Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Ánandghan
(c1700-1157)
A
JÓTUDÁSÚHOZ
Ánandghan számunkra gyakran idegen világot idéző, idegen esztétika fegyelmezte
díszes verseiben olyan életérzést idéz meg magával ragadó erővel, mely a modern
ember egyik legalapvetőbb tapasztalata: a szeretettől való megfosztottság, az
egykor megismert boldogságtól és Istentől való elhagyatottság fájdalmát.
Akik Indában ismerik néhány versét, azok közül a legtöbben csak a hibás, huszadik
században kitalált GhanÁnand néven hallottak költőről, és életéről csak a szerelméhez
és halálához fűződő tizenkilencedik századi legendákat idézik. Ám a Ánandghant
mégis a legnagyobbak között tartják számon, aki a XVIII. század költészetének
nyelvjárásán, a ma már kevesek által értett irodalmi bradzs nyelven, a klasszikus
ind esztétika szigorú szabályai szerint felépített, mély fájdalomtól átjárt,
tökéletes versekben fejezte ki a kedvesétől elszakadt ember agóniáját.
A költő életéről csak a modern kutatásnak sikerült kiderítenie néhány adatot,
ám versei megértéséhez sokkal jobb útmutató egy Ánandghanhoz nevéhez kapcsolt
legenda. Eszerint a költő eredetileg egy kedvesének verselgető hindú írnok volt
a felbomló Mogul Birodalom szultánjának, "pompakedvelő" Muhammadsáhnak
(1719-1848) az udvarában, Delhiben. Ánandghan szerelmét, egy muszlim táncosnőt
Szudzsánnak, Jótudásúnak, Értőnek szólította verseiben, és ígéretet tett neki,
hogy csak neki fogja verseit énekelni. Mikor mindez rosszakarói tudomására jutott,
beárulták a tehetséges írnokot a szultánnál, akit országa politikájánál jobban
lekötött a szépség élvezete, s aki maga is költő volt, és lelkes művészetpártoló.
Ánanadghan a szultán felszólítására azonban nem volt hajlandó énekelni. Ekkor
ellenségei azt ajánlották a szultánnak, hogy Szudzsán révén kérje fel, hogy
énekelje el néhány versét. Szudzsán kérésére Ánandghan énekelt, de nem a szultánnak,
hanem Szudzsánnak: feléje fordulva, s a szultánnak háttal. A hallgatóságot,
annyira rabul ejtette a vers szépsége, hogy az uralkodó a felségsértés miatt
nem ítélte halálra az írnokot, hanem vétségéért csak száműzte a fővárosból.
Indulása előtt Ánandghan kérlelte kedvesét, hogy tartson vele, de a táncosnő
úgy döntött, hogy az udvarban marad. Ánandghan korának egyik legnépszerűbb zarándokhelyén
Vrindávanban Krisna-imádó szerzetesnek állt, azonban továbbra is Szudzsánhoz
írta verseit, és a költő saját neve - melynek jelentése "örömfelhő"
- mellett továbbra is megjelent a Szudzsán, "Jótudású" név négysorosaiban.
A szó azonban ezen túl már nem a földi táncosnőre vonatkozott, hanem a Jótudású
istenségre, Krisnára.
Ánanadghan negyven négysorosát majd másfél évtizede Déri Balázzsal közösen fordítottam
magyarra (Ánanadghan: A Jótudásúhoz: a nőhöz és istenhez. Delhi 1996). Az eredetihez
közelálló, mégis magyaros formában igyekeztünk megszólaltatni a néha távolinak
tűnő képvilágot.
Mondjam a szúrós pillantás-nyilakat? Sebeim köszörűli, ha vallok,
életemet szomjazza, tüzével a sebbe erősebb vágyakozást olt,
ámde öröm felhője - Szudzsán - élet-gyökeréből szór üde záport.
Más kínlódva farigcsál rímeket - engem az én költészetem alkot.Szó-mátka a szív-palotában ül és csend-fátyol alatt, letakarva ragyog,
szelid és szép szóalak-értelem ékszer a lényeg-forma örömteli jón.
Míg az ész-nyoszolyára leülteti, nyelv-huga elkíséri a fül-folyosón,
értés-kebelére karolva, öröm felhője, tudás-hitves mosolyog.Megrészegedik, mikor ámul a szem, hogy részeg a szép, a gazellaszemű;
Az öröm felhője elázva, ragyogva nevet, beleszédül, erőtelenűl,
gügyög és fecserész, szétszórt, szeme tág, beszükűl, káprázik, el-elnehezül.
A szemérem örül, ha Szudzsán bűbája előtt leveretve maradt, egyedűl.Páratlan szép formád fénylő vizét amint látta lelkem,
vágyra gyúlva, vágytól folyva vigadni a habba száll.
Beléesett tarka színek csupa-mozgás hullámába;
a parttalan nagy vízárban a túlpartra hogy talál?
Nem tűnik fel, örömfelhő, sehol sem a szilárdság-szirt,
a nyomorult erőveszve már félúton holtra vál.
Támaszra sehogy sem lel a süllyedő a moszat hajban:
mentett már meg merüléstől valakit a békanyál?Azelőtt a szemem szépséget ivott, de ma gond tüze perzseli, könnye pereg.
Szerelem táplálta az életemet, de ma vétkeivel tele sír, kesereg.
Az öröm felhője Szudzsán nélkül az öröm meg az ékszer, a dísz odalett.
Azelőtt hegy volt az a lánc nyakadon, de ma jöttöd elébe került az a hegy.Nekem osztályrészem a nem-feledés, a felejtés lett, kedves, teneked.
Panaszoljam-e ezt? - A fejemhez emeltem. Amit lelkedből vágysz, teheted.
De a szó, ami rólad szól, nekem élet, örömfelhő, élet-lehelet.
"Légy jól!" S bár vagy te magadban-elég, a mi áldásunkat örökre vegyed.
Bangha Imre és Déri Balázs fordításai
