« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Buszon haikui japánul (DOC)
Buszon haikui angolul
Lásd a magyar műfordításokat az eredeti japán olvasatuk alá sorolva!
Josza Buszon haikui
与謝蕪村 Yosa Buson, 1716-1784
松村呉春 Matsumura Goshun, alias 月渓 Gekkei (1752-1811) két festménye Busonról
(Haikuk a műfordítók ábécérendjében)
Bakonyi Berta fordítása
Szobánkban
fagy -
Holt asszonyom fésűje
Lábam alatt.
Bakos Ferenc fordításai
Rövid
szundítás –
felébredve,
elmúlt a tavasz.
Harmatos
reggel –
ezek a nyeles serpenyők
csodálatosak!
Boldog utazó:
szúnyogriasztó kanóc,
holdsütötte fű.
Szilva-nézőben:
az örömnegyedben
új selyemövek.
A szilva illata
körüludvarolja
a teliholdat.
Hirtelen hűvös –
szobánkban régholt nőm
fésűje, láb alatt.
Buda Ferenc fordításai
Búcsúzó
tavasz
veszteglése: kései
cseresznyevirág.
Rámesteledett,
esőátjárta
tetőn
cseresznye ága.
Búcsúzó
tavasz –
szűkkeblű szerkesztőre
orrol a költő.
Újévi
leves:
háromszor is merítek
akár a dúsak.
Hótörte
ágak
roppanása behallik.
Mélyül az este.
Vetvén
az árpát,
ragyog a vének arcán:
"Száz évig élünk."
Esti
szél támad,
hullámfodrok verdesik
szürkegém lábát.
Viharvert
ernyőm
téli záporverésben
szellemmé válik.
Arany
paraván
ragyog – még gyönyörűbb így
a peónia.
Esős
koranyár –
kunkorodó indák kúsznak
az ácsműhelyre.
Kardját
ledobva
szól a vitéz: adj szállást!
Kinn hóvihar dúl.
Egy
barna kánya
fehér íriszre pottyant –
be is teríti.
Tengő
falucska
piros azáleái.
Fehér a főtt rizs.
Fagyosra
dermed
a gyertyaszál könnye mind.
Daru az éjben.
Kipányvázott
ló,
két kengyelén lassacskán
hó halmozódik.
Itt
egy gém ázik,
ott – daru sütkérezik:
záporban, fényben.
Hideg
templomban
leveles ánizs-ágat
éhes egér rág.
Denevérekre
lesvén, összepillantunk:
én és az az
asszony.
Pitypang
virága
késlekedve nyiladoz
a deres úton.
Kertek
szegélyén
ördögcérna tenyészik –
elveszni köztük.
Szilva
virágzik –
kicsire összetöppedt
kinn a hóember.
Kaméliát
téptem,
kelyhéből a tegnapi
eső kicsordult.
Fönn:
borongós hold,
lenn: békáktól fölzavart
nyüzsgő víztükör.
Mandarinrécék,
menyét leskel
reájuk
az öreg tónál.
Villámlás
után
bambuszról a gyöngyharmat
kopogva hullik.
Hamu
alatti
parázs – úgy rejtőzöm én
a világ elől.
Fakón
dereng már,
fogás után vigad a
maradék halnép.
Fák
lombja hullong,
hántoló kölyűk már csak
messzi duhognak.
Lehulló
szirmok
takarója a tócsán –
végső katarzis.
Ködös
reggel. Az
alvó hídon át csak egy
kiskutya kocog.
Hó
gyarapítja
halmozódó éveid,
Komacsi szentély!
Lecsapolt
rizsföld.
Halacska lapulna egy
lábnyomnyi vízben.
Vén,
őszi este –
talán egyszer még vágyott
emlékem lészen.
Kormorán-halászok
–
a szerzetes szemhúnyva
húz el a parton.
Cseh Károly fordítása
Erdei
fenyő
újévi kapudíszében
csüng a tűnt idő
Dombrády S. Géza és Szende Tamás fordítása
A Ló-gát mentén, tavaszi szélben
Faludy György fordításai
Bárányfelhő
ezüst uszálya.
A béka elbűvölten nézi,
s lassan fordítja
a fejét utána.
Kilépek
a büdös budiból. Szemben
gyönyörű lepke száll.
Elpirulok.
Ezt most nem érdemeltem.
Halászhálót
akasztanak a fára.
A háló szemeiből kicsepeg
a víz s
a hold világa.
.......................(Találkozom és összebarátkozom
..........Szejhán szerzetessel)
A
favödör ringó vizében sápadt
sárgadinnye s egy fényes padlizsán.
Biccentenek egymásnak.
A
körtefa csupa virág a holdas
tavaszi éjben. A fa tövében
egy nő szerelmes verset olvas.
Május
vége. Kegyetlenül
porzik a zápor. Az úszó hínár is
már
majdhogy elmerül.
Nagy
társzekér döcög el három szőke
nagy lóval. Az útszéli
petúniák
megborzanganak tőle.
Gyönyörű
éj. Mindenki boldog.
Az útonálló lesben áll,
és verset
ír a teliholdhoz.
Sárga krizantém
A
szobában tíz gyertya ég.
A sárga krizantém kezemben
rögtön
elveszti a színét.
Fehér krizantém
Csupa
szépség és földöntúli illat.
A nyitott olló megmerevedik
s ellenáll ujjaimnak.
A tavaszról, öregen
Vidámság,
zaj, szerelmek.
Ez a rózsaszín szemüveg
idegen már szememnek.
Erotikus emlékek
Tölgyfamakkok
a faragott fatálon.
Trágár makkok! Mondjátok el nekem,
milyen
szép volt garázda ifjúságom.
A
téli szél zizeg.
Hány kavics fekszik a tarlón! Most végre
látom mindegyiket.
Gergely Ágnes fordítása
Este
van, ősz van.
Most csak a szüleimen
Tűnődöm.
Greguss Sándor fordításai
A
kikötőn túl:
víz, hajó, nagyvilág - köd
lepi Koreát.
Tavaszi
zápor.
Százszín kócgolyó: labda
ázik a tetőn.
Tavaszi zápor.
Vándorok álma: füstös
konyha, lakott ház!
Tavaszi zápor.
Füröszd
hát, tenger, kagylós
partod kincseit!
Tavasz, tengerár;
hullámok
szakadatlan,
rajt' messzi alkony.
Sík vidék, tavasz
simogat vizeivel.
Hova sietnél?
Hosszú munkanap.
Vén fahídnál eltévedt
fácán felriad.
Mécsesek sora,
vendégköszöntők, egyik
a másik után.
Tűnő
kikelet.
Egyre nehezebb lantom:
pengő fegyverem.
Esti szürkület.
Biz', jól elkapálgattam
a kertkaputól!
Repcevirágok.
Hold, Nap,
együtt az égen
Kelet és Nyugat.
Tűnt zivatartól
hulló szirmokat
áldoz
a kamélia.
Szirmos körteág,
asszonykézben levél, s fenn:
leső holdvilág.
Múló örökség:
virágjukat vesztett fák közt
ódon
templom áll.
Zápor, szélroham.
Fűszálpányvát markolász
seregnyi
veréb.
Lágy, hűvös dallam.
Hajnal harangja szólít:
lebegj, pillanat!
Várj még, szürkegém!
Hűs szellő, esti égbolt,
halk hullám köszönt...
Hajnali szellő
borzolgatja a hernyó
selymes szőreit.
Zsendülő
lombok
közt ihletett bizalom;
fehér várfal áll.
Magányos Fudzsi!
Úton tar csúcsod felé
millió levél!
Nyílj, bazsarózsa!
Szivárvány
röppen bimbós
szirmaid felől!
Bazsarózsa szól:
felhők, takarodjatok,
itt enyém a fény!
Vaskos dombormű.
Bazsarózsa szirmain
egy hangya
delel.
Vadrózsabokor.
Otthont remélő vándor
lelkének emlék.
Ösvény hajlatán
vadrózsaillat szólít:
„vándor, megpihenj".
Boldog szerelem:
eső fátyla alatt
vízililiom-pár!
Szegényes
vidék.
Ég homlokán hold ragyog,
én meg baktatok.
Harmatezüstben
töviságait rejtő
csipke-gyöngybozót.
Tűnő holdvilág.
Sötétség
lehelete:
hideg csend elér.
Virrad, hold se jár.
Alig néhány
árny táncol
Holtak Ünnepén.
Távol: bujkáló
hegyek. Alkonyi síkság
ölén fű csillan.
Magányos virág,
hajnalka, színe sötétlő
tavakat
idéz.
Tar fűz. És alant,
szikkadt mederben porló
kövek álmai.
Téli zivatar.
Húr pendül: patkány iszkolt
át citerámon!
Vihar közeleg!
Lássuk csak, e zsupptetők
alatt mi vár rám?
Fagyos
szélvihar.
Hullám, szikla: szaggatja
egyik a másikát.
Gyors patkánylábak
futnak csengő tálakon.
Hát ez dermesztő.
Kopár fák között
hordszékkel
sietnek.
Madár didereg.
Ó, a téli fa
előtörő illata
fejszecsapáskor!
Nárciszok között
magányos róka ropja.
Fenn az esti hold.
Horváth Ödön fordításai
Az
első napfény
ma cikázásba kezdett
a halfejekről.
Szilvavirágok
-
fölöttük ezután az
éjszaka fénylik.
Sárga
repce rét;
a hold keleten fénylik
a nap nyugaton.
Tavasz
vizek;
hegyek nélküli tájon
áramlanak át.
Tenger
tavasszal;
lágy hullámok szüntelen,
egész napon át.
Zuhogó
eső;
a hintó homályában
lágy suttogásod.
Nem
ível át híd
a tavaszi vizeken,
s már alkonyat van.
A
hamu alatt
a kis láboska titkon
buzogni kezdett.
Szól
a csalogány,
kicsinyke, hegyes csőre
teljesen nyitva.
Csalogány
fütyül -
s egyszer oldalra fordul,
aztán meg szembe.
Egyre
csak szánt, szánt -
a nem mozduló felhő
nincsen már többé.
A
gyönyörű lány
cseresznye szirmokhoz megy
- éhét elverni.
Tavaszi
esőt
néz a gyönyörű szép lány,
és nagyot ásít.
A
fűzfák felől
lassan sötétül e nap,
s a mezei út.
Szürkület terül
virágos réti útra;
messze a házam.
Vízzöld
rizsföldre
cseresznyevirág hullik,
csillagos éjben.
Fácán
és tavasz!
Nézd, az esti nap rálép
a farktollára.
Fönn
a háztetőn
megázott labda hever
a lágy esőben.
Papírsárkány
lóg
az égen tegnap óta,
és épp ugyanott.
Templomharangra
szállt a pillangó és ott
nyomban elaludt.
Utána
kapva
olyan valótlanak tűnt
a fehér lepke.
Est
virágai!
Ha ismét rájuk tekintesz,
már gyümölcsök ők.
Szilvavirágok
a patakba hullanak,
- s tovasodródnak.
Tavaszi
eső;
az alkony leszáll; e nap
is eltűnőben.
Tavaszszürkület;
új gyertyalángot gyújtok
a gyertyalánghoz.
Most
menj el oda;
zöld fűzfák között fekszik
a hosszú ösvény.
Köd
ül a mezőn,
vizek hang nélkül; íme
közelít az est.
Távozó
tavasz;
kései szirmokon ott
marad habozva.
Virágok
hullnak,
magam öreg s ingatag;
mögém hullanak.
Virágok
hulltak;
zöld levelű ágak közt
feltűnő templom.
Az
út véget ér,
ahol vadrózsaillat
jön közelembe.
Felborzolódnak
hajnali szellőcskétől
a hernyószőrök.
Csupán
a Fuji
maradt még meg a mindent
belepő zöldben.
Csupán a Fuji
látszik ki a hajlongó
zöld áradatból.
Bogarak
zúgnak,
amikor a futó lonc
virágja hullik.
Pisztrángom
adtam -
hazafelé ott állt a
kapu az éjben.
Mi hullt a vízbe
a nyári erdő mélyén,
- virág, bogyócska?
Ebben
a csendben
a fellegek csúcsai
a tó szívében.
Villámfény!
és a
bambuszlevelekre lágy
harmatvíz csöpög.
Kék
gém lábához
fodrozódik a víz az
esti szellőben.
Verandám
mentén
sétálok egy lámpással;
- zuhogó eső.
Mily
pompás játék -
az ágyamba tűzlegyek
szúnyoghálómban!
Öröm
szememnek!
kedvesem legyezője,
oly tiszta fehér.
Hűs
szárnyalása,
mikor elhagyja a hang
a templomcsengőt.
Tiszta
forrásvíz!
ha csak egy kortyra való
is: mily nagyszerű!
Mily
csöndben állnak
a vendég jötte előtt
a bazsarózsák.
Pünkösdi
rózsa!
szirmai szétszórva két,
három halomban.
Levél
se rezdül;
a nyári erdő csendje
félelmet keltő.
Hatalmas
zápor;
verebek kapaszkodnak
a kalászokba.
Az
a nap elmúlt
már, hogy a csalogányok
hangja visszhangzott.
Fűzfalevél
hull,
a víz már mind kiszáradt,
mindenütt kövek.
Rövid
szarvacska,
majd hosszú - vajon mire
gondol a csiga?
Pünkösdi
rózsák
nőttek a templomnál, ott
mentem - "bocsánat!"
Lassan
jön az ősz;
fény gyullad fel egy házban;
még nincsen sötét.
Te
itt maradsz, míg
én elmegyek. Ma kétszer
kezdődött az ősz.
Köd
vázolta fel
álomban elsuhanó
alakok rajzát.
Szederbokron
a
harmat! könnyű cseppecske
mindegyik tüskén.
A
tófenéken
tisztán látni a halat
- mély őszi vizek.
Vadkacsák
szállnak;
ahol a kapát mossák,
fodros lesz a víz.
Elmélyül
az éj
s az alvás a falukban;
zuhog a zápor.
Kenyérmagvetők
hosszú árnyékai a
lenyugvó napban.
Mellőz
a világ;
- szüleim falujában
minden levél rőt.
Ollóm
közelít
a fehér krizantémhoz
s tétován megáll.
Hajnali
dicsfény,
a mély tó színe, messze
fönn a hegyekben.
Háromszor
hangzott;
aztán már nem hallatszott
a szarvasbőgés.
Taplót
keresve
felfelé néztem; ott állt
a hold a hegyen.
Paraszt szomszédol
madárijesztőjénél, majd
újra visszatér.
Kalapja
elszállt,
elvesztette varázsát;
madárijesztő.
Ősz
szele körbe
forgatja, s tovasiet;
madárijesztő.
Az
alja nélkül
gurult egy csöbör, őszi
vihartól hajtva.
Tiszta őszi hold!
a ház urát szólítom,
- éppen krumplit ás.
Messziről
hallom
már a várt lépéseket
a száraz lombon.
Templom
a parton;
fuvola ritmusára
hullámzik a víz.
Sötétül
a hegy;
lápi tó pampaszfüve
az esti fényben.
Valaki
eljött
felkeresni valakit
az őszi estben.
Ősz
van és este;
csupán rátok gondolok
jó apám, anyám.
A
szegénységtől
megtaposva, ezen az
őszi reggelen.
Nincs
egy hajlék se
ebben a hóban; - fénylő
ablakok sora.
A
szélrohamban
a lezúduló vizet
sziklák hasítják.
Telek
folyója;
Buddhának szánt virágot
sodor el a víz.
Téli
erdőben
baltám csapása nyomán
fa illata szállt.
Milyen
hideg hang,
ha a patkány lábai
futnak a tálon.
Éj.
Egy útszéli
kunyhóban tálját verve
kicsiny gyerek sír.
Nagy
téli vihar;
a majdnem hazaért ló
éppen megbotlik.
Szívem
elszorult;
holt kedvesem ágyánál
fésűjére léptem.
Kiss Benedek fordításai
Március
múltán
mily nehéz lesz a lantom,
ha megölelem!
Fehér
hajdina
nyit az út mentén – mintha
elszórták volna.
Dermesztő
hang, ha
a bálnahúsárus bősz
kése darabol
A
kolostornál
egy néni tüzelőt gyűjt –
vihartört ágat.
Hiába
vetnek
hálót ki a halászok:
a hold kicsusszan.
Téli
zápor volt,
s most a sötét kámforfa
cseppeket hullat.
Megremeg
a föld
és a nyíló peóniák:
társzekér ment el.
Nyugati
szélben
a kert keleti sarkán
falevélhalom.
Ma
halk a tenger,
bálnák sem borzolják föl
a repcésen túl.
Naspolyavirág:
téli madár sem röpdös
körül – csendes nap.
Csalogány
dalol,
zörren az ág körötte;
ma szólt először.
Két
kedvenc szilvám
egyike korábban nyit,
másika később
Pisze
orrod hogy
nagyobbra nőjjön, hina,
mamád nem csípte.
Szirmok
hullnak a
szilvaágról a kopott
intarziára.
Felzúg
a búvó
szúnyograj, mikor egy-egy
mézes lonc lehull.
Vadludak
húznak –
előttünk a mező mily
távolivá lesz!
Boldog
vagyok, ha
szerelmem legyezője
szemembe villan!
Szilvavirágok
bíbor tüze ég a még
friss lócitromon.
Kosztolányi Dezső fordításai
PRÓZA
Fülemüle!
Itt két pofára habzsol egy család,
hogy szétáll a füle.
MÚLT
Mult.
Lassú napok begyüjtött gabonarendje,
mely egy pajtába hullt...
PATAK
Mikor
májusban az eső szakad,
milyen szilaj,
önérzetes a legkisebb
patak.
TANYAI KÉPECSKE
Egy
kis majorba, messze valahol
virágban állnak a barackfák.
A házalóra mérges eb csahol.
ŐSZI ÉJ
Az
őszi éjbe – mily bolond dolog –
akármit is tegyek,
apámra
és anyámra gondolok.
HARANG
Templomi
harang bronzán libegve
alszik
egy csöpnyi lepke.
VAKEMBER
Ma
oly csudásan tündököl a hold.
Egy vak nekem jött
s ő is
kacagott, hogy belém botolt.
SÁRGA ŐSZIRÓZSA
Lámpám
tüzétül
a sárga őszirózsa
nézd, elfehérül.
ESŐ
Nézd,
a csepergő
esőbe sétál
egy háncs-kabát meg egy esernyő.
RABLÓVEZÉR
Úgy
ég a hold, hogy minden szív megolvad.
Még a rablóvezér is
versben dalolja meg a holdat.
FÉSŰ
Hálószobámban,
a sötétben
a rémület jéggé fagyasztott:
holt feleségem
fésűjére léptem.
Naschitz Frigyes fordítása
Csalogány
dalol.
A házban ülnek mind és
vacsorát esznek.
Pető Tóth Károly fordításai
Szederharmaton
tüskefény rohan, fehér,
minden benne van.
Hóban caplatok
fények felé. Orromra
csukják a kaput.
Tíz igaz éjen
teát töltöttem néked.
Izzik a mélyben.
Ez az én falum -
szitakötők s házaknak
kopott a faluk.
Nyugaton szél kél
s keleten összegyűl a
lehullott levél.
Röpke álmomból
mire fölébredtem, a
tavasz már elmúlt.
Szemhatárig jég
vonta be a tavat. Hold,
nékem ez maradt.
Ott túl a vizen
nádaratók sarlója
élesen csillan.
Szarvas esőben -
háromszor bődül, aztán
csak marad csöndben.
A reggel ködben -
Mily szép ahogy tojás sül
a serpenyőmben.
Nőnézőben a
vigalmi negyedben. Ó
oldódó övek.
Lótuszvirág. Ki-
rántom kardom hirtelen,
de visszatartom.
Nézd, de szép a hold -
Az álmélkodó tolvaj
énekét dalold.
*
1
Mily nehéz lantom
e múló tavaszon. A
fejem lehajtom.
Tavasz
múltán a
lantom is nehéz. Vadul
haladunk nyárba.
Ölelem
lantom,
oly nehéz, alig pendül,
ha fáradt a kéz.
2
Ahogy a bálnát
nagy késsel vágják, hangja
szinte mellbevág.
Bálnahúsárus
vadul szabdal. Az ember
olyan bús máris.
3
Hiába veted
hálód a tóba, a hold
nem lesz majd benne.
A
háló likján
át kisiklik a hold. Ki
nem halászhatod.
Hiába
dobod
hálód a tóba, a hold
mit sem tud róla.
4
Szűk árnyékszékről
kilépve lepke riad.
Levegő, végre!
Szűk
az árnyékszék.
Kilépek és pillangó
riad. Tág világ.
5
Beleremeg a
virág, a világ, nehéz
szekér dübörög.
6
Az aranysárga
repcevirágmezőn túl
nyugodt a tenger.
Virágmezőn
túl
bálnák sem borzolják az
alkonyi tengert.
Alkonyi
tengert
és virágokat látok.
Asszony hiteget.
7
Ma előszörre
szólt a csalogány, amely
elment az ősszel.
Csalogány
alatt
roppan az ág. Jó újra
hallani dalát.
8
Ahogy aláhull
egy-egy loncvirág, felzúg
szúnyogmiriád.
9
Szakad a szívem,
ahogy legyezője villan.
Szabad a szíve?
Fehér
legyező
távoli villanása.
Remélem ez ő.
10
Elmúlik a tél.
Itt-ott fehér virágok.
Ki hullatta el?
11
Kolostor előtt
egy néni szed tüzelőt,
mit vihar letört.
12
Elállt a zápor.
Cseppek most érnek földre
a kámforfáról.
13
Naspolyavirág,
te szerény, fütyülnek a
madarak is rád.
14
Két szilvafám van.
Egyik később virágzik,
másik korábban.
Szilvafák.
Egyik
kora örömöm, másik
késő vigaszom.
15
A virágszirmok
kopottas asztalkára
hullanak lassan.
16
Északra szálltak
a vadludak. Aludjak?
Mért hagytak hátra?
17
Mintha égnének
meleg lócitromon a
ráhullott szirmok.
Nézd
milyen pompás
bíborszirom-ruhát ölt
még a lószar is!
Bíbor
szirmokon
mintha tűz futna át a
friss lócitromon.
18
Mint tekergőző
kígyó avarban, olyan
az akáclugas.
19
Légy éber! Vén kút
mélyébe kamélia
hull váratlanul.
20
Kinn az eső, benn
kedvesem susog. Beh jó
hozzám mindkettő!
Tavaszi
eső
s nőm édes suttogása
álomba zsongít.
21
Csillog a háta
esőtől a békának.
Hasa még száraz.
22
Téli záporban
halott lótuszok sírnak
búsan a tóban.
23
Téli éjszaka.
A bezárt zálogház is
csak bánatot ont.
Lám
vigad a gond.
Zálogház bánatot ont.
Aludj el, bolond!
24
Hideg és holdas
éjben Buddha szobrot vés
egy szegény koldus.
25
Napfürdőt vettek
a hibiszkuszok, aztán
meg elhervadtak.
Eddig
tartott csak?
Egy nap fény, majd hervadás?
Ez a virágzás?
26
Süt a nap, az a
baj. Éjjel: jöjj már hajnal!
Ezek a békák...
27
Hanyatló nap ég
az őrház tetején. A
lándzsa is pihen.
A
szitakötő
lándzsahegyen pihen. Már
nem jön senki sem.
28
Szól a kakukk már.
Csak a lelkem jött hozzád.
Jól van, aludjál!
29
Vadludak éje.
Hegy-völgyön átüt a hold
vörös pecsétje.
30
Nem voltam itthon.
Kertemben a csalogány
kinek dalolt ma?
31
Mily verset írjak,
hogy neked is tetsszen. Azt
hiszed tán könnyű?
Megint
nem bírtam
szerkesztő kegyét, pedig
jó verset írtam.
Tavaszra
nyár jön,
őszre tél, milyen könyv az,
mit szerkesztettél?
32
Idehallom, ág
törik a hó alatt. Mély
és sűrű az éj.
33
Szegény a falu,
de azaleatűzben
hófehér rizs fő.
34
A kikötött ló
kengyelén nő a hó, mint
újév reggelén.
35
Dermesztő templom.
Csillagánizs-ágat rág
egy éhes egér.
Kínjában
rág egy
ánizságat az egér,
mint alamizsnát.
36
Későn nyílik ki
ez a gyermekláncfű. Már
deres a határ.
Belep
már a tél
mindent dérrel-dúrral. S e
pitypang még itt pang.
37
Mily apró lett, nem,
nyíló szilvafák között
ez a hóember?
38
Párában bolyong
a hold. Zavart béka
ugrik a tóba.
Halovány
a hold.
Tóba béka csobban. A
csalogány dalol.
39
Szarvas a hóban.
Agancsa mint száraz ág,
testéhez simul.
40
Fácánhang hallik.
Hol rejtőzhet? Kopár
a hegy, nincs csalit.
41
Ibolya kérdi
nézvén a gyászolókra:
vajon a lét mi?
42
Kabóca ha zúg,
igen, tudja menni kell,
az ősz nem hazug.
43
Zöld szilvák nézik
ahogy lágy, langy eső hull
s főzés füstje száll.
44
Vén tó vizébe
szalmaszandál süllyed, míg
havaseső hull.
45
Elhajítsam fűz-
vesszőmet, tűzzem földbe,
hátha majd kihajt?
46
Most nem látható,
avarba bújt a béka.
Otthona a tó.
47
Csak egy didergő,
házaló faszénárus
a komp utasa.
48
A harang vállán
milyen nehéz teher, ha
falevél száll rá.
49
Ha esti szél fúj,
ha hajnali vihar van,
virágszirom hull.
50
A trágyadombon
egy koponyára hull az
első napsugár.
51
Kabócák szólnak
a kiszáradt fán. Holnap
eső jön talán.
52
Ó véges élet,
látod öregségünk a
pihenésé lett.
53
Szállong a friss szag.
Odvas fának tavasszal
búsan szól a gong.
54
Ugat a róka.
Repceföld virágzik.
Hűvös az alkony.
55
Ah az ereszen,
- a zarándokszálláson -
macskaszerelem.
56
Törött varrótű
fölött bosszankodna, de
szirmot néz hosszan.
57
Josinot láttam
álmomban, de ágat tört
fölöttem a hó.
58
Téli alkonyon
vetik az árpát s lám hogy
megnyúlik árnyuk.
59
Hamar kifárad,
de örömmel adózik
fának, virágnak.
60
Fagycseppeket kell
citromfa tövisein
ma elviselni.
61
Imája alatt
a halászhajót nézi,
fogott-e halat.
62
Téli viharban
vizet merni megy a nő.
Nincsen gyermeke.
Nincsen
gyermeke.
Hidegben is vízért megy.
Isten verje meg?
63
Adószedőket
tart távol nyilával a
madárijesztő.
64
Akárhogy lótsz-futsz,
szegény maradsz. Maradj bölcs,
mint ez a lótusz.
65
Mit nékem, ha rossz
a termés. Örülök, hogy
dobog a szívem.
66
Lám a lekaszált
hínár mégis virágzik,
rá ha lepke száll.
67
A könyvmolyokat
ablaka alá söpri,
rá a virágra.
68
Szusinyomó kő
visszhangozza a hajnalt
jelző harangszót.
69
Mosdóvizembe
hernyó hullott a szomszéd
barackfájáról.
70
Árpát aratnak.
Keresztúton egy halott
hanyatt a napnak.
71
Köhög az apát?
Templom mellett a kakukk
hallatja hangját.
72
Gyapotszedő nők
dohányvirágot néznek
amíg pihennek.
73
A száraz halak
hogy röpdösnek a szélben
az eresz alatt.
74
Hagi-bokrokon
át vezetett utam. Le
kellett taposnom.
75
Örök repceföld.
Nyugaton még ott a nap,
keleten a hold.
76
A friss pocsolyát
hirtelen betakarják
a kaméliák.
77
Minden hópehely
vénít. A fejeden van
még hely. Ne perelj!
78
Meglásd szép lesz ez
az este is, mikor majd
erre emlékszel.
79
Elért az este
az úton. Otthon jó, bár
beázik, tudom.
80
Újévkor én is
nagykanállal eszem, bár
nem vagyok gazdag.
81
Ráhullt a fránya.
Merő szar a nőszirom.
Bánja a kánya!
82
Megfagy a gyertya
könnye. Darumadárnak
ott fenn se könnyebb.
83
Itt egy gém ázik,
amott daru napozik.
Most esik, vagy sem?
84
Egy pillanatra
találkozott szemünk. Óh
denevér röpte!
85
Virágot téptem
s kelyhéből a tegnapi
eső rámcsordult.
86
Vigyázz kacsapár!
Menyét leskel a tónál.
Siess haza már!
87
Nincs ködködmönöm,
mint hamuban a parázs,
úgy rejtőzködöm.
88
Lábnyom vizében
halacska fickándozna,
ha nem lenne ősz.
89
A szerzetes nem
nyit szemet, megy a parton.
Halakat? Nem, nem!
90
Egy főtt rizsszemmel
szakadt köpenyemet hogy
megfoltozhatom.
91
Domborul a hold,
mint a holt cet teste, mit
a parton hagytak.
92
Hideg hold jött föl.
Romtemplom fölött az éj
milyen magas, mély.
93
Úgy vág a hideg
kútkötél. Reggeli dér.
Markomban kardél.
94
Bár csúfot űzöl
bárkiből, téged nevet
ki a zord tükör.
95
Páncélban levest
szürcsölnek a harcosok.
Ma lesz halott sok.
96
Itt kísértetek
laknak. Végre, ez a hely,
hol békén hagynak.
97
Mily gonosz a hold.
Kiskutyát biztat, mutat
magára: csahold.
98
Harangszó rázza
a mákszirmot. Ő meg csak
húzza és húzza.
99
Villám csapott csősz-
kunyhóba. A dinnyeföld
mit sem tud róla.
100
Mintha magamat
lopnám meg, pedig csak a
dinnyémet eszem.
101
Zsáknak lába kel.
Mint gyors zápor, valaki
úgy fut vele el.
*
Cseresznyevirág
hull vizes rizságyra. Hold-
fényben csillagok.
*
Városi eső.
Távol van innen barack-
virág otthonom.
Egész
nap esik.
Virágotthonom innen
távolra esik.
Esős
ez a nap.
Várostól távol, otthon
fák virágzanak.
Álló
nap esőz
a városban. Otthon most
tavasz van, nem ősz.
*
Tenger
tavasszal.
Egész nap árad, apad.
Igen, egész nap.
Tavaszi
tenger,
mit ember láthat, egész
nap apad, árad.
Tenger
tavasszal,
árad, apad álló nap.
Igen álló nap.
*
Mentek
tegnap, ma,
ma este... gágogva mind
a vadlúd, elment.
Két
napja már hogy
vonulnak a vadludak,
és mind, mind gágog.
*
Gyertyatartóval
kézben kószál a kertben,
tavaszt siratva.
Gyertyával kézben,
nézd, bolyong kertjében,
tavaszt marasztná.
A
kertben bolyong
gyertyafényben s a tavasz
elmúltán borong.
Gyertyatartó
kéz
bolyong, nézd, át a kerten.
Ó, felismertem!
*
Szolgák napja jő.
Úgy álmodja ezt, ahogy
vörösbabja fő?
*
Csak
tovább kapál.
Kinek utat mutatott
már távolban jár.
*
Templomharangon
valami alszik csendben.
De hisz pillangó!
Alszik
valami
a harangon. Odasüss,
csak nem pillangó?!
*
A
hideg járt át
ahogy ráléptem halott
nőm fésűjére.
Szapultam
az Úrt,
amint holt nőm fésűje
a talpamba szúrt.
Jeges
borzadály!
Holt nőm, fésűd szobánkban
a talpamba áll.
Zord
a pálya. Holt
nőm fésűje talpam je-
ges borzadálya.
Itt fésülködött,
itt szeretett engemet
mindenek fölött.
*
Mily
rövid élet!
Tengerpart homokjában
halvány lábnyomok.
Semmi
kis élet!
Tengerpart homokjában
lábnyomod nézed.
*
Aludnom
adjál
helyet, itt a kardom lent.
Hozzád fútt a tél.
Pohl László fordításai
A
fülemüle
most egész nap az öreg
kertet uralja!
Ha
csendben állnék,
hallanám a távoli
békabrekegést.
Oly
sok emlék jut
eszembe, ha nyílik a
cseresznyevirág.
Esti
szellő a
szürkegém lábánál a
vizet fodrozza.
Te
most elmész, oh,
mily zöldek a rétek és
mily messze az út.
Nárciszok
között
víg rókák hancúroznak
holdas éjjelen.
Szomszédom
gyűlöl:
serpenyővel csörömpöl
téli éjeken.
A
fűzfától kezd
el sötétedni az ég,
meg a földút is.
Reggel,
köd - egy árny,
mint festett álom, ment át
a szürkeségen!
Utolsó
fogam
puhítja ecsetemet -
Fagyos téli éj!
Futok,
csak futok,
előre nem jutok a
nyári mocsárban.
A
zugokban még
megül a tél hidege -
szilva virágzik.
Hajnali
bíbor
vörösre festi a sírt -
tavaszi szél fúj.
Ha
szorongatnám,
nem maradna kezemben -
gyönge pillangó!
Összeterelte
a vízimadarakat
jól a hegyi szél.
Eső
szitál, csend -
az öreg és én éjjel
hasonlók leszünk.
Tavasz
van, fehér
virágok mutatják meg:
lyukas a sövény.
Földre
terítettem
a gyékényt, hogy nézzem a
szilvavirágzást.
Krizantémvirág
-
ollóm még tétováz egy
szempillantásnyit.
A
nyugati szél
száraz levélből halmot
keleten emel.
A
kis sellő az
éjjel szerelmes lett a
nyári holdfénybe.
Tavaszi
eső.
Ernyő és esőkabát -
séta, csevegés.
Tavaszi
eső.
Ernyő és esőkabát
mennek csevegve.
Amikor
búsan
leballagtam a dombról,
rózsa virágzott -
Rácz István fordításai
Sötétkék
hegyek.
Szőke, száraz füveket
táncoltat a szél.
Útszéli
rabló
óvott: ne menjek tovább:
szörnyű vihar jön.
Szántják
a földet –
Távol templom tornyából
halálharang kong.
Elszállt
mind a lúd.
Harmatos rét tengerén
halvány hold sétál.
Május
esti nap
aranyfácán farkára
lépett – s lebukott!
Tavaszi
zápor.
Esernyőm, köpenyem,
locskán fecsegnek.
Hajnali
ködök –
Mint egy festett álomkép,
ballag egy vén…
Köd
ül a réten –
Hallgat a sok kis patak,
közeleg az est.
Cseresznyevirág!
Szép új övet vesznek most
a kicsi gésák!
Lehullott
szirmok
szőnyegét rossz seprűddel
szemétbe szórod!
A
Hold udvara
tán virágok égbe szállt
párás illata?
Déli
hőségben
a templom nagyharangján
lepke szendereg.
Ha
lepkét fognék
tenyerembe – szürke por
lesz, mit találnék.
Rövid
nyári éj –
Kicsi tócsa tükörén
csillog a holdfény.
Csónak
és a part
feleselnek egymással –
hosszú, forró nap.
Májusi
zápor!
Öregember füleli:
súg a csatorna –
Zuhog
a zápor!
Megáradt a kis patak –
félek: elsodor!
A
friss lomb még zöld,
sárga és érett vetés,
fehér a folyó.
Sarum
levettem,
úgy gázolok a vízben.
Hű, de élvezem!
Vakító
holdfény!
Az árnyékos zugokból
tücskök dala zeng.
Pünkösdi
rózsák.
Ezüstszőrű macska és
aranypillangó –
Horgászzsinórom
bánatosan rezeg, ha
fúj az őszi szél.
Csak
most érzem, hogy
nyomorult koldus vagyok,
mikor itt az ősz.
Megjött
a vén ősz.
Messze-messze valahol
lámpa pislákol.
Most
minden tanyán
mélyen alszik mindenki –
csak a patak zúg.
Más
nekünk az ősz.
Nekem más, mert mennem kell,
neked, mert maradsz.
Néha
milyen jó
magányosan maradni
őszi estéken.
Gyönyörű
holdfény!
Ma a rablóvezér is
szép verseket ír.
Hűvös
már az ősz.
Lámpám körül szúnyogok
hada nem zsibong.
Őszi
fergeteg
egyszerűen elvitte
a révész rúdját!
Krizantémbolond!
Pompázatos virágok
rongyos rabja volt –
Dobol
az eső.
Bús jelenné lesz megint
minden, ami múlt.
A
kegyetlen fagy
még a harang szavát is
béklyóba verte!
Templom
a hegyen.
Jéggé fagyott kék tintám
tintatartómban!
Szabolcsi Erzsébet fordításai
Lehullt
levelek
nesze üzen… messze vagy,
várlak, ó, jössz-e?
Hóba zár a tél.
Lelkemben virágot bont
Josino hegye.
Mécses
pislákol,
őszi harmat oltaná,
én éleszteném...
Hűs
harmatcseppek:
lehajolok megnézni,
máris peregnek…
Téli
holdsugár -
fenyőtűként csapódik
durva kövekbe.
Szántai Zsolt fordításai
Toba
palotához
öt, tán hat lovas száguld.
Az ősz vihart hoz.
Fordul,
nem áll meg,
a koreai bárka,
elvész a ködben.
Szúrós
hidegség -
talpam alól kiveszem
holt nőm fésűjét.
Ha
lobban villám,
hullámoktól ölelten
jól látszik Japán.
Virág
kelyhében
kicsi bibék bókolnak -
tisztelik Méhet.
Halott
levelek -
a kis patak kiszáradt,
medrében kövek.
BÚCSÚ
Fáradt
nap. Alkony.
Domb árnya, rajta szarvas -
templomba megtér.
HŰS
Mi
az, ami hűs?
Tán a harangszó ahogy
elhagy harangot?
Szennay Ilona fordításai
múlik
a tavasz, érzem, ahogy dalolok, nehezül lantom
hálód szemein átcsúszik
a hűvös hold, ki nem foghatod
repcemezőn túl csöndes az alkonyi víz,
alszik a tenger
csalogány dala, nyomában zörren az ág, tavaszi hangok
szúnyograj zúg fel, valahányszor aláhull egy-egy loncvirág
szemembe
villan szerelmem legyezője: szabad a szíve
mint kenyérmorzsák, az út
mentén fehérlő hajdinaszirmok
nénike szedi buzgón tüzelőnek a sok letört
gallyat
szűnik a zápor, kámforfalevelekről lecsepeg a víz
nyugati
szél fúj, kertem keleti sarka tele avarral
naspolyavirág, észrevétlen
az ágon, madár se keres
kertem két fáját, korait, késeit is, egyként
szeretem
szilvavirágok és tus illata árad a vendégházban
halk
szilvaszirmok pótolják a lepergett gyöngyház-berakást
messzi északra
röpültek a vadludak, mily tágas a tér!
minden szirommal, amely lehull
az ágról, vénebb lesz a fa
vidám szélcsengő csilingel a hűs szélben,
borzong a mező
lila akácok ágai tekeregnek, akár a kígyók
vén
kút mélyébe kis kaméliavirág hull bele némán
Rőt bazsarózsa, Hangyakirály
Palota, tárd ki a kelyhed!
vadrózsás ösvény, akár szülőföldemen, virágba
borul
susog az eső, susog a kedvesem is a félhomályban
eső csepereg,
a béka háta csillog, hasa még száraz
hervadt lótuszok, mily szomorú a
kis tó a hideg télben
őszi éjszaka Buddha-szobrot farag a szegény szerzetes
mire alkonyodik, el is hervad a tünde hibiszkuszvirág
Elég a napból!
Mikor jön már a reggel? Békabrekegés.
aranyra festi a szitakötő szárnyát
az alkonyi nap
sötét lúdcsapat, hegyek halvány nyomatán rőt hold a pecsét
ginkólevelek aranyszőnyegén lépked a templomszolga
a kis csalogányt
nem hallhattam a kertben, így múlt el a nap
szalmaköpenyét szirmokkal
borította a tavaszi szél
tavaszi szélben kései cseresznyeág, közeleg
a nyár
törnek az ágak a friss hó súlya alatt, mélyül az éjjel
lágy esti szellő, a fodros vízben gázol néhány szürke gém
aranyparaván
előtt ragyog a pompás pünkösdi rózsa
hóvihar tombol, fáradt szamuráj
kopog a fogadóban
hegyi faluban tűzpiros harangrózsák, hófehér főtt rizs
egy kikötött ló két kengyelére lassan szálldogál a hó
hideg templomban
csillagánizs ágakat rágcsál egy egér
kései pitypang sárga virága virít
a deres úton
szilvavirágok nyílnak tavaszi kertben, már roskad a hó
vízparti szilva virágait sodorja, viszi a folyó
párafelhőben borong
a tavaszi hold, zavaros a tó
villámlás után a bambuszlevelekről nagy
cseppek hullanak
fehér derengés, a hajnali folyóban úsznak a halak
dér lepte földön hagymát szed vacsorára kis öregember
szarvas agancsa,
akár a száraz ágak a téli erdőn
kopár hegyeken siketfajd hangja hallik,
hívja a párját
már itt van az ősz, kabóca zengi fájó búcsúénekét
milyen távol van barackvirágos falum a fővárostól!
rizspára úszik,
permetező esőben apró, zöld szilvák
fűzfavesszőmet nem dobom el, letűzöm,
tavaszra kihajt
vénül a béka, nem csobban be a tóba, avarba bújik
cseresznye, juhar tűzre kerülhet hamar, alkonyi füst száll
fú a
hideg szél, egy utasa a kompnak a faszénárus
nagyharang vállán milyen
nehéz ez az egy császárfalevél
vadcseresznyefa hullatja ezer szirmát
tavaszi szélben
datolyaszilva leveleit sodorja mezőnkre a szél
menyétke sivít az ősi villa mellett őszi esőben
egyetlen ágon hószirmok
és levelek: téli virágzás
kiszáradt fákon kabócák ciripelnek, felhőben
a csúcs
felfénylik az ősz, megpihenünk mielőtt végső búcsút int
kiszáradt a fa, szomorúan szól a gong: nincs több tavaszod
elnyílt a
szilva, hiába jött a tavasz, fáznak a fűzfák
cseresznyeszirmok hullanak
nehezedő hátizsákomra
pőrére vedlett a krizantém-föld mellett a kis barackfa
rókaugatás hallik a repceföldön hideg alkonyon
zarándokszállás ereszén
dúl a heves macskaszerelem
Olyan gyönyörű a szilvafám a kertben! Itthon
maradok.
fűz susogása a tavaszi esőben, néma virágok
Szép álmot
láttam: tavasz volt Josinóban. Tél jege ébreszt.
csak árpavetők árnyékai
látszanak téli alkonyon
téli eső hull, citromfa-tövisekről csepereg a
víz
zarándok nézi a bálnavadász-bárkát, imát rebegve
bimbó korodban
nem ismert senki se még, elkésett virág
jégcsaphagymámat csupasz fák
között viszem haza a télben
kis krizantémok nyílnak hátul a kertben,
ó ezüsttemplom
rókaugatás szól az orchideáknak, nirvánavirág
lehullottak mind a császárfalevelek, hibiszkusz virít
vadkrizantémmal
hajdina keveredik és mályvarózsa
vándorszerzetes csodálja a gyalogút
harangvirágát
Keserűfüvek levelén esőcseppek. Felhőtlen az ég.
peóniákra söpri a könyvmolyokat egy öreg szerzetes
holt vándor hever
a Buddha-templom előtt árpaaratás idején
gyapotszedőknek dohányvirágot
nézni: ez a pihenés
őszi szél fújja a száradó halakat halászfaluban
peóniácska szirmai elhullottak: szebb, mint valaha
Dérlepte partok,
de itt, a hajómon most csak enyém a Hold.
szegre akasztott nagy hal kopoltyúin
a szél ki-be jár
Repcevirágok. Keleten már a Hold, a Nap még nyugaton.
Kaméliaszirmok peregnek. Virágszőnyeg. Tavaszi búcsú.
Komacsi
templom. Hó hóra, év évre száll. Még egy hópehely.
Cseresznyesátor alatt
töltöm az éjjelt. Eső csöpög rám.
"Száz évig élünk"- ezt mondja
öreg arcuk, vetik az árpát.
Kővé dermedtek a bús gyertya könnyei. Daru
az éjben.
Reggeli ködben alvó Bungo-hídon át egy kutya jön csak.
Lábnyom vizében bújna meg az apró hal. Szikkad a rizsföld.
Reggeli
napfény ébreszti a galambot a téli dúcban.
Téli holdvilág. A romos templom
fölött mily magas az ég!
Metsző a hideg. A kútvödör kötele vág, mint
a penge.
Tandori Dezső fordításai
Fénylik
hideg hold.
Érintgetik kis kövek
facipőm talpát.
Mennyi
hűvösség!
Nyári hajnal harangja
válik a hangtól.
„Ostobaság?
Tűrd.”
Havas bambusz sugallja,
ablak-sötétem.
Gyors,
esti zápor.
Fűszálba kapaszkodó
verebek raja.
Egy
róka játszik:
körülötte nárciszok,
holdas kora-éj.
Kőmíves-véső
szikrái tovafutnak
a tiszta vízzel.
Hideg
szilvafa
gallyát letörő visszhang:
vénember-könyék.
A
hernyó hátán
felborzolódik a szőr.
Hajnali szél fúj.
Nárciszok
nyílnak:
ó, a hideg főváros
itt-ott fölenged.
Éji
öntözés.
Falusiak zsivaja;
csendes nyári hold.
Nagy
hóra fordult:
kapuzárás ideje,
sorompók hulltak.
Öröm
a szemnek:
szerelmem legyőzője.
Fehér fehére.
A
kis csalogány
lép az ágon, mellélép:
első hangja, ó!
Szülőföldemen
a rizspálinka hitvány.
De a hajdina!
Szilvavirágok
illata az égre száll:
hold udvara, nézd.
Hányféle
a vágy!
A fehér csak az első
kívánság-fonál.
Szilvafa
virul –
Muro örömlánya vesz
szép új övet, ó!
Hajnalka
virít.
Az egyik kehely színe:
mély tengerszem, ó.
Fülemüle
szól.
Kitátva egy kicsi száj,
olyan nagy a dal.
Tűnik
a hold is;
így ropják a holtakért
még négyen-öten.
A
tél hidege
bujkál még zugokban;
szilvafa virul.
Piros
útszegély;
hajdinavirágokat
tépett le egy kéz.
Fülemüle
szól.
Egybegyűlik a család
ebéd idején.
Beköszönt
az ősz.
Nézd a jövendőmondót:
mitől döbbent meg?
Csalogány
hangja:
kitölt egy tágas napot;
ez is véget ér.
Szitakötőim,
kedves fehér falaim,
szülőfalum, ó!
A
szilvavirág
lehullt. Milyen magányos,
nézd, a fűzfa,
ó!
Harmat
fehérlik
vadrózsatöviseken,
egy csepp mindenütt.
Hajóra,
délben,
felraknak egy bomlott nőt.
Tavaszi víz fut.
Gyönyörű
a hold!
Még a haramia is
róla dalol ma.
Ünnepi
baba,
anyád nem csípte orrod,
hogy nagyobbra nőj?
Szélvihar
után
gyönyörű a paprika
égő vöröse.
Szántóvetőknek
fák közül harang kondul,
gyászmisére hív.
Hegyek
alkonya.
Síkságon a pampaszfű
fut az éj elé.
Tavaszi
eső.
Szalmakabát, esernyő
ballag, társalog.
Fönn
a hold delel.
Szegényes utcák sorát
járom idelenn.
Szántok-kapálok,
míg csak látom a házam.
Sose lesz este?
Esti
illata
rejti az orchideát;
fehér menedék.
Fecskék
zajára
kígyót hajkurászni kel
éjjel a háznép.
Az
öregasszony
rőzsét les a kaputól.
Őszi szélvihar.
Vadliba-búcsú.
Rizsföldekre hull a hold
könny-fénye, tűnve.
Holt
feleségem
fésűjére taposok;
hálószoba, fagy.
Tavaszi
eső.
Szánhatjuk a szerelmest,
írni se bír most.
A
rizst levágták.
Sarjadó kicsi füvön:
az őszi napfény.
Tavaszi
eső:
köves partok kagylóit
nedvesíteni.
Ősz
szele. Verset
dünnyög most a kocsmában
halász s favágó.
A
kamélia
széthull, pereg szirmáról
tegnapi eső.
Tallózók:
mintha
őket is összeszedné
a napos oldal.
Tavaszi
eső:
játéklabda a tetőn,
ázik szinesen.
Fogyogat
egyre,
már a hold is eltünik,
ó, éji hideg.
Lassú
nappalok:
halmozódnak, s a múltat
már csak idézik.
Sárga
krizantém;
kézilámpás fényében
színét veszíti.
A
vándor árust
megugatja egy kutya.
Barack virágzik.
Apám-anyám,
csak
ők járnak most eszemben
az őszi estén.
Tavaszi
tenger
lágy hulláma napestig,
lágy hulláma, ó!
Lehullt
a fűzfa.
A forrás is elapadt,
kövek szanaszét.
A
bronzharangra
pillangó telepedett;
alussza álmát.
Alkonyi
hegyek:
vörösödő levelek
színét rabolják.
Körtevirágok.
Hold fényénél levelet
olvas egy asszony.
Levelek
hullnak.
Milyen távoli ma már
a mozsár hangja.
Tengerről
a nap
cseresznyevirágokat
villant a hegyen.
Fa-csupaszító
szél.
Járok a szikkadozó
meder kövein.
Már
köröskörül
vízesés zaját hallom:
nézd, zsendül a lomb.
Hideg
az esti
zápor. A varangy fojtott
hangjában: a bánat.
Zárul
az ösvény.
Bokorsűrűből illat:
vadrózsa nyílik.
Fa-csupáló
szél.
Hazatérőben a ló
lába megbotlik.
Kinyílni
készül
a szivárvány-lehelet;
bazsarózsa, ó!
Fa-csupasztó
szél.
Apró kis kavicsokat
ver a haranghoz.
Vándorszínház
jött:
kalászos árpa árnyán
tükörállvány, ó!
Vénség
szerelme:
mikor feledné, hideg
zápor, elered.
Vár
áll a hegyen;
mennyi remény s bizalom,
zsendülő lomb közt.
Vacogós
zápor
kopogása. Az egér
átkel a hárfán.
Bazsarózsa
hull.
Két-három virágszirom
egymáson pihen.
Fa-csupáló
szél.
Szikláknak nekirontó,
szétszakadó víz.
Kis
hegyi hangya
feketén feltündököl;
bazsarózsa-fény.
Áztatja
csendben
a kámforfa gyökerét
hideg zápor, ó.
A
Fuji hava.
Zsenge lomb-temetőben
fehér obeliszk.
Hulló
levelek
halmozódnak keleten:
nyugati szél fúj.
Egy
bazsarózsát
levágtam: kedvem szegtem
vele estére.
Teavirágok;
sárgák vagy fehérek-e,
ki mondhatja meg?
Elszomorodtam.
Vadrózsavirágokat
látni a dombról.
Várunk
valakit.
Léptei távoliak –
hullt levelek, ó!
Ablakból
fény fut
a magas fa csúcsára –
a friss levelek!
Gyűlöl
a szomszéd.
Serpenyőkkel felzörget
hideg éjeken.
Jó
élű sarló
árpaaratásra vár.
Öregember, ó!
Naspolyavirág:
madarak se szeretik.
Már alkonyodik.
Rövid
éjszakák.
A rák buborékai;
hab fut a nád közt.
Egy
fejszecsapás –
s a nyers illat, ki hitte!
Téli csupasz
fák.
Esős
rizs-hónap.
Rohan az áradt folyó
két kis ház előtt.
Repülő-mókus:
rágcsál egy kis madarat.
Ó, csupasz síkság.
Elküldött
asszony
keserű földbe tapos.
Rizsültetés, ó!
Vízimadarak.
Száraz, kopár fák között
két gyaloghintó.
Áttetsző
mélyből
az éles sarló hangja:
vízirizs-vágás.
A
ló farkába
vadrózsatövis akad.
Kihalt a síkság.
Zöld
szilva láttán
szemöldökét felvonja
a kényes szépség.
Lilemadarak:
köves parton lábukat
áztatták, játszva.
Esti
szél fodra;
a hullámok a kék gém
lábát locsolják.
A
fűrész hangja
éjszaka: nyikorduló
téli szegénység.
Szúnyogok
hangja;
szulákvirág-hulláskor
évről-évre döng.
Tányérra
lépő
egér apró zajának
hideglelése!
Öreg
kút mélyén
szúnyog után kap a hal;
sötét a víz-hang.
Terebess Gábor fordításai
Harangon alvó lepke
Josza Buszon 547 haikuja > 
DOC >
PDF
Török Attila fordításai
Mustárvirágok.
A sötétlő tengeren
nem látni bálnát.
Tálban
tiszta víz:
vésőjét hűti benne
a kőfaragó.
Fehér
szilvafa:
ágai között fordul
reggelbe az éj.
Mélyülő
sötét –
alszik az egész falu.
Hulló víz zaja.
Körtefa
szirma
hull – egy asszony holdfényben
levelet olvas.
Te
elmész, de én
itt maradok. Ez fölér
két lombhullással.
Tavaszi
eső
zuhog. Fönn a háztetőn
rongybaba ázik.
Utassy József fordításai
Viráglomb
havaz
Véníti minden szirom
A szilvaágat
Koldus
szerzetes
Buddhaszobrot farag s lám
Didereg az éj
Hogy
csilingel a
Szélcsengő a szélben, ám
A virág borzong
Egyszer
napoztál
Máris hervadsz hibiszkusz
Neheztelek rád
Ó
templomkertben
Lilaákác kígyózik
Az avar fölött
Békák
brekegnek
Nappal: múlj el már te nap
Éjjel: jöjj hajnal
Ó
kút mélyibe
Egyszercsak belehull egy
Szép kamélia
Őrház
alkonyul
A lándzsahegyen piros
szitakötő ül
Kitárul
kármin
Várkapud Hangyakirály:
Peónia nyit
Bágyadt
kakukkszó
Tán a költő kurtizán
Lelke támadt föl
Vadrózsás
ösvény
Nyit, egészen olyan, mint
Szülőföldemen
Vadludak
V-je
Halvány hegyek nyomatán
Rőt hold a pecsét
Kint
eső susog
Bent a kocsiban kicsim
Sugdos fülembe
Ginkó-avaron
Ballag a templomhegyről
A suhanc szolga
Fényes
eső hull
Csillog a béka háta
Ám hasa száraz
Úgy
múlt el a nap
Nem hallhattam kertemben
A kis csalogányt
Hervadt
lótuszok
De szomorú vagy kis tó
A hózáporban
Nézd!
A tutajost
szirmokkal díszíti föl
a hirtelen szél
Zord
Hida hegyek
A zálogház már zárva
Téli éjszaka
Veres Andrea fordításai
Esőben
szarvas –
három kiáltás hallik
és semmibe hull.
Mérföldnyi
ködök –
csak a holdfény az enyém
a tó víztükrén.
