mezítláb voltunk. Ha ez így megy tovább, (s miért ne így menne!) az út végén elmondhatjuk, hogy három országot bejártunk mezítláb. Tamás meg is jegyezte, hogy lassan már csak az ágyban hordhatjuk a cipőinket. Ezen persze jót mulattunk, de valóban így van. Úgy érzem teljesen felesleges állandóan ki és befűzni a cipőket, már eleve mezítláb kellene indulni a szállodából. Azt hiszen fel is vetem ötletemet Gergőnek.

Méltó befejezése volt e programokban bővelkedő napnak az U Bein híres teakfa hídjának megtekintése, mely egy hatalmas kiterjedésű, de meglehetősen sekély tavon ível át.

U Bein hídat 1783-ban építette egy polgármester. A királynak volt egy palotája teakfából, és amikor átköltözött Amarapurába, lebontatta a palotát és annak az anyagából, építették ezt a hidat. A híd két falut köt össze és 2 km hosszú.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

A vízen megszámlálhatatlanul sok kacsa úszkál és helyenként fák nyújtják ég felé csupasz ágaikat. A vízből kiemelkedő hosszú cölöpökre épült a híd, nagyon hangulatos. Miközben átsétáltunk rajta, néztük a kacsákat terelő juhászt, illetve "kacsászt", aki a fia segítségével csónakból irányította a kacsákat a karámba (?). S a kacsák, mintha csak birkák lennének, engedelmesen mentek a megadott irányba. Közben azért nem volt olyan felhőtlen ez a séta a hídon. Az árusok megszállottan üldöztek bennünket különböző portékáikat kínálva. Tulajdonképpen szívesen vettem volna egy magokból készült karkötőt és nyakláncot, de nem mertem megállni, beláthatatlan (s főképp végeláthatatlan) következményei lettek volna, a csoportomtól viszont nem akartam elmaradni. Csónakkal jöttünk vissza, s ekkor Matyi váratlanul iszapfürdőt vett. Egy pallón kellett átegyensúlyozni magunkat a csónakhoz. Matyi megcsúszott, s máris becsücsült a vízbe. Szuzu és Tida (másik kísérőnk), ijedten halászta ki barátnőmet, akiről csurgott a sáros lé s ijedt arcot vágott, majd nevetni kezdett. Szuzuék azonnal kezelésbe vették, ruháját azonnal kimosták és kicsavarták a tó nem éppen steril vizében. Szerencsére nem ütötte meg magát - mondhatni úgy is, lágy volt az iszap - és a videó sem lett vizes, egy-két ráfröccsenő sárpöttytől eltekintve, amitől azonnal megtisztítottam. (Ez tehát, egy "szerencsés kimenetelű baleset" volt!) Tida Matyi besarazódott óráját vette kezelés alá, nem tudom az óra, a továbbiakban, hogy fogja viselni ezt a váratlan fürdőt, feltehetően rosszabbul, mint Matyi! E kis intermezzo után folytattuk utunkat, immár csónakban, méghozzá egy istentelenül nyekergő csónakban, nem tudtuk eldönteni, az evezők nyekeregnek, vagy az egész csónak. Kárpótlásul e sok bonyodalomért csodálatos naplementében volt részünk (és még japán turisták sem voltak!) Hát ez a naplemente a csúcsok csúcsa volt! A teakfa híd cölöpei mögött ment le a nap és a hídon biciklis emberek karikáztak a vöröses fényben. Lenyűgöző volt a kép, s Matyi talpig vízes priznic pakolásában lelkesen videózott, azt hiszem gyönyörű lesz a felvétel. A hangulatos kísérőzenét csónakunk adta, s én már csak azért imádkoztam, hogy ne menjen szét alattunk. mert akkor, a lemenő nap fényében Matyi példáját követve valamennyien iszapfürdőt vehetünk.

Tévedtem, amikor azt hittem, hogy ezzel befejeződött a nap, mert hátra volt egy finom vacsora helyi specialitásokkal és egy látogatás a marionett színházban.

Burmában nagy hagyománya van a báboknak. Ez a világ egyetlen országa, ahol a bábjátszásnak külön minisztere van. Bodawpaya király (1781-1819), aki éppoly híres volt kegyetlenségéről, mint műpártolásáról, lelkes híve volt a bábozásnak, ami ma is nagyon elterjedt. A hozzáértők akár 60 fonallal is mozgatnak egy bábot s a bábjáték szinte valóságos érzéki gyönyörben részesíti, az álszemérmes közönséget: egy férfi és egy nő együtt a színpadon még ha csak bábok is!

"Úgy táncol, akár egy marionettfigura" - ennél nagyobb bókot nem kaphatott és ma sem kaphat egy táncos. Tudósok igyekeztek feltárni ennek a művészeti ágnak az eredetét Indiában, Kínában, Japánban. A legújabb kutatások szerint azonban bizonyosnak látszik, hogy a burmai bábjáték önálló művészeti ág, amelyet a tökéletességig fejlesztettek. A klasszikus előadások estétől napkeltéig tartanak, gyümölcs- és virágáldozattal kezdődnek, hogy megnyerjék a színház szellemének jóindulatát: az előadás sikere végül is tőle függ.
Ezerarcú világunk, Ázsia-Ausztrália, Myanmar 3l6.old.

Fakultatív program volt, de természetesen valamennyien befizettünk rá. Azt hiszem a könyv nem túlzott, amikor azt írta, hogy ezt a művészeti ágat tökélyre vitték a burmaiak, valóban csodálatos előadást láttunk. Minden elismerésem ezeké a művészeké, akik millió szálon vezetve a bábuikat, az eseményeket kifejező tökéletes mozgást tudják biztosítani. Sokkal nehezebb műfaj ez, mint nálunk a bábozás. A főbábut egy világhíres művész mozgatta, számtalan díjat nyert a világban. A zene is tetszett (bamari népviselethez tartozó sapka volt a zenészeken) és az olykor rikoltó zenére, a kb. 60 cm nagyságú bábuk, vidáman táncoltak, verekedtek a színpadon. Persze a szöveget nem értettük, de a mozgásból ki lehetett következtetni a történetet. A legtündéribb figura egy táncoló lovacska volt. Ötletes megoldás volt továbbá az is, hogy a befejező számban a bábuk mellett egy eleven leányzó is színrelépett, s bábuként táncolt. Az ember szinte el sem hitte, hogy él (talán csak a mérete utalt erre!), hiszen úgy mozgott, mint egy bábu. Igazán szép élmény volt ez a színház, örülök, hogy nem sajnáltuk rá a pénzt.

November 26.
Ma a Kuthadav pagodába mentünk, nevének fordítása "Királyi erény" Mikor a pagoda bejáratához értünk hatalmas vörös szőnyeg volt előttünk kiterítve. Könnyekig meghatódtunk azon, milyen kedvesek ezek a burmaiak, s hogy megadják a tiszteletet a magyar turistának. Ez igen, ez vendégszeretet! Ha már azon nem tudnak változtatni, hogy ne kelljen mezítlábolnunk, legalább arról gondoskodnak, nehogy felfázzunk a hideg márványköveken. Boldogan lépkedtünk a szentély felé, mikor kiderült, hogy nem nekünk terítettek. Magasrangú állami küldöttséget vártak a pagodába. (Pedig milyen kedves gesztus lett volna ez a szőnyeg!) Finoman és udvariasan odébb tereltek bennünket a küldöttség útjából, de mindössze ennyit tettek a biztonság érdekében, nem többet, ettől még, - ha akarunk, - nyugodtan merényelhettünk volna! Akárhogy is van, de ezekben a vezetőkben kevesebb a hisztérikus félelem, hogy valaki az életükre tör, mint amilyen nálunk volt, szocialista korunkban. Emlékszem még azokra az időkre, mikor a város forgalmát (csúcsidőben), teljesen megbénították az útlezárásokkal, mert egy állami vezető páncélozott kocsijában valahonnan, valahová ment. Micsoda cirkuszok voltak! Ezek meg mindössze arra kértek minket, menjünk pár lépéssel odébb. Nem féltik annyira az életüket, vagy bíznak abban, hogy Buddha úgy is vigyáz rájuk, nem tudom, mindenesetre határozottan tetszik ez a viselkedés. Más "szocializmus", ez, mint nálunk volt. Állítólag az angolok kivonulása után Burma függetlenségének egy viszonylag rövid időszakában a kommunista párt győzedelmeskedett (1974-1988 ig) és megpróbálták "szovjet mintára" üldözni a vallást, illetve azzal, hogy megtiltották a szerzetesek reggeli adománygyűjtő körútját, úgy okoskodtak, ha nem lesz mit enniük, úgyis feloszlanak a szerzetesrendek, s nincs több gond. Eggyel nem számoltak, a néppel. Hamarosan vissza kellett vonniuk ezt az intézkedést, mert az emberek maguk vitték el az adományokat a kolostorokba. Attól kezdve nem szóltak bele a vallásos életbe, elfogadták Buddhát és a "buddhista szocializmus" sajátságos rendszere alakult ki. Aztán 1988-ban a gazdaság katasztrofális helyzete miatt egyre nagyobb lett az elégedetlenség, akkor a kommunista U Ne Win lemondott és a katonaság vette át a hatalmat s azóta ez a félkatonai diktatúra van hatalmon, de, mint láthattuk, megadják a tiszteletet Buddhának, virágot hoznak és leborulnak előtte.

Visszatérve erre a pagodára.

Mindó király építette 1857-ben 730 pagodát magába foglaló hatalmas építményt. 729 kis sztupa van körbe és a 73o. a nagy sztúpa. A korábbi időkben pálmalevelekre voltak felírva a kánonok, de a király úgy gondolta, hogy érdemes volna kőbe vésni Mindó azért is érezte ezt a feladatának, mert ő volt az, akit a Buddha megjövendölt, amikor fent a dombon állt és mondta, hogy itt pagoda fog épülni. Mindó Buddha reinkarnációjának érezte magát. Egész Burmában eredetileg csak 4 pálmalevél kollekció volt a kánonokból s ezért érezte úgy Mindó király, hogy kőbe is bevéseti őket, hogy biztosan fennmaradjon. Egy kövön 90-100 mondat van, és egy nap alatt kb. 50 mondatot tudtak felvésni. A buddhista szent iratok neve tripitaka (hármas kosár) ez eredetileg egy szóbeli hagyomány volt, amit nem írtak le, és amikor Buddha eltávozott, akkor összeült az I. zsinat és felmondták az összes történetet és tanítást, amiket Buddha mondott 35 és 80 éves kora között hallottak tőle. Azért hívják hármas kosárnak, mert három részből áll, első része a szerzetesi rendszabálygyűjtemény, a második része Buddha beszédeinek és történeteinek gyűjteménye, a harmadik rész vallásfilozófia, kozmológia.
Egyszer valaki kiszámolta, hogyha valaki mindennap idejönne és olvasná ezeket a kőbevésett kánonokat, akkor 460 napig tartana, amíg kiolvasná őket.
Az Ószövetség és Újszövetség együtt, sokkal kevesebb volna, a Korán is, kisebb terjedelmű. Ha a máhájána buddhizmus iratait nézzük, akkor az még terjedelmesebb, hiszen tartalmazza az összes páli kánont, (kandzsur 108) és a kommentárokat (tandzsur 220).
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Szerintem ez az egyik legszebb pagoda azok közül, amit eddig láttunk. És nemcsak a legszebb, hanem a legérdekesebb is. Egy márvány könyvtár, azt hiszem egyedülálló, a maga nemében. A sokezer kánon, kőbe vésve, fantasztikus. A sztúpákat és szentélyeket széles utak választják el egymástól s ezeken az utakon hatalmas méretű fák sorakoznak, szép, katonás rendben. Árnyékuk alatt kellemes sétálni. Ez a hely csakúgy, mint egy közönséges könyvtár, gondolkodásra késztet, elmélyedésre, meditációra. Nehezemre esett elmenni innen, maradtam volna még egy kicsit, de Gergő szólt, hogy indulunk tovább.

Az aranyfüstcsinálók műhelyét látogattuk meg, ahol megismerkedhettünk az eljárással, ahogy az aranyfüstöt csinálják. Érdekes volt, és megállapítottam, hogy nagyon nehéz munka lehet. Nem irigylem szegényeket, akik kalapáccsal egész nap ütik-verik ezeket a nyomorult lemezkéket.

Az aranyfüstcsinálók után marionettkészítő üzembe mentünk, majd a fafaragókhoz és bronzöntőkhöz. Úgy látszik, ma kézműves napunk van.

Kétféle bábu van az egyik tud táncolni, a másik nem. A táncosok elsősorban szórakoztatásra készültek, kezdetben a király szórakoztatására később már a nép számára is. A bábuk lehetnek natur fabábuk és festettek Természetesen van nekik díszes ruhájuk és sokszálon mozgathatók.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

A fafaragó műhelyben megállás nélkül csorgott a nyálam, annyira megkívántam a faragott képeket, de sajnos számomra megfizethetetlenek. Néha nagyon utálom, hogy ilyen csóró vagyok és lázadozom, most éppen ilyenem van.

Mikor kijöttünk a műhelyből találkoztunk egy rakomány iskolásgyerekkel, akik barátságosan integettek felénk. Milyen érdekes ez, ahol barátságosak a felnőttek, ott barátságosak a gyerekek is. Ezt érzik természetesnek. Eszükbe sem jut komolynak vagy még inkább komornak lenni. Nyitottak, barátkozóak, jókedvűek és boldogok, ezzel is igazolva azt, hogy nem a jómód teszi elégedetté az embereket, szegényen is lehet boldognak lenni. Ez talán egy kicsit felelet is előbbi hőbörgésemre.

Újabb pagodába mentünk, méghozzá, a Mahamuni pagodába.

1784-ben épült, és ahogy Dél-Yanmarban a Svedagon a főpalota, itt északon a Mahamuni, ide jár a legtöbb zarándok tiszteletét tenni. A másik neve Arafan pagoda, ugyanis egy ottani pagodáról mintázták. A Mahamuni név annyit jelent Maha (nagy) muni (bölcs) tehát Nagy bölcs, azaz Buddha. Ez a szobor már a város alapítása előtt itt volt. 72 évvel. A várost a múlt század 50-es éveiben alapították 25oo évvel ezelőtt a Buddha járt Arafan megyében 5oo tanítványával. Tanította az ottani uralkodót és uralkodónőt, akik megkérték, hogy készíttethessenek egy szobrot róla. A kérésbe beleegyezett s meg is formázták róla a szobrot. A szobor tulajdonképpen isteni segítséggel készült, s mivel Buddha akkor még élt, azt mondta, hogy ebbe a szoborba az ő ereje fog beköltözni. Emiatt ennek a szobornak természetfeletti erőt tulajdonítanak, és élőnek tekintik. Ezért van az a szokás, hogy mindennap reggel 1/2 5-kor megfürdetik és fogat is mosnak neki. Több szobrot készítettek életében, de ez az egyetlen szobor, amit a Buddha maga felruházott természetfölötti erővel.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Ahogy elindultunk megnézni a kambodzsai bronzszobrokat, arra lettünk figyelmesek, hogy egy hosszú asztal mellett emberek állnak és hatalmas köveken fadarabokat dörzsölnek. Hát ezek mit csinálnak - kérdeztük Szuzut. Itt csinálják a thanakapasztát, - felelte. Víz segítségével, addig dörzsölik a fát a kőhöz, míg kiereszti a levét és így nyerik azt a kenceficét, amit Szuzu, - s még sokan mások, - az arcukra kennek.

Az arcra kent paszta a thanaka, amit az azonos nevű fából nyernek: ez a legolcsóbb szépítőszer, és napvédő krém. Gyorsan szárad az arcon ránctalanít és hűti a bőrt.
Ezerarcú világunk Ázsia és Ausztrália, Myanmar fejezete 314.old.

Hát lehet, hogy hűsít, az is lehet, hogy ránctalanít, de hogy széppé nem tesz az biztos, hiszen ez a csodálatos pofijú Szuzu is határozottan csúnyább lett tőle, mióta magára kente. Persze ízlések és pofonok. Matyi felbuzdult a hallottakon, s azonnal magára rakatott egy adaggal.

Odaértünk a bronzszobrokhoz. Ha nem tudtam volna, hogy Kambodzsából származnak, akkor is rájöttem volna, hiszen a szoborarcok mosolya igazi kambodzsai mosoly volt. Szerintem a kambodzsai mosoly, az ajkak íve ugyanolyan egyedi és egyedülálló, mint a Mona Lisa mosolya, semmihez nem mérhető, minden mástól különbözik. A szobrok gyönyörűek! Varázserőt tulajdonítanak nekik. Meg lehet simogatni a szobrok azon testrészét, ami a saját testünknek fáj, és akkor állítólag meggyógyulunk. Matyi azonnal nekifogott a gyógymódnak. Hosszan simogatta a délceg férfi térdét, a sajátja érdekében. Nahát ez az én barátnőm! Előbb az arcát kente be thanakával, most meg a térdét kezeli, úgy látszik egy nap alatt teljes renoválást akar! Ezen aztán én is felbuzdultam s megsimogattam a délceg gyomrát, soh' sem lehet tudni, hátha.... Láttuk a háromfejű elefánt bronzszobrát is, Ennek agyara állítólag a férfierőt fokozza. Nem is annyira a helyiek, inkább az európai férfiak simogatták nagy lelkesedéssel, amiből messzemenő következtetéseket vontam le!
A kőfaragók műhelyei mellett vitt utunk a bronzöntőkhöz, ahol bemutatták nekünk, hogyan készülnek a bronz Buddha szobrok.

Egy rúdra szecskás agyagból megformálják az alakot, finom agyaggal lesimítják és viasszal bevonják, ezután még egy réteg agyagot tesznek rá és vékony pálcikákat szurkálnak bele, majd kiégetik a szobrot. A viasz a hő hatására kifolyik és a helyére bronzot öntenek. A bronzról leszedik a külső agyagréteget, csiszolják és fényesítik.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Majd, hajóra szálltunk, hogy Mingunba menjünk, de még előtte meglátogattunk egy pagodát, (ennek a nevét nem jegyeztem meg), ahol Szuzu a legnagyobb természetességgel kivett egy nyitott szekrényből pálmalevélre írott intelmeket. Teljesen ledöbbentünk, no nem a pálmalevélre írott intelmeken, hanem azon, hogy mindezt egy őrizetlenül hagyott nyitott szekrényből vette ki. Hiszen az ilyen dolgokat, minimum 7 lakat alatt kellene őrizni! Az igaz, hogy a közelben láttunk egy olvasmányaiba teljesen elmélyedt szerzetest. Lehet, hogy a szekrény mégsem volt egészen őrizetlen?

A pagoda után hajóra szálltunk s elmentünk Mingunba, ahol megnéztük a Paya Mingunt, azaz a világ legnagyobb befejezetlen sztupáját, melynek építése egy jóslat miatt maradt félbe, közben földrengés is érte, s alaposan megrepedt. .

Paya Mingun a sztupa neve. 1890-ben kezdte Vorobeák király építeni, azt tervezvén, hogy felépíti a világ legnagyobb sztupáját. Vorobeák király elég nagy területen uralkodott, egészen a tengerpartig kiterjedt az uralma, nyugaton meg az indiai határig. 1890-ben kínai kereskedők érkeztek ide és Buddha relikviákat hoztak a királynak. Ekkor kezdte az ereklyék köré építeni a sztupát. A Buddha relikviákon kívül 500 aranytárgy van elhelyezve ebben a sztupában, 2500 ezüsttárgy és sok ezer egyéb drágakő, illetve értéktárgy és, ami egy viccesebb dolog, Vorobeák király nagyon szerette a szódavizet és ezért egy kínaiaktól kapott szódacsináló szerkezetet is elhelyeztek itt, mint relikviát.
Egy asztrológus a királynak azt jósolta, hogyha tovább folytatja a sztupa építését, az ország is hanyatlásnak indul, és a király uralkodásának is vége szakad. A királyt s jóslat annyira megijesztette, hogy abbahagyta az építkezést, azóta áll itt félkész állapotban a sztupa. Vorobeák király 1813-ban halt meg s több mint 200 fia volt, és több mint l50 unokája.(ez a 200 fiúhoz képest szerintem döbbenetesen kevés, ezzel a helyükben nem dicsekednék - megjegyzés tőlem!), de egyikük sem tudta, (vagy a jóslat miatt nem is akarta! - megjegyzés ugyancsak tőlem), befejezni az építkezést. l838-ban földrengés volt itt és megrepesztette a hatalmas épületet is. Látni lehet a földrengés okozta repedéseket. kb. 7o méternyi maradt meg a sztupából. Ha annakidején erre jött egy utas a folyó felől, két hatalmas kőoroszlán fogadta, ők mint védőszobrok őrizték a sztupát. Ezek az oroszlánok elkészültek, de most már ők is elég romos állapotban vannak. Van egy olyan mondás, hogyha valaminek következtében leomlana ez az épület, akkor a félország rohanna ide a kincsekért, még olyanok is, akiknek otthon haldoklanak a szülei. Kérdezhetné valaki, hogy miért nem fejezi be a mostani burmai kormány ezt a sztupát? Erre az lenne a felelet, hogy ha Vorobeák, aki nagyon nagy uralkodó volt nem tudta befejezni, a mai kormány inkább meg sem próbálja. (szerintem ők is be vannak rezelve a jóslat miatt! - megjegyzés tőlem!)
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Ezután elmentünk megnézni a párszáz méterre levő hatalmas harangot.

A világ második legnagyobb harangja és a világ legnagyobb repedés nélküli harangja látható itt. Eredetileg a palotának szánta Vorobeák király. 1808-ban öntötték. A falusiak háromszor kongatják meg, ez azt jelenti, hogy az érdemeiket felajánlják az egész világ számára az alsó a középső és a felső világ számára. A világ legnagyobb harangja a moszkvai, de az meg van repedve.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

A mai nap utolsó látnivalója a Tip ju mé pagoda volt.

A király felesége egyszerű származású falusi leány volt. A király megígérte neki, hogyha első gyermeke fiú lesz, akkor beviszi a palotába, ha nem, akkor egy drágakő ajándékot kap és marad a faluban. A leány fiút szült s így bejutott a palotába. Egyszer a király megbetegedett. Elment a szerzetesekhez, és pénzt ajánlott fel hogy építsenek egy pagodát gyógyulása érdekében. Feljegyezték az adomány összegét négy nyelven pyu, mon, páli, és myanmari nyelven. Tip ju mé a feleség neve is, nemcsak a pagodáé, és fehér elelfántot jelent. A fehér elefánt ritka és értékes állat volt, és az uralkodó a feleségének adományozta az összes fehér elefántját, erről kapta a feleség a nevét és a feleségről pedig a pagoda.
A buddhista kozmológiát mutatja be ez a pagoda, 7 szintes és jelképezi, azt, hogy hét világ van. A középen levő kiemelkedés a Méru hegyet jelenti, ahol a legfőbb istenek laknak. Ezek a hullámok a pagoda alján a vízhullámokat utánoznak Fölfelé láthatjuk a hét világra jellemző különböző mitikus alakokat. Felül pedig a pagodában egy Buddha szobor látható. Ilyen vízhullámos és hétszintes pagodából ez az egyetlen az országban.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

A pagoda megtekintése után ismét hajóra szálltunk s indultunk hazafelé. Teljesen besötétedett, A parton tüzek voltak, a hajón szúnyogok. Lehet, hogy mégsem szedtem potyán a lariamot?!

November 27.
Van egy rejtélyünk, ami napok óta foglalkoztat bennünket, s képtelenek vagyunk megoldani Matyival, és ez a banán rejtély. A reggelihez mindenkinek adnak két banánt, csak nekünk kettőnknek nem. Először még azt hittük, hogy csak elfelejtették. Másnap másik asztalhoz ültünk, hátha a pincérnek nem vagyunk szimpatikusak, s azért nem hoz, de mikor második reggel a másik pincér sem hozott, reklamáltunk Matyival. A magyarázatot ugyan nem értettük, de azt azért kisütöttük, hogy ők úgy érzik, nekünk nem jár. De miért? Ugyanaz a turistacsoport vagyunk és 65 éven felül - ami általában inkább kedvezményekre jogosít, - akkor hát miért? Nem mintha valami nagy eset volna, hiszen itt a banán igazán fillérekbe kerül, inkább csak az igazságtalanság miatt háborgott a lelkünk. A mai reggel közös asztalhoz ültettek minket és kaptunk banánt. Igaz, ma nem rántottát, hanem omlettet ettünk, lehet, hogy ezért. Az omletthez jár gyümölcs, a rántottához nem..... Furcsa, hiszen a tojás, tojás, s nyilván ez is kettőből van csinálva, akárcsak az omlett, tehát semmiképpen nem logikus a megkülönböztetés, de elfogadtuk, a szabály az szabály! A rejtély akkor vált ismét rejtéllyé, mikor közben kiderült, hogy valaki a napokban szintén rántottázott, de banánnal!

Elindultunk Mandalayból Bagan felé, mely utunk következő állomása lesz. Útközben megálltunk egy kígyós szentélynél, melyben három valódi kígyó tekergett az oltár körül. Meg is lehetett őket simogatni.

Kinézve az ablakon láttuk, mezőgazdasági területen jövünk keresztül. Próbáltuk kitalálni milyen növényeket látunk. Nagy örömmel fedeztük fel a napraforgót és kukoricát, majd a lent. Kérdezés után azt is megtudtuk milyen a szezám, mint növény, mert eddig csak mag formájában találkoztunk vele. Gyönyörű sárga virágai vannak, s most éppen virágzásban volt. Aztán láttunk egy furcsa növényt, elég nagy területen. Hát ez mi lehet? - töprengtünk. A növény kb 1 m magas volt, szerteágazó. Miután semmire sem hasonlított, megkérdeztük Szuzut. Nem fogod kitalálni kis naplóm, mi volt! Bab, közönséges bab. Nahát! Hihetetlen, hogy tudott így elfajzani, hiszen abszolút semmi hasonlóság nincs e között és a mi babunk között!

Egy faluban megálltunk, rövid pihenőre, jobban mondva evésre. A falu asszonyai fejükön tálcákkal közlekedtek és a tálcákon mindenféle finomságok voltak. Gyümölcsök és grillcsirkék, illetve annak nevezték, de inkább galambhoz voltak hasonlatosak, olyan nyeszlettek voltak. Ámde, finom ropogósra sütve, s mi nem tudtuk levenni a szemünket róla, annyira gusztusos volt. Leszálltunk a buszról, de még volt némi ellenállásunk. Próbáltuk magunkat győzködni, hogy nem is vagyunk igazán éhesek, meg aztán utcai árusok, a fertőzés veszélye stb. Aztán már csak néztük meredten, míg végre, szinte egyszerre mondtuk Matyival, vegyünk egy adagot. Nem volt drága és mi megdicsőült pofával marcangoltuk a marokra fogott combokat. Nem tudom, mikor esett ilyen jól valami! Arcunk fénylett a zsírtól, kezünk ragadt, de boldogok voltunk, maradéktalanul boldogok. A csontokat a körülöttünk bóklászó kutyáknak adtuk, akik elégedetten csóválták a farkukat, de hamarosan kitört köztük a "kenyérharc", illetve "csontharc". Az erősebbje elzavarta a gyengébbeket, köztük egy sovány szoptatós anyát. Nagyon felháborodtam, micsoda erkölcstelenség! Próbáltam az ő közelébe dobni a maradék csontokat, de az a disznó hím, mégis elvette tőle. Hát nincs ebben semmi jóérzés? Talán éppen az apa volt a csontrabló! O tempora o mores!

Közeledtünk a Popa hegyhez, mely a buddhisták szent hegye. Ide fogunk felmászni. Állítólag pompás kilátás nyílik fentről a környező vidékre, de előbb még meglátogattunk egy elhagyatott pagodát, aminek fala telis-tele van freskókkal. Sajnos, nem volt semmi világítás, s mindössze egy zseblámpa fényénél néztük meg a csodálatos műveket, melyek természetesen Buddha életéből és előző életeiből ábrázoltak történeteket. Sajnos elég reménytelen vállalkozás volt a videózás, mert túlságosan sötét volt, a lámpa kis kör alakú fénye világított valamennyire, de azt is rossz szögből. Kíváncsi vagyok mi fog ebből sikerülni, félek, hogy semmi! Azért néztük meg ezeket a freskókat, mert itt lehet fényképezni és videózni, (lehetni lehet, de vajon érdemes-e?!), míg az elkövetkezendő templomokban, szigorúan tilos .

Kb. félóra múlva megérkeztünk a hegyhez, mely a nat kultusz fellegvára.

A hegy 1500 m magas. Kicsit úgy látszik, mint egy meteora hegy, teljesen egyedül áll a tájban, a tetején vannak kis pagodák.

A natok, a régi animista vallásból épültek be a buddhista vallásba. Egész Burmában nagyon tisztelik őket, de különösen ezen a vidéken van nagy jelentőségük.

A szellemek a "nat"-ok, elsősorban az újjászületés és az azt követő halál indiai eredetű hitvilágába tartoznak; abba a hitvilágba, amely szerint a szenvedés körforgása addig folytatódik, amíg az ember fel nem oldódik a nemlétben, a nirvánában. Ezt csak minél több jó cselekedet árán lehet elérni, több létformán keresztül, miközben a karma állandóan tökéletesedik. Az, hogy a burmaiak közönyösek az anyagi javak iránt, leginkább a tökéletesebb újjászületést ígérő buddhista tanítással magyarázható, miként az is, hogy türelemmel viseltetnek a politikai hatalom hibáival szemben. A szellemek több mint ezer éve őrzik fontos pozíciójukat Buddha mellett Pantheont képeznek, élén Sakkrával az ég istenével, le egészen a csak helyi jelentőségű szellemekig. Különleges tiszteletet élvez a 37 magasabbrendű nat, akiknek ereklyetartói gyakran a buddhista templomok közelében találhatók. A buddhisták hite szerint, ők szabályozzák a hétköznapi életet jó és rossz értelemben egyaránt. A hierarchiában helyük van a természetnatoknak is, akik rossz szellemek is lehetnek, ellentétben a devákkal, az égi lényekkel. A szellemek olyasfélék, mint a kereszténység angyalai és a buddhista képzeletvilág szülöttei. Jelentős szerepe van a házi szellemnek. Ő oltalmazza a családokat s ő a "nagy hegyek ura."
Ennek a natnak már a Pagan Birodalomban is hódoltak. A burmai földön létrejött első tibeto-burmai állam (1044-1287) valamennyi királya elzarándokolt a Pagan melletti síkságon álló Popa-hegyhez, a fő ereklyetartóhoz és uralkodásuk jóváhagyásáért könyörögtek. Így tett Aniruddha is, az első és leghíresebb Pagan-uralkodó. A "nagy hegyek ura" kegyes volt hozzá: Aniruddha elfoglalta a monok dél-burmai birodalmát és a hinajana (theravada) buddhizmus kötelékével fogta össze a csak nemrégiben letelepedett népét.
Ezerarcú világ Ázsia-Ausztrália Myanmar fejezet 315-316 old.

Itt a Popa hegy tövében megnéztünk egy nat szentélyt. Megtudtuk, hogy kétféle nat van, külső és belső. A belső natok szentélyekben laknak, a külsők kint a fákon, a levegőben, a vizekben. 37 belső és 37 külső nat van. Ebben a szentélyben főhelyen a Popa hegy anyja látható, virágkoszorúval a fején. A XI. sz. környékéről már vannak feljegyzések a natokról. Aniruddha király felesége rendszeresen idejárt és áldozott ennek az istennőnek. A natok valaha itt a földön élő emberek voltak, s csak haláluk után váltak nattá. Megvan élettörténetük. Például az a sárga turbános fiatalember az istennő mellett, valamikor közönséges ember volt és beleszeretett az istennőbe. Született két gyerekük, két fiú. Később a fiatalember háborúban elesett és ekkor Aniruddha király örökbe fogadta a két gyereket. A sárgaturbános eredetileg közönséges ember volt, csak halála után vált nattá. Amikor Mandalayban elkezdődött a palotaépítkezés a két fiúnak is részt kellett ebben venni. Volt egy féltékeny miniszter, aki, mikor elkészült a két fiú fala, kivett belőle két téglát. Jött Aniruddha király ellenőrizni az építkezést és látta, hogy két tégla hiányzik, nagyon dühös lett és megverte a két gyereket. Amikor az anya megtudta, hogy a gyerekeit igazságtalanul megverték bánatában meghalt és nattá vált. Mikor a gyerekek is meghaltak, ők is natok lettek. Ők az első négy nat, utána sorban az évtizedek során, akik meghaltak a királyi családban, vagy híres emberek voltak, vagy hősök, mind natok lettek. Tulajdonképpen azok, akiket tisztelt és szeretett a nép, azokból állt össze ez a kis pantheon. Lokális natok is vannak, ezek bizonyos helyekhez kötődnek. A natok jóindulatúak, segítik az embereket. Külön van nat védőszentje a földnek, a holdnak a tengernek, a gyerekeknek.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Nemcsak a natoknak vannak történetei, hanem a Matyi barátnőmnek is, akitől egy időre elváltak útjaink. Ő egyértelműen lent maradt Laci bácsival a faluban, én megpróbáltam felmenni a többiekkel, de kb. félúton visszafordultam. Túl sok lépcső volt és nagyon meredek, nem akartam még egy "inkák ösvényét", különben sem találtam cipekedésre alkalmas "kecsuán indiánt", aki adott esetben a hátára véve, felvitt volna a hegyre. Visszamentem hát a faluba, hogy megkeressem Matyit és Laci bácsit. Találkoztam is velük és akkor a Matyi nagyon érdekes történetet mesélt el, amit szó szerint idézek:

Míg a többiek felmásztak a Popa hegy (Virág-hegy) számtalan lépcsőjén, én lenn nézegettem a falut. Egy narancs és sütemény-árus fiú l m átmérőjű kerek tálcájával kínálgatta az embereket, majd leült az egyik oroszlánszobor lábához. Ekkor jött arra egy szerzetes és egy szegény asszony karján gyermekével. A szerzetes kiválasztotta a legszebb narancsot és az asszony kezébe nyomta. Ő vonakodott átvenni, erre erélyesen rászólt, hámozza meg és etesse meg a gyereket. A fiúval addig beszélgetett. Az ott dolgozó munkás ifjak közül egy felállt és átment a túloldalra. A szerzetes továbbküldte az asszonyt, s újabb válogatásba kezdett. Lett is belőle egy zacskónyi 8-10 narancs. Ekkor ismét 2 munkás felállt és távozott. Igaz, hogy mikor a szerzetes átvette a zacskónyi narancsot, kinyitotta a könyvét, ahonnan a fiú egy pénzt vagy valami hasonlót vett ki, de hamarosan elővette saját pénzkötegét s egy darabot visszatett a könyvbe. Ekkor már a két utolsó munkásgyerek is elment s a túloldalon élénk beszélgetésbe kezdtek. (Nem lesz ennek jó vége!) De a vásárlásnak sem! A süteménnyel megismétlődött a narancsjelenet, s mire a szerzetes továbbment, a narancsárus is felállt szomorúan baktatott a másik oroszlán lábához s kedvetlenül leült.
Legalább is így látta ezt egy beszédet nem értő turista.
(Matyi elbeszélése)

Újra buszra szálltunk és most már megállás nélkül mentünk Baganig, ahol több napot töltünk. Ahogy közeledtünk felé, egyre több sztupát láttunk, s én minden porcikámban éreztem, hogy ezt a helyet szeretni fogom.

Itt ezernyi templom és pagoda épült Buddha tiszteletére; Pagan katonai és politikai nagyhatalom lett Délkelet-Ázsiában. Sok pompás szakrális épület átvészelte a mongolok 1287-es betörését is. (érdekes összehasonlítani a mi történelmünkkel ezt a korszakot, nálunk l241-ben volt a mongolok betörése 46 évvel később jártak itt! - megjegyzés tőlem) A Pagan Birodalom azonban lehanyatlott. Az elkövetkező 250 évben a Shan-fejedelmek uralták az országot, és új virágkor kezdődött a leigázott déli monok számára is. 1531-ben néhány évvel azután, hogy Európa előhírnökjeiként felbukkantak a portugálok új burmai központ alakult ki a Sittang menti Taunggo vidéken: a Taunggo-dinasztia 1752-ig uralkodott. A burmaiak harmadik egyben utolsó birodalmát a gyarmatosítás előtt a Konbaung-dinasztia uralta.
A "brit oroszlán" három angol-burmai háborúban 1824,1852,1856 emelte fel "mancsát" és szétzúzta a burmaiak függetlenségét. Thibaw, Mandalayban, az "aranyvárosban" uralkodó utolsó király 1886-ban indiai száműzetésbe kényszerült. Myanmart, ahogy a burmaiak országukat nevezik. Brit-India tartományává alacsonyították le. Burma csak ma második világháború után lett önálló állam.
Sok helyütt azonban mintha megállt volna az idő, a falvakban még mindig szalmatetős házakban laknak az emberek, nincs villany, a falu kútjából merik a vizet, és súlyos agyagkorsókban a fejükön cipelik haza. Épp úgy mint régen, ma is bambusztutajokat úsztatnak az elefántok hatalmas folyóján az Irravaddyn., melynek partjairól már régen eltűntek az elefántok. A tágas központi síkságon ma is évszázados módszerekkel folytatják az öntözéses rizstermesztést. És északon ma is járhatatlanok a Himalája közel 6000 m magas hegyláncai.
Ezerarcú világunk Ázsia-Ausztrália Myanmar fejezet 317.old.

Bagan nagyjából 4o km2 területen fekszik, 3-4ooo építmény van ezen a 4o km2-en, beleszámítva az l m magas kis építményeket is. Hát a fő látványosságok szerintem néhány tucatnyira tehetők. Nagyjából meg fogunk nézni a két nap alatt, egy tucatot. Gyakorlatilag már Krisztus előtt lakott volt ez a terület, de a bagani aranykor a XI-XIV.századig tartott. A már sokat emlegetett Aniruddha kezdett a templomépítésbe, és ő volt az, aki a théravada buddhizmust, ezt a déli buddhizmust felvette. A XI. sz-ban már a mahájána buddhizmus is kezdett errefelé terjedni, azonban a királyt két szerzetes megtérítette, és miután ő megtért kötelezővé tette a nép számára is. Nagy templomépítésbe kezdett és a következő királyok (nagyjából 10-11 uralkodó volt) folytatták a templomépítést. Ennek az aranykornak úgy lett vége, hogy a mongolok ide is eljutottak, sok tízezres csapatukkal és kíméletlenül pusztítottak. A hanyatlásnak legvalószínűbb oka ez, de sokak szerint már előtte is volt fenyegetettség, ami miatt sokan elhagyták ezt a területet, mégpedig kínai részről. Egyes elméletek viszont tagadják, hogy igazi hanyatlás volt, inkább csak az aranykorhoz viszonyítva torpant meg a fejlődés. Baganban 55 király uralkodott ebből a 42. volt Aniruddha, akinek uralkodása a mi Szent Istvánunk idejében volt.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Mikor megláttam a szállodánkat lelkesedésem tetőfokra hágott. Nyaung ku-ban lakunk, bungalowos rendszerű kis házakban és ami fő, valóban itt van úszómedence. Közben teljesen besötétedett. Ez sem zavart, szeltem a habokat, s leúsztam a szokásos 1000 méteremet. Úszás után a háztartásnak szenteltük magunkat s megfőztük a leveskénket. (Ma brokkoli volt pirított zsemlyekockával!) Bár ne tettük volna! Sok-sok bonyodalom származott ebből a főzésből! A műveletet a polituros éjjeliszekrénykén végeztük. A fazék alá papírt tettünk, ami rásült az éjjeliszekrényre. Ajaj! Próbáltuk szerény eszközeinkkel rendbehozni a kárt. Matyi ronggyal, én körömreszelővel dolgoztam. A rásült papíron eredetileg valami érdekes cikk volt, neki is álltam volna olvasni, de a főzés következtében olvashatatlanná vált, meg különben is myanmari nyelven volt. Keményen dolgoztunk, de akármit is csináltunk, változatlanul rondán, ott virított a bútoron. Matyi azt javasolta, húzzuk rá a telefont. Ne, az nagyon feltűnő, inkább cseréljük ki a két éjjeliszekrényt, a másiknál rosszabb a világítás. Nekiálltunk bútort tologatni, de meglepődve láttuk, hogy azt már egyszer kicserélték. Ez a szekrény még rosszabb állapotban van (szerintem azon is főztek, csak nagyobb volumenű dolgot). Az ismeretlen bűnelkövetők, ezek szerint ugyanúgy gondolkodtak, mint mi! Vissza az egész! Serényen dolgoztunk tovább, eredménytelenül. A körömreszelővel finom óvatos, apró mozdulatokkal próbáltam legalább a felhólyagzott rücsköket eltávolítani. Matyi kezdte elveszíteni a munkakedvét. Én nem. Matyinak újabb ötlete támadt, félve mondta, hogy talán vazelinnal. Nem igazán értettem miért, de legyen! Már csodálatosan ragyogott minden, de a hólyagos újságcikk változatlanul ott volt. Aztán jött az isteni sugallat. Ezt a szekrény kell megfordítani, hogy az eleje legyen hátul, a háta elől és akkor a telefon és a lámpa valóban el fogja takarni a bűnt! Lepakoltuk a szekrénykét fordítottunk, átrendeztünk és szuper volt. A vazelintól ragyogott, mint Salamon tökéletessége és a gondos munkától az egész olyan "felújítottnak" tűnt. Mi a jól végzett munka örömével, végre álomra hajthattuk fejünket.

November 28.
Első bagani pagodánk a Swezigon pagoda volt.

A név azt jelenti, hogy nagy győzelem, ami részben a théravada buddhizmus győzelmét jelenti, de azt is, hogy a király nagy felbuzdulásában lerohanta a déli államokat, ahonnan a térítők jöttek. (Furcsa módon értelmezte a hálát!!!) A lerohanás következtében nagy zsákmányra is szert tett.(Magunk közt szólva, elég nagy disznóság volt ez tőle!)

A király úgy határozta meg a pagoda helyét, hogy egy fehér elefántra rákötötte a relikviákat és elhatározta, hogy ahol a fehér elefánt megáll, oda építi a pagodát. Az elefánt itt állt meg. Azonnal elkezdték az építkezést, de csak három szintet tudott megépíteni, mert közben meghalt. Halála után a következő király Csentita uralkodó elrendelte, hogy minden alattvaló a folyó túlpartjáról egy követ kell hozzon a pagodaépítéshez. Csentita fejezte be az építkezést. Yanmari pagoda stílusban épült. Négyzetes alappal kezdődik, középen feljáró a szellemek natok részére, a harmadik szint fölött sokszögletű bástyaszerűség, majd felette kezdődik a kerek alap, és utána maga a sztúpa, itt nem teljesen harangforma, hanem, egy kicsit félgömbösebb, tojásosabb, a tetején jól látszik a banán bimbó, és a csúcson az ATI csúcsdísz. A buddhizmusban 9 épületfajtát különböztetünk meg. Első, egy olyan sztúpa, aminek nincs díszítése, nincs emelete; a második már díszített, emeletes alapja van és rajta a sztúpa; a harmadik az indiai stílusú fehér sztúpa, alakja hasonlít a kukoricacsutkára; a negyedik a templom, amibe be lehet menni. Ebből van északi, déli és közép indiai fajta, ötödik az avatási csarnok szerzetesek számára, hatodik a téglakolostor, hetedik a tripitaka könyvtár, ahol a szent iratokat tárolják, nyolcadik, ahol szerzetesek Buddha relikviákat szobrokat tartanak. (Akárhogy számolom ez csak nyolc, nem tudom én hagytam-e le valahogy, vagy a Gergő nem mondott csak nyolcat - megjegyzés tőlem)
Ez a pagoda nagyon korai és a további pagodák ennek alapján készültek, tehát ez volt az etalon. A sztúpa nagyon széles, nagyon nagy darab, ez a bagani birodalom gazdagságát fejezi ki. A sarkokon látható kisebb sztúpák indiai építészeti hatást tükröznek. Legalul oroszlánok védik a sztúpát, felett a legalsó színt sarkain natok ülnek, és mind a három szinten terakotta táblákon, dzsátaka történeteket láthatunk. Több virágos tartó díszítő elem a buddhizmust jelképezi. A feljárón pedig tengeri sárkányalakok láthatók, amelyek a birodalom erősségét és hatalmát jelképezik. Mindegyikkel szemben van egy szentély. Itt van egy nat szentély ahol a 37 belső nat van elhelyezve, de van ennek szimbolikus jelentése is, hiszen a központi szentély sokkal nagyobb, tehát a buddhizmus nagyobb jelentőségű, mint a szellemlények. Ezek a fehér tartóedények rizses edények, a telihold ünnepkor rizzsel töltik tele a hívők. A sztupát minden monszun után újrafestik és új aranyfüstöt raknak rá.
Itt láthatunk egy fekvő Buddha szobrot, majdnem 1000 éves. Buddhát parinirvána állapotban ábrázolja. A parinirvánát a nirvánától az különbözteti meg, hogy a parinirvána már a teljes eltávozást jelenti, vagyis a halált, a nirvána meg csak a megvilágosodást. Például Buddha a nirvánát már 35 éves kora körül elérte, de csak 81 évesen érte el a parinirvánát. Eddig már láttunk más fekvő Buddha szobrot, de az a könyökére támaszkodott, vagyis szemlélődő állapotban volt, ennek a Buddhának párnán van a feje, és a lábfejei egymáson vannak, ez jelenti hogy már a parinirvána állapotban van.
Igazából a nirvána a buddhizmusban három dolgot jelent, három dolognak a megszűnését, a gyűlöletnek a mohó vágynak és a téves tudásnak a megszűnését. Ha ezek megszűnnek az emberben akkor elérte a nirvánát.
A Buddha alakoknak, ahogy már eddig is megfigyelhettük, különböző kéztartása van. A kéztartásokat mudrának hívják és mást és mást jelent. Ha a balkéz az ölében van és a jobbkéz érinti a földet, ez a földetérintő kéztartás. Története pedig az, hogy amikor Buddha a megvilágosodás fája alatt ült, jött a Mára a kísértő és megkísértette. Buddha a földanyát hívta tanúságul, hogy ő már tiszta lény, és akkor a föld istennő hajából víz áramlott elő és elsöpörte a kísértőt. Ha valaki ezt a kéztartást veszi fel, akkor ez a kísértések ellen is véd. Amikor felemeli a jobb és balkezét a tenyerével kifelé tartja, az a félelemelhárító kéztartás, amikor a bal tenyérbe helyezi a jobbtenyerét és az ölében tartja, az a meditációs kéztartás, és végül amikor a két kezét maga előtt tartja, az a tanító kéztartás. A Buddhának mindössze három tenyérvonala van, az életvonal, a másik kettő a szellemi nagyságát mutatja. A Mára az tulajdonképpen nem igazán gonosz, tehát nem ördög, inkább csak kísértést jelent.

Ahogy bámultuk a Buddha szobrokat és különböző kéztartásait, felfigyeltünk két színes, vidám kis alakra. Hát ezek kik - kérdeztük Szuzut. Szuzu ekkor elmesélte a két nat történetét, ami olyan volt, mint egy népmese. (Azt hiszem, van egy hozzá hasonló a magyar népmesék között is, legalábbis nekem ismerősnek tűnt a történet)

Élt egyszer egy cipész és a felesége, akik nagyon szegények voltak. Egyik napról a másikra tengették életüket. Egész nap és egész éjjel dolgoztak s el tudtak készíteni egy pár cipőcskét, amit reggel kivittek a vásárba eladni. Egyszer aztán a sok éjszakázástól nagyon elfáradtak és cipőkészítés közben elaludtak. Másnap reggel a kész cipőcske ott állt az asztalon. Boldogan vitték ki a vásárra és eladták. Másnap megismétlődött az eset. Roppant kíváncsiak lettek, vajon ki lehet ez a jótékony segítő. Elhatározták, hogy megpróbálnak ébren maradni és meglesni mi történik. Úgy tettek, mintha aludnának. Látták ám, hogy két kis nat bújik elő a sötétből, s szorgalmasan nekilátnak a munkának. Mikor kész lettek a cipővel vidáman táncraperdültek, majd miután kimulatták magukat elmentek. A hálás cipész és felesége varrtak két kis ruhácskát a n atoknak és otthagyták az asztalon. A natok megint megjelentek s nagyon megörültek a ruhácskáknak. Azonnal felvették és vidám táncot lejtettek a ruhácskákban. Többé azonban már nem jöttek, igaz addigra a cipész és a felesége meggazdagodott, tehát nem is volt több segítségre szükségük.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Következő pagodánk nevére nem emlékszem, ha valahogy ki tudom deríteni, pótlólag beírom.

XIII.századi pagoda, nem maradt feljegyzés arról, hogy ki építette, ugyanis itt az idő soha nem volt annyira fontos, mint nálunk. Téglából készült az épület és freskók vannak a falakon. Kétféle színt használtak fehéret és feketét. A feketét a földből nyerték, a fehérhez krétát használtak. Többféle díszítés van, van virágminta, vannak emberi alakok és Buddhák. Történeteket is ábrázoltak Buddha életéből, illetve a bagani lakosok életéből. .A mennyezeten, Buddha lábnyoma látható, ez azt jelenti, hogy a személy, aki a szentély előtt áll, ezáltal is védve van. Megkülönböztetnek egy korábbi és későbbi festészeti stílust, ez indiai jegyeket visel magán, (pl. hasonlít az ajantai barlangfreskókhoz hosszúkásabb arcok, sötétebb bőr, és hosszabb fülek. A későbbi festészeti stílus már a mongol hódítás utáni időkben alakult ki, itt az arcok kerekebbek, kínaisabbak, a bőr világosabb színű. Itt láthatók a szerzetesek fejükön glóriával. Ezeken a freskókon mahájána hatások is érvényesülnek.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Meg kell mondjam, ez a pagoda teljesen lenyűgözött és nem a szentélye, hanem freskói. Elképesztően gyönyörűek és a kevés színhasználat ellenére roppant elevenek, és szerencsére viszonylag épen megmaradtak. Borzasztóan fájt a szívem, hogy tilos volt a fényképezés, remélem a Matyi renitenskedett egy kicsit, s csinált stikában egy-két képet.

Ezután elmentünk az egyetlen épen maradt városkapuhoz.

A Tha-ra-ba-gate kapu a hajdani városfal egyetlen épen maradt kapuja. A kapu két oldalán két nat ül, a kovács és a nővére. A nővér azért ül magasabban, mert ő bekerült a királyi családba, tehát nagyobb rangú nat, mint az öccse. (Szuzu és Gergő magyarázata) .

Thai-byin-nyu Temple
A 12.sz-ban épült. Ez a szentély régi és új stílus is, s nemcsak szentélyként funkcionált, hanem szerzetesi iskolaként is működött. A bejárat feletti kapuíven középen Ráma látható ő a Rámájána főhőse A körülötte levő hosszúkás díszítés lángnyelveket szimbolizál. Az épület magassága 70m körüli. Ez volt a bagani aranykor utolsó pagodája. 1283-ban a mongolok bejövetele előtt fejezték be. Ez is festett templom. Rádzsakimára király építette. Itt már látunk piros színnel festett alakokat, A piros színt a vérből nyerték. Itt látható a hinajána és mahájána irányzat is. Láthatunk bothiszattva ábrázolásokat is, melyek tulajdonképpen a Gautama buddha és a következő világkorszaka buddhája között állnak. A festészetben kétféle technika volt, részben száraz falra, részben nedves falra festettek. Itt már újabb színek is megjelennek a sárga, amit agyagos talajból nyertek, és zöld, ami pedig vasszulfátból származik. Világospiroshoz még valami egyéb szulfátot is használtak. Érdekes módon több helyen ábrázoltak nat szellemeket is. Itt látható egy fehér elefánt. A fehér elefánt azért is fontos a buddhizmusban, mert Buddha úgy fogant, hogy Májá királynőnek álmában megjelent egy fehér elefánt és ormányával behatolt Májá oldalába, tehát ez is szűz fogantatás volt, csak úgy mint Jézus esetében. Buddhát halála után pár száz évig nem ábrázolták emberi formában, csak kerékkel, fehér elefánttal, lábnyommal, a bothifa levéllel szimbolizálták.

Manuha pagoda volt ebéd előtti utolsó pagodánk. Manuha király csináltatta fogsága emlékére, Hatalmas ülő Buddha szobor van beszorítva a falak közé, ezzel is jelezve a fogságot.

Miközben a szegény király fogságba kerülésének történetét hallgattuk, egy szerzetes a páli kánonokat recitálta, legszívesebben még maradtam volna, hogy felvegyem a diktafonomra, annyira szép volt.

Ebédelni egy folyóparti vendéglőben voltunk, ahol igen finom csirkehúsos rizst rendeltem, ez volt a legolcsóbb, ennek ellenére nagyon finom volt. Este is eljövünk ide, mert ingyenes műsor lesz és nem kötelező a fogyasztás. Persze azért egy teát iszunk.

Ebéd után az Ananda pagodába mentünk, amely egyike a leghíresebbeknek itt Baganban.

Jelentése Boldogság (és Buddha egyik kedvenc tanítványának neve),eredetileg nem volt kifestve.1919-ben csinálták a festményeket. Van egy korai és későbbi festészeti stílus, láthatjuk, hogy itt már több színnel dolgoztak a festők. A vörös és a kék a domináns szín. A korai stílusban a mahájána és hinajána buddhista dolgokat ábrázolnak, és Buddha születését és életének jeleneteit, a későbbiben inkább a bagani emberek hétköznapi életét és a helyes viselkedésre oktató történeteket, melyeknek célja az volt, hogyha jönnek ide zarándokok és nézik a képeket, tanuljanak belőle. Például ezen a következő képen láthatunk egy ilyen történetet.
Három söprögető embert látunk, akiknek a palotát kellene takarítaniuk, de ők inkább a kolostor udvarát söprögetik. A király mikor ezt meglátja, dühében megkötözteti őket és egy elefánt elé dobja hogy az halálra tapossa. Az elefánt viszont tudja, hogy a kolostort takarították, és ez erényes cselekedet ezért megáll s így megmenekülnek a haláltól.
A következő kép a bagani kereskedelmet ábrázolják, nagy hajókkal hozzák az árut a kikötőbe;
majd yanmari gyalogos katonákat látunk, elől megy a király és a herceg elefánton, utána a miniszterek szintén elefánton, s végül a gyalogos katonák;
itt megint egy szimbólikus történetet látunk. A király ruháit valaki szétszaggatta. A király és a miniszterek azt hiszik, hogy kutyák voltak, s megparancsolja a szolgáknak, hogy öljék meg az ott kóborló ebeket. Szerencsére arra jár a kutyák királya s megkérdezi, hogy mi történt, a király elpanaszolja, hogy a kutyák széttépték az összes ruháját és ezért megöleti őket, mire a kutyák királya azt mondja, hogy a kutyák nem kívülről jöttek, s a király inkább azt vizsgálja meg, nem egy házi kutya tépte-e szét a ruháit. Ezzel arra utal a történet, hogy sokszor az ellenfél nem kívülről jön, hanem barátnak tetteti magát és bent lakik a házban;
a következő kép olyan élőlényeket ábrázol, akiknek állat feje van és emberi teste, majd olyanokat, ahol éppen fordítva van, a fej emberi és a test állaté.
Szánszatán király uralkodása alatt idejött 8 szerzetes a Himalájából és mondták, hogy Ananada a Buddha unokatestvére.
Érdekes építészetileg ez a pagoda, kettős görög kereszt alaprajzú, két folyosó van jobbra és balra, mind a kettő kis szobrokkal. A fő szentélyben egy nagy álló arany Buddha szobor látható, Gauthamát ábrázolja. A többi három irányban is vannak szobrok, az előző három Buddhát, Kakuszát, Kaszjapát és Kanakát ábrázolják. Az északi és déli Buddha szobor eredeti, a keleti és nyugati elpusztult, ezek már újak.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Még láttunk további gyönyörű freskókat Buddha életéről, születése pillanatától kezdve a megvilágosodásig, de ezek magyarázatát azért nem írom le, mert már külön-külön máshol utaltam rá, tehát a történet ismerős. Annyit azért mégis érdemes megjegyeznem, hogy összefüggésében, kronológiájában talán ez a legteljesebb, legvilágosabb.

Hazafelé bementünk egy pagodába, ahonnan gyönyörű volt a kilátás az egész bagani tájra. Itt néztük meg a naplementét, különlegesen szép volt ahogy a nap lemenő fénye megvilágította a sok pagodát. Egy huncut felhő azért tréfát űzött velünk, mert félig eltakarta a napot.

Az esti program is jól sikerült, bár a műsor színvonalához szó fér... Az artista kisleány bámulatosan ügyes volt, szinte egész lehetetlen dolgokat könnyedén megcsinált, látszott rajta a teljes magabiztosság. Én egyébként nem különösebben szeretem a cirkuszi mutatványokat, egyáltalán a cirkuszt, mint műfajt sem csípem, de most lenyűgözött a könnyedség, a mesterségbeli tudás. Annál kevésbé voltam lenyűgözve a marionett műsortól, hát ez bizony meg sem közelítette a marionett színház fantasztikus előadását. Talán ha fordított sorrendben néztük volna! Az ún. folklór táncműsor, na az aztán, egészen gyenge volt. Nem hihetem és nem is hiszem, hogy Burmában csak ennyi volna a táncművészet, ez az "éppen csak kezekkel dolgozó", (de még azzal sem kecsesen) tánc, ez volna az, amit oly nagyon vártam?! Vagy nekem vannak túl nagy elvárásaim, túlságosan el vagyok kényeztetve az otthoni szép magyar táncoktól. Lehet, mindenesetre egy nagy csalódás volt az egész! A zene az tetszett, talán éppen emiatt éreztem ellentmondást a zene és a tánc színvonala között. Ilyen jó zenére csak ennyit és csak így táncolni, Isten és ellenem való vétek! No mindegy, ingyen volt, legalább nem fizettünk érte.

A vacsora alatt (mi valóban csak teát ittunk), nagyon jót mulattunk, ugyanis beszélgetés közben derült ki, hogy kevés kivétellel, valamennyien hazudtunk az otthoniaknak, utazásunkat illetően. Az egész társaság egy nagy hazug banda! Laci bácsi jelenleg Komáromban van, Ili, az egyik legaranyosabb útitársnőm, Bükfürdőn áztatja reumás tagjait, már nem emlékszem melyik útitársam, éppen Hajdúszoboszlón kap orvosi kezelést. A többiek ugyan bevallották hova mennek, de azt már nem, mennyibe kerül az út. Többen megmondtuk ugyan az út költségét, de azt már véletlenül elfelejtettük hozzátenni, + repülőjegy. Fuldokoltunk a nevetéstől, de azért, amikor hazamentünk elgondolkoztam azon, valójában milyen szomorú ez az egész! Miért irritálja az embereket az, ha valaki utazik? Senkinek nem jut eszébe irigyelni egy nercbundát, vagy egy többmilliós kocsit, netán egy kacsalábon-forgó csodapalotát, vagy költséges életvitelt, de ha valaki utazik, netántán exotikus helyre, máris szemérmetlenül gazdagnak tartják, akinek már nincs hová tennie a pénzét, s ezért veri el holmi utazásokra. Pedig ez nem így van! Persze vannak, akiknek nem gond egy ilyen út befizetése, de azért vagyunk jó páran, akik keserves munkával, megkoplalva minden fillért, eszeveszett spórolással teremtjük elő az utazás költségét. Hogy évekig nem veszünk magunknak egy új cuccot, s ha netalántán valami már lerohad rólunk, maximum turkálunk valamit magunknak a budakalászi turkálóban. Hogy évszámra nem jutunk el színházba, s már meggondolunk egy könyvvásárlást is, s már régóta nincs operabérletünk. Nem is beszélve a zsíros kenyér és krumplipaprikás korszakokról. Minden attól függ, hogy mit privilegizál az ember, valójában arra telik, vagy még így sem. Ilyenkor adósságot csinál az ember, (mint például most én, amit aztán majd egész évben nyögök!) Ha elgondolom, már 50 évet ledolgoztam, közben egy pillanatig sem voltam "igazi nyugdíjas", úgy érzem, megérdemelném, hogy ne kelljen hazudoznom összevissza, hogy emelt fővel mondhassam, igen, utazom, méghozzá Burmába, Laoszba, Kambodzsába. Ne legyen bűntudatom - még magam előtt sem - hogy mennyi minden másra kellene a pénz! Becsületes úton összespórolt pénzről van szó, nem lopottról! Akkor hát miért, miért???!!!

November 29.
Lekéstem a napkeltét, a porta elfelejtett ébreszteni. Helyette Matyi ébresztett, de ő is későn. Mint a villám öltöztem fel és rohantam, de a busz már nem volt sehol. Kár! Bánatosan bújtam vissza az ágyba, s próbáltam visszaaludni.

Ma több pagodát néztünk meg, lassan pagodamérgezésünk lesz, ámbár most úgy érzem, soha nem tudnám megunni őket, hiszen mindegyik más és más, csak egyben közösek - gyönyörűek! Ma több olyan pagodát is megnéztünk, ahol freskók vannak, de sajnos sem fényképezni, sem videózni nem lehetett. Fájt a szívem, mert ilyenkor mindig arra gondolok, hogy a barátaim, rokonaim e tilalom miatt nem részesülnek a látványban, hiszen csak elmesélni tudom nekik mit láttam, megmutatni nem! A szép látnivalókban pedig az a legjobb, hogy valamilyen módon megoszthatja az ember másokkal, olyanokkal, akiket szeret és akiket érdekel a téma. Ennek módja pedig a fénykép és a videó!

A freskók önkéntelenül is eszembe juttatták az Ajantai barlangfreskókat s szörnyen büszke voltam, amikor későbbi magyarázatában Gergő is utalt erre. Ami számomra külön érdekesség volt, hogy amíg a szobrok általában a közönséges embereket nem ábrázolják, addig ezeken a freskókon, Buddha életén kívül, a néppel is találkozunk. Persze azért a hierarchikus rendben, hiszen legalul van a pokol, felette az állatok, azok felett a hétköznapi emberek, aztán a szerzetesek, s legfelül Buddha.

A Dhamma-Yan-gyi pagodával kezdtük, amely talán a legmasszívabb pagoda itt Baganban. Ez a leginkább piramis akakú, lépcsős szerkezetű. Naradu király építette, akinek volt egy indiai felesége s miután a feleség meghalt, indiai csapatok jöttek és megölték a királyt.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Utunk most a Sulamani pagodához vitt. Ebben a pagodában is rengeteg látnivaló van. nekem legjobban a zöldes kerámialapokon ábrázolt dzsátaka történetek tetszettek.

A pagoda könnyed és kecses formájú. A buddhista kozmológiában az égben van egy pagoda a Sulamani és ez annak pontos mása. Határozottan van benne valami légiesség. A hatalmas Buddha szobrot sárkány veszi körül. Az a történet fűződik hozzá, hogy Buddha megvilágosodása után tanítványaival olyan hegyvidéken utazott keresztül, ahol egy sárkány lakott. A sárkány megdühödött, mikor meglátta, hogy idegenek zavarják nyugalmát és előjött, hogy jól megijessze őket. Buddha egyik tanítványa ekkor elővarázsolt egy még nagyobb sárkányt, összecsapásra azonban nem került sor, mert Buddha szeretetével leszerelte az ellenfeleket, mielőtt egymásnak mentek volna. Több Buddha történet van, ami arról szól, hogy szeretettel mindent el lehet érni. A pagoda előtt ülő szörnynek virág lóg a szájából s ettől már nem is olyan szörny. őrző szerepet tölt be.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Ezután elmentünk a Dhamma ya-za-ka Zedi pagoda mellett, amit Szuzu nem tartott megmutatásra érdemesnek. Szerencsére szemfüles útitársaim felfigyeltek rá s így ezt is megnéztük és a mai nap legszebb élménye volt, arról nem is beszélve, hogy gyönyörű környezetben van s a legjobban lehetett fotózni. Abban is egyedülálló, hogy a pagoda falán körben vízköpők vannak, méghozzá gyönyörű vízköpők és színes majolika képeken dzsátaka történetek. Én egy kicsi európai hatást éreztem rajta, persze lehet, hogy tévedek.

Minando faluba mentünk, ahol meglehetősen sok látnivaló volt, láttunk kukoricahéjba csavart szivart, láttunk fonálkészítést, láttuk a kaktuszkerítéseket, félmeztelen játszó kiskölyköket, és vettem Noéminek egy aranyos népművészeti blúzt.

Majd meglátogattunk egy lakkozó műhelyt, ahol bemutatták a bagani specialitásnak számító lakkedénykék és tálak készítését.

Az edénykéket esernyőfából vagy bambuszból készítik. A bambuszt kiteszik száradni, majd apró darabokra vágják és a fekete, amivel összefonják, az lószőr, ettől rendkívül rugalmas lesz. Aztán bevonják ezzel a lakkszerű anyaggal, aminek titi a neve és fából nyerik. A fa 6 éves kora körül kezdi termelni a folyadékot. Január és március között, amikor gyümölcsöt hoz, már nem szabad a fához nyúlni. A kifolyó nedvet összegyűjtik, vízzel keverik és bádogtartályokba töltik. Shan államban csinálják, mert ott vannak ezek a fák. Bekenik az edénykéket ezzel a lakkal, és száradni hagyják. Utána kővel és teakfa hamuval ledörzsölik, majd újból bekenik ezzel a lakkal, de ezután már hosszabb ideig hagyják száradni (3 hónapig). Aztán újból bekenik. A természetes színe ennek a lakknak fekete, de a színes tárgyakhoz mesterséges színezéket használnak. Az aranyozott tárgyakhoz előbb lealapozzák valami sárga festékkel, majd rányomják az aranyat. 24 óra múlva eltávolítják a sárga festéket, és akkor marad az arany.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

A magyarázat után bementünk az üzletbe. Nagyon szépek ezek a tárgyak el is csábultam kis tálacskákra és egy alátét készletre. Ajándéknak szánom Császáréknak és a kollegáknak. Legszívesebben magamnak is vettem volna, de sajnos anyagi helyzetem ezt a luxust már nem engedheti meg.

Ez után múzeumba mentünk, de meg kell mondjam, nekem egy kis csalódás volt, többet vártam tőle.

A mai nap méltó befejezése volt a döngöltpadlós helyi étterem, ahol isteni finom burmai kaját ettünk, olcsón és igen-igen bőségesen. A lábunk alatt kutyák-macskák sündörögtek, az egésznek nagyon népi hangulata volt s mi remekül éreztük magunkat. Gergő meghívott egy sörre, illetve feleztünk egy sört, és aztán nem engedte kifizetni. Nagyon bírom a Gergőt. (esküszöm, nemcsak a sör miatt!) Komoly, nagytudású és nagyon udvarias fiatalember, aki lelkiismeretesen, mint egy kotlós vigyáz a csibéire, s fokozott figyelemmel van az öregek iránt, pedig Laci bácsival nem kevés a gond, szegény elég rozzant állapotban van!

November 30.
Ma jószerivel egész nap buszoztunk. Nagyon pechesen időzítettem, ugyanis mára, arra ébredtem, hogy fáj a torkom, aztán kitört rajtam a nátha, a fejem is fájt, sőt mi több, a gyomrom is. Így aztán, mikor délben megálltunk ebédelni, mindössze egy üres rizst ettem, az viszont nagyon jól esett.

Útközben megnéztünk egy olajprést. Régi hagyományos módszerrel préselik a mogyoróolajat. Egy jámbor ökör jár körbe, s házilag összebarkácsolt szerkentyű préseli az olajat. Ahogy elnéztem a szegény ökröt, igencsak megsajnáltam, Ennek is "marhaunalmas" az élete, egész nap körbenjárni, szinte megállás nélkül, s egyszer sem mehet például visszafelé, semmi változatosság nincs az életében! Még jó, hogy nem szédül bele ebbe az állandó körforgásba!. Igaz, lassacskán baktat. Néha a gazdája, szájába nyom egy kis préselt mogyorócefrét, amin szemmellátható élvezettel kérődzik, s rójja végeláthatatlan köreit.

Mielőtt továbbindultunk természetesen meglátogattuk a WC-t, s itt ért egy kellemes meglepetés. A budi - ha nem hangzana nevetségesnek ilyet mondani, - csodálatosan szép! Kivülről színesre festve, belül ragyog a tisztaságtól, felszereltsége abszolút tökéletes. Szappanon, törülközőn kívül, még tükör is van benne. Ha lenne budi szépségverseny Burmában, ez most kenterbe verné a többi pályázót. Legszívesebben még egyszer visszamentem volna gyönyörködni, de Gergő indulót fújt.

Ahogy utaztunk tovább, az egyik falunál, nagy sokadalomra lettünk figyelmesek. Aha, itt van valami! Megálltunk és kiszálltunk. Mivel most van telihold ünnepe, nyilván egy fesztiválba pottyantunk bele. Így is volt. Kishercegeket avattak.

Ba Thein szerzetes lesz
Burmában mélyen gyökerezik és úgyszólván minden fiúgyermeket érint a shin-byu nevű buddhista rítus: a kisfiút felveszik egy kolostorba s a fejét kopaszra borotválják. Ba Thein is így lett sangha, a buddhista szerzetesek közösségének tagja. A társadalmi hagyományokba ágyazott buddhizmus végigkíséri majd Ba Thein egész életútját még akkor is, ha néhány hónap múlva elhagyja a kolostort és talán soha nem vissza oda.
Ba Thein l5 másik kisfiúval együtt aranyozott díszernyők alatt üldögél az ünnepi sátorban felállított pódiumon: vörös-arany papírkoronájukkal, talmi arannyal díszített vállszalagjukkal törékeny bábukra emlékeztetnek. Arcukat rizsporral púderezték, ajkukat, szemöldöküket kifestették. A zenészek ünnepi dallamokat játszanak, miközben a fiúk szülei megvendégelik a felnőtt szerzeteseket.
Az ünnepi lakoma után elérkezik a nagy pillanat Ba Thein számára. A szerzetes, aki az elkövetkező hetekben és hónapokban gondját viseli majd a kolostorban, leveszi róla a díszruhát, és kopaszra nyírja. A gondos szülők már előbb kiterítettek egy fehér kendőt, abba gyűjtik a levágott hajat. Ba Thein ezután sáfrányszínű szerzetesi köntöst vesz föl. Most már "Buddha gyermeke". A szerzetes átadja neki azt a néhány holmit, amit magával vihet a kolostorba: szandálokat, olvasófüzéreket, lakkernyőt, borotvát, vízszűrőt és a fekete alamizsnagyűjtőt. Még a nevét is otthagyja az áporodott levegőjű sátorban.
Ba Thein másnap már új szerzetesi nevén, mint pondzsi - kolduló szerzetes - élelmet gyűjt a szerzetesek közössége számára: mezítláb, miként Buddha, földre szegezett tekintettel.
A ceremónia után az anyja a tisztelet és köszönet jeléül letérdel előtte, és megköszöni az adományok elfogadását. A fia révén jó cselekedetet hajt végre, amely javítja a karmáját, s ezzel elkövetkező újjászületésének esélyeit.
Ezerarcú világunk Ázsia, Ausztrália Myanmar fejezet 3l6 old.

Mint, ahogy az amarapurai kolostor ismertetésében írtam, itt minden 6-l4 közötti fiúgyereknek egy időre, kolostorba kell vonulnia. Most ezeknek a jövendő kis szerzeteseknek az avatása volt. A színpadon szpíker közvetítette a szertartást, s eközben irtó jó zene szólt. A nézőtér zsúfolásig tele volt, szerintem az egész falu itt szorongott. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, szépen kifestve, kipúderezve, selyembe öltöztetve, fejükön dísszel. Hála Istennek, engedték magukat fényképezni, videózni, így Matyi kiélvezkedte magát. Sikerült még egy öltöztetést is felvennie s kamerára rögzítenie. Igazán érdekes élmény volt, nekik is, nekünk is! Számukra mi voltunk a különlegesség, számunkra ők. A végén már bennünket többen figyeltek, mint a szertartást.

Este kalapkúrát vettem. Whiskyt ittam és mézes negrót szopogattam, meg bedobtam egy kalmopyrint. Ismét csak arra a megállapításra jutottam, hogy utálom a whiskyt, s még így megfázások idején sem lesz belőlem alkoholista, - hacsak tojáslikőrtől nem lehet az az ember, azt igencsak szeretem kortyolgatni, viszont nem hoztam magammal, - egyszerű, absztinens, torokfájós ember vagyok.

December 1.
Ma egy nagyon szép kirándulást tettünk az Inle tavon. Az biztos, hogy visszatekintve, egyik legérdekesebb élményem lesz. Először rosszul indult a nap, mert annyira borús volt az idő, hogy már attól féltünk, hogy szégyenszemre egy tavon fogunk pacallá ázni. A szél is barátságtalanul fújt, s most Burmában először - fáztunk! Szerencsére a csónakon kaptunk mentőmellényt és ez adott némi meleget. Már gondolkodtam azon, ne kérjem-e meg a csónakosokat, adják kölcsön, hogy a parton is hordhassam! Útközben láttuk a lábbal evező halászokat, akik hatalmas varsákkal halászták ki a tóból a halakat. Mivel mind a két kezük foglalt volt, az evezőt a lábukkal tartották és eveztek. Életemben most láttam először ilyet! Láttunk hínárgyűjtő csónakokat is, de csak később tudtuk meg milyen fontos szerepe van a hínárnak. Ezeken a festőien szép lagunákon, cölöpházakban éI az Inn Tha nép, s a halászaton kívül kézművességgel, főként szivarkészítéssel, - melyet meg is néztünk - és paradicsomtermesztéssel foglalkozik. Roppant érdekes módon állítják elő a termesztéshez szükséges talajt. Gyékényt eresztenek le a vízbe, és hínárt, meg vízililiomot gyurmáznak össze, majd leeresztik a gyékények közé, s ez lesz a talaja a paradicsomnak. Végeláthatatlan sorokban, katonás rendben állnak a paradicsomtövek. Csónakon közelítik meg az ültetvényt, és onnan gondozzák a töveket. Az ország paradicsomtermésének 75%-át állítják elő az Inle tavon. Mikor kikötöttünk, előbb egy-két kék folt jelent meg az égen, aztán teljesen kiderült. Az úszópiacon már hétágra sütött a nap, s nagyon jópofán nézett ki a sok tarka csónak, s benne az árusok, sokféle kínálatukkal.

A városka alapítója a XII.sz.-ban a bagani király volt, aki itt jártakor találkozott egy óriással, az óriás kezében síró gyereket vitt, aki már a halálán volt. A királynak varázsereje volt, nagyon megsajnálta a síró óriást s megmentette a gyereket. Az óriás hálás volt a királynak és megjutalmazta egy fafadarabbal, amiből 5 Buddha szobrot faragtak. Holdtöltekor ünnepélyesen körbe hordozták a csónakokon a szobrokat. Egy ilyen alkalomkor hirtelen hatalmas vihar tört ki, s mind az öt szobrocska beleesett a vízbe. Hosszasan kutattak utána, négyet sikerült is kihalászni, de az ötödiket sehol nem találták Mikor dolguk végezetlen szomorúan hazatértek, legnagyobb meglepetésre az ötödik szobrocska már a helyén volt a Phaung Daw-U pagodában. A szobrokat a hívők aranylemezekkel borították, ma már nem is látni Buddhák alakját, csak kövér aranykupacokat.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Ezeket a szobrokat Matyival elneveztük "krumplis Buddháknak", hiszen az, hogy Buddha van alattuk, csak hallomásból tudjuk, kinézetelre olyanok, mint 5 nagy arany krumpli.

Ez után mentünk a Nyapezsda pagodába és kolostorba. Neve "ugró macskát" jelent. Építésére a pénzt a gazdag emberek adták össze. Teakfa oszlopok tartják a mennyezetet, amelyeket arannyal vontak be. Negyven Buddha szobrot láttunk egyik szebb, mint a másik. Ezek a szentélyek sokban különböznek az eddig látottaktól. Gazdagon faragottak és itt megjelennek Buddha körül a tanítványszobrok is. A már sokszor látott, hallott "dzsátaka" történettel itt is találkoztunk, ezen különösen szép a faragás. Amikor Buddha vándorlása közben olyan helyhez ért, ahol egy útszakasz hiányzott, egy remete keresztül feküdt a hiányzó részen, hogy Buddha a testén keresztül háborítatlanul folytathassa útját.

Gergő beszélt az itteni temetkezési szokásokról. Itt a halottakat a vízbe temetik, követ kötnek a holttestekre.

A kolostorban meghívtak bennünket a szerzetesek egy "ugró macska" bemutatóra. Az egyik élelmes szerzetes kitalálta, hogy a látogatók részére ugró macska showot tart. A macskák váltva egymást, karikákon keresztül ugráltak, miközben mi a földön ültünk és bámultuk a produkciót. Kissé erőltetett volt ez az egész, de nem akartuk megsérteni a vendéglátókat. A macskákat neves hollywoodi színészekről nevezték el. pl. Ricky Martin és Leonardo de Caprio versengtek egymással. Leonardo ugrott nagyobbat. Mikor vége lett a produkciónak s nem tudtam felállni, megjegyeztem: most jön a legnagyobb attrakció, Czeinerné felugrása a földről, ezen aztán társaim jót nevettek, s én "ugrottam", illetve minden volt az csak nem ugrás, inkább valamiféle lomha, nehézkes tápászkodás.

Ja, azt elfelejtettem írni, milyen jópofa dolgot láttunk a szivarkészítőknél. A cölöpökön álló ház nagy termében, amely egyúttal bolt is, feltűnt, hogy a mennyezeten nagy nylonzacskók lógnak tele vízzel. El nem tudtuk képzelni minek és megkérdeztük. Elképesztő volt a magyarázat még órákig ezen mulattunk. Mivel ez igazi "vízi város" sok a szúnyog. Azért függesztik fel ezeket a zacskókat, hogyha a szúnyog a zacskó felé repül meglátja felnagyított tükörképét és úgy megijed, hogy inkább éhen marad, de azonnal elhagyja az ijesztő helyiséget. Nem tudom van-e reális alapja a dolognak, mindenesetre otthon majd kipróbálom.

Hazafelé menet megálltunk egy kis falunál, ahol megnéztük a hosszúnyakú nőket, akik a hegyekből jöttek le megmutatni magukat.

A nők feje valóságos sárgaréz oszlopon trónol - errefelé különleges szépségideálnak hódolnak; az asszonyok nyakának hosszúságáról következtetni lehet társadalmi helyzetükre. Az első sárgaréz gyűrűt már ötéves korban elhelyezik a kislányok nyakán. Fontos ceremónia ez, napját a falu varázslója tűzi ki. Kétévenként újabb és újabb gyűrűt helyeznek föl. Egy felnőtt nő nyaka, így a természetesnek kétszeresére nyúlhat. Manapság ez is kezd kimenni a divatból, éppúgy, mint a házasságtörés szörnyű büntetése: a hűtlen asszony nyakáról leszedik a sárgaréz gyűrűket, minek következtében élete hátralévő részét ágyban kell töltenie, vagy mindig fel kell támasztania a fejét, különben megfullad a nyakizomzat elsorvadása, a csigolyák deformálódása miatt. A zsiráfnyakú nők a palaungok törzséhez tartoznak, akik a thaiföldi határ mentén, a hegyekben élnek.
Ezerarcú világunk, Ázsia-Ausztrália, Myanmar 3l4. oldal.

14 éves korig állítólag még vissza lehet csinálni, de aztán reménytelen. Tudták, hogy jövünk s ott álltak szépen sorban, hogy fényképezhessük őket. Volt közöttük egy 9 év körüli kisleány, mindössze 2 karikával a nyaka körül, egy tinédzser és két felnőtt nő. Egykedvűen tűrték a videót és a fényképezést. A szenzációra éhes turisták pedig szemérmetlenül bámulták és fotózták őket. Bár az ember tudta, hogy ez a közszemle nekik a megélhetést jelenti, én mégis mélységesen szégyelltem magam. Durva tapintatlanságnak tartottam, hogy a nyomorúságukon élvezkedjünk. A többieket nem zavarta a dolog, talán én vagyok csak túlérzékeny, de mikor önkéntelenül elmondtam Gergőnek gondolataimat, azt mondta, hogy érti mire gondolok. Különösen akkor éreztem rosszul magam, mikor észrevettem a kis tinédzsernek szemében a könnyeket. Beleképzeltem magam a helyébe, mennyire megalázó lehet, így közszemlére téve lenni, s már az én szemem is megtelt könnyel. Az egyik idősebb asszony, - látszólag a legjobban tűrte a dolgokat, - sőt, mintha még jókedvű is lett volna, előhozott egy zeneszerszámot, s kedves hangon énekelni kezdett, miközben pengette gitárféle hangszerét. Nem nézte a hangszert. (nem is tudta volna, hiszen le sem tudja hajtani a fejét.) Elgondolkoztam azon, mennyi kényelmetlenséget is okozhat ez a hosszú, merev nyak, hiszen egész életüket ennek a természetellenes helyzetnek kell alárendelni, vajon megéri nekik a kétes értékű "szépség"?

A buszon Szuzu mesélt egy csomó dolgot az itteni hétköznapi életről.

Oktatásról
Alap, közép és felsőfokú oktatás van. Óvoda vidéken nincs, de a városokban már vannak óvodák. Az iskola 6 éves korban kezdődik. Megvizsgálják a gyereket iskolaérett-e. Meg kell tudni fogni az egyik kezével a másik oldalon levő fülét. Ha sikerül, akkor iskolaértett. (Megjegyzem ezen az alapon én nem vagyok az, mert erre képtelen vagyok.) Több tantárgy van, elsősorban a myanmari nyelv, angol, történelem, matematika, földrajz.
A középiskola 4 éves, itt már tanulnak fizikát, kémiát és elég magas szinten.
A felsőoktatásban van egyetem, főiskola, és levelező távoktatás, ezekért már fizetni kell. Legnagyobb presztizse az orvosi egyetemnek van, igaz, ez is tart a legtovább (6 év)
Van természettudományokkal foglalkozó egyetem és humán tudományokkal foglalkozó, ezen kívül számítástechnika (egyébként ez is 6 éves!) A katonai felső oktatásnak 3 formája van, orvosi, katona mérnöki, és katona védelmi egyetem. Egyébként nem kötelező a katonaság.
Az alsó és középiskolában vannak kolostori iskolák. Az iskolai szünetben el lehet küldeni a gyerekeket szerzetesekhez buddhizmust tanulni. (egyébként nemcsak erre, hanem a jómodorra is tanítják őket. )
Burmában az írni-olvasni tudás 82%-os, Laoszban 57%-os, Kambodzsában 38%-os, Thaiföldön 98%-os.

Gazdasági helyzetről
Burmának külföldi adóssága 5 Mrd dollár, Thaiföldnek 88 Mrd dollár. (ezt különben Szuzu kissé kárörvendve mondta)
Az infláció jelenleg 40%-os. (Húha!)

A népességről, egészségügyről
A gyermekhalandóság 1000 születésre 79, elég magas ez a szám, hiszen Szingapurban mindössze 4. Várható életkor 59 év, Laoszban 52, Kambodzsában 53.
Egy doktorra eső lakosok száma Burmában l2.500, Singapurban 670. (Iszonyatosan kevés az orvos, gyakorlatilag ha nem városban lakik az ember, akkor a saját szervezetére van bízva, vagy a hagyományos kuruzslókra, hogy túlélje a betegséget, vagy sem. A vidéki körzetekben vannak kisebb egészségügyi központok, ahol 2-3 orvos és 8-10 nővér dolgozik.
1967-es népszámláláskor a lakosok száma 25 millió volt, ma 50 millióan vannak.

Szolgáltatásokról
Egy telefonra Burmában 266, Malaysiában 6, Kambodzsában l200 ember jut. Egy televízióra Burmában 22, Thaiföldön 5, Laoszban 136, Kambodzsában l20 ember jut.

Munkakörülményekről, jövedelmekről
5 napos a munkahét, az állami hivatalokban a munkaidő 9.30-16.30-ig tart, az áruházakban viszont napi l2 óra, de itt nincs nagy hajtás. A magánszektorban viszont 7-8 nap a munkahét (mint tudjuk Burmában egy hét, 8 napból áll!) A vallási ünnepeket megtartják, ezek munkaszüneti napok. A jövedelem alsó határa, 10 dollárnak megfelelő csat/hó (2800 forint), az átlagkereset 30 dollárnak felel meg, (28.000 forint), a felső rétegek keresete eléri a 100-200 dollárnak megfelelő csatot (28-56 000 forint)
Szabadság van, ezt általában rokonlátogatásra használják fel, vagy fesztiválokon való részvételre, üdülés mint olyan - nincs.

Ellátásról
Az élelmiszer egyáltalán nem drága, pl. l db csirke kb. 2000 csat.

Adózásról
Az állami szektorban nem kell jövedelemadót fizetni csak a magánszektorban, de ott is vannak kedvezmények. pl. ha valakinek 100 alkalmazottja van, csak 50 után adózik.

Nyugdíjról
általában 10-22 dollár havonta. 60 éves kortól lehet nyugdíjba menni, (megjegyzem, ha az átlagéletkor 59 év, akkor nem sok nyugdíjat kell fizetnie az itteni TB-nek. Ezek is jól csinálják!!!)

A házasságról
A fiúk 26-30 éves koruk körül nősülnek, a leányok 19-26 éves korban mennek férjhez. Amikor megismerik egymást, általában nem szólnak a szülőknek. Három évig járnak együtt, s csak azután házasodnak össze. Házasság előtt semmi testi kapcsolat nincs közöttük, egyedül a csók megengedett. Három év után bemutatkoznak a szülőknek, s ha kölcsönösen elfogadják egymást, eljegyzik egymást, majd elmennek az asztrológushoz, aki kitűzi az esküvő napját. Ellentétben más népek szokásaival, itt a fiúnak kell a hozományt adni, csak akkor nősülhet, ha van rendszeres jövedelme. Az esküvői szertartás kolostorban zajlik, majd 5-6 nap múlva kibérelnek egy helyiséget, és ott tartanak 4-500 fős esküvői partyt. A party 3-4 óra hosszat tart. Ha a szülők nem egyeznek bele a házasságba, a fiatalok sokszor megszöknek és máshol telepszenek le. Általában, amikor az első gyerek megérkezik, a szülők megbocsátanak. (Jéé! Ez mindenütt így szokás?!) Az ifjú házasoknak sokszor nincs pénzük lakásra, többnyire valamelyik szülőhöz költöznek. Fizetésüket hazaadják. A házasságban van családtervezés, általában óvszerrel védekeznek. Válás nem nagyon fordul elő, de ha igen, bíróságon történik szétválasztásuk. A vidéki házasságokban általában 4-5-6-7 gyerek van, a városokban 2-3.

Közben megérkeztünk Pindayába. Lepakoltunk a szállodában és sétára indultunk. Egy napernyőkészítő műhelyt látogattunk meg, ahol megnéztük az ernyőkészítést.

Hát ez rendkívül érdekes volt. Fantasztikus milyen ügyesek ezek a burmai emberek. Szemünk-szánk elállt a megdöbbenéstől, mikor a fiatal fiú szinte percek alatt kiesztergálta az ernyővázat. Nem tudtuk szemünkkel követni a műveletet olyan gyorsan dolgozott, és ami a fő, pontosan. Ezeket az ernyőket sokkal jobban lehet kinyitni és csukni, mint a mi összecsukható ernyőinket! A vázra kerülő papír előállítása is roppant szellemesen történik. A papír alapjául szolgáló apróra vágott fát, addig gyurmázzák össze vízzel, míg péppé válik. A masszát egy vízzel teli kádban szitára rakják, elegyengetik, majd miután már eléggé átázott, kiemelik és megszárítják. Díszítésül virágszirmokat raknak bele. Csinálnak még ebből a mintás papírból füzeteket is.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Annyira lenyűgözött, amit itt láttam, hogy vettem Kingának és Noéminek egy-egy ernyőt és Zolinak egy füzetet.

December 2.
Ma a közelben lévő barlangszentélyt nézzük meg, de előzőleg össze kellett csomagolnunk, ugyanis a barlangok megtekintése után már nem jövünk vissza a szállodába, hanem egyenesen a vonathoz buszozunk, az éjszakát ott töltjük. Két kalandom is volt még a szálloda területén. Több nagy busz is állt a parkolóban s én - mivel nem igen néztem meg a buszunk küllemét - nyugodtan felszálltam egy nagy buszba. Otthonosan elfoglaltam a helyemet, de pár perc múlva elfogott a nyugtalanság, miért nem jönnek az én útitársaim, meg aztán, mit keres a székemen egy szalmakalap. Kezdtem magam, idegenül érezni. Nem véletlenül, ugyanis rossz buszra szálltam, ez kínaiakat szállított. Ijedten kotródtam le, még szerencse, hogy nem jöttek közben a kínaiak, magyarázkodhattam volna, mit keresek a buszukon, ha meg nem veszem észre és ők sem engem, már Peking felé tartanék! Mint utóbb kiderült, nemcsak én jártam így, hanem Eszter is. A nagy rémület következtében, sürgősen pisilnem kellett. Sehol nem találtam egy közklotyót, gondoltam visszamegyek a szállodai szobánkba. Mázlim volt, mert a takarítók már megszállták a kiürült szobákat és nyitva voltak az ajtók. Besurrantam a szobánkba s körül sem nézve, egyenesen a WC-be rohantam. Dolgom végeztével, az ágy rendetlensége döbbentett rá, hogy nem is a mi szobánkba jöttem vissza. Azt hiszem itt Lajosék laktak. Hát ez a mai reggel enyhén szólva zűrös volt, s utólag kirázott a hideg, ha arra gondoltam, milyen veszélyeket is rejtett magában, hiszen megtörténhetett volna, hogy míg én a WC-ben vagyok, a takarítók bezárják az ajtót s én nem tudok kijönni. Társaim igaz, előbb-utóbb kerestek volna, de semmiképpen nem egy idegen lakrész bezárt ajtaja mögött! Na most már mindegy, fontos, hogy ezt a kalandot is megúsztam, de azt hiszem engem gyámság alá kellene helyezni!

A Pindaya barlanghoz romantikus történet fűződik, melyet Szuzu mesélt el.

A király, - hogy melyik, arra már nem emlékszem - erre jártában látott egy garuda madarat, amint megtámadott egy sárkányt! A király meglőtte a madarat, a sárkánynak így sikerült elmenekülnie. A garuda madár szeretett volna olyan erős lenni, hogy szembe tudjon szállni a királlyal, de következő életében póknak született. Ekkor történt, hogy 7 hercegnő fürdött a tóban és a ruháikat a barlangba tették. A pók beszőtte hálójával a bejáratot. A hercegnők mikor nem tudtak bemenni a ruhájukért, segítségért kiáltoztak, megint csak a király, íjával lenyilazta a pókot. Megtetszett neki a legkisebb Pin-Gu-Ya nevű hercegkisasszony és elvette feleségül. Mindez 1000 éve történt. Azóta hordják ide a Buddha szobrokat. Sok ezer szobor van itt felhalmozva. Csodálatosan szép ez a cseppkőbarlang, gyönyörű látvány a mészkő sztalaktitok között ez a rengeteg különböző méretű arany Buddha szobor.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

A barlang megtekintése után csak úgy "pindayás", (azaz koszos) lábbal indultunk tovább a vonathoz. Ma ugyanis ismét hálókocsival utazunk vissza Rangoonba.

Az úton három esemény is volt. Az egyik, hogy Szuzu többszöri unszolására énekeltünk neki magyar népdalokat. Tudom milyen örömmel szokták fogadni a "Tavaszi szél vizet áraszt" és "A csitári hegyek alatt" c. népdalokat, így proponáltam, hogy azt énekeljük. Mivel nekem alapvetően jó hangom van, erőteljesen kezdtem neki. Jobb lett volna, ha meg sem nyikkanok. A múltkori torokfájásom és rekedtségem még nem múlt el teljesen, s most váratlanul iszonyatos hangok törtek ki belőlem. Kellemetlenek, falsak. Jézusom! El nem tudom mondani mennyire szégyelltem magam. Szerencsénkre Tamásnak nagyon jó hangja van s ő megmentette a helyzetet. Egy biztos! Én ma nem sokat tettem a magyar népdal népszerűsítésért! Mikor végre egy szerencsés fordulattal befejeztük az énekelést, a sofőrünk adta elő magát.

A másik élményünk az volt, hogy mikor megálltunk pisilni, láttunk egy kezdetleges benzinkutat, mely a maga nemében teljesen egyedülálló. Rozoga polcokon egymás mellett sorakoznak nagy flaskákban a különböző benzinek, vagy dieselolajok. Le is fényképeztük, annyira mókásnak tűnt, hogy itt így árulják a benzint.

A harmadik esemény egy falulátogatás volt, ahol megnéztük a helyi szövetkezet sálkiállítását. Többen vettek útitársaim közül a szép tarka sálakból, én is kísértésbe estem, de aztán visszafogtam magam.

Utazásunk most valamivel jobbra sikerült, mint a multkor. Ágyramászási kalandomra emlékezve Gergő megkönyörült rajtunk és átcserélte kupénkat négyszemélyesre,ahol a két földszinti ágyat mi kaptuk Matyival. Lakótársaink Misi és Laci voltak, és a mi régi helyünket Annamária és Tamás kapta. A hálókocsi kalauz, barátságosan vigyorgott rám, de kissé csalódottan vette tudomásul, hogy most nem kell engem felsegíteni sehová, a földszinti ággyal magam is elboldogulok. Hát a mai éjszakám lényegesen nyugodalmasabb volt, bár Annamáriáék figyelmeztettek bennünket, hogy lakik a kupénkban egy egér. Néha, amikor felébredtem ijedten hallgatóztam nincs-e kaparászás. Nem volt, és egérszag sem volt, csak a megszokott, általános büdös. Reggel aztán, első pillantásom az ajtóra esett, ahonnan szembe nézett velem egy aranyos, csillogó-szemű, sötétszürke egérke. Egy darabig szótlanul néztük egymást, de aztán nem állta a tekintetemet, s ijedten befutott az ülések alá. Matyi mesélte, hogy rajta viszont éjjel végiggyalogolt. Hamarosan megérkeztünk Rangoonba. Illőn elbúcsúztunk az egérkétől és a hálókocsi kalauztól, aki külön búcsút intett nekem, gondolom még sokat fog rám gondolni sérvoperációja közben, mert, hogy az én emelgetésemet nem úszta meg enélkül, az fix.

A rangooni szállodában ismét csak lepakoltunk és letusoltunk s máris indultunk, hogy a még elmaradt programot bepótoljuk. Először a Sule pagodát néztük meg.

Sule annyit jelent gyülekezőhely. A szentély 2500 éves, tehát Buddha idejében épült. Itt tárolták Buddha hajszálait. és a szerzetesek itt üléseztek megtárgyalandó azt, hogy hová helyezzék el a szent hajszálakat. A pagoda nyolcszögletű. Vastag aranylemezekkel van fedve. A 8 oldalon végig virágdíszítések vannak és kerékmotívumok, ami Buddha tanítását szimbolizálja. 4 bejárata van és a hét 8 napja is szentélyekkel van reprezentálva. ÉK-i sarokban van a napszentély, őrző natokkal.
(Szuzu és Gergő magyarázata)

Közben figyelmesek lettünk egy vezetéken függő fel alá menő kis kocsira, ami drágakövekkel kirakott garudamadarat ábrázolt. Láttuk, hogy egy szerzetes beletesz valamit és a kicsi kocsi elindul felfelé. Aztán rövid időn belül jött lefelé. Hát ez mi - csodálkoztunk. Kérdésünkre Szuzu elmondta, hogy ezen a kiskocsin szállítják fel a pagoda tetejéhez az aranylemezeket.

A Fő téren levő parkban sétáltunk, s megnéztük a függetlenségi emlékművet, majd elmentünk a Nemzeti Múzeumba, ami viszont, ellentétben az előző múzeummal, nagyon tetszett.

Fakultatív kirándulás volt 5 dollárba került, de megérte. Ez a múzeum, nagyon érdekes volt. A földszinti részen volt idegenvezetés, itt láttuk a régi írásmódokat. A pyu, a mon, a páli (ezen vannak a kánonok írva) és a myanmara, mely a legújabb írásmód, 33 betűből áll. Érdekes volt megfigyelni az írás fejlődését. A kezdeti szögletességet fokozatosan váltotta fel a kerek betűforma. A XIV.-XV században kezdenek kerekedni a betűk és a mai írás, már olyan, mint valami gyöngysor. Láttunk Buddha kéziratokat, melyek pálmalevélre lettek írva.

Majd egy díszes terembe mentünk, ahol megnéztük az oroszlános trónt, melyet még az utolsó király is használt 1857-ben. Mikor a király meghalt, az angolok elvitték a trónt és csak 1948-ban került vissza Burmába. Jámani fából készült és aranyozva van. A burmaiak 9 féle trónust használtak. Legfontosabb az oroszlános trónus.

Ez után szabadon mehettünk a múzeumba tetszés szerint megválogatva, mit akarunk megnézni. Természetesen én a negyedik emeletre mentem Matyival, ahol csodálatosabbnál csodálatosabb népviseleteket láttam. Nagyon jó lett volna ha tudunk videózni, mert szavakkal képtelen vagyok elmesélni milyen színesek, változatosak ezek a népviseletek. Egy párnak a nevét felírtam, amelyek a legjobban tetszettek. Az akina ruhának a felső része egy csillogó mellvért. A Mowskang akár európai öltözéknek is elmenne, a Loowoe fekete-piros színekben pompázik és nagyon gazdag motívumokkal díszített, a Lardeik tarka, gazdagon hímzett. A bamarinál majdnem felkiáltottam, hiszen a zenészeken ilyen sapka volt a marionettszínházban. Sajnos mennünk kellett így a többit nem írhattam fel, igaz, hiába is írtam volna, ha nem látja az ember, nagyon szegényes a leírás. Ha lehetett volna kapni erről egy könyvet vettem volna, így viszont alátéteket vettem Kemamáéknak.

Aztán ismét repülőre szálltunk. A gépen Matyival egymás mellé kerültünk és rengeteget nevettünk. Harmadiknak Laci bácsi került hozzánk, aki a tőle megszokott bizonytalansággal toporgott, nem tudta mit kezdjen a sapkájával. Tétován rakosgatta ide-oda, majd nem lelvén megfelelő helyet, egy határozott mozdulattal visszatette a fejére. Azt hittünk megpukkadunk a nevetéstől olyan komikus volt! Persze azért moderáltuk magunkat, nehogy észrevegye, hogy rajta nevetünk. Alig, hogy visszakomolyodtunk Matyi tett egy megjegyzést a hánytálakra, amit félrehallottam és ágytálnak értettem. Miért, itt az is van? - kérdeztem jámborul, s csak, mikor Matyi elkezdett irgalmatlanul nevetni, jöttem rá, mekkora hülyeséget mondtam. Jókedvünknek az vetett véget, hogy újabb papírokat osztogattak kitöltésre. Ezek a papírok, előbb-utóbb, a sírba visznek! Hiába ismétlődnek a kérdések, valami titokzatos amnézia vesz rajtam erőt, ilyenkor, semmire sem emlékszem s ez újból és újból problémát okoz. Egyet tudok határozottan, hogy foglalkozásnak teachert írok, ez viszont nem igaz!

Ez a repülőút egyúttal búcsú is volt Burmától, következő állomásunk már egy másik ország Laosz!