« http://haiku.hu, a Terebess Online http://terebess.hu különlapja
Kosztolányi
Dezső: Harminc haiku kommentárokkal
Vadai
István: „Most vadmacskák halk hangja rí fehéren”
Kosztolányi Dezső haiku-szerű töredékei
Kolozsi
Kiss Eszter: Néhány szó Kosztolányi Dezső haiku-fordításairól
Kosztolányi Dezső haiku fordításai
Arakida Moritake (1473-1549)
SZIROM
Virágszirom
szállott lebegve
ott a fagallyról? Tévedés.
Egy tarka
lepke.
Enomoto [Takarai] Kikaku (1661-1707)
KAKUK
Kakuk,
miért ébresztettél föl engem?
Megöl a bánat.
Álmomban
őt láttam, halott anyámat.
KOLDUS
Koldus,
de én irigykedem reája.
Nincs semmije.
Ám az egész Föld s Ég az ő ruhája.
JÁTÉK
Piros
szitakötő!
Szakitsd le szárnyát s itt egy új titok:
aranypirosítód!
[Ez
Takarai Kikaku (1661-1707) verse,
Kosztolányinál Basónak tulajdonítva,
Basó válaszverse:]
Aranypirosítód!
Mi lesz belőle, ha szárnyat köt ő?
Piros szitakötő!
Fukuda Chiyo-ni (1703-1775)
HALOTT FIACSKÁM
Halott
fiacskám merre költözött?
Mily égi réteken
kerget szitakötőt?
KÚTVÖDÖR
A
kútvödört benőtte a szulák.
Színes harangja kedvesen zizeg...
Inkább a szomszédtól kérek vizet.
ÖZVEGYSÉG
Mióta
meghalt az uram,
alkonyba, reggel,
a szunyoghálón csak
a Semmi néz rám
üres szemekkel.
Gomei
LEPKÉK
Miért
röpülnek mindig úgy a lepkék –
kérdezgeted tőlem. Hogy tudjam azt?
Talán keresik az eltűnt Tavaszt.
Hattori Ransetsu (1653-1707)
LEVÉL
Száraz
levél
libben a sírkőre száll
és ott nyugtot talál.
Hójó Dansui (1663-1711)
MADÁRIJESZTŐ
Még
a ruháját is kölcsönbe kapja,
de a császárnak sem köszön
rozzant, kevély kalapja.
Horiguchi
Niko (19-20. sz.)
[Horiguchi Daigaku, 1892-1981]
PARÁZS
Az
alkony-égen vad, vörös ködök.
Most a szökőkút parazsat köpött.
ÉLET
Ki
élhet e világon,
hol annyi a ború?
Az élhet e világon,
ki egyre szomorú.
NYAKÉK
Szeretnék
venni egy nyakéket.
Felfűzni mind a könnyeim
a átnyújtani
tenéked.
ÁLMODÓ
Vén
lélek lakja ifjú testem.
Mit sem teszek, kétségbe estem.
Csak álmodom,
tűnődve, resten.
Ihara Saikaku (1641-1693)
TAVASZ
Levetem
tavaszi ruhám.
A szép Tavasz
ládám ölébe csillog ezután.
Ismeretlen költők
VÁNDOR
Most
a tücsök ciripel.
Jaj, az én hazám. Magányos arcomat
a puszta földre
rejtettem itt el.
BARÁT
Elvágtat
a felleg,
eltűn a barát is,
csak arca marad meg.
VEREBEK
Verebek,
árvák ti is, hadd játszadozzam
veletek.
HAB
A
vizen a tajték
nem jut a partig.
Eltűnik. Én is,
semmise tart
itt...
Itó Fugyoku (18. sz.)
HAMUTÁLCA
A
holdvilágos táj oly isteni,
hogy
nem merem
hamutálcámat sem
kiönteni.
Kagami Shikó (1664-1731)
SZÍN
Ha
a hangjára volna szín,
mi volna a Tavasz színe?
Karmazsin.
LÁNGÉSZ
Tudod,
milyen a lángész?
Mint télidőben
a tébolyult hold, mely
bandzsán reánk néz.
Kakó (18. sz.)
LEGYEZŐÁRUS
Szellős,
hűsítő legyezőket árul,
izzad szegény,
pedig egész orkán
fúj a nyakárul.
Kamijima Onitsura (1661-1738)
CSALOGÁNY
Gyöngyös
dalát hogy eldalolta már,
mi ő?
Kis, zöld madár.
INTELEM
Nem
senki az, meg is bízhatsz te abba,
ki elvirult
s úgy áll
a Földön, mint virágtalan fa.
ÜNNEP
Virágban
a cseresnyefák.
Mindenki izzó, víg selyembe pompáz
s benn
a ruhákba ott zörög a csontváz.
Kaya Shirao (1738-1791)
HOLLÓFÉSZEK
A
csúnya hollók –
ők is a fészküket készítgetik,
mert a
szülői szívek mind hasonlók!
Kei Kiitsu (1695-1762)
GYÉMÁNT
Gyémánt
van-e szebb, van szebb nála még,
mint nyáron
a jég?
Kitamura Kigin (1624-1705)
SZERELEM
Szívembe
forró vágy remeg föl.
Kérdezte, mért fogytam le így?
Zokogva
mondtam: „A melegtől”.
Kiyoku Sanjin (18-19. sz.)
GÚNYVERS
„Áldott”,
iratta férje sírkövére
s a porbasujtott özvegy mindig ott van,
szavát betartva – áldott állapotban.
Kiyoshi [Takahama Kjósi]
KÍGYÓ
Eltűnt
a kígyó, útnak is erednék,
de ott a fűben a szeme
reám
mered még.
Kobayashi Issza (1763-1828)
BÉKA
Kis,
árva béka, mért riadsz te vissza?
Ne félj, ne félj.
Ismerj meg engem. Itt barátod: Issa.
EGY MILLIOMOSHOZ
Tudod,
mi énnekem a pénz,
arany-, ezüst-, kincs-garmada?
Mint
bambuszon a hajnal harmata.
A DALNOK
Mindig
egyformán énekel
a kis fülemüle.
Nem nézi, hogy a lomb
alatt
kegyelmes úr ül-e?
LÉGY
Ne
üsd agyon a kis legyet.
Nézd, tördeli kezét.
Úgy kér kegyet.
Konishi Raizan (1653-1716)
APÁCA
Mily
bús kép! Az őszi réten
apáca áll s körötte rovarok
zúgnak
setéten.
Kubota Utsubo (1877-?)
VALÓSÁG
Ha
földre hull s hever az utak árkán,
látod, papír és lelke sem volt:
csak sárkány.
Masaoka Shiki (1866-1902)
ELLENTÉT
Mi
fönség.
A kert fehér fagyalján
piros gyümölcs ég.
REKKENŐ ÉJSZAKA
A
nyári éj oly kábító.
Álmatlanul virraszt benn a kalitban
szegény rigó.
FEHÉR PILLANGÓ
Fehér
pillangó szállt a
gyöngyvirágra
s én szinte félek:
nem lélek?
UTOLSÓ DAL
Figyelj
csak a tücsök dalára,
ha hangosan csattog az őszi éjben,
azt sírja, hogy majd meghal nemsokára.
TAVASZI ÉJSZAKA
Tavaszi
láz.
Egy ember az utcán ballag magában
és fuvoláz.
HAJNALPÍR
A
hajnali égen tündéri pír van.
De lásd, kilobbant,
míg
róla ezt a kurta verset írtam.
APÁM
Tücskök
daloltak este, mint a költők,
mindenki érti éneklésüket.
De – jaj – az én apám agg és süket.
Matsumura Gekkei (1742-1811)
CSALOGÁNYDAL
Estente
hallani
és éneke
mégis oly édes, friss és hajnali.
Matsuo Basó (1644-1694)
HÓ
Nézd,
a fehér hó mint ragyog.
Ki hát a hóba. Hadd imádom,
hadd
nézem, amíg megfagyok.
TELEHOLD
Ó,
telehold – ha volna egy nyele,
ő lenne az én legyezőm
és
én legyezném arcomat vele.
ÚTON
Kietlen
elhagyott vidék.
És itt, hol a madár se jár,
bealkonyul
az őszi ég.
EMLÉKEZÉS
Mikor
virágos minden út
s fehérek a cseresznyefák,
minden, mi
volt, eszembe jut.
JER, KISFIAM
Jer,
kisfiam, mesélni kezdek.
A dinnyeföld tarkán virágzik.
Akarsz-e
egy gerezdet?
CSÖND
Nyugalmas,
csöndes est...
csupán a tücskök vad zenéje harsog,
hogy
szirteket repeszt.
BABONÁS HOLDFÉNY
A
holdsugár, mint az ezüsteső dült
s én hajnalig járkáltam künn a tónál,
akár egy őrült.
TEJÚT
Hogy
zúg a tó.
De fönn az égen az arany Tejútnak
nyugodt, nagy
íve látható.
HAVAS TÁJ
Hóförgeteg...
Ott a sürűben, a kis házikóban
él egy magányos agg s beteg.
IDILL
A
tűzhelyen parázs dereng.
Fönn a fehér falon a vándor
árnyéka
leng.
VAJÁKOLÁS
A
hold ma éjjel izzón tündökölt.
Fehér cseresznyéskert lett a tüzében
a bús pamutfaföld!
JÁTÉK
Piros
szitakötő!
Szakitsd le szárnyát s itt egy új titok:
aranypirosítód!
[Ez
Takarai Kikaku (1661-1707) verse,
Basó válaszverse:]
Aranypirosítód!
Mi lesz belőle, ha szárnyat köt ő?
Piros szitakötő!
TAVASZI KÉPECSKE
Virágzanak
a szilvafák.
A Nap aranypalástban
a hegy ormára hág.
BOLDOG FOLYÓ
Táncolva
száguld, a hulláma csattog.
A Nyár, az izzó, édes, buja Nyár
rá csókokat dob.
VIHAR A PUSZTÁN
Vihar
zörömböl szakadatlan.
Fél a szívem benn s künn is így remeg most
a vadkan.
MAGÁNY
Jó
volna innen messze futni
és élni oly magányosan,
akár
te, elhagyott kakukfi.
ŐSZI EST
A
száraz ágon komoran időz
egy óriás, fekete holló.
Megjött
az ősz.
TÉL
Bús,
téli fészek.
Várj, majd kizöldülsz s fölvernek dalukkal
a
víg zenészek.
OLAJ
Ma
éjjel a lámpámba, jaj,
nem volt olaj.
De ablakomba akkor
behajolt a Hold.
LÉGY
Veréb
barátom, kérnék egy kegyet.
Ne kapd be a virágra röppenő
bús, kis legyet.
TÓ
Öreg
halastó szendereg a langyos
magányba némán... Most beléje cuppan
loccsanva egy loncsos varangyos.
HARMAT
Ó
harmat, én aranyosom.
Várj, míg nyomorú életem
tűnő vizedbe
megmosom.
BOGÁNCS
Kiváncsi
bogáncs rég vigyázza már,
hogy jön és hogy megy az utas;
és lelegeli egy szamár.
AGASTYÁN
Fehérhaju,
bús aggastyán mereng a
családja sirján. Háza puszta most.
Jaj, bong a donga és leng a gerenda.
PRÜCSÖK
Ó
kis prücsök, beh vídám a dalod.
Ki sejti, hogy majd nemsokára
halott leszel te is, halott?
CSATATÉR
Vén
harcmezőn Tavasz gyújt sugarat.
Százhúszezer harcosnak életéből,
mint egy futó álomból ez maradt.
NYOMORÚSÁG
Az
évtől elbúcsúztam.
De kalapom a régi nyári-szalma
s lábam
botolva csusszan
a téli sárba, rossz gyökérpapucsban.
VÁLÁS
Az
illatos pünkösdirózsa kelyhét
habozva hagyja el a méh,
a
részeg és a boldog, esti vendég.
TÜCSÖK
Dalolva
halt meg. Mit hagyott itt?
Egy aszu, vézna tetemet,
mit
a futó por betemet.
SZEGÉNYSÉG
Jöjj
el barátom, bár kopott tanyám van,
de nálam
a szunyogok
is oly kicsik,
hogy az embert alig csipik.
VADKACSÁK
Az
éj borult az óceánra távol.
Most vadkacsák halk hangja rí fehéren
és a sötét derengve fölvilágol.
A JÓLTEVŐ
Ha
a mezőn az éjfél fagya metsző,
kabátja szárával takargat,
egy jószivű madárijesztő.
MAGASAN
A
szirttetőn haladtunk
s a fellegekbe szárnyaló pacsirta
dalolt
alattunk.
VARJÚ
A csúnya varjú –
mily szép is, így reggel,
ha hóvihar
fú.
REMETE
Áll
a kemény tölgy és semmit se lát.
Meg is veti
a csillogó
cseresznyefát.
MAJOM
Zúg
a hideg zápor. Te meg se látod.
De a majom bőg.
Szegény,
szeretne egy esőkabátot.
SZENTJÁNOSBOGÁR
Szegényke,
nappal mily kopár.
Csak egy fakó,
pirosnyakú bogár.
UTOLSÓ HAIKU
A
vándorúttól fáradtan, betelten
kopár mezőkön, zörgő avaron
kószál a lelkem...
Moshi (19-20. sz.)
AZ EMBERÉLET
Az
emberélet gyönge dráma.
Csak egyszer adják.
Nincs több
előadása.
Naitó Jósó (1661-1704)
EZÜST
A
téli holdvilág fakó
ezüstje hull ezüst hajamra –
olyan hideg,
akár a hó.
BAGOLY
Úgy
lángol a hold most, hogy egy bagoly
káprázva az eresz alá bújt
s ott silbakol.
VADKACSA
A
mély vizekből úgy bukik elő
a vadkacsa,
mint egy csodákat
látó bölcselő.
Nakajima Toshi (1884-?)
ELLETÉT
A
tájat édes, szűz hó este meg.
„Csak üzleti ügyben keressenek”.
Nakauchi Chóji (1875-1937)
Ó-ÉV
Elillan
az év, nincs nyugsága nálam.
Utána nézek,
két tenyerembe
hajtva állam.
Natsume Sóseki (1867-1916)
ÚJ CSELÉDÜNK
Az
új cseléd szólt: „Rózsa a nevem”
s egyszerre elborzadt a lelkünk,
mert hátrafordult és a púpja feltűnt.
Ochi Etsujin (17-18. sz.)
TÁJKÉPECSKE
Az
éjszakán holdfény zizeg.
Vén templom alján, a hegyen
hántolják
a rizset.
TANÁCS
Vigyázva
hajtsd most a lovat.
A tomporára a tavaszi hold ír
szép
rajzokat.
SZERETET
Elmúlt
megint egy év. Élek magam.
Kerülöm az apám, anyám,
hogy
meg ne lássa koraősz hajam.
Óemaru (1722-1805)
PILLE
Jaj,
mily csodás is volna, hogyha egyszer
a hópihék közt a fehér idillbe
repülne egy fehér, parányi pille.
Ono Bushi (1888-?)
MACSKA, NAPRAFORGÓVAL
Kölykét
viszi a macska, morgó
szájába. S mint a tigris,
körös-körül
lángol a napraforgó.
Óshima Ryóta (1718?-1787)
FENYŐ
Fönn
jár a Hold.
Most hág az ég fennkölt ormára Ő.
Jaj, bérctetőn
mért nem vagyok fenyő?
Otsuji
HANGOM
Télen,
mikor magam ülök
s hallom tulajdon hangomat,
megrémülök.
ŐSZ
Késői
ősz. Szines lepelt szőtt.
Nézd, fölruházta
a meztelen
madárijesztőt.
Rokkochu
PIROS KÖTÉNY
Tavaszi
szél viháncol és a
teaházból piros köténnyel int ki
a
gésa.
Ryuga
ORVOS
Újévkor
így szólott az orvos,
míg rázogatta jobbomat:
„Remélem,
az idén is támogat.”
Ryushiu [Rjúszui]
KISGYERMEK
Eltévedt
kisgyermek. Nézd az árvát.
Sír-sírdogál.
És közbe fog
egy szentjánosbogárkát.
Saitó Yakushi (1850-1908)
A VÍG CSAVARGÓ
Milyen
hideg a hó, mert nincs velem
a víg csavargó:
a Szerelem.
Seidi [Szeibi]
UDVARIASSÁG
Kunyhóm
előtt gubbasztok tétován.
A teleholdnak adtam át ma éjjel
vendégszobám.
Seien
PACSIRTA
Zeng
a pacsirta szédítő magasba,
s trilláival
a fellegek boltját
is átlyukasztja.
Shida Yaha (1663-1740)
PRÓZA
Fülemüle!
„Tessék kalácsot, friss kalácsot!”,
kiáltja egy hülye.
ZÁRT LEVELEK
Az
ibolyák lármázva kéklenek,
hiába áll a zárt telek felett:
„Tilos a bemenet!”
Shinpei
ARCOK
Nézz
az arcokba mélyen.
Mindegyiken ott sír a vágy: –
hogy
mindörökre éljen.
Sokiju ni [Jagi Sokjú-ni]
IBOLYÁK
Házam
leégett.
De romjain az ibolyák kinyíltak.
Ők hoztak édes,
áldott üdeséget.
Suganuma Kyokusui (17. sz. második fele)
HARSÁNY ÉJ
Hideg
az éj. Mi zúg olyan vadul:
A vízesés.
Harsogva a nagy
Óceánba hull.
Tachibana Hokushi (17. sz. második fele)
TŰZVÉSZ UTÁN
Házam
leégett.
Lehulltak a virágok is.
Így ér mindenki véget.
Tai-a
TELEFON
Újévkor
az első üdvözletek
nyájas szavakkal telefonva
futnak belé
a telefonba.
Tama
PAPÍRSÁRKÁNY
Bezárva
itt a Császárt kell szeretnem
s szól a zene.
Papírsárkány,
emelj hátadra engem.
Tan Taigi (1709-1771)
RABMADÁR
Rab
fülemüle, csattog boldogan,
harsány dalában olvad el a titka,
a rács, a rabság, a kalitka.
Yamaguchi Sodó (1641-1716)
KETTECSKÉN
Az
aratási hold tündér-sütésén
megyünk haza,
két régi cimbora:
az Árnyam és Én.
Yasuhara Teishitsu (1610-1673)
HOLD
Ringatja
a teltholdat a derűs ég:
hideg, tömör és fényes gömbölyűség.
Yosa Buszon (1716-1783)
PRÓZA
Fülemüle!
Itt két pofára habzsol egy család,
hogy szétáll a füle.
MÚLT
Mult.
Lassú napok begyüjtött gabonarendje,
mely egy pajtába hullt...
PATAK
Mikor
májusban az eső szakad,
milyen szilaj,
önérzetes a legkisebb
patak.
TANYAI KÉPECSKE
Egy
kis majorba, messze valahol
virágban állnak a barackfák.
A házalóra mérges eb csahol.
ŐSZI ÉJ
Az
őszi éjbe – mily bolond dolog –
akármit is tegyek,
apámra
és anyámra gondolok.
HARANG
Templomi
harang bronzán libegve
alszik
egy csöpnyi lepke.
VAKEMBER
Ma
oly csudásan tündököl a hold.
Egy vak nekem jött
s ő is
kacagott, hogy belém botolt.
SÁRGA ŐSZIRÓZSA
Lámpám
tüzétül
a sárga őszirózsa
nézd, elfehérül.
ESŐ
Nézd,
a csepergő
esőbe sétál
egy háncs-kabát meg egy esernyő.
RABLÓVEZÉR
Úgy
ég a hold, hogy minden szív megolvad.
Még a rablóvezér is
versben dalolja meg a holdat.
FÉSŰ
Hálószobámban,
a sötétben
a rémület jéggé fagyasztott:
holt feleségem
fésűjére léptem.